Temetik Trumpot, de van még esélye minden idők legfurcsább kampányában
Minden idők legfurcsább amerikai elnökválasztási kampánya indult újra a hétvégén. Először a koronavírus tett minden előzetes stratégiát zárójelbe, aztán jöttek az antirasszista tüntetések. Donald Trump elnök kihívója, Joe Biden gyakorlatilag eltűnt, ám a jelek szerint ez csak jót tesz neki. Merthogy nincs olyan elemzés, amely esélyt adna Trumpnak. Ezzel csak egy a bökkenő: pontosan így volt négy évvel ezelőtt is. Elemzés.
A kampány a nagygyűlések, a gyújtó hangú szónoklatok ideje. De nem most. Amerikában már óriási hőfokon kellene izzania az elnökválasztási kampánynak, ehhez képest a hétvégén volt az első igazi rendezvény. És az sem igazán lett olyan nagyszabású, mint ahogy az elnök szerette volna. Trump óriási kampányoló, az volt tehát várható, hogy egy ilyen jelképes kampány(újra)indítón, pláne ekkora szünet után hatalmas tömegben jelennek meg az erődemonstrációra vagy csak simán közösségi élményre vágyó hívei. Ám nem így történt, az esemény nagyjából fél házzal ment le, Trump alábecsülte a vírustól való félelmet, főleg, hogy a tulsai eseményt szervező elnöki stábban is találtak több pozitív esetet.
Azaz továbbra is a járvány határozza meg a kampányt, ami rossz hír Trumpnak. Pedig milyen más volt a covid megjelenése előtti helyzet. Februárban az elnök közvélemény-kutatási adatai szárnyaltak. Na jó, egy ilyen sokak által elutasított politikusnál a szárnyalás relatív, de mégis, a számok azt mutatták, minden esélye megvan arra, hogy még négy évig elnök maradjon.
Esélyeit csak tovább növelte az ellenfél állapota. Úgy nézett ki, a demokraták radikális és mérsékelt szárnya hosszú és véres belharcban tudja majd csak eldönteni, ki is legyen a kihívó, és egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy a győztes számíthat majd a vesztes szavazóinak a támogatására is. Trumpnak pedig volt mivel kampányolnia. Még akkor is, ha egyébként legtöbbször az egész világon az alkalmatlanságnak és a gonoszságnak néha egymásnak is ellentmondó keverékeként írják le Trump elnökségét. A valóság sokkal árnyaltabb, ráadásul a hivatalban lévő elnöknek általában közepes teljesítmény is elég az újraválasztáshoz. Bár mindig kérdés, a gazdaság állapota mennyire egy politikus érdeme, az amerikai gazdaság kiváló erőben lévőnek tűnt az év elején. Trumpnak még azt az ígéretét is sikerült betartani, hogy újratárgyalja a szabadkereskedelmi egyezményeket, ösztönzőkkel és fenyegetésekkel pedig ipari munkahelyeket hozott vissza az országba.
Az eredmények számottevőségéről lehet vitatkozni, de korábban magát a feladatot is lehetetlennek tartotta mindenki.
A foglalkoztatottsági adatok soha nem voltak ilyen jók, Trump nem hiába dicsekedett azzal – a mából visszatekintve különösen elgondolkodtatóan –, hogy például sem a feketéknek, sem a spanyolajkúaknak soha nem ment olyan jól, mint őalatta. Miközben a középen állókat a gazdasági adatokkal csábította, a saját tábort azzal, hogy ugyan a fal (még) nem épült meg a mexikói határon, de az illegális bevándorlás így is a korábbi töredékére csökkent. A kilencfős legfelsőbb bíróságba pedig két tagot is küldött, konzervatív többségűvé téve az óriási hatalmú testületet, nem is beszélve a rengeteg egyéb kinevezett bírósági vezetőről. És közben a tábortól elvárt rendszerességgel szállította a liberálisokat kiborító megjegyzéseket.
Mindez azonban mintha évekkel ezelőtt történt volna. Március elejére ugyanis gyakorlatilag eldőlt a demokrata előválasztás. Barack Obama volt alelnöke, Joe Biden, aki esélyesből addigra éppen esélytelenné vált, a fekete szavazóknak köszönhetően föltámadt és pillanatok alatt lemosta balosabb ellenfelét, Bernie Sanderst. A párt példátlan egységben sorakozott fel Biden mögé.
S közben megjelent Amerikában a koronavírus, Trump pedig elkövette a nagy hibát. A járvány szerte a világon általában kedvezett a hatalmon lévő vezetőknek, feltéve, ha úgy látszott, hogy határozottan és szigorúan intézkednek. Az szinte mindegy is volt, hogy mit, a lényeg, hogy az emberek érezzék: van kiben bízniuk a bajban. A világ fontos vezetői közül a brazil elnök mellett Trump volt az, akinek már rövid távon is ártott a vírus, és mindketten ugyanazt a hibát követték el. Haboztak, nem akarták túlzott korlátozó intézkedéssel megfojtani a gazdaságot (ne feledjük, ez volt a Trump-korszak legnagyobb eredménye), ám ennek a vége az lett, hogy végül sem az emberéleteket, sem a gazdaságot nem sikerült megmenteniük.
Az Egyesült Államok mind a fertőzések, mind a halálesetek számában csúcstartó lett, bár lakosságarányosan még mindig jobban áll, mint a leginkább sújtott európai országok. Természetesen
ahogy a gazdasági adatoknál, itt is kérdéses, hogy mennyi múlott Trumpon, főleg egy olyan széles tagállami jogkörökkel rendelkező országban, amilyen az Egyesült Államok.
A gazdaság helyzetét, a közvélemény-kutatási adatokat és számos más tényezőt figyelembevevő előrejelzések szerint márciusban Trump el is vesztette az előnyét Bidennel szemben, és ez a trend azóta nem is változott. A The Economist modellje most például alig több mint tíz százalékra teszi Trump győzelmi esélyét. (Aminek persze a pontosságát árnyalja, hogy négy éve elvileg 30 százalék volt az esélye Hillary Clinton ellen, mégis nyert.) A politikai fogadóoldalaknál Trump egészen május végéig húzta, de az utóbbi hetekben már ott is egyértelműen Biden lett a favorit. Mindezt úgy, hogy maga a jelölt nem csinált semmit.
Mivel Biden három évvel még a 74 éves Trumpnál is idősebb, természetesen abszolút a vírus által veszélyeztetett korosztályhoz tartozik. Ezért aztán gyakorlatilag elzárták a világtól és az emberektől is. Ami már csak azért is jó döntés volt, mert ebben a helyzetben a világ legtöbb országában úgysem jut szerep az ellenzéki politikusoknak. Hatalmuk nincsen (Biden nem kormányzója egyetlen államnak sem), intézkedéseket hozni nem tudnak, senki nem is igazán kíváncsi rájuk, mert csak a kormányon lévők döntéseire reagálhatnak és ott is csak két rossz megoldás közül választhatnak. Ha támogatják azokat, akkor a kormányzatot erősítik, ha bírálnak, akkor pedig pitiáner kötekedőknek tűnnek, akik a nemzeti egységet veszélyeztetik. Ráadásul Biden normál békeidőkben is képes arra, hogy össze-vissza beszéljen, vagy egy nyilatkozatában elszólja magát. A helyzetet a legjobban kampányának egyik vezetője foglalta össze egy kiszivárgott felvételen:
„az emberek állandóan azt mondják, ó, fel kell hoznunk az alelnököt a pincéből. Nagyon jól van a pincében. Hagyjuk Trumpot csinálni, amit csinál.”
Az abszurditást jól jellemzi, hogy maga Trump követelte, engedjék végre szerepelni Bident, miközben, ugye, normális esetben semmit nem szeret úgy egy politikus, mint egyedül uralni a színpadot. A covid jótékonyan elmosta Biden szexuális zaklatási ügyeit is, nem mintha Trump ezzel nagyon tudná támadni ellenfelét.
Nem ártott a bujkálás Bidennek az elmúlt heteket a járvány mellett meghatározó másik nagy ügyben sem, a George Floyd megölése nyomán kirobbant tüntetéseknél. A rasszizmusellenes demonstrációk persze nem voltak olyan váratlanok, mint a vírus, hiszen rendőrök által megölt feketék miatt szinte minden évben vannak tüntetések, de az, hogy most az egész országot elborították, mindenképpen más nagyságrend. Az azt követő szobordöntések is. Újdonság az is, hogy a korábbiaknál nagyobb a tüntetések társadalmi támogatottsága. Ahogy egy szervező fogalmazott, mindenféle bőrszínű és korú emberek vesznek részt a megmozdulásokon. Egyelőre Bidennek jól sikerült egyensúlyoznia: egyszerre támogatta a tüntetőket és ítélte el a rendőrök elleni támadásokat. Ami ma már egyáltalán nem magától értetődő az amerikai politika baloldalán: volt olyan magas rangú demokrata politikus, aki általában gyilkosoknak nevezte a rendőröket. Biden ehhez képest azt is kijelentette, nem támogatja a radikális tüntetők követelését, hogy a források megvonásával lehetetlenítsék el a rendőrséget, hogy az működésképtelenné váljék, majd az emiatt bekövetkező összeomlás után újra lehessen szervezni, természetesen már a leghaladóbb elvek alapján.
Ez az egyensúlyozás lesz a novemberig hátralévő időszak egyik fő feladata, figyelve a saját tábor vágyait és az országos közvélemény-kutatási adatokat.
Azt például az amerikaiak kétharmada támogatja, hogy betiltsák a rendőrség által alkalmazott fojtófogást, a többség ugyanakkor ellenzi, hogy átkereszteljék azokat a katonai bázisokat, amelyek polgárháborús déli tábornokok neveit viselik. A rabszolgaságért az amerikai feketéknek fizetendő kártérítés pedig egyértelműen elutasított minden etnikai csoportnál, kivéve persze a feketéket. S mivel nagyjából havonta történik olyan eset, amikor fegyvertelen fekete veszíti életét rendőri beavatkozásnál (összesen évi 375 millió [!] rendőri intézkedés történik, és a fehérek közül többen lesznek áldozatok), valószínű, hogy ez a kérdés fenn fog maradni a választásokig.
Mint ahogy nem fog eltűnni a vírus sem. Az esetszámokat az elmúlt hetekben nem sikerült tovább csökkenteni, egyre újabb helyeken bukkan fel a fertőzés és most már nemcsak a nagyvárosokban, hanem olyan területeken is, amelyek Trump legfőbb bázisainak számítanak. A járvány teljes visszaszorítására azért is kevés az esély, mert nem lehet már tovább fojtogatni a gazdaságot a korlátozó intézkedésekkel.
De ha marad a betegség és maradnak a többség által támogatott és a Trump-ellenes szavazókat mozgósító tüntetések is, akkor miben reménykedhet egyáltalán az elnök? Mármint azon kívül, hogy a mérések pontatlanok, mert a Trump-szavazók rejtőzködnek és majd csak a szavazófülke magányában leplezik le magukat. Leginkább abban, hogy hosszú távon a tüntetések mégiscsak többeket fognak taszítani, mint vonzani. Az elnök saját táborát már most is egyben tartja a szobrokat ledöntő, boltokat fosztogató tömeg, ilyenkor könnyebben megbocsátják neki az olyan, számukra demoralizáló pillanatokat is, mint ami a múlt héten történt. A már konzervatív többségű legfelsőbb bíróság a munkahelyi megkülönböztetés tilalmát ugyanis kiterjesztette a szexuális kisebbségek, például a transzneműek jogaira is. Egy másik ügyben pedig a kormányzattal szemben a kiskorúként az országba érkezett illegális migránsok javára döntött a testület. A múltban már többször előfordult, hogy jobboldali elnök által kijelölt bírák liberálisok lettek, fordítva szinte soha, márpedig az egyik legfontosabb jobbos érv Trump megválasztása mellett az volt: lehet, hogy életvitelében egyáltalán nem konzervatív, de tudja majd, kit kell bírónak jelölni.
A saját tábor persze kevés, Trump nyilván abban bízik, hogy még mindig létezik az a „csendes többség”, amely nyugalomra és rendre vágyik, és amely például a ’68-as zavargások után Richard Nixont emelte a hatalomba. Csakhogy az akkor ideológiailag és demográfiailag is egy teljesen más Amerika volt. Korábban például szinte elképzelhetetlen volt, hogy sikerre vágyó politikusok nekimenjenek az általában idealizált rendőrségnek, ma viszont már nemcsak a demokraták, de a republikánusok is reformterveken dolgoznak. Igaz, ők szelídebbeken: több testkamera, több adatszolgáltatás, több nem fehér rendőr. A fehér lakosság aránya mára 60 százalék alá süllyedt, a demográfiai változások pedig a demokratáknak kedveznek – a mostani baloldali követelések között is az egyik legfontosabb a bevándorlás megkönnyítése. Mindazonáltal, ha folytatódik a káosz (a tüntetések által lekötött és elbizonytalanított rendőrök távollétében például Chicagóban máris történelmi rekordon az emberölések száma),
ha a rendőrtelenített területeken nem a szivárványszínű zászló, hanem az erőszak szabadul el, akkor a támogató hangulat megváltozhat.
Veszély lehet a demokrata táborra az is, ha túltolják, ha egyre radikálisabb követelések törnek utat. Ebből a szempontból megint sok múlik Bidenen, aki talán az utolsó, még az identitáspolitika előtti időkből itt maradt baloldali politikus. Ő az etnikai és szexuális kisebbségek tagjain, a nagyvárosi értelmiségieken túl még meg tudja szólítani a fehér munkásokat is, akiknek Trump a négy évvel ezelőtti győzelmét köszönhette és akiknek támogatása nélkül az elnök nem maradhat hivatalban. A közvélemény-kutatások szerint ez a támogatás mostanra szinte az összes csatatérállamban elfogyott alóla, sőt korábban elképzelhetetlen módon még az olyan sziklaszilárd republikánus államok, mint Texas vagy Georgia is demokrata lehet idén.
Az alapjában véve baloldali fehér alsóközéposztályt visszanyerni persze elsősorban pénzzel, azaz jó gazdasággal lehet. Elvileg elképzelhető, hogy a döbbenetes zuhanás után a gazdaság magához térése is hasonlóan gyors lesz, és novemberre már ismét javulhatnak a munkanélküliségi adatok. A kérdés, mit fognak mondani az emberek: jobb a helyzet, mint júniusban, vagy rosszabb, mint februárban? Ezt azért is nehéz megmondani, mert nincsenek történelmi példák arra, hogy egy ilyen külső csapásnál, mint a mostani járvány okozta gazdasági visszaesés, a szavazók kit hibáztatnak.
Trumpnak mindenesetre el kellene hitetnie, hogy vele visszapattan a gazdaság és az ország még erősebb lesz, mint volt. Ehhez viszont megint csak szüksége lesz arra, hogy végre tudjon igazi nagy hatású kampányrendezvényeket tartani. Meg arra is, hogy Biden elkezdjen szerepelni – és hibázni.
Egyelőre még messze nem tartunk itt.
Nyitókép: Donald Trump megérkezik a kampánynyitó nagygyűlésére az oklahomai Tulsában 2020. június 20-án. Fotó: AFP/Nicholas Kamm
