Szakács Árpád szabadkőműves meséi
Egy román állatorvos szava – ez volt az aduász, amelyre hivatkozva a hétvégén Szakács Árpád újságíró-kultúrharcos megtámadta Romsics Ignác történészt. Bizonyítandó, hogy igenis a szabadkőművesek okozták Trianont. A Válasz Online most bemutatja: még a román szabadkőművesek sem feltétlenül gondolják így. És különben is: mit mond mindez a magyar szabadkőművesekről? Nos, amit Szakács próbál sugallni, azt még hőse, Raffay Ernő sem állítja. Múltmegfejtés 7 pontban, a páholyok mélyéről.
Hobbitörténész támad valódi történészre – ugyan mi dolgunk lenne ilyesmivel? A válaszunk tíz-tizenöt évvel ezelőtt nagy és határozott „semmi” lett volna, s legfeljebb valamely nemzeti ezotériát taglaló írásunkban kaphatott volna helyet Szakács Árpád kaliberű fantaszta. Mára azonban feje tetejére állt a világ. Nem csupán annyi történt, hogy az említett kultúrharcos vállalkozó közpénzekkel – az elmúlt hetekben például ötvenmilliót kap Kásler Miklósnak köszönhetően az NKA-tól – megzsírozott feladatokat kapott, vagy vezető lett a kormánymédiában, netán hogy protezsálti köre Magyarságkutató Intézet néven állami rangra emelkedhetett. Mindezzel párhuzamosan kormányzati rangra is emelkedett az általa propagált alternatív történelem. Maga a kormányfő egy brosúrával mondjuk láthatólag lemaradt, s trianoni évfordulós beszédében csupán a budapestiek és a Nyugat összeesküvésében látta meg a tragédia okát, helyettese, Semjén Zsolt viszont szerencsére képben van – ő tudja a teljes, Szakács-kompatibilis igazságot: a szabadkőművesek fundálták ki és hajtották végre a száz éve történteket.
Szakács a hét végén Romsics Ignácot a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánylap hasábjain támadta meg, többek között arra utalgatva, hogy a történész helye a „leggaládabb internacionalista hazaárulók” között van, tanítványai könyveit pedig égetni még nem kell, elég elvinni a papírgyűjtőbe – a szerző megkapóan lágyszívű. Az igazság mindenesetre a Romsics-félék nevetséges próbálkozásaival szemben – az egyébként Szakács saját kiadója által megjelentetett történész – Raffay Ernő könyveiből ismerhető meg. (Romsics lehazaárulózása persze nem újkeletű ettől a körtől. Az akadémikus két éve a Heti Válaszban beszélt Erdély elvesztésének okairól, s arról, hogy az „államjogi értelemben” alighanem örökre elveszett Magyarország számára, amire Raffay az akkor még Magyar Idők néven futó kormánylapban hazaárulózta le őt – merengve egyúttal Erdély fegyveres visszavételén.)
Minthogy tehát nem valami zugvideóban terjednek ezek a nézetek, mint a régi szép időkben, az egykori Romsics-tanítványok is szükségesnek érezték a kiállást mesterük védelmében – a Válasz Online pedig azt, hogy tartalmilag is rendet vágjunk kicsit a szabadkőművesek Trianonban játszott szerepével kapcsolatban.
Módszerünk egyszerű lesz: végigmegyünk Szakács cikkén, megpróbáljuk lehántatni róla a primer gyalázkodást s megnézzük, mit és mire hivatkozva állít. Majd pedig azt, hogy az állítás igazolható-e vagy sem. Haladjunk tehát szép sorjában!
1. A Romsics-istálló ufóhívőként kezeli azt, aki fel meri vetni a szabadkőművesek szerepét a trianoni békediktátum előkészítésében és megvalósulásában.
A gonosz, igazságot elhallgató szakma általi üldözöttség póza a dilettánsok körében szinte kötelező, s még akkor sem mondanak le róla, ha épp a hatalom csúcsain vannak, az állítás ettől még hamis. Szakács is az „egyetlen narratívára” panaszkodik, amely szerint a szabadkőművesek jótékony bácsik voltak, s a „legendázó” történészek kitétellel meg is nevezi a főellenséget (Romsics mellett). Trianon-legendák címmel Ablonczy Balázs írt könyvet még Raffay első ilyen témájú munkája előtt. A könyv valóban legendának minősíti a szabadkőműves tevékenységet, mint Trianon kizárólagos okát.
A hangsúly azonban a kizárólagoson van – azt, hogy valamicske szerepük sok más mellett nekik is lehetett, Ablonczy nem tagadja. Az erről szóló fejezet így ér véget: „A Monarchia felbomlása alapvetően nagyhatalmi szándék miatt következett be, nem pedig azért, mert néhány (szabadkőműves) testvér összegyűlt a párizsi IX. kerület egyik tanácstermében. A nagyhatalmi döntésnek persze megágyazott az emigráns politikusok ténykedése, az antant propagandája, egyes területek geostratégiai helyzete, a háború utáni biztonsággal kapcsolatos elképzelések vagy egyes értelmiségi körök és gazdasági, politikai vagy világnézeti lobbicsoportok ereje – így talán a szabadkőműveseké is. Aki azonban csak erre az egy tényezőre szűkíti le magyarázatát, és a történelmi Magyarország felbomlását/felosztását kizárólag világnézeti döntésként értelmezi – alighanem tévúton jár.”
2. Semjén Zsolt is azt mondja és Boross Péter is, hogy a szabadkőművesek voltak az okok, tehát a szabadkőművesek voltak.
Ezzel az érvvel nem nagyon tudunk mit kezdeni – egy politikus és egy expolitikus véleménye vajon mennyivel nyom többet a latban, mint egy péké, vagy a szintén nem történész Szakács Árpádé? Az mindenesetre legalább érdekességként említendő, hogy Semjén a hagyomány szempontjából szerencsére tökéletesen a helyén van. A szabadkőműves-ellenesség hosszú múltra tekint vissza, Magyarországon a Katholikus Néppárt kezdte képviselni az 1800-as évek legvégén, 1900-as évek elején. Ahogy a progresszívok számára a katolikusok, különösen a jezsuiták jelentették a háttérhatalmat, a mindent megrontó titkos társaságot, a katolikusoknál ezt a szerepet a szabadkőművesek töltötték be már akkoriban is.
Amint Hatos Pál Elátkozott köztársaság című művéből kiderül, Bangha páter például gyakran és szívesen rohant ki a haza- és keresztényellenes „szabadkőműves veszedelem” ellen, sőt, katolikus sajtóakciójának egyik célja a vélelmezett szabadkőműves „túlhatalom” csökkentése volt. Egy 1918-as keresztényszocialista röpirat pedig egyenesen arról igyekezett a vasutasokat meggyőzni, hogy „minden nyomornak az oka a szabadkőműves zsidóság és a vele egy húron pendülő szociáldemokrácia. A nagytőke kiszipolyozza az országot, és céljai elérésére kiárendálta a szociáldemokrata pártvezéreknek.” (A Népszava 1918. augusztus 8.-i számából idézi Hatos ugyanott.) De már 1911-ben is nagy vita volt a képviselőházban a szabadkőművességről – ahogy arról Raffay is részletesen megemlékezik Szabadkőművesek Trianon előtt című 2010-es könyvében.
3. Raffay Ernő 11 ezer dokumentumot fotózott be, a szabadkőművesek saját anyagait, hát akkor ő már csak tudja az igazat.
Tetszetős érv, a 11 ezer dokumentum tényleg nagyon sok, de sajnos még így is töredéke annak, amennyi a levéltárban van. A szabadkőműves levéltár 404 csomót és 484 kötetet számlál, egy csomó pedig általában 300-800 foliót tartalmaz, tehát középarányost véve ez legalább 200 ezer fólió, de a kötetekkel együtt inkább 300 ezer. Azaz ugyanennyi felvétel. A kérdés persze, bizonyíthatnak-e valamit a dokumentumok Trianon-ügyben. Nos, a nemzetközi szabadkőműves összeesküvést, amelynek előre kitervelt következménye lett a magyarok országának megcsonkolása, nem nagyon. Budapesten ugyanis csak a magyar páholyok anyagait őrzik, a francia és a román anyag ebben nincs benne. A nemzetköziség a háborúban nem is működött, ahogy közvetlenül utána sem: a postai forgalom is leállt, az antant országaiba útlevelet nem kaphattak szabadkőművesek sem, tehát a magyar tagoknak lehetőségük sem lett volna összeesküdni az ország elveszejtésére 1918-ban és 1919-ben Párizsban.
Ezek alapján az iratok alapján tehát fogalmilag kizárt olyat állítani, hogy a trianoni határmegvonáshoz a magyar szabadkőműveseknek konkrét közük volt.
4. De hiszen a fő román szabadkőműves videón ismerte el!
Ez Szakács döntőnek szánt érve. Videón a román szabadkőműves nagymester elismeri… De mit is? Hol is? Ki is ez a nagymester? Nos, a Libertatea nevű lapban. Az pedig nem más, mint a román Blikk: echte bulvárújság a kötelező félmeztelen nővel, hatalmas betűkkel írt bombasztikus címekkel. A Szakács által idézett 2018 januári cikkben és videóban egyébként valóban a román szabadkőművesek Nagy-Románia megalapításában játszott szerepéről beszél a nagymester, Viorel Dănacu.
Aki az életrajza szerint: derék állatorvos. Történeti kérdésekhez tehát nem sok köze van. Őt idézi tehát Szakács. „Ezért Ion Brătianu, aki a román küldöttséget vezette, utólag átadta a stafétát Alexandru Vaida-Voevodnak, hogy a román nagypáholy rangidőse lehessen, így egyenlő félként tárgyalhasson a többiekkel. Az erdélyi politikus, Alexandru Vaida-Voevod fáradságos munkája a trianoni békeszerződés aláírásában öltött testet.”
Apró bökkenő azért akad itt is. Az a fránya kronológia. A román miniszterelnök Ion Brătianu 1919 januárjában érkezett a tárgyalásokra a román békedelegációval, s később valóban lemondott: csakhogy azért, mert nem volt hajlandó aláírni a kisebbségi szerződést – azaz, hogy a kisebbségeknek is lesznek jogaik. Vaida-Voevod tehát valóban váltotta őt és az is igaz, hogy az erdélyi politikus belépett a szabadkőműves nagypáholyba Párizsban. Csakhogy ez 1919 májusában történt. (Erről még Romsics is ír.) Akkor, amikor a magyar határokról már megszületett a nagyhatalmi döntés. Befolyása arra tehát nem volt, nem is lehetett az ő friss párizsi kőműves páholytagságának.
A történtek román megítélése sem egyéges egyébként. Még a szabadkőművesek között sem. A skót rítusú (ez a szabadkőművesek másik ága) nagymesterek például sokkal visszafogottabbak ebben a kérdésben is. Mircea Alexandru Birţ az Adevarul hasábjain a román szabadkőművesség döntő szerepét a területszerzésben lényegében mítosznak minősíti. No de várjunk csak! Még ha nem csupán fényezné magát nemzeti szempontból, azaz ha igaza lenne Dănacunak és valóban kulcsszerepük lett volna a román szabadkőműveseknek, az mit bizonyítana a magyar kőművesekkel kapcsolatban? Nos, semmit. Szakács jól láthatóan keveri a magyar szabadkőművesség szerepét a román szabadkőművességgel, utóbbiról egyetlen újsághírt hoz, s ezt is keveri a világkőművességgel – a kapcsolat bemutatásáról megfeledkezve.
Mások persze megpróbálták már megteremteni ezt a kapcsolatot: amint Ablonczy Balázs részletesen bemutatja a Trianon-legendákban: a Grand Orient de France és a Grande Loge de France (a francia szabadkőművesség két külön irányzata) 1917 januári meghívására összegyűltek a világ szabadkőművesei, hogy átbeszéljék a világpolitikát, a jövőt, a célokat. Elsőre ijesztő. Aztán kiderül, hogy három tucatnyian voltak és két nap alatt összesen hat órát, ha tanácskoztak. Magyarország nem került szóba. A Monarchia feldarabolása sem. „Noha az antantországok szabadkőművesei – azon belül is elsősorban a franciák – ideológiájukban nyilvánvalóan nem rokonszenveztek az ellenséges és katolikus Habsburg-dinasztia birodalmával, azok az állítások, amelyek szabadkőműves összeesküvéssel magyarázzák a Monarchia felbomlását, túlzott jelentőséget tulajdonítanak egy nem kellően adatolt körülménynek” – summáz Ablonczy.
Ilyenekkel Szakács nem bíbelődik cikkében, de a román–magyar szabadkőművesek összehasonlítását azért elvégzi. Így:
5. Míg a román szabadkőművesek igazi hazafiakként viselkedtek, addig a budapesti elvtársaik a leggaládabb internacionalista hazaárulók voltak.
Nos, nem egészen. A románok persze bizonyára hazafiak voltak. Csakhogy a magyarok is. Amint Hatos Pál érzékletesen mutatja be: a szabadkőműves nemzetköziséget itthon is elhamvasztotta tehát a nagy világégés. „A háború darabokra tépte a testvéri láncot” – idézi például az Elátkozott köztársaságban Bókay Árpád orvosprofesszort, a Nagypáholy sajnálkozó nagymesterét, aki mindazonáltal hazaárulásnak érezte volna fenntartani a kapcsolatot az olasz szabadkőművességgel azután, hogy 1915-ben Olaszország megtámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát. A Nemzeti páholy pedig Magyarország egységes nemzeti államként való megerősítéséért küzdött. „A szabadkőművesség nemzetközisége éppen úgy nemzeti alapon volt megosztott, mint a szocialista internacionálé munkáspártjai, a hadi zászlókat az ellenséges frontvonalak mindkét oldalán megáldó protestáns és katolikus egyházak vagy éppen a zsidóság, amelynek azzal kellett szembesülnie, hogy még sohasem fordult elő a történelemben, hogy zsidók egymás ellen ilyen nagy számban harcoljanak. »Magyar szabadkőműves hűséggel és odaadással csupán Magyarországnak, imádattal csak a magyarok Istenének tartozik« – írta főmesteri beköszöntőjében Apáthy István természettudós 1918-ban.” Apáthy egyébként akkora magyar nacionalista volt, hogy még a román beszédet is megtiltotta a kolozsvári egyetemen. Nem valami kisebbségben levő csodabogár, aki elítélte a hazátlan budapesti páholyokat. Nem. Apáthy Károlyi Mihály híve volt.
Jászi tevékenysége pedig a szabadkőművességen belül is megütközést keltett. A Galilei Körrel szembeni „klerikális” egyetemi ifjúság mozgalmaiban egyes szabadkőművesek is vezérszerepet játszottak például, „s nem egy testvérünk antiklerikális tevékenységét gáncsolták” – tették szóvá 1909-ben. A Hungária páholy 1911-ben aztán hosszú bűnlajstrommal fordult a Nagypáholyhoz: „Nem vagyunk meggyőződve sem az általános választójognak, sem a szekularizációnak világboldogító erejéről, mint ahogy teljesen elhibázottnak véljük a Galilei Kör és a Szabad Iskola agresszív működését, a tudományosság cégére alatt a nemzeti iránnyal ellenkező, vallásellenes, keresztényellenes izgatását.” Az idézetek megintcsak Hatos Pál könyvéből valók, ahogy a megállapítás is: a Karinthy Frigyes által kifigurázott konzervatív, hazafias költő, Szabolcska Mihály is szabadkőműves volt. Akárcsak Ady és Karinthy maga.
A legizgalmasabb, hogy Szakácsnak nem is csak fentiek mondanak ellent. Saját mentora, hőse, Raffay Ernő is. Szabadkőművesek Trianon előtt című könyvének rögtön előszavában leszögezi, hogy nem lehet egységes szervezetként tekinteni a testvérekre. Belső vitákat, küzdelmeket ismert meg – írja Raffay, azt sem tagadva, hogy rengeteg emberbaráti, segélyező és hazafias munkát végeztek a páholyok. A Jászi vezette Martinovics-páholy nem végzett ilyet, de ez a „nemcsak progresszív, hanem agresszív csoport sajnos csak fölhasználta céljai elérésére a szabadkőművességet”. Raffay lényegileg ugyanazt mondja tehát, amit Hatos: „A jelentős anyagi támogatás ellenére mégsem a magyar szabadkőművesség használta Jászit a maga céljaira, hanem Jászi és radikális társai robbantották fel a nyugodt tempójú és a liberális nacionalizmus mezsgyéin túl addig nemigen merészkedő magyar szabadkőművességet.”
6. Amikor Károlyi Mihályon keresztül átvették a hatalmat, tevékenységük egyenes következménye volt az idegen megszállás, ami Trianonhoz vezetett.
A Károlyi-kormányban valóban rengeteg, szám szerint 9 szabadkőműves volt, a fő bizalmas Jászi Oszkár pedig a Martinovics-páholy nagymestereként a tízes évek elejétől a radikális politikát tűzte zászlajára – egyébként óriási belső feszültséget keltve ezzel az országosan 13 000 (Hatos szerint 7500) páholytag között. A többség ugyanis nemzeti liberális, polgári gondolkodású volt. S hazafi – az azonban Károlyi is volt meg Jászi is. Kormányzásuk nem volt sikeres, de hogy Trianon nem nekik köszönhető, azt nem Romsics Ignác vagy Hatos Pál mondja, hanem a szakma egésze – az Orbán-kormány által alapított Veritas Történetkutató Intézetet vezetője, Szakály Sándor is így nyilatkozott a Válasz Online-nak. Szerinte sem vitakérdés, Károlyi akarta-e Magyarország feldarabolását. „Nem. Jászi Oszkár sem. Senki. (…) Károlyi egyetlen akácfát nem akar Szent István birodalmából elengedni. 1919. március 3-án írja a sajtó, hogy Szatmárnémetiben megszemléli a Székely Hadosztály alakulatait és azt mondja: »nem, nem, soha« nem írok alá olyan békeszerződést, amely szétszakítja a Szent István-i birodalmat. (…) Arról azonban szó sincs, hogy ne lett volna neki fontos a haza: amikor francia internálásából hazajön, Károlyi rögtön kimegy a frontra.”
S megint csak: Szakács nem csupán velük vitázik, de Raffay maga sem állít olyanokat, hogy konkrétan köze lett volna a magyar szabadkőműveseknek a határhúzáshoz. Csupán azt ecseteli, hogy Jásziék nem állhatták a keresztény magyar nemzetállamot, a Monarchiát és hogy általános, titkos választójogot akartak. Ezek igazak, ám hogy utóbbit például azért akarták volna, hogy a szavazójoghoz jutó nemzetiségek miatt veszélybe kerüljön a magyar nemzetállam – ez erősen a vélemény kategóriája, ráadásul a Jászi-féle kanton-elképzelés is éppen arról szólt, hogy a magyar állam keretein belül kapjanak önrendelkezést a nemzetiségek. A szabadkőműves ármánykodás okozta országvesztés nehezen magyarázható olyan tények birtokában is, mint hogy a Monarchia első miniszterelnöke, Andrássy Gyula is szabadkőműves volt, ahogy a Monarchia utolsó miniszterelnöke, Wekerle Sándor is. Károlyi Mihály viszont pont nem volt az.
7. „Most megsemmisítő választ adhatnánk erre egy hamarosan megjelenő új könyvből idézve, de ennek is eljön az ideje.”
A miniszteri keretből kapott pénz tavaly, az NKA-s tej-vaj és Kánaán egyetlen dolgot nem tett lehetővé Szakács számára, amint ez a fenti idézet is bizonyítja. Azt ugyanis, hogy időre, Trianon 100. évfordulójára elkészüljön A Nagy Mű, Amely Végképp Lerántja A Leplet A Szabadkőművesekről. Könyvbeharangozónak persze ügyes a mondat, ahogy a gerillamarketing is remek volt, ha a már megjelent Raffay-könyvek reklámozása volt Szakács valódi célja a cikkével. Azokat lehet, hogy még többen veszik meg, ettől még tény marad: a „Romsics-iskola” által megírt történetet semmilyen módon nem forgatta fel a román állatorvos-nagymester Szakács által közölt nyilatkozata a román bulvárlapban.
Jó hazafiként mi mindenesetre alig várjuk, hogy a „hamarosan megjelenő új könyv” végre tényleg móresre tanítsa már a kajánul vigyorgó, az igazságot tudatosan elhallgató, beképzelt hazaárulókat.
Nyitókép: ismeretlen művész festménye egy francia katonai szabadkőműves páholy gyűléséről a párizsi Szabadkőműves Múzeum gyűjteményéből. Forrás: Photo12/AFP
