„A kollektív bűnösség nem helyes és nem igazságos” – exkluzív interjú a szlovák miniszterelnökkel
2011-ben még arról beszélt, hogy Orbán Viktor kimossa a szlovákiai magyarok agyát, ma viszont békülékeny hangnemben keresné velük a párbeszédet – ha hagynák neki. Mi történt a kettő között? Mikor lettek fontosak neki a magyarok? Eltörölhetők-e végre a Beneš-dekrétumoknak legalább a kollektív bűnösségről szóló rendelkezései, és lehetnek-e kettős állampolgárok Szlovákiában? A lehető legtöbb kényes témát szóba hoztuk a márciusban beiktatott és múlt pénteken Budapestre, Orbán Viktorhoz látogató szlovák miniszterelnöknek. Igor Matovič a magyar médiumok közül egyedül a Válasz Online-nak adott interjút, de nem csak emiatt voltunk boldogok: az új pozsonyi kormánynak a sajtóhoz való viszonyát jellemzi, hogy az interjút még jóváhagyatni sem kellett.
– Amikor pénteken miniszterelnöki konvoja áthajtott a Lánchídon, majd fel a Budai Várba, gondolta volna, hogy egy „valaha volt hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványát” látja?
– Első utunk a Hősök terére vezetett, amikor megérkeztünk Budapestre. Gyönyörű lovasszobrok vártak minket; egyáltalán nem úgy néztek ki, mint ahogy Ján Slota annak idején lefestette – szerinte a magyarok pónilovakon érkeztek ide. A Karmelita kolostor előtt pedig huszárok sorakoztak, az a ceremónia is lenyűgöző volt.
– Tehát nem a sztyeppére emlékeztette.
– Valamikor Szlovákia területe is sztyeppevidék lehetett, de Magyarország és Szlovákia is fejlődött azóta.
– Pár órával Budapestre érkezése előtt Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában így fogalmazott az ön trianoni bocsánatkérésével kapcsolatban: „Nem mondom, hogy nem veszem észre az ilyen mondatokat, de az nem érdekel.” Hasonló hangnemben beszélt a megbeszélésük alatt is?
– Egy-két szó időnként teljesen megváltoztatja a mondat értelmét.
Én sosem kértem bocsánatot a magyaroktól Trianon miatt. Trianonnal kapcsolatban amiatt kértem bocsánatot, hogy ha a szlovákiai magyarok bármilyen esetben nem érezték magukat egyenrangúnak vagy hátrányosan érintette őket az, hogy a magyar volt az anyanyelvük.
Nem beszélek magyarul, csak pár szót, nem hallgatom a magyar közszolgálati rádiót, de le szoktam fordíttatni a kontextus miatt. Utána szoktam reagálni.
– Íme a kontextus: „Nem mondom, hogy nem veszem észre az ilyen mondatokat, de az nem érdekel. Az érdekel, hogy a szlovák és a magyar nép hogyan, milyen pontokon működik együtt, hogyan fogjuk egymást segíteni, és hogyan fogjuk nemcsak hagyni egymást élni az elmúlt száz évnek a fényében, már az is szép dolog egyébként, ha hagyjuk egymást saját természetünk, logikánk, kultúránk, nyelvünk szerint élni, de most többre van lehetőség: összefogni és közösen győzni.” A mondat eleje mégis az, hogy nem érdekli a bocsánatkérése.
– Amíg nem látom a teljes beszélgetés szövegét, nem fogok tudni erre reagálni.
– Ezek szerint a megbeszélésükön nem volt ilyen kemény a hangnem.
– Éppen olyan hangnemben zajlott a megbeszélésünk, mint amilyenben a sajtótájékoztatónk.
– Mikor lettek önnek ennyire fontosak a szlovákiai magyarok?
– Már 2013-ban segítő kezet nyújtottam nekik, amikor az akkori kormánypárt, a baloldali Smer, úgy döntött, hogy a pártoknak a karácsonyi ünnepek alatt kell összegyűjteni a jelöltséghez szükséges aláírásokat a 2014-es elnökválasztásra. Kifejezetten ellenséges lépésnek tartottam, amelynek az volt a célja, hogy a Magyar Közösség Pártja (MKP) ne tudjon elnökjelöltet állítani…
– … az ön parlamenti képviselői pedig támogatták az MKP-s Bárdos Gyula indulását.
– Igen.
„Hamis a média alapján
Orbán Viktorról alkotott képem”
– Csak azért kérdeztem, hogy e felajánlás előtt bő két évvel, 2011 februárjában ezt nyilatkozta a SME című napilapnak arról, miért kéne magyar nyelvű csatorna a szlovák köztévénél: „A magyarjaink az Orbán TV-t nézik, mert nincs alternatívájuk. Mutassuk meg nagyságunkat, és drámaian megnő a lojalitásuk, emellett Orbánnak már nem lesz lehetősége kimosni a magyarjaink agyát.” Hogy sikerült ilyen gyorsan változtatni ezen a retorikán?
– Akkoriban kicsit ellenségesnek tartottam, hogy Szlovákia területén Budapest magyar állampolgárságot osztott. A parlamenti frakciómból – a liberális Szabadság és Szolidaritáséból (SaS) – is kidobtak amiatt, hogy ezzel nem értettem egyet. Pontosan azért nem értettem egyet, mert tudtam, hogy ez drámaian megnövelné a magyargyűlölő Ján Slota támogatottságát. Azzal, hogy vettem a bátorságot az állampolgárság-osztás megakadályozásához, Slota és Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) nem tudta kijátszani a magyar-kártyát, és sikerült kirekeszteni a szlovák politikából azt az idiótát.
– Azzal, hogy „Orbán-féle agymosásáról” beszélt? Erős szavak.
– Igen, lehet, hogy azok, de hozzájárultak ahhoz, hogy Slota végül kiesett a parlamentből. Orbán Viktornak ez nem okozott kárt, Szlovákiának viszont nagyot segített. És van még valami. Amikor valamit nem ismerünk, a média segítségével próbálunk képet alkotni róla. Viszont
annak köszönhetően, hogy megismerkedtem Orbán Viktorral, kiderült, hogy hamis a média alapján róla alkotott képem.
– Olvasson magyar médiát! Sokféle Orbán-képe lesz.
– Nagyon szívesen – ha érteném.
– Az előbb idézett 2011-es interjúban a szlovákiai magyarok kettős állampolgárságáról is beszélt, így: „Képzeljék el, hogy lehetővé tesszük magyarjainknak a magyar állampolgárság felvételét. Néhány év múlva választások lesznek Magyarországon, és a déli területeinken Orbán fog majd masírozni, mert kampányt fog itt csinálni.” Mi a gond a kettős állampolgársággal?
– Arra hívtam fel a figyelmet, hogy itt nemcsak a kettős állampolgárságról van szó, hanem a hozzá tartozó választójogról is. Akkoriban a magyarországi és a szlovákiai magyar politikusok is azt mondták, hogy választójogról nem lesz szó, aztán rövid időn belül azt is megkapták. Csaknem 10 év után is azt hiszem, részemről ez helyes döntés volt, másképp a nacionalista őrültek ezt arra használták volna, hogy ellentétet szítsanak magyarok és szlovákok között.
– Tehát amíg választójog is tartozik hozzá, a kettős állampolgárságot tiltó 2010-es Fico-féle ellentörvény hatályban marad.
– Nem. Pont én vagyok az a politikus, aki a kormányprogramjában ígéretet tett ennek a törvénynek a módosítására: engedélyezzük a kettős állampolgárságot, amennyiben az illetőnek valós kötődése van ahhoz az országhoz, amelyben él. Ez az európai sztenderd, ebbe az irányba kell haladnunk.
– Mikor?
– Része a kormányprogramnak, nincs mire várnunk vele.
Az elmúlt 10 évben több alkalommal indítványoztam, és módosítókat nyújtottam be róla.
– Ami a június 2-i pozsonyi Trianon-fogadás illeti, továbbra is úgy gondolja, hogy az ott átadott memorandummal az MKP-s politikusok „beleköptek a tenyerébe”?
– Továbbra is úgy gondolom, hogy az érintett MKP-s politikusok részéről ez nem volt helyénvaló. Ha valóban a változtatás lett volna számukra fontos, és nem a marketing, már csak a régi ismeretségre való tekintettel is másképp oldották volna ezt meg. Visszaéltek az eseménnyel, és személyes célokra használták fel.
„Egy adott személy tetteiért
nem felelhet egy egész közösség”
– Mi kivetnivaló van abban, hogy a szlovákiai magyarság azt szeretné, amit az önnek átadott memorandumban is írt: hogy a beneši kollektív bűnösség 75 év után végre ne vonatkozzon rájuk?
– Számomra minden, ami abban a memorandumban szerepel, a múltat jelenti. Nem fogok belemenni abba, hogy pontonként szétszálazzuk, mert egyszerűen méltatlan volt a mód, ahogyan az urak ezt ott előterjesztették. A június 2-i felszólalásomban megbékélést szorgalmaztam: tudatosítanunk kell a múltat, de a jövőbe kell néznünk.
– Egyetértünk. Nem lehetne a jövőbe nézés első lépése, hogy a vonatkozó dekrétumokkal – a 143-ból azzal a 13-mal – végre kezdjenek valamit?
– Sem a Beneš-dekrétumokkal, sem az MKP-memorandum többi pontjával kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni. Személyes meggyőződésem ugyanakkor, hogy
a kollektív bűnösség bármilyen elvének alkalmazása nem lesz egy európai ország jogrendjének sem alapja és része.
– A szlováknak sem?
– A kollektív bűnösség elve a múlt feledésébe merül, hiszen nem helyes, nem igazságos, és nincs összhangban a keresztény – de még a nem keresztény – elvekkel sem.
– És magukkal a törvényekkel mit kéne akkor kezdeni?
– Ahogy mondtam: sem a Beneš-dekrétumokkal, sem az MKP-memorandum többi pontjával kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni. A személyes álláspontom a kollektív bűnösséggel kapcsolatban pedig világos. Az ember a rossz cselekedeteiért csakis magánszemélyként felel; egy adott személy tetteiért nem felelhet egy egész közösség, akiknek ehhez semmi közük. Hadd idézzem a június 2-i Trianon-eseményünk mottóját: „A múltat nem mi írtuk, de a jövő a mi kezünkben van!”
Nyitókép: Vörös Szabolcs; videó: Borbás Barna
