Pokorni megoldotta: ők zárták le a 15 éve tartó turulbotrányt
A politika önkorrekciója, átlépés az ideológiai árkokon, széles szakmai együttműködés – a mai magyar állapotok között fehérholló-ritkaságú jelenségek sokasodnak az úgynevezett turulügy legújabb fordulatában. Tizenöt év emlékezetpolitikai csatározása ér ugyanis véget azzal, ha a friss előterjesztés alapján tényleg másodikból első világháborús mementóvá alakítják a budai turulszobrot. A Pokorni Zoltán vezette önkormányzat által felkért történészbizottság tagjai, Cseh Gergő Bendegúz, Ungváry Krisztián és Kovács Tamás a Válasz Online-nak azt mondják: kutatásuk alapján a mostani formájában tényleg nem tartható a turulos koncepció, a hasonló emlékezetpolitikai botrányok pedig elkerülhetők lennének. Teljes háttér és hármas interjú.
„Turullal alázzák a zsidókat” (Félix Péter), „Ne tűrjük, hogy liberális leszbikák éljék ki magyargyűlöletüket, egyfajta turulfóbiában” (Kovács Dávid), „Cinegét a Mitnyan-féle turul helyére!” (ismeretlen szerző) – ez a néhány idézet talán segít felidézni, milyen széles árkokat szántott a magyar közéletbe az úgynevezett turulügy.
A budai Böszörményi és Istenhegyi út sarkán 2005 októberében a hegyvidéki katonai és polgári áldozatok emlékére állított II. világháborús mementóról már avatása előtt egy hónappal durva hangnemű vita kezdődött. A Fidesz akkori XII. kerületi polgármestere, Mitnyan György ugyanis a még Demszky Gábor vezette Fővárosi Közgyűlés elutasító döntése ellenére kezdte meg a 2 méter magasra emelt, 4,4 méter széles – Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész által alkotott – turulmadárral ékesített emlékmű építését.
A szobrot az „anti-Demszky” lövészárokból kötelező lett védeni, a másik oldalról pedig azonnali bontást követelni. Tekintet nélkül arra, hogy engedéllyel épült-e vagy sem, megfelelő-e a polgári áldozatok előtti tiszteletadásra vagy sem.
Évekig tartó, nehezen szétszálazható jogi huzavona következett. Bár a Fővárosi Bíróság 2009-ben kimondta, hogy a szobor bontható, az önkormányzat tartós ellenállása és trükközése miatt a turul mégis maradt. Az ügyet tavaly személyes dráma hozta fel újra: Rab László, a Népszabadság korábbi újságírója októberben tanulmányt tett közzé a Mozgó Világ című folyóiratban Pokorni József, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester nagyapja nyilas múltjáról. Ennek summázata, hogy Pokorni József – bár a háború alatt meghalt, ezért felelősségre nem vonták – tettei miatt a háborús bűnösök közé sorolható: tagja volt a páternek hívott Kun András kiugrott minorita szerzetes csoportjának, mely a nyilasterror idején számos zsidó ember megkínzásában és kivégzésében vett részt. Pokorni József nevét ugyanakkor a háború alatt bekövetkezett halála miatt 2005-ben felvésték a turulos emlékműre. (Az első névlistát Szatucsek Tibor helytörténész állította össze.)
Pokorni Zoltán polgármester tavaly november elején, az új kerületi képviselő-testület alakuló ülésén kezdeményezte, hogy vegyék le a saját nagyapja nevét a Böszörményi úti emlékműről. Sőt: az önkormányzat határozott arról, hogy háromtagú szakmai bizottság vizsgálja meg a turul alatt szereplő teljes névsort. A cél annak megállapítása, hogy az ott rögzített személyek közül van-e még valaki, aki a II. világháború alatt háborús bűntettet követett el. Az önkormányzat ezen túlmenően javaslatot kért „az emlékmű szimbolikájával kapcsolatos ellentmondások” feloldására is.
A történészbizottság összeállítása szakmailag és politikailag nehezen kikezdhetőre sikerült: az önkormányzat Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – egyébként Kövér László által kinevezett – főigazgatóját, Ungváry Krisztiánt, a turulvitában kezdettől részt vevő – a kormányt gyakran nyilvánosan bíráló – történészt és a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, Kovács Tamást kérte fel a kutatásra és a háttéranyag elkészítésére.
A Cseh–Ungváry–Kovács hármas szakvéleménye elkészült, és immár hivatkozásként szerepel a soron következő hegyvidéki képviselő-testületi ülés előterjesztésében.
A Válasz Online által megismert háttéranyag egészen döbbenetes hibákat, hiányosságokat és ellentmondásokat tár fel a turulszobor alá vésett névsorral kapcsolatban.
Ezek közül a fontosabbak: az emlékműre anno összesen négy személy nevét vésték fel, akiről megállapítható, hogy aktívan részt vett tömeggyilkosságokban. Hiányzik ugyanakkor több mint 360 név, akik három helyszínen – a Maros utca 16. alatti kórházban, a Városmajor utcai Bíró Dániel Kórházban és az Alma utcai idősek otthonában – elkövetett nyilas mészárlások áldozatai. Valamint hiányzik két neves ellenálló mártír: Kálló Ferenc zsidómentő római katolikus papé és a nyilasokkal szembeszálló Kiss János altábornagyé.
A kutatás alapján az emlékműre 1556 személy neve kerülhetne fel (most 1131 szerepel rajta), ennek 83 százaléka polgári áldozat, a többi katonai (a honvédség aktív vagy tartalékos tagjai, illetve a rendőrség állományába tartozók). És ezen a ponton jön fel, hogy a nemcsak a névlista, de az egész szimbolika problémás: a történészbizottság szerint a harci, karmaiban kardot tartó turul nem alkalmas arra, hogy megjelenítse a polgári áldozatok emlékezetét. A totemállatot ráadásul a II. világháború időszakában a nyilas mozgalom sajátította ki.
Mindezek tudatában a történészbizottság megfontolásra javasolja, hogy a harci madaras emlékmű alakuljon I. világháborús mementóvá. (A témában megjelent Index-cikk szombaton tévesen írta, hogy ebben az ügyben ellentét van a kerületi önkormányzat és a történészbizottság között. Ez kiderül a szakemberek lejjebbi nyilatkozatából, de abból is, hogy az Index az említett cikket később módosította.)
A friss, lapunk által megismert önkormányzati előterjesztésben már ez szerepel: ha a képviselő-testület ezen a héten egyszerű többséggel úgy dönt, a turult mostani helyén hagyva átalakítják I. világháborús emlékművé, a II. világháború 1556 kerületi áldozatára emlékező műre pedig új tervpályázatot írnak ki. Az új szobor kiszemelt helyszíne a Csaba utca–Maros utca kereszteződése, a Városmajori templom mellett található – egyébként egyházi tulajdonban lévő – terület.
Az előzmények után szinte hihetetlen, de ha mindez így megvalósul, pont kerülhet tizenöt év emlékezetpolitikai csatározásának végére: a turul átlényegül, de helyben marad, elkerülve bármilyen áthallást a Nyugaton dúló emlékműharccal (utóbbira az önkormányzati előterjesztés utal is).
A turulos emlékműnél 2005-ben minden emlékezetpolitikai hibát elkövetettek, ami csak elkövethető, 2020-ban viszont mindent kijavítanak, ami kijavítható. A mostani eljárás a helyi politika és a történészszakma mintaértékű együttműködése, kezdve a változatos hátterű szakemberek bevonásától és konszenzusától az önkorrekcióra hajlandó testületi döntésig.
Lapunk megkereste a főszereplőket, a szakanyagon dolgozó Cseh Gergő Bendegúz, Ungváry Krisztián és Kovács Tamás történészeket, hogy mondják el az ügy tanulságait.
×××
Ungváry Krisztián: „Egyszerű nyilas párttagot nem kellene büntetni”
– Kik azok, akiknek véleményük szerint nem lenne helyük a második világháborús emlékművön?
– Összeállításunk külön melléklete tartalmazza azokat az eseteket, amelyeknél szerintünk az érintett nem tekinthető világháborús áldozatnak: mert halála feltételezhetően nem függ össze fegyveres cselekménnyel vagy jóval a háború után történt, esetleg névelírás miatt kétszer lett feltüntetve. Utóbbi is előfordul. És van egy másik melléklet, amely pedig a nyilasok neveit tartalmazza, felelősségüknek megfelelően négy „fokozatban”.
– Van tehát olyan néhai nyilas, akinek helye van egy áldozati emlékművön?
– Amit egyértelműnek tartunk, az az, hogy aki nyilas pártszolgálatos volt 1944-ben, annak a neve nem szerepelhet az emlékművön. Minden egyéb politikai döntést igénylő kérdés. Olyan személyt, aki egy évig volt egyszerű nyilas párttag, nem kellene ezért holta után is büntetni, még azzal sem, hogy ezt a tényt nyilvánosságra hozzuk róla, pláne nem azzal, hogy a nevét eltávolítjuk. De, ismétlem még egyszer, a döntés meghozatala nem a mi feladatunk. Utalnom kell viszont arra, hogy a nyilas párt éppen olyan tömegpárt volt, mint az MSZMP: 1943 előtt rengetegen csatlakoztak a párthoz, köztük számos későbbi antifasiszta is. Aki tehát valakit pusztán békeidei párttagsága miatt szankcionál, annak az MSZMP párttagság esetében is így kell eljárnia.
– Mi vezetett oda, hogy 2020-ban derül ki egy 2005-ben felállított világháborús emlékműről, hogy tettesek nevei is szerepelnek rajta?
– Ha a XII. kerület 2005-ös vezetését érdekelte volna, hogy a halálos áldozatok közül ki volt nyilas tömeggyilkos, akkor ezt már akkoriban kikutathatta volna. 1945 óta köztudomású, hogy a legtöbb tömeggyilkosság a XII. kerületben történt és a legnagyobb ismertségre is az itt garázdálkodó nyilasok tettek szert. Elég, ha csak a hírhedt Kun páterre gondolunk. Szatucsek József helytörténész megbízásában azonban semmilyen utalás sem volt arra, hogy ő az elhalálozás tényén túlmenően vizsgálja az elhalálozott személy életútját. A nyilasokkal kapcsolatos mostani kutatásokban Zoltán Gábornak – aki negyedik személyként szintén a kutatócsoport tagja – elévülhetetlen érdemei vannak.
– Történészszemmel az „általános” I. világháborús mementóvá alakítás a jó megoldás?
– Mindhárman azt gondoljuk, hogy egy esetleges I. világháborús emlékmű helyszíne, illetve ennek az emlékműnek az esztétikai megjelenítése alapvetően politikai kérdés. Nem zárjuk ki, hogy erre a turul alkalmas. Az emlékmű helye és jellege alapvetően esztétikai kérdés – ebben nem vagyunk kompetensek. Ennek eldöntésében elsősorban a kerületi lakosok véleménye érdekes. Én nem vagyok az.
×××
Cseh Gergő Bendegúz: „Elkerülhetők a mostanihoz hasonló esetek”
– Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 1944. december 21. után keletkezett anyagokat őriz, de a budai nyilasterror korábban kezdődött. Mi volt az ÁBTL szerepe a turul-szoborhoz készült háttéranyagban?
– A II. világháború alatt, és különösen az 1944 végén elkövetett háborús- és népellenes bűncselekményeket elsőként az 1945 elején létrejött – különböző nevek alatt működött – politikai rendőrségi szervek vizsgálták, így ezekben az ügyekben minden bizonnyal a legteljesebb levéltári dokumentáció az ÁBTL-ben található. A megbízásunk arról is szólt, hogy vizsgáljuk meg az emlékművön található névsort abból a szempontból, hogy szerepelnek-e rajta olyanok, akik a levéltári források tanúsága szerint közreműködhettek háborús- és népellenes bűncselekményekben.
– Írásukban megjegyzik, hogy anno a nyilas bűncselekmények vizsgálata nem volt igazán alapos. Mekkora rizikó, hogy lappangó iratokból még kibukkan egy-egy vállalhatatlan életrajz, és újra neveket kell levakarni?
– Amit ma a rendelkezésre álló levéltári források alapján ebben a kérdésben tudni lehet, azt minden bizonnyal sikerült feltárni. Ebben nem csak a mostani bizottságnak volt szerepe, mivel a munka során nagymértékben támaszkodni lehetett korábbi – így például a Zoltán Gábor által korábban végzett – kutatásokra is. Természetesen nem zárható ki, hogy visszaemlékezésekből vagy más forrásokból újabb adatok jönnek elő, de az események óta eltelt hét évtized mindezt valószínűtlenné teszi. Amit még ki kell emelni: a bizottság javaslata csak olyan személyek esetében fogalmazott meg egyértelmű javaslatot, akik emberiségellenes tevékenysége több forrás alapján egyértelműen dokumentálható volt. Ilyen alapos dokumentáció felbukkanására pedig a későbbiekben minimális az esély.
– Nem érzi úgy, hogy ha módszeresen végignéznénk az összes 1944-45-ös, illetve 56-os emlékművet, akkor dőlnének a problémás esetek? Mint most kiderült, a hegyvidéki turul alatti névsor kifejezetten problémás, de a magyar emlékmű-állítási gyakorlatnak valószínűleg nem bevett eleme, hogy egy kutató elmegy az ÁBTL-be, „csekkolni” az összes nevet.
– Levéltárosként bölcs dolognak gondolom, ha az emlékezetpolitikai döntések kellően ellenőrzött írott források alapján születnek meg. Ettől természetesen még sokféle emlékmű épülhet sokféle emlék ápolására, de elkerülhetők a mostanihoz hasonló esetek, amikor nem oda való nevek kerülnek fel egy szobor talapzatára. Konkrétan és átvitt értelemben is.
– De keresik a levéltárat névadási, emlékműállítási döntések előtt?
– Meglepő lehet, de helyi önkormányzatok nem ritkán keresnek minket ilyen ügyekben. Kollégáim a lehető legalaposabban feltárják a rendelkezésére álló forrásokat, de a döntés joga természetesen az illetékes testület kezében marad, de az esetleges – a mostanihoz hasonló – vitákban bizonyítékokkal is alá tudja támasztani a döntését.
×××
Kovács Tamás: „A jelenlegi szimbolika nagyon nem szerencsés”
– „Kutatásunk alapján az áldozati lista összesen mintegy 367-368 személy nevével bővíthető” – fogalmaz a történész háttéranyaguk. Ez nem kis eltérés. Mi alapján mondják önök, hogy valaki XII. kerületi áldozat?
– Alapvető kérdés volt, hogy kit, kiket tekintünk egyáltalán kerületi áldozatnak. Abban egyetértés volt, hogy azok, akiket a kerületben gyilkoltak, mindenképpen kerüljenek be az áldozat-adatbázisba. Így szerepelnek az új listán az Alma, a Maros és a Városmajor utcai nyilas vérengzések áldozatai. Persze a lakhelyet továbbra is figyelembe vettük: Kiss János altábornagy neve sem szerepelt a régi áldozati listán, mi rátettük.
– A kerület döbbenetes gyilkosságok helyszíne volt 1944-45-ben, elég csak az imént említett helyszínekre gondolni. A mai Hegyvidék kiemelkedik a többi kerület közül a budapesti holokauszt emlékezetében?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy az említett helyszínek, illetve az ott elkövetett tömeggyilkosságok emelkednek ki a holokauszt, a zsidógyilkosságok budapesti történetében. Rangsort nem szívesen állítanék a Dunába lőttek, a máshol kivégzettek és a fentebb említettek között. A budai esetekre azért fontos felhívni a figyelmet, mert ezek a tragédiák is árnyalják a „keresztény úri Buda” vs. „zsidó kozmopolita Pest” képet. A fővárosi zsidóság nem lokalizálható csak Pestre.
– „A holokauszt áldozatainak számát nem tudtuk pontosan megállapítani, az itt szereplő szám csak részadat” – írja a tanulmány más helyen. Ez mit jelent?
– Az áldozatok nagyobb részét össze tudtuk szedni, név szerint is be tudtuk azonosítani. Hogy a problémát érzékeltessem: a Városmajor utca esetében az egyik legbiztosabb, neveket tartalmazó forrásunk egy emlékmű, de tudjuk, hogy azon nem szerepel mindenki.
– Holokauszt-kutatóként úgy látja, hogy a turul szimbóluma és a II. világháborús polgári áldozatok emléke kizárják egymást?
– Tény, hogy a sas, sólyom, héja, keselyű a mai napig, mindenhol a világban valamilyen katonai egység jelképe, „totemállata”. Tény az is, hogy a két világháború közti Magyarországon a Turul Szövetség szélsőjobboldali, nyíltan antiszemita és zsidóellenes szervezet volt. Olyan emlékműnél, amely a civil áldozatokra is emlékszik – mi több: az áldozatok döntő többsége civil! –, és ezen áldozatok között számos zsidó vagy zsidó származású személy található, akiket kifejezetten származásuk miatt gyilkoltak meg, azt gondolom, a jelenlegi szimbolika nagyon nem szerencsés.
Nyitókép: Cseh Gergő Bendegúz, Kovács Tamás és Ungváry Krisztián
