Ez az ellenzék csak egy évre kérjen felhatalmazást! – a 2022-es stratégia lehetséges alapjai
A Mi legyen az ellenzék 2022-es stratégiája?-típusú írások megjelentetésére temérdek hely akad, s a Válasz Online nem feltétlenül és minden esetben érzi magát a legmegfelelőbbnek erre. Amiért mégis közöljük az egykor momentumos Szalai László írását, az a tény: valós problémára kínál megoldást az alábbi gondolatkísérlet. Arra mégpedig, hogy a világnézetileg megosztott, de a választási törvény által egybeterelt ellenzéki pártok hogyan tudnák feloldani az ebből fakadó dilemmát. A cél nem az ellenzék győzelme – hanem egy jobb, tisztességesebb és sikeresebb Magyarország. Vélemény.
×××
A 2019. őszi önkormányzati választások (elsősorban Budapesten) megmutatták, hogy az összellenzéki összefogás működő stratégia és legyőzhető a legyőzhetetlennek hitt kormánypárt is. Ha Karácsony Gergely tud főpolgármesteri címet nyerni hazánk fővárosában, akkor egy vállalható miniszterelnök-jelölttel valószínű, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon is sikerre vihető az összefogás. A kérdés csak az, hogy mit tenne egy összellenzéki kormány az akár kétharmados győzelem után.
Hogy miért merek 2020-ban kétharmados ellenzéki győzelmet vizionálni? Több okból is. Egyrészt ez a cél, ha alkotmánymódosítást szeretnénk. Bármennyire is nehéz lesz, meg kell próbálni. Aztán: 1990 óta nyolc szabad választás volt, ezekből pedig négy végződött kétharmados kormánykoalícióval. Egyik esetben sem volt olyan felállás, hogy az összes jelentős párt összefogott volna egyetlen párttal szemben – ami összeadott aktivistabázist, erőforrásokat, jelölteket jelent. A Fidesz által módosított választási rendszer pedig még a korábbiaknál is jobban jutalmazza a győztest: aki tehát, akár kicsivel, de nyer, az nagyot nyer. A mandátumok kétharmadát is könnyedén. Nem igaz tehát, hogy egy 2022-es kétharmados összellenzéki győzelem eleve lehetetlen. Lehet győzni – így arról is beszélni kell, mi a teendő, ha sikerül.
„A” kormány
Az ellenzéki összefogás pártjai koalíciós kormányt alakítanak (a Fidesz nyilván bejut a Parlamentbe, de ellenzékbe kerül), és négy évig együtt kormányoznak. Nem érdemes 2010 előtti időkbe visszamenni, vagy „elmúltnyolcévezni” ahhoz, hogy megtippeljük, hogyan viselkedne egy Összefogás-kormány a győzelem után. Egyrészt azért, mert az MSZP-n és DK-n kívül más szereplők (remélhetőleg az SZDSZ szerepét senki nem fogja eljátszani…) is részei az érdekszövetségnek és ők is befolyásolhatják az új kormány irányát; másrészt azért, mert elég 2019-be visszamenni!
Nézzük, mi történt azután, hogy a budapestiek szavazatukkal feljogosították az ellenzéki összefogást arra, hogy mutassák meg: jobbak, mint a Fidesz. A szövetség öt pártból állt, közülük két párt (MSZP, DK) a támogatottságuk arányához képest jóval több képviselőt és polgármestert állíthatott. Ugyanez volt megfigyelhető a főpolgármester-helyettesi pozíciók kiosztásánál is: a lényegi dolgokért felelős alpolgármesterek mind MSZP/DK-sok lettek, szövetségeseik szemét pedig olyan nevetséges posztokkal szúrták ki, mint „okosvárosért felelős”, vagy „részvételiségért felelős” főpolgármester-helyettesi cím. Talán a legextrémebb példa a 13. kerület, ahol a fenti két párt egyetlen másik pártnak sem engedte, hogy képviselőjük legyen a helyi önkormányzatban. Zuglóban a frissen megválasztott „ellenzéki” polgármester egyik első intézkedése lett volna, hogy újra a bizonyítottan korrupt Centrum Kft.-nek adja a helyi parkoltatási jogokat. Kispesten a helyi „ellenzéki” polgármester csapata pedig mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse a korrupciót felszámolni kívánó és átláthatóságért küzdő képviselők munkáját.
Itt természetesen nem szabad elhallgatni azt, hogy az önkormányzati összefogás többi pártja (LMP, Jobbik, Momentum) korrekten és átláthatóan viselkedik a győzelmek után: ahol ez lehetséges volt, sikeresen bevezették az „Ez a minimum” nevű antikorrupciós, átláthatósági csomagot. Nyilván csak azokban az önkormányzatokban tehették meg ezt, ahol az MSZP és a DK nem húzza az időt vagy mondott rá nyíltan nemet abszolút nevetséges indokokkal („Mi magunktól is átláthatóak vagyunk, szóval fölösleges a csomag megszavazása!” – és ha nem ilyen lelkiismeretes képviselők nyernek a következő választáson, akkor mégis mi lesz?). Hihetetlenül hangzik, de még ezen sorok írásának pillanatában is vannak olyan ellenzéki vezetésű önkormányzatok Magyarországon, ahol nem vezették be a minimális átláthatósági és antikorrupciós szabályokat sem!
„B” kormány
Kétharmados győzelem és kormányra kerülés után az Összefogás végrehajt egy alkotmányreformot, amely kizárólag a politikusok hatalmának korlátozását érinti. Értékrendi dolgokat, világmegváltónak szánt partizán módosításokat nem tesznek bele.
Csak a politikusok megválasztásának módján, a hivatalban levő politikusok mozgásterén (hatalmuk csökkentése, munkájuk átláthatóbbá tétele), és hivatalban maradásuk maximális időtartamán módosítanának. Erre fél év több mint elég. Ezután kiírják az új választásokat 2023-ra.
A fennmaradó fél év az arra való kampányolásról szólna – ahol az Összefogás pártjai újra egymás vetélytársai lesznek, és megmutatják, miben is különböznek.
Az első és legfontosabb dolog, amin változtatni kell, az a politikusok hatalmának időbeli korlátozása. Nyolc évnél többet senki se tölthessen el semmilyen politikai pozícióban. Ez elősegíti a politikusok cserélődését, új nézőpontok és új generációk bevonódását, megszünteti a karrierpolitikus-szindrómát, ellensúlyozza az inkumbens előnyöket (a már hivatalban levő politikus versenyelőnyben van egy választáson a kihívójához képest), és tudatosítja a politikusokban, hogy politikusnak lenni átmeneti állapot: van négy-nyolc évük dolgozni, aztán térjenek csak vissza a civil életbe és adjanak lehetőséget másnak. Pszichológiai szempontból is fontos ez.
Egy politikus lehet bármilyen lelkes, bármilyen tisztaszívű, bármilyen korrekt – a hatalomba mindenki belefásul, bezárul a politikai buborékba.
Az emberi természetet nem lehet figyelmen kívül hagyni a politikai szabályok megalkotásánál. És természetesen nem csak a miniszterelnöki illetve köztársasági elnöki hivatalt kellene korlátozni ezzel (beleférne az is, hogy aki volt már miniszterelnök, az ne lehessen köztársasági elnök – és fordítva), hanem az önkormányzati és parlamenti képviselőségen is lehetne időlimit, valamint természetesen a polgármesterségen is (itt a kisebb településekre gondolva elképzelhető egy lakosságszám-korlát – 500? – ami alatti községekben/falvakban nyolc évi szolgálat után is újra indulhatnának választásokon, de egyre csökkenő „szavazatszorzóval”).
Tőlünk nyugatra már sikerült megvalósítani a miniszterelnöki/elnöki időkorlát-szabályt, de képviselőkre sok helyen még mindig nem vonatkozik ez. Az Egyesült Államokban civil szervezetek folyamatosan kampányolnak a kongresszus és a szenátus képviselőinek maximális szolgálati idejének alkotmányba foglalásáról – amit az ottani politikusok természetesen foggal-körömmel elleneznek. Miért ne előzhetnénk meg több nyugati országot azzal, hogy mi hamarabb megvalósítjuk ezt az alapvető célt, mint ők?
Második lenne a politikusok mozgásterének csökkentése. A 21. században az elsődleges kockázat (főleg Európa közepén) egy politikusnál nem az, hogy önkényuralmat alakít ki, hanem az, hogy visszaél a rábízott pénzzel. A mai magyar politikusok lételeme a titkos, hátsó szobás megegyezések világa. Az „Ez a minimum!” átláthatósági csomagot alapul véve be kell kódolni alapvető átláthatósági feltételeket az alkotmányba mind önkormányzati, mind állami szinten. Felbecsülni sem lehet, hogy mennyi pénzt takarítana ez meg hosszú távon az országnak.
Ha csak a fenti két módosítást végezné el valaha egy kormány, és semmi mást, már akkor is a rendszerváltás óta eltelt idő legjobb és legmesszemenőbb reformja lenne – amivel, ahogy fentebb is írtam: nyugati országokat előznénk meg. De van még bőven olyan, politikai beállítottságtól vagy értékrendtől abszolút független szabály, amelyet be lehetne építeni az alkotmányba. Például: választásoknál probléma a gerrymandering, azaz a választási körzetek olyan alakzatúra való átformálása választások előtt, ami a hatalomban lévő politikusnak kedvez. Tőlünk nyugatra is probléma ez. Matematikusok megmutatták (Gerrymandering and Convexity – Jonathan K. Hodge, Emily Marshall, Geoff Patterson, 2011), hogy ha a választókörzeteknél azt a megkötést alkalmazzuk, hogy kötelezően konvex (vagy közel konvex) területek legyenek, akkor nem lehet trükközni a gerrymanderringgel. Ez például elférne egy megújított alkotmányban is. A jogászok rajzoljanak nyugodtan olyan kreatív formákat, amilyeneket csak akarnak – a végén egy matematikus ellenőrzi. Ha a választókörzetek megfelelnek a meghatározott konvexitási feltételnek, akkor érvényessé válhat – ha nem, akkor nem. Ennyire egyszerű.
A politikusi trükkök nem végtelenek, a legtöbbre már létezik hatékony megoldás.
Még a munkát is elvégezték mások helyettünk: csak meg kell nézni, hogy tőlünk nyugatra milyen megoldásokkal szeretnék jobbá tenni a politikát az ottani civilek – és lemásolni ezeket (tényleges megvalósításukban pedig megelőzni őket!).
A fentieknél persze fontosabb kérdés, milyen üzenettel kampányolna ez a koalíció 2022-re – és hogy az egyes kampányüzenetek vajon hány szavazót szólíthatnának meg.
„A” kampány
A recept megvan 2014-ből és 2018-ból: Orbánozni kell, Fidesz-szavazókat kell sértegetni, és szigorúan 2010-től kell számítani a „politikai időszámítást”. Az összefogás miatt elvileg összeadódna az összes ellenzéki párt szavazóbázisa egy tömbbé, de ha az alapüzenet változatlan, akkor esély sem lesz arra, hogy Fidesz-szavazókat csábítsanak át, vagy hogy politikából kiábrándult embereket vegyenek rá szavazásra. Elveszne az esély arra is, hogy hitelesen támadják a Fidesz-kormányt a kampány alatt korrupció, állami szintű gyűlöletkeltés, és hatalommal való visszaélés miatt is – mivel az összefogásban szereplő két párt emberei is bőven kivették a részüket a fentiekből 2002-2010 között (pár kirívó eset sorrendben: ppp-konstrukciós autópálya-építés mutyi; 2004-es propagandauszítás a határon túli magyarok ellen; 2007-ben ellenzéki parlamenti képviselő beperlése az állam által, pusztán a véleménye miatt). Egyetlen előnye az „A” verzió kampányának: számíthat a nagyobb baloldali médiumok feltétlen támogatására (Még az EzALényeg.hu is besegítene).
„B” kampány
Elég egy kampányüzenet: igazi rendszerváltás. A politikából kiábrándult, régóta nem szavazó embereket kell megszólítani.
A jelenleg a Fideszre mint „legkisebb rosszra” tekintő (és szavazó) ex-MSZP-, ex-SZDSZ- és ex-MDF- szavazókat megnyerni pedig csak úgy lehet, ha valami jobbat ajánlanak nekik, mint a „bármi csak ne Orbánék”, valamint ha tudják, hogy szavazatukkal nem a 2002 és 2010 között leszerepelt inkompetens óbaloldali elitet hozzák vissza a hatalomba.
Alkotmányunk reformjának ígérete és az utána való azonnali lemondás mindkét feltételt teljesíti. Ezzel az üzenettel nagyot lehet nyerni. A Fidesznek ilyen üzenetre nem lenne hatékony válasza. Nem riogathatna az óbaloldali káderek visszatérésével, és nem tudnák megcáfolni az alkotmányreform melletti érveket sem.
Azt is meg kell válaszolni a választópolgároknak, hogy mi lesz, ha nyer az „Sima” győzelem esetén semmiképp nem szabad hátradőlni és kitölteni a négy éves ciklust, mintha mi sem történt volna, és eljátszani azt, hogy kormányzásra lettek feljogosítva – és nem reformra. Sima győzelem esetén először is meg kell próbálni a Parlamenten átnyomni mindent. Nullától különböző esély van arra, hogy meg lehet hozzá nyerni fideszes képviselőket – lehetséges, hogy észérvekkel meggyőzhetőek lesznek (egy karizmatikus, vállalható miniszterelnök itt nagyon hatékony lehet!). Ha észérvek nem hatnak, akkor hatalomtechnikai okokból még megszavazhatják páran – a sokadik ciklusukat töltő matuzsálemek, valamint Orbán elmozdítása minden bizonnyal sok jelenlegi Fidesz-párttagot titokban motiválna. Ha hatalomtechnikai megfontolásokból nem teszik meg, akkor játékelméleti szempontok miatt még megtehetik – tudják, hogy 2023-ban új választás jön, és demonstrálniuk kell, hogy ők a mindenki érdekét szolgáló alkotmányreform mellett voltak.
Ha a fideszes parlamenti képviselőket lehetetlen észérvekkel megnyerni (egyébként arra is lenne bőven idő, hogy az összes fideszes parlamenti képviselőt egyenként, név szerint végigkérdezzék, hogy pontosan milyen érvek miatt ellenzik az alkotmányreformot), akkor azzal nyilvánosan eljátssza a Fidesz a „rendszerváltó” imidzsét örökre (plusz esély a 2023-as kétharmadra…). Ha szavazathiány miatt nem sikerül átvinni a reformot, akkor a 2023-as választást kell megcélozni. Nem kétharmados kormány esetén is hozzáférhetővé válnak majd olyan eszközök (állami TV, rádió, plakátok), amikkel „pozitív propagandát” lehetne folytatni, és részletesen leírni a magyar népnek a reform összes előnyét. Populista jelszavak köré is fel lehet építeni („ne üljenek korlátlan ideig a nyakunkon”, „a pénzünkről csak a mi felügyeletünkkel dönthessenek”), valamint az értelmiségnek (baloldali és jobboldali, centrista és kiábrándult egyaránt) is el lehet magyarázni, hogy miért fontos egy átmeneti kétharmados felhatalmazás a rendszerváltás (az igazi rendszerváltás) lezárásához. És ha hatalmáról tényleg önként lemond az új kormány és rögtön kiír egy év múltára új választásokat, azzal szavahihetősége is nő (plusz esélye a 2023-as kétharmadra…). A 2023-as választásokon pedig újra meg kell próbálni.
Nem „Soros György muszlim migránsinváziója elleni harc”, vagy „a diktatúrába lépegető Orbán-rezsim elleni harc” a legfontosabb megoldandó probléma a magyar nép számára, hanem a rendszerváltás tényleges befejezése.
A hazai establishment régóta hatalomban levő politikusai meg fogják majd próbálni a fenti két narratíva valamelyike körül meghatározni a 2022-es választásokat. Erre fel kell készülni, és nem kell hagyni.
Maradna a Fidesznek valamennyi helyzeti előnye a fenti alkotmányreform után is, és több erőforrással vághatna bele a 2023-as választásokba, mint a többi párt? Minden bizonnyal. De volt már ilyen helyzetben az ország: 30 éve az MSZP megörökölte az előző rendszer állampártjának gyakorlatilag minden hatalmát (pénz, ingatlanok, újságok, adatbázisok) – a feléjük lejtő pálya „meredeksége” nagyságrendekkel nagyobb volt, mint a Fidesz jelenlegi előnye a többi párthoz képest. Ha azt túléltük, ezt is túl fogjuk. Az internet korában pedig főleg – nehezen elképzelhető ma egy olyan fals narratíva megalkotása, mint 1993-ban a „székház-botrány” idején, ahol az MSZMP-től megörökölt rengeteg ingatlan nem számít botránynak, de ha a Fidesz+MDF hozzájut egy (1) ingatlanhoz, az világraszóló botrány. (Ugyanez a kettős mérce tetten érhető a „Kubatov-lista botrány” tálalásán is. Egy rendszerváltás után aktív politikai párt mágikusan megörökli a diktatórikus állampárt adatbázisait a magyar állampolgárok politikai beállítottságáról? – elfogadható! Egy új párt aktivistamunkával és országjárással saját adatbázist épít fel a nulláról? – világraszóló botrány!)
S mi van, ha sikerül a 2022-es ellenzéki kétharmad, az alkotmányreform is megvan, a 2023-as választásokon pedig újra kormányra kerül a Fidesz?
Egy, az új alkotmány által ellenőrzött Fidesz egyrészt kevésbé lesz félelmetes, mint a mostani.
Újbóli kormányra kerülésük esetén nehezebben lophatnának állami és önkormányzati közbeszerzéseken, nehezebben lophatnának az EU-s pénzekből, a 2011-ben Fideszre szabott gerrymandering megszűnése miatt pedig amúgy is csökkenne a törzsszavazóik számához viszonyított politikai reprezentációjuk. Egy ilyen Fidesz már korántsem lehetne egy potenciális diktatórikus állampárt árnyéka. Ennyire egyszerű. Ugyanez igaz arra a rémálom-szcenárióra is, ha 2023-tól Dobrev „Madame President” Klára vezetné hős európai országunkat. És pont ez utóbbi verziótól tartva fogja sok jelenlegi Fidesz-szavazó is támogatni az alkotmányreformot. Az ellenzékiekben pedig láthatólag van erre fogékonyság – Karácsony például már kilenc éve, még LMP-sként felvetette, hogy az ellenzéknek alkotmánymódosító többséggé kell – átmenetileg – egyesülnie.
Ami a Fidesz vagy az MSZP legdörzsöltebb és legkorruptabb karrierpolitikusait képes kordában tartani, az egy 200 év múlva felbukkanó maffiapárt ellen is hatékony lesz (2222-ben az legyen a legnagyobb problémánk, hogy hogyan szavazhassanak a marsi magyarok, hogy miért csak 42 százalék a magyar női űrhajósok aránya, vagy hogy hova épüljön a hidegfúziós Paks7). Ez a két párt a rendszerváltás óta bebizonyította, hogy a politikusként elkövethető lopások típusának száma véges halmaz – és prezentálták is nekünk e halmaz összes elemét. Egy ilyen alkotmány megtervezése legyen a feladat, és onnantól kezdve nyugodtan kijelenthetjük: utolértük (pár dologban pedig megelőztük) Nyugat-Európát, méltó tagjai lehetünk az EU-nak.
Ha az óbaloldal nem csak szavakban „európai”, nem csak szavakban „demokrata”, akkor feláldozza rövidtávú hatalmi céljait az ország érdekeinek oltárán, és csatlakozik egy olyan ellenzéki összefogáshoz, amelynek célja nem a hatalomszerzés, hanem a rendszerváltás befejezése – és ahol úgy kell kampányolniuk, hogy tudják: győzelem esetén is csak egy évig lesznek „hatalmon”. És hogy ezúttal az SZDSZ-nél kevésbé megalkuvó koalíciós partnereik lesznek, így a lopás is nehezebb lesz. Ezt le kell nyomni az MSZP- és DK-elit torkán.
A fent leírt reform megvalósítható, csak politikai akarat kell hozzá. A 21. századi pártok (Jobbik, LMP, Momentum), ki tudják alkudni, ha egységesen, és főleg nyilvánosan szólítják fel az óbaloldal pártjait erre. A legjobb alkupozícióban a Momentum van. A kérdés csak az, hogy a 2020-as Momentum-tisztújításon az „A”, vagy a „B” verziót favorizáló jelöltekből fog-e felállni az új elnökség.
Nyitókép: ellenzéki tüntetés a túlóratörvény ellen Budapesten 2019. január 5-én. Fotó: AFP/Isza Ferenc
