Válaszút előtt a lengyelek: véget érhet Kaczyński illiberalizmusa
Kényelmes diadalmenetnek tűnt, a koronavírus azonban fej-fej melletti küzdelmet csinált belőle. Lengyelország vasárnap elnököt választ, a tét pedig nem kevesebb, mint hogy Magyarország illiberális testvérállamában 5 év után ismét szerephez juthat az ellenzék – ez pedig nem várt komplikációkkal járhat az eddig csak aláírógépként tartott államfő után. Ahhoz, hogy az ellenzék egyáltalán labdába rúghasson, olyasmit kellett meglépnie, amit magyar kollégáiknak tíz év alatt sem sikerült: nem reflexből ellenezni minden kormányzati lépést.
Annyira lefutottnak tűnt, hogy az ellenzék nem is nagyon próbált meg úgy tenni, mintha nem az lenne. Tavaly év végén a – parlamenti választásokat frissen elbukó – jobbközép–liberális Polgári Koalíció (KO) legnagyobb pártja, a Polgári Platform (PO) ugyan kiszenvedett magából egy előválasztást a 2020 májusára ígérkező elnökválasztásra, de az is annyira átlátszó volt, hogy a PO-t soraiban tudó Európai Néppárt novemberi zágrábi kongresszusán még a minden hájjal megkent akkori pártelnök, Grzegorz Schetyna sem nagyon tagadta, amikor erről érdeklődtünk nála: nem volt jobb ötletük, és a KO miniszterelnök-jelöltjeként 2019 októberében már lebőgött Szejm-alelnökből, Małgorzata Kidawa-Błońskából csináltak volna megint pofozógépet; a felmérések alapján úgy tűnhetett, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Andrzej Duda jelenlegi államfőnek második körre sem lett volna szüksége, hiszen jóval 50 százalék fölé mérték a népszerűségét.
Csakhogy jött a koronavírus, és a lebonyolítás módjával kapcsolatos PiS-en belüli nézeteltérés meg egy heteken át tartó alkotmányos kavarás után megszületett a döntés: május helyett június végén és július elején rendezik az elnökválasztást. A PO pedig meglátta a momentumot: a novemberben még az elnökjelöltségtől kerek perec elzárkózó (és Kidawa-Błońskát támogató) varsói főpolgármester – „Varsóra összpontosítok, nem indulok az elnökválasztáson” –, Rafał Trzaskowski ugrott be a biztos bukásra ítélt Kidawa-Błońska helyére. Varsó vezetőjeként a korábbi miniszter, miniszterhelyettes és EP-képviselő a legnagyobb érdemi befolyással rendelkező ellenzéki politikus a 2015 óta PiS-dominálta Lengyelországban – közjogilag is csak az ellenzéki felsőházi elnök, Tomasz Grodzki áll felette –, így ismertsége és a kínzó káderhiány miatt logikus lépés volt az indulása. A PO addigi gyengélkedése miatt áttörésben reménykedő alternatív jelöltek azonban sejthették: Trzaskowski színre lépésével esélyük sincs a második fordulóba jutni,
az elnökválasztás június 28-i első fordulója pedig ismét a Lengyelországot 2005 óta jellemző nacionalista jobb–jobbközép kétosztatúság bizonyítéka lett: Duda és Trzaskowski a rekordközeli, 64,5 százalékos részvétel mellett a szavazatok csaknem háromnegyedét zsákolta be (43,5 vs. 30,5 százalék).
13,9 százalékig jutott a katolikus vallását látványosan gyakorló Szymon Hołownia tévés személyiség, de az elmúlt évtized lengyel választásain szinte már hagyomány egy 10 százalék körüli harmadik erő, világnézetre való tekintet nélkül – mint ahogyan a süllyesztőben eltűnésük is. Hołownia ugyan fogadkozott, hogy intézményesíti a támogatottságát, de kérdéses, mi marad belőle. A következő parlamenti választást ugyanis – menetrend szerint – 2023-ban rendezik. (Lengyelországban, a PiS 2015 óta sugallt stabilitása ellenére sem ritkák az előrehozott választások; egy ciklus-közepi miniszterelnök-cserét a kormánypárt így is megejtett 2017 végén.)
Annak ellenére, hogy Duda magabiztosan hozta az első kört, a vasárnapi második forduló rég nem látott szoros eredmény ígér. Könnyen előfordulhat, hogy pár tizedszázalék fog dönteni: az elmúlt egy hét méréseiből felváltva jöttek ki győztesen, de mindig hibahatáron belül. Mivel Hołownia már támogatásáról biztosította Trzaskowskit, a kérdés az, hogy az első fordulóból „megmaradt” nagyjából 12 százalékból ki tud többet a maga oldalára állítani. „A szavazóbázis-bővítésre Trzaskowskinak van több opciója, a törzsbázisának tekintett választók közül ugyanakkor többen inkább nyaralni mennének, mint a szavazófülkébe, míg Duda tábora fegyelmezettebb, és az emberek a vasárnapi mise után leszavaznak rá. Trzaskowski láthatóan nyit a női szavazók felé – a felesége, Małgorzata rendre mellette szerepel –, és számíthat a szélsőjobbos Krzysztof Bosak fiatalabb szavazóira, akikről tisztelettel beszél” – mondja a Válasz Online-nak Renata Mienkowska politológus, a Varsói Egyetem Politikatudományi Karának tanára.
Bosak első körben kapott 6,8 százaléka valóban a mérleg nyelvét jelentheti, ezt a tábort mindkét elnökjelölt igyekszik körüludvarolni.
Hiába szabadelvű varsói polgármester – és Karácsony Gergely mosolypartnere –, Trzaskowski jónéhány identitás-meghatározó kérdésben eltér pártja eddigi szólamaitól, ezzel is erősítve a pártok feletti, „polgárok elnöke” imidzset. Például:
- támogatná a homoszexuális párok élettársi kapcsolatát, de – Dudához hasonlóan – ellenzi, hogy gyereket fogadhassanak örökbe;
- részt venne az elmúlt években rendre a lengyel szélsőjobb által kisajátított november 11-i függetlenség napi varsói meneten, amennyiben azt nem használják politikai célokra;
- nem írna alá olyan törvényt, amely a zsidók második világháborús kártérítését rendezné, és amellyel a kormánypárti lengyel köztévé hírbe hozta (Trzaskowski emiatt be is perelte a TVP-t, amely azt sugallta, hogy 200 milliárd złotyval „rabolná meg” hazáját);
- nem nyúlna hozzá a PiS szociálpolitikai csodafegyveréhez, az 500+ elnevezésű családtámogatási intézkedéshez (ezt pártja a 2015-ös parlamenti választás előtt még ellenezte);
- nem emelné a nyugdíjkorhatárt (amit legutóbb a pártja emelt meg);
- szakértőkkel vizsgáltatná meg a nemzetközi kritikák homlokterébe került bírósági törvényeket.
Az ellenzéki jelölt tehát pont azt a konszenzuskereső karaktert adja, mint amire pártja, a PO hosszú ideje képtelen. Az elmúlt 5 év választásain ugyanis rendre bebizonyosodott, hogy a harcos PiS-ellenesség önmagában még nem garantál győzelmet – éppenséggel váltópártból középpárttá süllyedést jelent –, ha nem párosul mellé alternatív vízió – persze azt meg nehéz adni olyankor, amikor szárnyal a lengyel gazdaság, minek köszönhetően bőven jut pénz az 500+ és más osztogató intézkedésekre.
Egyáltalán nem biztos tehát, hogy Trzaskowski elnöki vétókkal rendre ellentartana a kormánynak. „Ezt akkor fogja használni, ha antidemokratikus törvényeket vagy megkérdőjelezhető válságkezelési intézkedéseket írattatnának alá vele. Nem lesz annyira kemény, hiszen a stratégiája a kiegyezésre épül, és hitelesnek kell maradnia, ha szeretné növelni az ellenzék választási esélyeit 2023-ban. Nem kreál káoszt, hacsak nem provokálják. De egyelőre próbálja kerülni a témát, és arról meggyőzni a szavazókat, hogy nem opponálja a kormányt, ha annak jó válságkezelő intézkedései lesznek” – mondja erről Renata Mienkowska. Hozzátéve: Trzaskowski ügyel arra is, hogy ne bélyegezhessék meg azokkal a jelzőkkel, amikkel a PO-t szokták: elitista, érzéketlen a vidék problémáira, németbarát.
Andrzej Dudának ilyen szempontból nehezebb feladata van: noha az első körös eredménye elég meggyőző – pár százalékkal még a pártversenyt utcahosszal vezető kormánypártnál is népszerűbb –, a tartalékai végesek. 57 százalék mégiscsak ellene szavazott. Egyetlen kiaknázható tartaléka a szélsőjobb, amely viszont gazdasági kérdésekben jóval konzervatívabb a PiS-nél, így Duda liberálisozása és olykor elég alpári buzizása nem biztos, hogy vonzó egy alapvetően fiatalokból álló szavazói bázisnak. Főleg, hogy – mint írtuk – Trzaskowski ilyen témákban jó érzékkel adagolja a konszenzusra törekvő üzeneteket. Ráadásul
nemcsak a gazdasági sikerek égtek rá, hanem Lengyelország EU-páriává válása is, hiszen nemigen tudott ellensúlyt mutatni az országot a háttérből irányító Jarosław Kaczyński PiS-elnöknek,
aki egyébként magát Dudát a 2015-ös elnökválasztásra – maga helyett – „kitalálta” a választást nagy meglepetésre elbukó Bronisław Komorowski ellen. (A mai napig sok lengyel ellenzéki szemében Komorowskinak – részben a népszerűségébe való belekényelmesedése miatt bekövetkezett – veresége jelenti az ősbűnt a PiS-dominancia kialakulásában. Ha ugyanis hivatalban maradt volna, a PiS kormánypozícióból sem tudta volna úgy kiüresíteni a parlament szerepét, mint ahogy magyar barátaiknak sikerült, hiszen folyamatosan kalkulálniuk kellett volna az államfői vétókkal.) „Duda Kaczyński és a PiS igen-embere volt, egyetlen döntése nem volt, amely a pártelnök ellen született volna. Megvétózott néhány törvényt, de alighanem ezt is a Kaczyńskiékkal való konzultáció után, így ezekkel sem sikerült azt a benyomást elérnie, hogy független szereplő lenne” – magyarázza Mienkowska, azt ugyanakkor megjegyzi, hogy Duda, mivel nem áll bele szügyig a PiS ideológiai harcaiba, már csak államfői mivolta miatt is többek számára elfogadható, mint a kormánypárt.
Nem erre számított a PiS, de azt elmúlt hetekben, Trzaskowski berobbanásával világossá vált:
vasárnap nem egyszerűen elnököt választanak a lengyelek, hanem az elmúlt 5 évről mondanak ítéletet.
Duda újrázása a kormányerők totális diadalát jelentené, amelynek következményeit magyar olvasónak aligha kell magyarázni: Orbán Viktor lengyel partnerei néhány éves spéttel, de hasonló módszerekkel kormányoznak, mint a Fidesz – leszámítva az alkotmányozó parlamenti többséget és a lengyel társadalomnak a magyarénál még mindig lényegesen nagyobb (például a korrupcióra elég kényes) ellenálló-képességét –, saját emberük hivatalban tartásával pedig biztos lenne, hogy újabb 3,5 év kormányzás következhet érdemi politikai ellensúly nélkül. Trzaskowski megválasztásával azonban minden bizonnyal megtörne a PiS lendülete és a legyőzhetetlenségébe vetett hit. Ráadásul a lengyel államfő szerepe sokkal kevésbé ceremoniális, mint a magyaré:
- törvényjavaslatot nyújthat be a Szejmnek,
- az általa megvétózott jogszabályokat a Szejmnek háromötödös többséggel kell elfogadnia, s
- bár az alkotmány rendelkezése szerint ez a kormány hatásköre, de a külpolitikára is ráhatása lehet.
Az ellenzék tehát egycsapásra alkupozícióba kerülhetne, hiszen már abból is rengeteg komplikáció adódhat a PiS számára, ha Trzaskowski az általa ígért pártok feletti államfő lesz. Nem lesz olyan jogszabály, amelynél a kormánypárt biztosra mehet, ha pedig az elnök képes lesz meglovagolni Kaczyńskiék hibáit, azzal az egész ellenzéket magával húzhatja.
Hétfő reggel tehát megtudjuk: Lengyelország továbbra is tandemben halad Magyarországgal és marad az illiberalizmus (egyik) közép-európai kirakatállama, vagy pedig – szabadelvű államfőjével – ismét a 2015 előtti arcát mutatja majd a külvilágnak. Ez esetben türelmetlenül várjuk Rafał Trzaskowski első budapesti látogatását – ez azonban, mint ígérte, csak az után történhet meg, hogy Brüsszelben is járt.
Nyitókép: AFP/Wojtek Radwanski
