Elég a Disneyből, várakért és szentekért tódul a tömeg a legmenőbb európai élményparkban
Philippe de Villiers-t mindenki kinevette a kilencvenes években, amikor a határok leépítésétől világjárványt várt és a semmiből teremtette meg Franciaország egyik legnépszerűbb történelmi élményparkját. A francia szuverenista politika veteránjának még Emmanuel Macron köztársasági elnök is igyekszik a kedvében járni. Az expolitikus tavaly meginterjúvolta Orbán Viktort, és tíz éve megzenésítette volna a magyar történelmet egy Kecskemét melletti látványparkban. Portré egy pecsétgyűrűs kasszandráról.
Két férfi ült 2016 egyik nyári éjszakáján a régi francia kastély, Puy du Fou parkjában és a kifinomult vacsora után, a bólogató égerfák alatt politikáról beszélgetett. „Ön szerint mi lesz az új köztársasági elnök legsürgetőbb feladata?” – kérdezte a fiatalabb az idősebbtől. Utóbbi habozás nélkül válaszolt: „Az, hogy a politika ismét elsőbbséget élvezzen a gazdasághoz képest. 1983 óta minden államfő globalizálni akarta Franciaországot, holott a globalizációt kell Franciaországhoz szabni.” A beszélgetés témájánál is meglepőbb a résztvevők személye: a fiatalabb Emmanuel Macron, akit 2017-ben fiatal kora ellenére és a politikai hátország hiányában Franciaország elnökévé választottak. Az idősebb partner a ma már hetven év fölötti Philippe de Villiers szuverenista ex-politikus, kultúrvállalkozó volt.
Látszólag minden elválasztja a két embert: Macron a „startup-nemzet”, a szabadkereskedelem és a globalizált világban is sikeres Franciaország híve, egy szocialista kormány korábbi minisztere. A katolikus nemesi családból származó de Villiers évtizedek óta figyelmeztet Franciaország leépülésére, kárhoztatja a tömeges bevándorlást, bírálja az Európai Uniót, a határok nélküli világot és a politikai iszlámot. Kérlelhetetlen ellensége a baloldalnak: 1981-ben egyedüliként a francia közigazgatási karban azért mondott le alprefektusi állásáról, mert nem akarta szolgálni a kommunista pártot magában foglaló új kormányt. Mégis a békés egyet nem értés jegyében beszélgettek 2016 nyarán – az ifjabbra még mintha hatással is lett volna az idősebb szenvedélye.
A kis epizódot maga de Villiers idézi fel frissen megjelent Az ellenszegülő gallok benyújtják a számlát az Új Világnak (Les Gaulois réfractaires demandent des comptes au Nouveau Monde) című könyvében, amely előkelő helyen szerepel az Amazon sikerlistáján, és íróját messze nem csak a jobboldali sajtó szólaltatta meg. Azt hihetnénk, hogy a történet a politikából már kikopott veterán önkaserolása, az államfő pedig aligha törődik sokezer alkalmi beszélgetőtársának egyikével. A valóság másképp fest: noha de Villiers megsemmisítő bírálattal illeti a kormányzati járványkezelést, a szerinte elviselhetetlen gazdasági károkat okozó karantént, az államfő személyesen intézkedett egykori vendéglátója érdekében.
Macron május végét külön felhívta telefonon de Villiers-t, hogy az általa alapított történelmi látványpark, Puy du Fou kinyithatja kapuit.
A baloldali közvélemény rögtön részrehajlást kiáltott, hiszen a karanténszabályok óvatos könnyítése ellenére például a neves avignoni színházi fesztivál nem részesült ilyen kivételezésben. Macront azonban ez kevéssé érdekli: tudja, hogy de Villiers több egy politikai múmiánál. Az általa képviselt, szuverén és múltjára büszke Franciaország eszméjére sokan rezonálnak, s ezért nem árt vele jóban lenni.
De miért is érdekes nekünk Magyarországon egy jellegzetesen francia belvita? Egy politikai és egy kulturális ok miatt biztosan. De Villiers könyve és politikai pályafutása a koronavírus miatt új megvilágításba kerül: a sokáig lesajnált szuverenista hirtelen a kasszandráknak kijáró elismerésben részesül. „Ha eltöröljük a határokat, egy Új-Delhiből elindult nátha gyorsan itt lesz Berry-ben” – mondogatta szinte mániákusan az 1994-es európai parlamenti választási kampányban, utalva a nemzeti képzeletben kicsit a mi Alföldünk szerepét betöltő közép-franciaországi régióra. Viccelődtek is vele a humoristák, igaz, nem volt nehéz, hiszen de Villiers egy két lábon járó Tasziló-vicc. Pecsétgyűrűje, hanghordozása, manírjai az 1789 előtti Ancien Régime figuráit bemutató jakobinus pamfletet idéznek.
Most azonban sokkal kevesebben nevetnek rajta. A gazdasági minisztertől az államfőig mindenki a gazdasági szuverenitásról, a határok fontosságáról, az ellátási láncok rövidítéséről beszél. (Más kérdés, hogy a fellángolás mire lesz elég: a 2008-2009-es gazdasági válság idején Nicolas Sarkozy akkori államfő a kapitalizmus erkölcsösebbé tételéről beszélt, láttuk az eredményt. Vagy inkább annak hiányát.) Az egykori nagyhatalmat ugyanis az a szégyen érte, hogy még maszkot is Kínától kellett kuncsorognia, mivel a korábban felhalmozott tízmilliós készleteket az adminisztratív fejetlenség miatt a járvány előtt, sőt részben alatta semmisítették meg.
Ami korábban de Villiers nünükéjének tűnt, hirtelen államrezonná vált, ő pedig élvezi a helyzetet.
Minap egy nagy nézettségű politikai vitaműsorban azzal sokkolt, hogy még a francia hadsereg tankjainak szervizelése is a kínai jóindulaton múlik – bizonyos alkatrészek gyártását már régen kiszervezték Franciaországból.
Noha forrását nem nevezte meg, könnyű volt kitalálni. De Villiers testvére, Pierre vezérkari főnök volt, aki 2017-ben éppen a frissen megválasztott Emmanuel Macron hadsereget érintő költségvetési megszorításai miatti tiltakozásul mondott le.
De Villiers a nyolcvanas években egy jobboldali kormányban rövid ideig kulturális államtitkárként szolgált, nemzetgyűlési és európai parlamenti képviselő is volt, sokáig vezette megyéje, a nyugat-franciaországi Vendée tanácsát. Kétszer még elnökjelöltként is indult – mérsékelt sikerrel. (A megyei tanács elnökeként szerepe volt mi Fa Nándorunk által is többször teljesített egyszemélyes földkerülő vitorlásverseny, a Vendée Globe megteremtésében.) A Le Pen-család radikális jobboldala és a mindenkori mérsékelt konzervatív párt közé pozicionált politikája soha nem tudott áttörést elérni.
Ennek egyik magyarázata az EU-val kapcsolatos elvakultság lehet. Le Penék mindig harsányabban és egyszerűbben képviselték azt, amit de Villiers ideologikusan és nyakatekerten. Nevezetesen, hogy az Európai Unió minden francia baj legfőbb okozója. Egy tavaly megjelent könyvében az EU létrehozását amerikai projektnek nevezte.
Az üzenet egyfelől nem bontja ki az igazság minden részletét, másrészt méltánytalan az Európai Unió alapjait megteremtő (különben katolikus) politikusokkal: a német Adenauerrel, az olasz De Gasperivel és a francia Charles de Gaulle-lal.
Tavalyi kötetében de Villiers hosszan idézi Orbán Viktorral készült interjúját, amelyben a miniszterelnök többek között arról beszélt neki: legrosszabb rémálmaiban sem gondolta, hogy 29 évvel a kommunizmustól való megszabadulás után Európát ismét imperializmus fenyegeti, de immár nem a határain kívülről, hanem azokon belülről – utalva ezzel az Európai Bizottság állítólagos központosító szándékaira.
De Villiers politikai pályafutásának végére erősen rányomta a bélyegét egy családi tragédia: a 2007-es elnökválasztási kampány idején egyik fia, Laurent azzal vádolta meg bátyját, Guillaume-ot, hogy a kilencvenes években megerőszakolta. A hosszan húzódó ügy mélyen megrendítette a gyakorló katolikus de Villiers-t, akinek három fia van, négy lányából pedig ketten is apácák lettek. Az ügy sokáig húzódott, végül 2013-ban felmentették Guillaume-ot; öccse megszakított minden kapcsolatot a családdal és ma az Egyesült Államokban él. Az idősebb testvér azóta üzletben utazik: a Válasz Online írta meg, hogy a magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoport a tulajdonosa a Barnes-márka itthoni használati jogainak; a francia gyökerű vállalat csúcskategóriás ingatlanokkal üzletel szerte a világon, emellett pedig művészeti, örökségi, jachtbérlési, vadásztatási tanácsadással szolgálja a globális elitet. A luxusbrand oroszországi és kelet-európai licencjogaival Guillaume de Villiers kereskedik – e minőségében társügyvezető is a Bayer Constructot elnöklő Balázs Attila mellett a Barnes Hungary Kft.-ben.
Guillaume de Villiers-nek állítólag szerepe volt abban, hogy apját 2014-ben fogadta Vlagyimir Putyin.
Az orosz elnök iránti rajongás Philippe de Villiers ugyancsak jellemző vonásai közé tartozik: az amerikai politika rendíthetetlen bírálója mindig talál mentséget az orosz imperializmusra.
Igaz, az említett találkozón más volt a fő téma: a felek abban állapodtak meg, hogy a Krím félszigeten történelmi élménypark, egy orosz Puy du Fou nyílik. (A beruházás végül az Oroszországot az ukrajnai agresszió miatt sújtó szankciók következtében kútba esett.)
Szuverenista politikája mellett Phillippe de Villiers éppen Puy du Fou miatt érdekes. Az ex-politikus legmaradandóbb öröksége ez a történelmi élménypark, Franciaország Disneylandre adott hatásos válasza. A korábbi politikus minden hitetlenkedőnek bebizonyította, hogy megfelelő tálalással Szent Johanna is lehet olyan népszerű, mint mondjuk Donald kacsa.
De Villiers rájött arra, hogy identitásépítésre nem a hisztérikus emlékezetpolitikai vita, hanem a minőségi szórakoztatás a legalkalmasabb eszköz. Negyven évvel ezelőtt ő találta ki Puy du Fou történelmi élményparkját és máig családja a vállalkozás motorja. Puy du Fou a kezdeti szerény szabadtéri előadásból és skanzenből indulva tavalyra már 100 millió eurónyi (30 milliárd forintnyi) bevételt termelő és 2,3 millió vendéget fogadó nagyvállalkozássá nőtt. Ezzel a második leglátogatottabb élménypark Franciaországban a már említett Disneyland mögött.
A park soha egy állami fillért nem kapott és működése máig az önkéntességen alapul, a hivatásos előadóművészek mellett évente négyezren dolgoznak fizetés nélkül Puy du Fouban.
Hihetetlennek hangzik ez, hiszen Disneylandban csak díjazás fejében vehető rá bárki, hogy Plútó kutyának öltözve aszalódjon a napon és tűrje besörözött apukák tréfálkozását.
Puy du Fou titka, hogy nem hagyományos vidámpark: a látogató grandiózus előadásokon keresztül ismerkedik meg a francia történelemmel. Márpedig az elmúlt négy évtized tapasztalatai alapján sokan szívesen áldozzák a szabadidejüket azért, hogy részt vegyenek ebben a kalandban. A szerencsésebb önkéntesek eljátszhatják egy középkori lovag szerepét, beöltözhetnek XIV. Lajos muskétásának, az angolok ellen harcoló Szent Johanna (Jeanne d’Arc) apródjának vagy az első világháború vértől iszapos lövészárkában kitartó bakának.
Az eredmény magáért beszél, a legmodernebb technikával megvalósított látványos előadások tömegeket, jellemzően családokat vonzanak. A nézők a színvonalas szórakozás közben szinte észrevétlenül tanulják a francia történelmet.
A kalandpark nemcsak Franciaország, hanem Vendée megye múltját is bemutatja. Márpedig az 1789-es forradalom örökségére építő államideológia számára ez máig kényesebb kérdés: 1793 és 1796 között a helyi katolikus-királypárti felkelést iszonytató módon verték le a köztársaságiak.
A huszadik század népirtásait megelőlegező belháborúnak 200 ezer ember esett áldozatul.
Noha a lázadók is kíméletlenül jártak el a kezük közé került köztársaságiakkal, a helyiek szenvedtek többet és történetük sokáig elmondatlan maradt. De Villiers látványparkjában a témát külön előadás idézi fel, amelyben – minden francia iskolai tankönyvvel ellentétben – a királypártiak a jók és a köztársaságiak a rosszfiúk. Sok bírálat érte történészek részéről ezt az álláspontot, mondván: Puy du Fou idealizálja a múltat. További kritika, hogy a többi előadás forgatókönyve is kizárólag a külső ellenségek (vikingek, angolok, németek) és az általuk megtámadott, hangsúlyosan keresztény franciák küzdelméről szól. A bírálatok egy része persze visszavezethető a szaktudomány és a történelmi szórakoztatás különbségére – egy lovas csatajelenetet képtelenség lábjegyzetelni.
Az identitásépítést pedig de Villiers büszkén vállalja: szerinte Puy du Fouval „kulturális küzdelmet” is folytat. Azt azonban még kritikusai sem állították soha, hogy Puy du Fou igénytelen lenne: a kimondva-kimondatlanul az amerikai szórakoztatóipar ellenében megálmodott történelmi látványparkot többször elismerték a legrangosabb tengerentúli szakmai díjjal, a Thea Awarddal.
A koncepció pedig elindult nemzetközi hódítjó útjára, Puy du Founak ma már létezik holland és spanyol kiadása, tervezik a kínait, korábban pedig még Magyarországot is célba vették.
Tíz évvel ezelőtt Philippe de Villiers Bács-Kiskun megye és Kecskemét vezetőivel együtt jelentette be, hogy az alföldi város mellett létrehozzák a Történelmi Témaparkot, amelyben az államalapítást, Nagy Lajos király korát, valamint a Rákóczi-szabadságharcot és az 1848-49-es szabadságharcot mutatják be.
Az előzetesen 20 milliárdosra becsült, ötszáz munkahelyet teremtő beruházásnak 2013-ban már működnie kellett volna – a tervet végül 2015-ben ejtették, miután nem sikerült előteremteni a szükséges forrásokat. (A megye és a város is 100-100 millió forintot bukott az ügyön.)
Lehet persze, hogy a visszavonulás csak ideiglenes, s egyszer még megszületik a magyar Puy du Fou. Mindenesetre Philippe de Villiers soha semmit nem szokott feladni.
Nyitókép: Emmanuel Macron francia elnök (gazdasági miniszterként) a Puy du Fou élményparkban 2016. augusztus 19-én. Fotó: AFP/Loic Venance
