„Több beteget veszített a kórházam a félelem, mint a vírus miatt” – napló a frontvonalból
Az olaszországi járvány egyik legmegrendítőbb része volt, hogy számos orvos, nővér arcát, hangját ismerhette meg a világ. A magyar veszélyhelyzetnek nincsenek orvos arcai, nem tudjuk, hogyan élték át, hogy mintegy fél évszázad után ismét olyan tömeges megbetegedések vannak Európában, amelyek nagy kockázatot jelentenek az egészségügyieknek. A Válasz Online ezért március végén orvosokat és nővéreket kért arra, vezessenek naplót a „frontvonalból”.
hirdetés
A félelem következményeibe belehaló betegek; a kórházakban megfertőződő hajléktalanok; egy-egy súlyos tüdőgyulladásos eset miatt pánikba kerülő személyzet; karanténkórházban lévő orvos, akitől félnek a kollégái, „Pesti úti Armageddon” – többek között ezek jelentek meg a nekünk küldött üzenetekben. Egy részük névvel írt, de volt, aki nem kapott vagy félt engedélyt kérni az intézményétől, ezért névtelenül szerepel. Az orvosok, ápolók üzeneteit időrendi sorrendben közöljük. Ezzel a válogatással tisztelgünk előttük a védekezés első szakaszának lezárultakor.
×××
[MÁRCIUS 18.] K. Judit, egy fővárosi kórház szakorvosa
Kétféle maszk van a kórházban: a kék, normál sebészeti maszk és egy fehér, gyenge minőségű. Akinek nem jut a kékből, annak a fehér marad. Például az osztályomnak, mert mi nem veszünk részt a fertőzött betegek ellátásában, legalábbis azokéban, akikről tudjuk, hogy fertőzöttek. De mi van azokkal, akikről nem tudjuk? Ha a kék 80 százalékban véd a koronavírustól, akkor a fehér vajon mennyire?
[MÁRCIUS 25.] Békási Sándor Intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Egészségügyi Centrum
A 65 év feletti orvosok műszakjai a rendelések és az ügyeletek 40 százalékát tették ki a járvány előtt. A fokozott kockázat miatt az új helyzetben őket helyettesítenünk kell. Minden félelmem ellenére összehoztuk az áprilisi beosztást, sőt, a közösségi médiában kiírt felhívásomra is jelentkezett egy barátom, vele megvan a létszám. Büszke vagyok a kollégáimra, akik többletmunkát vállaltak ebben a cudar időszakban, hogy az egészségügyi centrum 0-24-ben, folyamatosan nyitva tarthasson a hajléktalanoknak.
[MÁRCIUS 25.] Egy fővárosi karanténkórház szakdolgozója
Egész családok jönnek, rengeteg olyan ember érkezik, aki a szigorú kritériumok szerint is a valószínűleg fertőzött kategóriába kerül. Nehéz egész nap azt magyarázni nekik, hogy ha ez halálos vírus, amely miatt a fél világ lezárta a határait, akkor miért küldik haza azokat, akik nincsenek túl rossz állapotban? Teszteredmény jó esetben másnap van. A mentő hozza be őket, de vissza már nem viszi, mennek, ahogy tudnak. Busszal, villamossal, taxival, ha sikerül nekik. Még egy maszkot sem tudok rájuk adni. Nagyon félek.
[ÁPRILIS 4.] K. Judit, egy fővárosi kórház szakorvosa
Ma kaptuk meg az utasítást egy tegnap elhunyt betegünk kapcsán. Az új eljárásrend szerint boncolás nincs, a hozzátartozóknak elhunytmegtekintés nincs, csak adminisztratív intézés.
[ÁPRILIS 13.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Egészségügyi Centrum
Már a legelső pillanattól fogva egyértelmű: ha a szociális intézményekben megjelenik a vírus, a lehető leghamarabb reagálni kell, különben az intézmény elveszett. A leromlott egészségi állapotú, több krónikus betegséggel egyszerre küzdő hajléktalanok esetében minden késlekedés végzetes kimenetelű lehet. A szeretetszolgálat nagyjából a nulláról létrehozott egy külön megelőző-elkülönítő intézményt a fertőzésgyanús ellátottjai részére. Oké, az épület már állt előtte, de körülbelül ennyi volt meg. Miért kell elkülöníteni a hajléktalanokat? Mert a vírusgyanús személyeket az intézményekben a zsúfoltság miatt lehetetlen izolálni, ezért a szeretetszolgálat úgy döntött, hogy külön intézményt biztosít a fertőzés bármely tünetét mutató személyeknek. A stáb megfeszített tempóban dolgozott, a veszélyhelyzet kihirdetését követő 16. napon kinyitottunk. Az orvosszakmai részt én raktam össze, az egészségügyi ellátást személyesen vezettem ebben az intézményben. Jelenleg 3 fő tartózkodik itt, mind enyhe tünetekkel. A húsvéti időszak alatt ez négyre nőtt volna, de az egyik fővárosi kórházból hazaküldött beteg önerőből kiszállni sem volt képes a betegszállítóból, így nem tudtuk felvenni. Visszakerült a küldő intézménybe. Egyelőre 14 férőhely a kapacitásunk. 21-ig simán bővíthető. Utána már jóformán mindegy.
[ÁPRILIS 13.] S. Zoltán, egy nagy budapesti sürgősségi osztály rezidense
A vírus jelentős változást hozott a külsőmben: le kellett vágni a szakállam jelentős részét, hogy illeszkedjen az arcomra a maszk. A szakáll biztonsági kockázattá vált, ez is a felkészülés része. A munkám nagy részét az teszi ki a sürgősségi osztályon, hogy azonosítsuk, a hozzánk forduló betegek közül ki a fertőzött, és védjük a saját munkatársainkat.
Ha egy egészségügyi dolgozó kiesik, és egy kórházi osztály válik fertőzötté, akkor lehetnek igazi problémáink. Emiatt minden „békeidőben” érvényes eljárásunk kicsit nehézkesebb, bonyolultabb lett most.
A legnehezebb az emberi félelmekkel megbirkózni. Nálunk ez többféleképpen jelentkezik. Beszélhetnék a sajátjaimról is, de elsősorban a többi egészségügyi dolgozóé az, ami problémát okoz, mert nagyon nehézzé vált a nem fertőzésgyanús betegek elhelyezése.
[ÁPRILIS 14.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Ötödik hete kezdünk minden reggelt válságmegbeszéléssel a Máltai Szeretetszolgálat Egészségügyi Centrumának és Batthyány téri lábadozójának legszűkebb stábjával. A megoldandó feladatokról listát vezetünk, amelyről lassan elfogynak a hiperakut teendők. Éppen kezdene egyfajta fals megnyugvásunk kialakulni, hogy nem is állunk rosszul, amikor jön a pletyka egy újabb, meg nem nevezett intézmény bedőléséről. Könnyű megfeledkezni arról, milyen kevésen múlik a siker.
[ÁPRILIS 15.] Egy fővárosi kórház szakorvosa
A COVID-19 pandémiáról lenne mit mondanom, de névvel nem tehetem, mert állami intézményben dolgozom, és csak központi engedéllyel szólalhatnék meg, azt meg úgysem adnak.
Soha nem dolgoztam fertőző, sem intenzív osztályon. Most minden ellátásomat leállították, nem fogadhatom a betegeimet és átvezényeltek az intenzívre a koronavírusos betegekhez.
Óriási a szorongás bennem, mert nálunk tényleg nagyon súlyos állapotú betegek fekszenek. Szaktudás nélkül nem fogok-e hibázni? Egész nap viselem ugyanazt a maszkot, spórolok vele. A védőruhával is, mert egyelőre ebből sincs elég. Még azt is meg kell gondolni, mikor megyünk ki a mosdóba. Az a cél, hogy 6-8 óráig kibírjuk pisilés nélkül, mert minden alkalommal tetőtől talpig át kell öltöznünk, és eldobni az előző ruhát.
[ÁPRILIS 21.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A háziorvosi rendelést már az épület mellé kihelyezett konténerben biztosítjuk, hogy ezzel is csökkentsük az épületen belül, a lábadozóban elhelyezett fekvőbeteg hajléktalanok kockázatát. Ki tudja, ér-e valamit, de igyekszünk belekapaszkodni a legkisebb esélybe is, ha nem kivitelezhetetlen. Maga a konténer minimáldizájn, mondhatni a legújabb lakberendezései trendet képviseli. Csak a legszükségesebb orvosi eszközök vannak benne, azok sem jöhetnek ki onnan, a betegforgalmi naplót például papíron, ceruzával vezetjük. Az elektronikus adminisztráció a praxisszoftverben már az épületen belül, a rendelés után történik. A biztonságos várakozás érdekében jeleket fújtunk fel a bejárat előtt a járdára 2 méterenként, hogy ne tömörüljenek a betegek.
[ÁPRILIS 21.] Kaproncai Gabriella, győri Petz Aladár Kórház, részlegvezető ápoló
Mintha csak most lenne… Január első hetében ültünk a győri kórház tárgyalójában a szakmai tudományos ápolási nap szervező bizottságának tagjaiként, és arról beszéltünk, hogy idén lenne 200 éves Florence Nightingale angol ápolónő, a modern nővérképzés és a betegellátás reformjának elindítója. A legfontosabb témánk az volt, milyen legyen a jubileumi ünnepség. Távoli hírnek tűnt, hogy egy Vuhan nevű városban új koronavírus fertőz, és az egészségügy járványüzemmódban működik. Most már a mi kórházunkban is itt vannak a fertőzöttek, és nem az a téma, hogy az elmúlt 200 évben hogyan alakult át a betegápolás, hanem az, mi történt, mióta mi is COVID-gyanús, vagy -fertőzött betegek ápolását végezzük. Januárban arról beszéltünk, milyen új, divatos nővérruhákat lehet kapni, most arról, hogyan kell a védőruházatot a biztonsági előírásoknak megfelelően fel- és levenni, és milyen kórházi osztályok, szárnyak ürültek ki, költöztek össze. Nagyon szeretném visszakapni a „szürke hétköznapokat”, amikor még nem tudtam, mi a félelem, a láthatatlan ellenségtől való rettegés. Akkor nem éreztem magam gyengének, most gyakran könnybe lábad a szemem. Akkor biztonságban éreztem magam, most mindent meg kell tennem azért, hogy biztonságban tudjam magunkat!
[ÁPRILIS 22.] S. Zoltán, egy nagy budapesti sürgősségi osztály rezidense
Eleinte jelentősen csökkent a „normál” betegszám, vagyis a nem fertőzött esetek száma. Most kezd ez visszaállni, a normál üzemmód betegei fokozatosan újra megjelentek.
A járványnak nem látjuk nyomát. Naponta legfeljebb 10-20 körüli beteget minősítünk gyanúsnak, közülük is csak néhány lesz később a vírusra pozitív.
Sajnos a média nem beszél tisztán. Nem különíti el a fertőzöttet a betegtől, a betegek közül a súlyos betegeket nem emeli ki, ezért az emberek számára a járvány sokkal súlyosabbnak hat. Legfőképp a halottakban nem vagyunk biztosak. Nem mindegy, hogy egy fertőzött egyébként is meghalt volna, vagy a betegség következtében vesztettük el. Hetek óta teljes készültségben állunk, de én személyesen még egy súlyos COVID-19 beteggel sem találkoztam. Illetve voltak súlyos tüdőgyulladásos eseteink, de végül egyiknél sem igazolták a vírust.
[ÁPRILIS 23.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Ki- és bejárási tilalom van a hajléktalanszállókon. Teljes ellátást kapnak, de még sétálni sem mehetnek ki, legalábbis lebeszéljük őket. Nagyon jó tapasztalat, hogy átérzik a felelősségüket, együttműködőek, hiszen ha most kijárnak, akkor veszélybe kerül a szálló, vagy nem jöhetnek vissza. Megértik, hogy ez az ellátottak érdekében hozott szabály, de mentálisan fokozott segítségre van szükségük. Minden szálló túlzsúfolt most. A mentők túlterheltek, megértem és hálás vagyok érte, mert nem problémáznak azon, hogy hajléktalanhoz hívjuk őket. Jönnek, csinálják. Szerencsére szájmaszk, lábzsák, gumikesztyű, köpeny, arcvédő pajzs van elég. Amit megtehettünk, talán megtettük.
[ÁPRILIS 24.] K. Judit, egy fővárosi kórház szakorvosa
Ma egy covidos beteghez hívtak konzíliumba, az egyik kolléganőnkhöz. Szerencsére nem súlyos az állapota, inkább lelkileg viseli meg az elszigeteltség. Nem mehet ki a szobából és azt is nagyon meggondolják, hozzá mikor és ki menjen be – családja nem látogathatja, orvost csak ritkán lát.
A fertőzöttek 15 százaléka egészségügyi dolgozó, a doktornő már hetek óta kórházban van, és még mindig pozitív a tesztje.
Nem ő az első kollégám, aki megbetegszik, ezt mindig nagyon nehéz megélni, de közben kicsit szégyellem magam, mert mindenki azon gondolkodik, én is, mikor találkoztam vele utoljára.
[ÁPRILIS 25.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Ha „békeidőben” kell kórházból visszavenni egy hajléktalant, akkor ezt a máltás diszpécserszolgálat menedzseli, de most ez nem olyan egyszerű. Ha például stroke gyanújával beküldünk egy hajléktalant, és 12 óra után küldenék vissza, mert nem olyan súlyos az állapota. Mi viszont nem engedhetjük vissza, és nehéz egyeztetni, hogy hiába csak 12 órát volt kórházban, de két negatív teszttel tudom visszafogadni az elkülönítőbe. Nem hazamegy, ahol saját szobája van, hanem esetleg 17 másik ember mellé. A Pesti úti Armageddon óta azért megértőbbek.
[ÁPRILIS 28.] Egy vidéki kórház osztályvezetője
Kétoldali tüdőgyulladás, láz, komoly oxigénhiányos állapot. COVID-gyanú nincs, mert a beteg nem teljesítette az esetdefiníciót, nem járt külföldön. Másnap telefonált a fia, érdeklődött, hogy van az öreg. Beleköhögött a telefonba, bocsánatot kért, Belgiumból jött haza, lázas, megfázott. Hirtelen bejött a külföldi szál, meglett a vírusgyanú, de akkor az édesapja már egy napja nálunk volt. A mintát Pestre kell vinni autóval. A nővérek rémültek, mert senki nem viselt speciális védőfelszerelést, azt a koronavírusos eseteknek kell tartogatni. Félelmetes. Eredmény holnap.
[ÁPRILIS 29.] S. Zoltán, egy nagy budapesti sürgősségi osztály rezidense
A lakosság tájékozottsága vagy ítélőképessége továbbra is rémes. Ma jött egy “beteg”, mert a lábát feltörte a cipő. A mindenféle marhaság visszaszállingózik, amivel egyébként felkeresik a sürgősségi osztályokat. Összesen két jó hetünk volt ebből a szempontból. Szükség is volt egy kis nyugalomra, mert szinte naponta változtak az eljárások, az elkülönítés, a személyi védőfelszerelések szabályai. Ami nem baj, azt gondolom, a védekezés átgondolt és jól tervezett.
Védőfelszerelés-hiányt én nem tapasztaltam, ésszerű elővigyázatosságnak tartom, hogy takarékoskodjunk vele.
Mostanában egyre több a sürgősségi osztályon a szorongó és pánikoló beteg. Van, akit a bezártság viselt meg, van, aki a vírustól fél. Érdekes logika, hogy fél a vírustól, de bejön a kórházba erről érdeklődni. Oda, ahol a legnagyobb valószínűséggel találkozhat a vírussal.
[ÁPRILIS 30.] Egy vidéki kórház osztályvezetője
Megjött a teszt eredménye: nem koronás a tüdőgyulladásos betegünk. Óriási megkönnyebbülés!
[MÁJUS 2.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Az első koronavírusos betegünknek érdekes a története. Három negatív PCR-teszt után vettük fel az elkülönítőbe egy kórházból. Hat nap után belázasodott, légzési nehézségekkel küzdött, s mivel amúgy is krónikus légzőszervi betegségben szenved, azonnal mentőt hívtunk hozzá. A beszállítás után már pozitív lett a vírustesztje. Hatvanas éveiben járó férfi, jóindulatú, együttműködő ember, nem ismertük korábbról, de biztosan nem most lett hajléktalan. Nagyon remélem, hogy átvészeli. Nemcsak a vírussal való harc miatt nehéz most a hajléktalanellátásban dolgozni, de egyre többen jönnek hozzánk olyanok, akik eddig albérletben vagy munkásszálláson laktak. Most kirakták őket, mert elveszítették a munkájukat, nem tudnak fizetni. A szociális intézményrendszer nincs felkészülve az ilyen helyzetekre, ők pedig még kevésbé. Nem egyszerű mondjuk öt másik emberrel együtt lakniuk azoknak, akik önálló lakáshoz, szobához szoktak.
[MÁJUS 6.] S. Zoltán, egy nagy budapesti sürgősségi osztály rezidense
Mindennap arra gondolok, amikor nem jön covidos beteg: ennek a szakasznak az az értelme, hogy sikerüljön felkészülnünk arra az időre, amikor valóban súlyos, nagy tömegeket megbetegítő járvány lesz. Ha lesz ilyen… Az a nehéz ebben, hogy csak utólag derül ki, volt-e értelme mindennek.
[MÁJUS 14.] Békási Sándor intézményvezető főorvos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Az első koronavírusos beteg állapotáról kedvező híreket kaptunk, hamarosan vissza tudjuk őt venni. Ám az eset után két hétig hatósági karanténba kerültek az elkülönítőben levő szoros kontaktjai. Két hétig ide sem kerülhetett senki a zárlat miatt, szerdán azután letelt a karantén ideje, az újratesztelésnél kiderült, hogy nincs több fertőzöttünk, egyetlen ellátott tesztje sem lett pozitív. Mindenkit biztonságosan el tudtunk helyezni a szállókon. Így most 10-12 embert ismét fel tudunk venni, akár az utcáról, de kórházakból is, ha véget ért a kezelésük. Öt ilyen tervezett kórházi felvételünk volt, kértük, hogy átvétel előtt legyen friss PCR vírustesztjük. Mindent előkészítettünk, azután telefonáltak a kórházból, hogy ne várjuk a betegeket, mert ötből kettő tesztje az utolsó pillanatban pozitív lett.
Fonák módon tehát tapasztalatunk szerint jelenleg az utcáról felvett budapesti hajléktalanoknál kisebb a pozitivitás esélye, mint a kórházból hozzánk kerülőknél.
Talán abból adódik ez, hogy a hajléktalanok az utcán nagy társadalmi elszigeteltségben élnek, ezért nehezebben fertőződnek meg, mint amikor kórházi közegbe kerülnek. Mindez azt jelzi számomra, hogy egyelőre korai hátradőlni. Hiába van kevés lakossági eset, hiába oldják fel a kijárási korlátozásokat, a vírus intézményi fertőzések képében még velünk maradhat.
MÁJUS 15. Kullmann Tamás, győri Petz Aladár Kórház, sürgősségi ügyeletvezető
Belátom, hogy nem egyszerű a sajtó helyzete: úgy kell írniuk, hogy az emberek komolyan vegyék a védekezést, de közben a rettegés ne tartsa vissza őket attól, hogy a panaszaikkal felkeressék az orvosokat. Most ez történik, pedig túl vagyunk már a tetőzésen, hetek óta ötven alatti napi új fertőzött van az országban, szerencsére az intézményünkben is csökken a számuk. Rengeteg energiát mozgósítottunk a koronavírusosak ellátására, de most nagyon konkrétan szeretnék arról írni, mi történik a többi betegünkkel.
Egy szülő nő a vírustól való rettegés miatt későn indult a szülészetre, komplikáció támadt, elveszítette a magzatát.
Akiknek kilyukad a belük, máskor aznap kórházba jönnek a panaszaik miatt, de a vírustól tartva most tovább maradnak otthon, hátha a fájdalom elmúlik magától. Egy háromnapos kilyukadást már hiába műtünk meg, hiába küzdünk az életükért. Ma is elveszítettünk így egy beteget, és nem az elsőt, miközben a vírusfertőzés szövődményében egyetlen ember hunyt el az intenzív osztályon. Egyértelmű, hogy a járvány idején több beteg halt meg a kórházunkban a koronavírus miatti félelemtől, mint magától a vírustól!
Nyitókép (illusztráció): orvosnak segít maszkot felvenni egy ápoló a vízit előtt a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
