A vírus sokkal kisebb gond, mint a fellángoló harcok: újabb migrációs hullám jön
Forrongások, felkelések, tüntetések, polgárháborúk. A Közel-Kelet és Észak-Afrika közismerten a világ krízisekkel sújtott területei közé tartozik. Az amúgy is roppant törékeny politikai és gazdasági környezetbe idén aztán betoppant a COVID-19 világjárvány és az azt követő gazdasági recesszió. S hogy milyen hatásai lesznek? Riccardo Fabianinak nincsenek jó hírei. Feszült hónapok állnak előttünk – mondja a Válasz Online-nak az International Crisis Group (ICG) régióért felelős igazgatója. Márpedig ha valaki, ő lát a pályán: a szervezetet egyszerre támogatja Soros György és a legnagyobb konzervatív alapítványok (Koch, Konrad Adenauer). Elfogulatlanul tudják tehát megítélni a konfliktusokat egyrészt, másrészt erőforrásaik is vannak a terepmunkához. Fabiani szerint a líbiai konfliktus el fog húzódni, onnan újabb migrációs hullámmal számolhatunk. Interjú.
– A „fake news” korában, amikor politikai okokból is neveznek elfogultnak alapítványokat, tudják tartani a függetlenségüket?
– A nyomást természetesen mi is érzékeljük. Elképzelhetetlen, hogy minden fél mindig elégedett legyen egy-egy elemzésünk megjelenése után. Ilyenkor előfordul, hogy egyszerűen nem hajlandók szóba állni velünk. Az elmúlt években jellemző lett a trollok támadása is az online felületeken. Tény tehát, hogy egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik minden független szervezetre – ebben kell működnünk. Az International Crisis Group-ot (ICG) viszont azért nem nagyon lehet senki politikai eszközeként beállítani.
– Merthogy az ICG 1995-ben alakult, kifejezetten Soros György alapítványainak a támogatásával, napjainkra viszont Ausztriától Ausztrálián át több kormány neve is a donorok között van, ahogy kifejezetten konzervatív alapítványoké is.
– Nagyon figyelünk arra, hogy sem az általunk vizsgált regionális konfliktusokban, sem a nemzetközi politikában ne lehessen összemosni minket egyetlen oldallal sem. Arra külön figyelünk, hogy a kommunikációnk se tűnhessen fel elfogultnak. Jelentős hatásunk van olyan országok külpolitikai álláspontjának kialakítására, akik egyben a donorjaink is: ebben a környezetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármilyen agendát is képviseljünk, kivéve azt, amelyre szerveződtünk: a krízisek és fegyveres konfliktusok előrejelzését, a már zajlók megfigyelését és tompítását. A szervezetünk alapelképzelése az, hogy a katasztrófákat előre lehet jelezni intenzív terepmunkával és a helyiek megszólításával. Ezért vagyunk ott szinte minden zajló konfliktusban és szólítunk meg szó szerint minden felet.
– Mielőtt kifaggatjuk, milyen konfliktusok várnak ránk épp, árulja el, konkrétan hogyan fest ez az intenzív terepmunka a gyakorlatban!
– Először minden esetben politikai térképet készítünk. Erre felkerülnek az adott ország szereplői, akik komoly politikai tényezők az adott krízisben. Direkt vagy indirekt módon felvesszük velük a kapcsolatot – az ICG-ről közismert, hogy konkrét politikai döntéseket tud formálni, ez pedig sokat segít ebben. Rengeteg kutatást végzünk a terepen és mindenkivel megpróbálunk beszélni, mielőtt következtetéseket vonnánk le. Fontos szempont, hogy egy konfliktus minden aspektusát vizsgáljuk és a lehető legrészletesebb hátteret biztosítjuk az olvasó számára. Mindent kontextusban vizsgálunk. Egy-egy országban több fiatal elemzőnk dolgozik egy idősebb felügyelete alatt. Az én munkám, hogy feldolgozzam és felügyeljem a terepmunkát, majd a készülő elemzést, az ajánlásokat megfogalmazzuk. Regionális igazgatóként azonban minden országba személyesen is el kell mennem, a helyszínen is részt kell vennem a terepmunkában.
– Került veszélyes helyzetbe?
– Húsz éve foglalkozom a régióval politikai és gazdasági elemzőként, korábban az Eurasia Groupnak dolgoztam. 2014-ben épp Líbiában fordult velem elő a második választások alatt, hogy milicisták megtámadták a parlament épületét, ahol a kormány ülésezett. Közvetlenül mellette szálltam meg egy hotelben, így végignéztem a lövöldözést, a tankok bevonulását az utcán, illetve a mesterlövészek elhelyezését a tetőn. Másnap a kormány úgy gondolta, hogy biztonságosabb a hotelben ülésezni, amit körbezárt a hadsereg. Nagyban tartott a kormányértekezlet, amikor egy milicista RPG gránátot lőtt a hotelre. Elég közel voltam a becsapódáshoz.
– Megsérült?
– Nem. Ezzel a történettel csak azt akarom mondani, hogy két évtizednyi terepmunka során elkerülhetetlen, hogy az ember rázósabb helyzetekbe keveredjen. Mindemellett azt gondolom, hogy
a hiteles elemzéshez feltétlenül szükséges, hogy a helyszínen legyünk és ott beszéljünk egy-egy konfliktus szereplőjével,
hogy ismerjük a helyi társadalmat. Elmondhatom, hogy minden országban éltem, amelyeknek a szakértője vagyok.
– A Crisis Groupnál ön alá tartozik Líbia, Egyiptom, Algéria és Tunézia. Ezek közül melyik országot érinti a legsúlyosabban a COVID-19 világjárvány és az egyre inkább érzékelhető gazdasági recesszió?
– Nehéz megmondani, melyik országban fog nagy problémát okozni. Algériának és Líbiának a gazdasági gondjait a drasztikusan alacsony olajárak okozzák, Líbiában pedig a polgárháború a legrosszabb szakaszába lépett a nemzetközi szereplők megjelenésével. Ők a blokád miatt amúgy sem tudják értékesíteni az olajukat. Más a helyzet Egyiptommal, ahol ahhoz, hogy a gazdaság ne omoljon teljesen össze a leállástól, jelentős hiteleket kellett felvenni, amelyeket súlyos megszorítások árán fog tudni visszafizetni az ország.
– Líbiában a tripoli kormányzat oldalán lépett be a konfliktusba Törökország, míg a támadó Halifa Haftar tábornokot Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és a szaúdi királyság támogatja. A konfliktus két pólusán ráadásul megtalálható Olaszország és Franciaország is, szemben egymással. Líbia lesz az új Szíria?
– A konfliktus egyre inkább nemzetközivé válik. A líbiai polgárháború elmúlt tíz évének legrosszabb fejezete zajlik most, és a helyzet drasztikusan romlik. Azzal, hogy Törökország belépett a konfliktusba, az erőviszonyok kiegyenlítődtek és Haftar tábornok lehetősége, hogy elfoglalja az országot, elúszni látszik. Zsoldosok jelentek meg mindkét oldalon, és
Líbia – igen, hasonlóan Szíriához – a régió politikai szereplőinek a küzdőterévé is vált.
Törökország korábban nem tapasztalt módon avatkozik be a régió konfliktusaiba, és érzékelhető egyfajta regionális hidegháború kialakulása is, melynek az egyik oldalán Törökország és Katar, a másikon Egyiptom, az Emirátusok, és Szaúd-Arábia áll. A befolyásszerzés mellett nyilvánvaló ideológiai konfliktus is van a szereplők között – Haftar szekuláris, akárcsak az arab tavasz után visszarendeződő országok vezetői, akik támogatják is őt. Törökország viszont mindenhol a politikai iszlamista vezetést támogatja.
– De hogyan kerül egymással szembe ebben a konfliktusban két EU-tagállam: Olaszország és Franciaország?
– Abban bizonyára egyetértés van, hogy Líbia sorsa komoly hatással lesz Európára, az Európai Unióra. Az alapvető különbség Párizs és Róma között az, hogy a líbiai konfliktusban mindketten mást látnak veszélyforrásnak. Olaszországban minden a bevándorlásról szól és annak a megállításáról a Földközi-tengeren. Ne felejtsük el, hogy az Afrikából induló migráció utolsó pontja a líbiai partoknál van. Olaszországnak, mivel a Líbiából induló migrációnak ő a célállomása, elemi érdeke, hogy a líbiai partszakasz ne maradjon nyitva. Ennek érdekében pedig támogatja a milíciákat – bárkit, aki meg tudja akadályozni a tömeges bevándorlást a tengeri útvonalon. Franciaországnak azonban, különösen a párizsi merényletek óta, a legfontosabb szempontja a biztonság. A franciák tehát azt akarják megakadályozni, hogy dzsihadista merénylők újabb generációja nevelődjön ki a különböző milíciák alatt, akik majd újabb merényleteket követnek el náluk. Haftar tábornok háborúja az Iszlám Állam helyi sejtjei valamint a különböző iszlamista milíciák, sőt en bloc az iszlamista politikai erők ellen ezt az ígéretet hordozta a franciák számára. Egy új szekuláris diktátort Líbia élén, aki tűzzel-vassal üldözi a politikai iszlamizmust.
– De ez miért probléma Olaszországnak?
– Azért, mert Haftar viszonylag új játékos Líbia nyugati részén, Olaszország pedig már a polgárháború kitörése óta azoknak a szövetségese, akik a partokat ellenőrzik. Azaz: a tripoli kormányzaté és az ellenőrzése alatt álló milíciáké. Haftar a fellépésével keresztülhúzta a polgárháború diplomáciai rendezésének lehetőségét, ami Olaszország eredeti elképzelése volt. A feszültség a két ország között egyébként nagyban függ attól, Európában éppen ki van kormányon. Akkor volt a legnagyobb, a durva nyilatkozatok akkor hangzottak el, amikor Olaszországban szélsőjobboldali kormányzat került hatalomra. Most már érzékelni némi enyhülést.
– De nem Líbiában. Oroszország is jelen van a konfliktusban?
– Igen, de korántsem olyan erővel, mint Szíriában. Bár vannak orosz zsoldosok Haftar seregében, Oroszország inkább közvetítői szerepre törekszik ebben a konfliktusban.
– Mennyiben hat a török beavatkozás a migrációra?
– Az alapvetően szétesett infrastruktúrájú országban a törökök bevonódása kiegyenlítette az erőviszonyokat – márpedig amennyiben nincs politikai megállapodás a felek között, a konfliktus tovább folytatódik. Évekig még. Ez mindig növeli a migrációt.
– Egyiptomnak az Etiópiában épülő Nagy Reneszánsz Gát feltöltése is probléma Etiópia vízhasználata miatt. Ez lehet a következő csetepaté alapja?
– Egyre égetőbb ez a kérdés, hiszen semmilyen megállapodás nincs a feltöltés üteméről. A járvány kitörése elterelte a figyelmet erről a konfliktusról, amely a vízért továbbra is zajlik. Ha nem sikerül legalább egy átmeneti megállapodást létrehozni Egyiptom és Etiópia között arról, hogy milyen ütemben tölti fel Etiópia a gátat, akkor akár a legrosszabb forgatókönyvek is valóra válhatnak. Olyan súlyos vízhiány lehet Egyiptomban, hogy az tönkreteszi az ország mezőgazdaságát, de mivel a Naszer-gát energiatermelését is befolyásolja, akár az áramellátásra is hatással lehet. Egyiptomnak garanciákra van szüksége, hogy mindez nem következik be a feltöltés során – minden oka megvan azonban szkeptikusnak lenni. Eddig minden, a kérdés rendezésére irányuló diplomáciai kísérlet kudarcba fulladt. Reméljük, hogy a nemzetközi diplomáciai nyomás miatt az elkövetkező hetekben létrejön egy ideiglenes megállapodás.
| Harc a Nílusért Az etiópiai Nagy Reneszánsz Gát építése még 2010-ben kezdődött. A kék Nílus forrásánál, egészen pontosan az etiópiai Tana tónál épülő vízenergiaügyi megaberuházás Etiópiát energiaexportőrré tenné a régióban. A konfliktus forrása az, hogy milyen áron. A világ leghosszabb folyója, amelyen 11 ország osztozik, az egyetlen jelentős vízforrása Szudánnak és Egyiptomnak. A folyó vízhozamától függ a mezőgazdaságuk és a lakosság hozzáférése az ivóvízhez.  A lassan 10 éve tartó konfliktusban a gát elkészült, a vita jelenleg a víztárózóinak feltöltési üteméről szól. Ha Etiópia Szudán és Egyiptom vízigényét figyelmen kívül hagyva kezdi meg tározóinak feltöltését, az aszályt és krónikus vízhiányt okozhat a két országban és beláthatatlan mezőgazdasági károkat, tekintve, hogy az az öntözésre épül. A konfliktus százötven millió ember hozzáférését érinti a vízhez – ha nincs megállapodás, a fegyveres konfliktus és a tömeges migráció sem elképzelhetetlen. [Fotó (a Nílus Kairónál): Jászberényi Sándor] |
– Tehát: lesz ebből fegyveres konfliktus? Az egyiptomi retorika egyre harciasabb gátügyben.
– Úgy gondolom, Egyiptom a jelenlegi nemzetközi figyelemben nem engedheti meg magának, hogy fegyveres konfliktusba bocsátkozzon Etiópiával. Annak katasztrofális diplomáciai következményei lennének és még az sem biztos, hogy a katonai akció abszolút sikerrel járna. Etiópiának is tisztában kell lennie azzal, hogy egyoldalúan nem csökkentheti a Nílus vízhozamát. Bár az elmúlt hetekben a vírus miatt ez a krízis lekerült az újságok címlapjáról, a holtpontról nagyon hamar el kell mozdulniuk a feleknek.
– A járvány a nemzetközi kereskedelmet is megakasztotta. Ez mekkora konfliktusforrás?
– Ez amiatt ad okot aggodalomra, mert mind Algéria és Tunézia, mind Líbia és Egyiptom nagyban függ a nemzetközi élelmiszerpiactól. Élelmiszert kell importálniuk a lakosság számára. Bármilyen akadozás ezen a területen az egész társadalmat érinti, de úgy tűnik, egyelőre itt nem jelentkeztek még problémák. Mindemellett Algériában, amint véget ér a kijárási tilalom, újra fognak kezdődni a tüntetések a gazdasági és politikai krízis miatt. Líbiában nem tudjuk, mennyi a fertőzöttek száma, és maga a vírus sokkal kisebb probléma az új szereplők belépése miatt fellángolt harcokhoz képest. Egyiptomban pedig újabb megszorító intézkedések várhatók, hogy vissza tudják fizetni azokat a hiteleket, melyeket a gazdaság életben tartása miatt vettek fel, és ott van még a már említett etiópiai gát kérdése is. Feszült hónapok állnak előttünk.
Nyitókép: líbiai család a tripoli Mártírok terén (az egykori Zöld téren) 2019. június 9-én. Fotó: Vörös Szabolcs
