Az Index most nagy csatát nyert, de a jövő elkezdődött
Értesülésünk szerint az Index veszélyt jelző barométere hamarosan visszaállhat a „független” tartományba, vagyis a szerkesztőség csatát nyert. A jövő azonban bizonytalan, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszerében érdekes gazdasági szükségszerűségek érvényesülnek: itt valamiért nem kifizetődő piacvezetőnek lenni. Ha újság vagy és sok az olvasód, sőt a saját szegmensedben neked van a legtöbb, kezdhetsz aggódni. Hogy az Index meddig létezik még az ismert formájában, nem a szerkesztőségen múlik. Hogy mi igen, elmondjuk. Vélemény.
Szerdán talán már rendesen frissül majd az Index címlapja, esetleg a veszélyt jelző barométert is visszaállítja a szerkesztőség a „független” tartományba. Kemény hét ér ezzel véget az ország legnagyobb hírportálja számára, mára mindenesetre nyugvópontra látszik jutni az ügy – amelyről sokan terjesztik, hogy egyébként nincs is. Hogy senki nem is akarta, nem is akarja kicsinálni az Indexet. Depláne a kormány, a párt – ők mondjuk amúgy sem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük.
Mielőtt tehát elterjedne a „nincs itt semmi látnivaló”-elmélet, meg hogy félreértés volt az egész, a jegyzőkönyv kedvéért állapítsuk azért meg: kedd reggel még tényleg úgy látszott, hogy akár néhány napon belül vége lehet az Indexnek. (Ami pedig döntő változást jelentett volna a magyar nyilvánosságban – de erről később.) Az utolsó pillanatban aztán, még épp a csattanás előtt azok, akik a támadást indították, félrekapták a kormányt: az Index kiadóját tulajdonló alapítvány vezetője a szerkesztőség számára is elfogadható, hatalomközeliséggel nem vádolható új vezérigazgatót nevezett ki, s az eddigi főszerkesztő is maradt a helyén.
Pedig ha valamikor, most tényleg itt lett volna a remek alkalom a – Lázár János megfogalmazásában – propagandaminisztérium vezetésének, hogy kitörölje a portált a magyar nyilvánosságból. A fegyver ugyanis, amelyet a szerkesztőség nem egészen két éve azért szerzett be magának, hogy megvédhesse vele függetlenségét, kétélűnek bizonyult. A már említett barométerről van szó, amelyet vasárnap egy közlemény kíséretében a veszélyzónába állítottak. Ez a húzás ugyanis azzal az eredménnyel jár, hogy a hirdetők elkezdik visszamondani a reklámkampányokat. Reklámhelyet eladni tehát így, a veszélyzónában: lehetetlen. Aki be akarja zárni az Indexet, annak más dolga sincs, mint néhány hétig fenntartani a patt-, azaz a deklarált veszélyhelyzetet. Az elapadó bevételek miatt aztán szépen tönkre is ment volna a cég, s elő lehetett volna adni azt a kedvelt hazugságot, hogy hát a piac beárazta, a gazdasági szükségszerűség már csak ilyen kegyetlen, menthetetlen volt pénzügyileg…
A Nemzeti Együttműködés Rendszerében ugyanis igen érdekes gazdasági szükségszerűségek érvényesülnek. Olyanok, amilyenek sehol máshol a világon. Itt valamiért nem kifizetődő piacvezetőnek lenni. Ha újság vagy és sok az olvasód, sőt, a saját szegmensedben neked van a legtöbb, kezdhetsz aggódni. Könnyen kiderülhet, hogy sajnos fenntarthatatlan gazdaságilag, amit csinálsz, ezért be kell zárni a boltot – akiket meg alig olvasnak, nagyon is stabil lábakon állnak.
Hogyan lehetséges ez? Nos, úgy, hogy Magyarországon sajtópiac már régóta nincs. Nem a Fidesz szüntette meg, világfolyamatok – új, globális szereplők a netes reklámpiacon, világválság – is közrejátszottak, a lehetőséget viszont a Fidesz látta meg ebben: ahol meggyengül valami, oda bemegy és kontroll alá helyezi. Vagy megszünteti. Így tettek a Népszabadságnál (a legolvasottabb napilap nem tudott megélni sajnos, az alig olvasott kormánylapok viszont képesek, csodák csodája), így tettek a Heti Válasz bezáratásánál is, ahol egy szegény, fogalmatlan ügyvezetőt küldtek be egyik napról a másikra, hogy véreztesse ki az egyébként menthető céget.
„Hosszú évek óta megy a harc, egyelőre az Indexet se lenyelni, se kiköpni nem tudta senki” – állapítja meg Urbán Ágnes igen pontosan. Ami egyáltalán nem jelenti, hogy próbálkozások ne lennének. A pórázon igyekeznek húzni kicsit mindig, de amit az elmúlt héten láttunk, az mégsem a nagy és végleges döntés kivitelezése volt.
Mert mi is történt az elmúlt néhány napban? Röviden annyi, hogy az Index megújítására odahívott külső tanácsadó egyik terve kiverte a biztosítékot a lapvezetésnél: eszerint rovatokat kellett volna leválasztani az Indexről. A sajtóban megjelentekkel ellentétben nem az összeset: a gazdaság, a kultúra és a sport kénytelen lett volna külön cégként működni, de a bel- és a külpolitika a központi cégnél maradt volna.
Szervezésszakmai, rettentően unalmas kérdésnek látszik, ugye? Kétségkívül. A szerkesztőség azonban úgy értékelte a dolgot, hogy a Fidesz „beküldte” Gerényi Gábort. Mégpedig azért, hogy ily’ módon verje szét az Indexet – amelynek megalapításában egyébként neki is szerepe volt. Noha Gerényi jó barátja, Tilos rádiós társa a tulajdonosi jogokat gyakorló Index-ügyvéd Bodolai Lászlónak, a szerkesztőségnek nem ezek a momentumok jutottak róla eszébe, hanem a régi mondás: ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az vélhetően kacsa.
Márpedig Gerényi a megfelelő szögből nézve pontosan így nézett ki. Ő volt az például, aki felépítette a Mandinert, de az is, aki a Habony-közeliségéről ismertté vált Tombor Andrásnak eladta a portált – amelyből ezek után echte kormánylap lett. Igen ám, de Gerényi volt az is, aki az át nem vett újságírók számára azonnal megalapította a folytatást: az Azonnalit. Aztán 90 százalékát eladta annak is, csak azt már Ungár Péter vette meg. Az LMP-s képviselő apai örökségéből és kormányhirdetésekből működő lap mindenesetre még ma is Gerényi irodájában készül. Az egy évtizede szuttyongatott Indexben, ahol a szerkesztőség nagy része még ovista volt a daliás kezdeti időkben, amikor Gerényi meghatározó ember volt a cégnél, ezek az együttállások már bőven elégnek bizonyultak a bizalmatlansághoz.
Hát még, hogy úgy tudták: a TV2 Csoportot is vezető Vaszily Miklós által résztulajdonolt, az Index hirdetési felületeit is értékesítő Indamedia kérésére jelent meg tanácsadóként az Index életében három hónapja. S hogy miért nem tud ilyenkor az Index nemet mondani, túl azon, hogy minden hirdetése az Indamediától függ? Nos, egyrészt az Indamedia az elmúlt években egyre erősebb pozíciókat szerzett az Index igazgatótanácsában, amely az efféle kérdésekről dönt, másrészt a bevételek kontrollja révén úgy alakítja az Index pénzügyi helyzetét, ahogy neki tetszik. Plusz az Indexnek némi tartozása is van az Indamedia felé – amiből, amint a Média1 kiderítette, 180 millió törlesztése még hátravan. A hitelező pedig támaszthat feltételeket, ugye.
Gerényi tehát érkezett tanácsadóként, a beküldős elmélet pedig logikusnak is látszott – csakhogy múlt pénteken megdőlt. Bodolai ugyanis a felháborodást látva még akkor, két nappal a veszélyhelyzet szerkesztőség általi kihirdetése előtt felbontotta Gerényi szerződését. Ha felülről jövő ítéletet hajtottak volna végre összehangoltan, akkor ilyen nem történhetett volna meg – sokkal valószínűbb, hogy az Index-szel kapcsolatos ötleteit különböző fórumokon tíz éve hangoztató Gerényi valóban jónak tartotta az elképzeléseit (ő volt az, akinek az idején a Totalcar is külön branddé vált, de nem is csak a leválasztás volt a koncepciójában) a lap jövője szempontjából.
Ez azonban cseppet sem zárja ki, hogy a hatalom cégileg már rég házon belül lévő képviselői használták Gerényit: kaptak az alkalmon és megnézték, meddig mehetnek el. Ezt a verziót támasztja alá az az információnk is, hogy szerződésbontása csak az egyik hír volt a lapvezetés számára múlt pénteken. A másik meg az volt, hogy a rovatokat ettől függetlenül azért le kell választani, az ismertetett tervnek megfelelően.
S hogy ez mit oldott volna meg pénzügyileg? Nem tudni, ahogy a cég helyzetéről sem lehet semmit. Csupán pletykák vannak arról, hogy idén még nem volt nyereséges hónapja az Indexnek – ami a hirdetési pénzek bezuhanásával simán lehet így még akkor is, ha a tegnap leköszönt vezérigazgató, Pusztay András megszorító csomagja egyébként működött volna a karanténidőszak előtt. Ő elküldött néhány embert, ráadásul megvonta a hétvégi pénzeket, de értesüléseink szerint bedobta ötletként, hogy egyes, mára kolonccá vált aloldalakat meg is lehetne szüntetni. Az ilyen, tényleg megtakarítást jelentő ötletek azonban állítólag nem kellettek az igazgatótanácsnak.
Persze nem érdemes ilyesmivel pepecselni ahhoz, hogy belássuk: az Indexet tényleg szuttyongatják. Elég megnéznünk a lapon futó hirdetéseket. Érdekes módon a Fidesz-befolyás alatt lévő hirdetésértékesítő cég képtelen kormányhirdetést, vagy állami vállalatok, netán állami fenntartási intézmények, mondjuk múzeumok hirdetéseit bevonzani az Indexre. Különös, nem? A legnagyobb olvasottsággal bíró magyar online termékben ilyenek nincsenek. Márpedig ha csak a közönségarány szintjén lennének effélék az Indexen, az nagyjából a lap minden anyagi problémáját meg is oldaná. Az pedig, hogy hol szabad hirdetni az államnak és csatolt részeinek, központi döntés – a már említett, néhány tízezres Azonnalin például szabad, az Indexen pedig, amelyet egymilliónál többen olvasnak naponta, nem.
Persze érthetővé válik a kiéheztetés egy olyan keményen ellenzéki lap esetében, mint az Index, ahol olyan véres tollú publicisták tépik-szaggatják a kormányt, mint Tóta W. Árpád… Várjunk csak! Hiszen ő rég nincs az Indexnél! Rendben, de akkor a kormány ügyeit érintő nagy, leleplező írások… Hm. Melyik is volt az a hatalmas botrány az elmúlt két-három évben, amely úgy igazán végigszántott a magyar nyilvánosságon és az Index saját sztorija volt?
De ha sem a kőkemény publicisták, sem a nagy tényfeltárások nem az Indexhez kötődnek egy ideje, akkor mégis mi a baja lehet a kormánynak a lappal? Nos, úgy tudjuk, leginkább az átvételek bökik a csőröket arrafelé.
Ma ugyanis az Index a mikrofon. Van saját hangja is, persze, de legalább ilyen fontos, hogy kihangosítja másokét. Az Index a mai népújság, ahol mindent megtalálhat a hírre vágyó magyar, viszonylag gyorsan, viszonylag elfogadható minőségben. Rajtuk keresztül a Válasz Online által készített tényfeltáró tartalmak is sokkal több olvasóhoz jutnak el például, mint nélkülük jutnának – pedig semmilyen megállapodásunk, együttműködésünk nincs az Index-szel. Az átvétel persze veszélyes műfaj. Jó sok pert, azaz pénzt is lehet veszíteni vele, ha nem kellően körültekintő a szerkesztő, ám mivel az Indexnek sok hír kell, s mivel milliós olvasótábora révén egyfajta közszolgálati szerepbe került, nem teheti meg, hogy ne legyen ott náluk, ami fontos, ami érdekes.
Így kerül címlapjukra például a Borkai-ügy is – a Fideszben tudomásunk szerint többek között az verte ki a biztosítékot. Nyilván nem lenne jó az Adrián kurvázó párttagban keresni a hibát – lásd még: Orbán 11. parancsolata –, sokkal jobb az Indexre fogni. Hogy ugyanis azért lett hatása az ügynek, mert ők felnagyították, míg például a szocialista Lackner Csaba droggyanús sztoriját elhallgatták. Ezzel a fideszes narratívával csak az a gond, hogy nem igaz: egymás mellett szerepelt az Index-címlapon a két sztori, amikor kirobbantak – még úgy is, hogy sokszor annyian kattintottak Borkaira, mint a szocira. (A magyarázatért nem kell a szabadkőműves összeesküvést orrontanunk: Borkai országosan ismert sportoló és volt MOB-elnök, Lackner meg ismeretlen kerületi politikus. Szakmailag, csak a kattintást nézve tehát épphogy nem lett volna indokolt Lackner ügyét is kiemelten hozni.) A szocik álmentős videóját is felrótták a portálnak állítólag – merthogy kitették Korózs Lajos elhíresült alkotását. Igen ám, de amint kiderült, hogy kamu, abból újabb cikkek születtek, az eredeti címét pedig, jelezve a belenyúlást, megváltoztatták. Az ellenzék szekerét toló Index fideszes narratívája máson is megbicsaklik: momentumosok legalább annyira haragszanak a portálra, különösképpen pedig a szerintük róluk ócska színvonalon író főszerkesztőre, Dull Szabolcsra. Ők mondjuk nem akarják ezért eltüntetni a portált.
A színvonalon persze mindig lehet javítani, ekkora lap esetében aligha csoda, ha mi is estig tudnánk sorolni a hibákat, benézett ügyeket, elfogultságokat – a bizonytalanság, a megszorítások és a politikai szuttyongatás viszont semmilyen lapnál nem szokta csúcsra járatni az újító, alkotó és javítani képes energiákat.
Mától mindenesetre elvileg újra kezdődik a valódi munka az Indexnél, amelynek szerkesztősége tehát csatát nyert az elmúlt héten: elérték például, hogy külsős tanácsadók ne oszthassák az észt náluk, s talán azt is, hogy az igazgatótanácsba újra jelölhessenek valakit a Bodolai által a héten kitett főszerkesztőjük helyett.
Hogy a jó világ meddig tart, az viszont kizárólag a hatalmon múlik. Ha akarják, bármikor megnyomhatják a „gazdasági szükségszerűség” gombját, csupán döntés kérdése, hogy halálra éheztetik-e a portált vagy sem. Ha olyan döntés születik, hogy végük legyen, végük is lesz rövid úton. Erre a sajtónak nemigen van ráhatása itthon. Újságíróknak végképp kevéske. Amire van, az ennyi: képesek-e közösségként viselkedni és hűek maradni a szakmai követelményekhez. Csak úgy. Az íze végett. L’art pour l’art.
Az sem kevés.
Mert újságból azért elég sok van. Gyűjtőportálból is lehet még. Az életünk, a becsületünk – na, abból viszont tényleg nincs másik.
