Megszereztük! Itt van Demeter Szilárd popzenei „ötéves terve”
25 milliárd forintot költene a könnyűzenére Demeter Szilárd a Válasz Online által megszerzett stratégia szerint. Az összeg öt (és fél) év alatt menne az ágazatba, s lenne belőle új rádió, újság, megyei, járási központok, intézet, oktatás… A magyar popzene várva várt stratégiájában elképesztő dolgokra leltünk: Platon Karataev és Belau van nevesítve az anyagban. Kovács Ákos pedig nincs.
Nagy nap volt a tegnapi: kiküldték az ágazati kultúrstratégiákat a Nemzeti Kulturális Tanács tagjainak. Még ennél is jobb hír, hogy a Válasz Online-nak is sikerült szereznie egy példányt a legtöbbeket izgató stratégiából: a könnyűzeneiből. Noha lapunk már januárban előrevetítette, múlt héten végül hivatalosan is a magyar popszakma miniszteri felelőse lett a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatósága mellett egy rakás kultúrfunkcióval megbízott, gyakran büszkén jobbos kultúrharcos, nem mellesleg aktív basszusgitáros: Demeter Szilárd. Kezdjük azzal, ami mindenkit a legjobban érdekel: nem, első olvasatra semmiképp sem egy új Erdős Péter képe sejlik fel a stratégiából. Nagyrészt az eddigi szakmai munka (ProArt, KÖSZI, Hangfoglaló, NKA) tapasztalatait felhasználó, az eddig is létező javaslatokat (Music Hungary Szövetség) beépítő anyagot látunk. De ne csak mi vagy a „kultúrstratégiai intézmények” vezetői véleményezzék a tervet – itt a lehetőség, hogy olvasóink is így tegyenek, aztán döntsék el, kell-e, s ha igen, így kell-e támogatnia az államnak a könnyűzenét.
Merthogy a stratégia szerint alapprobléma, hogy az ágazat „leginkább a szórakoztatóipar összefüggésrendszerében értelmeződik, tömegkulturális produktumként, és nem önálló művészeti ágként, és ehhez idomult a társadalmi recepciója is. Vagyis – némiképp átigazítva a kommunizmus értelmiségére vonatkozó megállapítást –, egy nagy tudású könnyűzenész előtt két út áll: az egyik a celebesedés; a másik járhatatlan.” Pedig a magyar fiatalok jelentős része a mozgókép mellett leginkább a könnyűzenének köszönhetően jut egyáltalán kultúrához, ezért
a nemzeti kultúra szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségű könnyűzenét hallgathatnak a fiatalok,
mennyire értik azt, amit hallanak – szól az érv. A közízlés formálása és a zenei kultúra elmélyítése tehát a stratégia célja, merthogy a rock „identitáserősítő erővel is bír”.
Részlet a Válasz Online által megszerzett Demeter-tervből: Akit részletesen érdekel, mire menne el a 25 milliárd poppénz, ide kattintva már olvashatja is. |
Persze eddig is csurgott a „könnyűiparba” állami pénz. „A könnyűzene magyarországi generációváltásában az NKA Hangfoglaló (2017-ig Cseh Tamás) Könnyűzene Támogató Program 2014 óta vehet részt, az elmúlt hat év során mintegy 4,5 milliárd forint támogatás kerülhetett rajta keresztül a könnyűzene különböző szektoraihoz, aminek forrását az üres adathordozók után szedett jogdíj biztosította. Ugyanebben az időszakban az NKA Könnyűzene Kollégiuma további, mintegy 5 milliárd forintos pályázati keretet osztott fel.
Ehhez képest jön a turbófokozat, a Magyar Könnyűzenei Stratégia, amelyből választ kapunk arra is, mi az a titokzatos „társadalmiasítás”, amelyet hivatalos megbízatása szerint is el kell végeznie a könnyűzenén Demeter Szilárdnak. Nos,
ez gyakorlatilag az ágazat intézményesülését és népszerűsítését egyaránt jelenti.
„A társadalmasítás fontos lépése lehetne a könnyűzene ugyanolyan állami/államigazgatási elismerése, mint más művészeti ágaké. Divattá, trendivé kell tennünk a magyar könnyűzenét, mint ahogy lett az elmúlt években a hazai borkultúra, divatvilág vagy éppen a belföldi turizmus válhatott azzá. Ehhez elengedhetetlen, hogy a médiumokban ne csak növekedjen a magyar zenei kvóta, de sikk legyen több magyar zenét játszani, ahogy sikk legyen a magyar fesztiválokra is magyar zenekarokat kiemelt előadóként meghívni.”
A klubok hálózatosodása csakúgy idetartozik, mint a próbatermek fejlesztése, de stúdióké is – ilyesmire ugyanis az NKA-pénzek nem voltak használhatók. A cél pedig, hogy a járási központokig vigyék a minőségi könnyűzenét vagy annak alapozását. „A Hangszert a kézbe-program mintáján fontos, hogy a járási székhelyeken hozzáférhetővé válhasson a hangszerek megismerése helyi zenészek, oktatók felelősségvállalásán keresztül, ami belépést biztosíthatna a fiatal gyermekek számára ahhoz, hogy zenésszé válhassanak. Ez a kisrégiós jelenlét alapvetően hozzáférhetővé tenné a könnyűzene-tanulást és megismerését is az ország minden régiójában. A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Nemeskürty-programjával összehangoltan érdemes lenne erre kormányzati forrásokból befektetni.” A stratégia megfontolandónak mondja egy-egy könnyűzenei kreatív központ felállítását is – ezek „darabja” 300 millió forintba kerülne.
Beindulna a strukturált tehetségkutatás is, valamint a hivatalos, államilag elismert és támogatott könnyűzenei oktatás megteremtése, ami a gyerekkori hangszerválasztástólna zeneiskolai rendszeren és a közoktatási könnyűzene-tanuláson vagy a ma még hiányzó felsőoktatási intézményeken át a doktori iskolákig mindent átfogna. Amíg ugyanis komolyzenét évente 110 ezer gyerek tanulhat, könnyűzenét nagyságrendileg 300-an – írja Demeter. Jelenleg a középszintet adó, kicsi Kőbányai Zenei Stúdió alatt és fölött sincsenek meg a szintek, az ott végzettek pedig „alkalmazott zenészként és magántanárként tudnak elhelyezkedni a piaci szegmensben, amelyben épp a strukturálatlanság miatt nincs akkora felvevőerő, hogy mindenkinek megélhetést biztosítson. Egy egészségesen működő struktúrában ezek a végzett tanulók gyakorlatilag hiánytalanul el tudnának helyezkedni az alapszintű oktatási rendszerben, illetve kisebb hányaduk a művész/tanár és mester tanár-képzésben”.
Új alapítások is tervben vannak. Ilyen lenne a Magyar Könnyűzenei Intézet több mint egymilliárd forintért, benne módszertani központtal, iskolával dalszerzőakadémiával, stúdiótechnikai intézettel, médiaintézettel, stb. A Digitális Könnyűzenei Akadémia pedig olyan adatbázis lenne, amely saját szoftverrel (ha ez csupán szinkronizál és nem akarják újra lefejleszteni a Youtube-ot, akkor nem butaság, de ez nem derül ki) rendelkezne és szórakozási, valamint kutatási igényeket egyaránt kielégítene.
Ez persze aligha forgatná fel a mindennapokat. A saját rádiófrekvencia már megtehetné. A terv szerint saját hangja lenne a magyar könnyűzenének országos sugárzásban is, szemben a jelenlegi kommersz piaci gyakorlattal.
„A legutóbbi mérések alapján nagyságrendileg 1,2 millió ember igényei nincsenek kielégítve a rádióban: ezt be tudná foltozni egy online-offline rendszer, aminek az alapja a ráépülés lenne, közszolgálati modell alapján.” Az online platform afféle előszobája lenne tehát a tehetséggondozásnak, ahol a legnagyobb online sikert arató produkciók bekerülhetnének az országos hullámhosszra. „A piaci szereplők, szerzők, előadók számára ismét elérhetővé válna a rádióba jutás vágyálma.” Portálok létrehozása és üzemeltetése is szerepel a tervben, amelyben összesen 3 milliárd jut könnyűzenei kommunikációra 2025-ig. A rádiós magyar kvóta növelése, magyar nyelvű produkciók támogatása és bemutatása is idetartozik, ahogy egy angol nyelvű internetes rádió alapítása is, „hogy megmutathassuk a közép-európai zenei kincsesbányát”.
Ez saját – magyar koordinációjú – közép-európai rádióadó lenne, amely központi budapesti szerkesztőséggel, de lehetőség szerint más közép-európai „szerkesztőségekkel” együttműködve 24 órás adást sugározna.
Akik azt várták, hogy Kovács Ákos éljenzése előkerül majd a stratégiában, azoknak – egyelőre legalábbis – csalódniuk kell. Még az exportról szóló rész sem az ikont említi, hanem bizony underground együtteseket. „A könnyűzenei export elsődleges színtereit az underground műfajok, szubzsánerek biztosítják: ebben vannak a legnagyobb sikereink, és ezek közösségteremtő ereje az, ami újabb és újabb produkciók felbukkanását segíti elő ebben a láncolatban.” Az anyagot összeállító Demeter szerint nem a műfaj, hanem a saját kulturális kódunk adaptálása az, ami biztosíthatja a nemzetközi áttörést. „Az elmúlt évek legnagyobb sikersztorijai (mint például a Jazzbois nevű élőzenei hip-hop trió közel félmillió Spotify-hallgatóval, a Platon Karataev többmilliós lejátszásai és német turnéi, a Mongooz and the Magnet ázsiai fesztiválfellépései, a Bohemian Betyars világkörüli turnéi, Babé Sila német menedzsmentje vagy épp a Belau Billboard-cikkei) is ezt a tendenciát igazolják.”
A könnyűzene intézményesülése egyébként máshol is megtörténik – ez, s az ebből következő megmerevedés elkerülhetetlen a műfajoknál bizonyos idő és felhalmozott értékmennyiség után – ahogy a korábban improvizatívnak induló klasszikus zenével és a népzenével is megtörtént. Egy biztos: nem a színpadi produkciókat kell megteremteni, hiszen azok eddig is megszülettek. A már meglévő, minőségi alkotók segítése viszont régi követelése a szakmának: a zenei füllel megáldott közönség kinevelésétől a rádiójátszásig és a fokozottabb exporttámogatásig. Persze ez ördög mindig a megvalósítás részleteiben rejlik – mondjuk abban, hogy az új rádióban kit és milyen alapon játszanak majd.
Afféle nyíltan politikus, elfogult kultúrharcos kijelentéseknek mindenesetre, amelyek jellemzőek voltak Demeter múzeumigazgatói pályázatára, ebben az anyagban nyomuk sincs.
Nyitókép: Valasz.hu/Szintén Zenész 1×03
