A második hullám a partot is eléri – az üres Horvátországból jelentjük
Bár a miniszterelnök szerint most a Balatonra kell menni az Adria helyett, mi azért megnéztük utóbbit is. És a helyzet az, hogy soha nem volt ilyen kellemes Horvátországban nyaralni, legalábbis, ha az embert a tömeg amúgy inkább zavarja, mint vonzza. Maguknak éneklő szuvenírárusok, tanácstalan kempingesek, más országoknál is jobban fenyegető gazdasági válság. Jelentés Porečből.
Talán májusban a legkellemesebb az Isztria: nincsenek túl sokan, az egyetlen probléma, hogy olyankor a tenger hűvös még. Porečben sétálva egyértelmű, hogy a július az új május, bónuszként 25 fokos tengervízzel. De lehet, hogy horvát szempontból még a május is derűlátó túlzás.
Inkább áprilisban szoktak ennyien lenni – mondja a részben fociedzőként, részben a városüzemeltető társaságnál dolgozó Marko a parkolási adatok alapján. Jó, ha harmadannyi a turista, mint ilyenkor szokásos. Vilijam Legović a poreči turisztikai hivataltól azt mondja, július első hetében ők a tavalyi vendégszám 43 százalékát mérték, éves szinten viszont eddig átlagban majdnem nyolcvan százalékos a visszaesés. És az még a világhelyzetet elnézve nem is olyan rossz – teszi hozzá. Igaza van. „Van egy barátom Splitben, aki nyaranta turistákat hajóztat. Ő ott tíz százalékot lát” – ezt már egy Porečhez közeli faluban, Sveti Lovrečben mondja a rendezvények szervezésével is foglalkozó Boris. Ami azért túlzás. Az országos adatok szerint júliusban eddig egész Horvátország fél házzal üzemel, de az biztos, hogy Isztria még viszonylag kedvező helyzetben van: ide könnyebb levezetni Ausztriából vagy Dél-Németországból, mint a távoli Dalmáciába. Főleg, hogy az autópályák a szezonhoz képest szinte üresek, egyedül a hétvégi határátlépés nyúlik el a kötelező regisztrációs formaságok miatt. És ami talán még fontosabb: Isztriáról könnyű visszatérni, ha megint zárulnak a határok és a repterek.
Utóbbira van esély, hiszen a turizmus beindulásával megint felszökött a fertőzések száma, a hétvégén új rekord is született: egyetlen nap alatt 140 új vírushordozót azonosítottak. Jó, a többségük Zágrábban és az ország keleti részében él, Isztrián a helyiek egyelőre még név szerint sorolják a vagy fél tucat fertőzöttet: „van az az umagi masszőrnő, egy pasas, aki Amerikából jött, egy másik, aki Boszniából” és így tovább. Most viszont már senki nem kétli, hogy a második hullám a tengerpartot is el fogja érni.
Pedig Horvátország június végére tényleg úgy érezte, hogy a nagyon szigorú intézkedéseknek hála túl van a nehezén. A korlátozások itt a magyarnál lényegesen szigorúbbak voltak, épp azért, hogy még a szezon előtt megfogják a vírust.
„Ahhoz is engedély kellett, hogy a járást elhagyhassuk” – meséli Boris. Ami mondjuk a mindössze másfél ezres, pár falut tömörítő lovreći járásban azt jelenti, hogy ha tankolni akartak az öt kilométerre lévő (de már a szomszéd járáshoz tartozó) benzinkúton, ahhoz is papír kellett. Vagyis tavasszal tényleg megállították az életet, ami persze abból a szempontból nem tűnt akkora gondnak, hogy a horvát tengerparton a gazdaságnak amúgy is a nyár az alapja. Csakhogy most már jól látszik, hogy az élet nyáron sem indul újra. „A júliusnak is annyi már, talán az augusztus vagy a szeptember még javíthat valamit a helyzeten” – mondja Marko, de ő maga se nagyon hisz benne.
A vírus ugyanis még a felszínen látható számoknál is jobban pusztít. Ha például a Porečben sétáló turisták száma csupán fele a normálisnak, az bevétel szintjén még ennél is nagyobb esést jelent, aminek több oka is van. Általában minél távolabbról jön egy vendég, annál többet költ – ez a világ minden pontján igaz. Kiszámolták például, hogy egy belföldi, azaz francia turista a francia Riviérán napi 58 eurót költ, harmadát annak, amit egy amerikai, közel-keleti vagy orosz. Márpedig az oroszok például Porečből nagyon hiányoznak. „Idén egyelőre legfeljebb távoktatok” – mondja Maja, aki orosz és évek óta tart fitneszedzéseket főleg jópénzű honfitársainak a poreči tengerparton. Nem csoda, hogy Legović a turisztikai hivataltól is az oroszokat hiányolja a leginkább. És hogy akkor kik jönnek egyáltalán? Nos, a magyarok csak a nyolcadik helyen állnak a poreči rangsorban, úgyhogy elsősorban nem mi, bár természetesen nagy megkönnyebbülés, hogy a magyar kormány egyelőre a legkedvezőbb, szabadon látogatható kategóriába sorolta Horvátországot.
„Az első hetekben szinte csak szlovének jöttek” – meséli Veljko, aki egy vrsari kempingben dolgozik. A németek csak most kezdenek szivárogni. Olaszok meg egyáltalán nincsenek. A járványtól extrém módon sújtott olaszok távolmaradása a közelség, a kulturális és történelmi kapcsolatok miatt különösen nagy csapás az isztriai gazdaságnak. És hát egy szlovén nem fog annyit költeni átlagban, mint egy német. Aztán az is fontos, hogy először persze mindig azok a külföldiek jönnek, akiknek ingatlanjuk van Horvátországban. Ők viszont értelemszerűen megint nem jelentenek segítséget a bajba jutott szállodásoknak, de még a vendéglátósoknak sem, mert ilyen helyzetben inkább otthon étkeznek. Veljko kempingjében például ki se nyitott mindegyik étterem, és persze zárva van az újságostól a fodrászon át a masszőrig szinte minden szolgáltatás. „Mindenki gyanakodva nézegeti a másikat és az emberek nagy ívben kerülgetik egymást” – írja le a helyzetet Veljko.
Az biztos, hogy ilyen kihasználtságnál tényleg nem gond a távolságtartás, sem az éttermekben, sem a kávézókban, sem a strandokon. Poreč belvárosában minden ötödik asztalnál ülnek talán, a szuvenírárusok a tengerparti bódésoron vevő hiányában maguknak énekelnek.
Még ez sem ad elég biztonságot: az emberek tényleg inkább sétálnak, minthogy beüljenek egy kávéra. Inkább felkeresik a távoli, kevésbé kiépített partszakaszt, mint az amúgy majdnem üres beachbárt. Ami mind-mind pénzben mérhető veszteség. A többieknél is rosszabbul járnak, akik a turistacsoportokra specializálódtak. „Idén eddig egyetlen egy csoportunk volt: zágrábi diákok” – számol a jegyárusító a poreči világörökség Euphrasius-bazilikánál. „Tavaly ilyenkor napi 5-600 jegyet adtunk el, most 100-120-at.”
És persze a vírus nemcsak a tengerparton érezteti a hatását, hanem az amúgy permanens válságban lévő horvát gazdaságban is, amely egész Európában a legnagyobb mértékben támaszkodik a GDP húsz százalékát kitevő turizmusra. A turizmus ráadásul a munkahelyek számát nézve még a gazdasági súlyánál is fontosabb. Kis túlzással nyáron az egész ország a tengerparton dolgozik, sőt nemcsak a belső-horvátországi területekről, de még Hercegovinából is jönnek ide pénzt keresni. Idén nyáron nincs rájuk szükség, ami iszonyú megélhetési válságot fog okozni az ehhez a keresethez hozzászokott családokban ősszel és télen: akik az elmúlt években ételt adtak a turistáknak, most majd ételosztásra várhatnak.
Egyelőre a kormány, amennyire lehetett, kezelte a helyzetet: volt adócsökkentés, a kényszerszabadságolt emberek kaptak fizetést. A bírálók szerint még túlságosan nagyvonalúan is, ezért aztán inkább mindenki otthon maradt ahelyett, hogy felkészítették volna a szállodáikat és az éttermeiket a vírus által megkívánt változtatásokra. Amúgy – és ez a járvány ismételt fellángolásának oka is lehet – a horvátok tényleg mintha túlságosan elbízták volna magukat. Igen, szinte minden helyen van a bejáratnál kézfertőtlenítő, távolságtartásra figyelmeztető plakátok, maszkviselést előíró ábrák, de ha valaki maszk nélkül megy be a boltba, csak legyintenek rá. Senki nem akar ilyen helyzetben elveszteni egy vevőt. A kormány mindenesetre most azt ígéri, hogy szigorúbban fogja betartatni a szabályokat. Minden zárt térben, az éttermekben, kávézókban is kötelező a maszkviselés, megint korlátozni fogják a nagyobb rendezvényeket, karanténba kerülnek a Szerbiából és Boszniából érkezők. A gond csak az, mint mindenhol másutt is a világon: a gazdaság egy újabb teljes leállást aligha bírna ki, és kérdéses, hogy ezek a viszonylag csekély megszorítások elegendők lesznek-e a vírus megfékezésére. A kormánynak mindenesetre Horvátországban sincs nagyon más választása, minthogy a tevékenység látszatát keltve úgy tesz, mintha szigorítana, de közben inkább csak reménykedik.
Bizalmi tőke mondjuk legalább van. Az első hullám járványkezelése sikeres volt, a fertőzöttek száma még mindig négyezer alatt van, a halottaké pedig 120 körül. Vagyis a négymilliós Horvátországban lakosságarányosan ugyan sokkal több volt a fellelt fertőzött, mint az (eleinte) alig tesztelő Magyarországon, de sokkal kevesebb a halott. Ennek a viszonylagos sikernek is köszönheti a jobboldali kormánypárt, a HDZ, hogy egy hete megnyerte a parlamenti választásokat.
A vírus egyébként akkora hatalom lett az európai politikában, hogy most már nemcsak a választások eredményét dönti el, hanem a részvételt (nagyon kevesen mentek el voksolni), sőt magát a választás időpontját is.
Mindenki úgy számolt ugyanis, hogy nyáron pörög az ország, aztán majd ősszel kell megint zárni, amikor jön a második hullám. Mivel eredetileg a választás ősszel lett volna, hogy biztosan meg lehessen tartani, betették a két hullám közé. Miután pedig az előrejelzések a baloldali ellenzék győzelmét jósolták, az partner volt az időpont-változtatásban. Hogy aztán annál nagyobbat csalódjon a végeredmény láttán, főleg úgy, hogy nemcsak az amúgy egyre mérsékeltebb HDZ erősödött meg, hanem egy slágerzenész (amúgy Horvátország volt pécsi főkonzulja), Miroslav Škoro vezetésével harmadik erő lett egy szélsőjobboldali, szerbellenes párt. Amelyik jövendő koalíciós partnere is lehet a HDZ-nek. (Ami újabb magyarázatot ad arra, miért olyan magától értetődő, hogy a járvány második hullámánál a szerbekre vonatkoznak az első szigorítások.)
Aztán, hogy a régi-új kormány mit kezd egy helyzettel, amelynek bekövetkezésére még fél évvel ezelőtt sem számított senki? Mi lesz a rengeteg nagy szállodaépítkezéssel, amelyek még mindig zajlanak a tengerparton Poreč körül, s amelyek akkor kezdődtek, amikor a tömegturizmus fejlődése még korlátlannak tűnt?
A tömegturizmust persze igyekeztek felváltani errefelé a minőségi turizmussal. Isztria megpróbálta magát afféle új Toszkánaként pozicionálni, a tenger és az éjszakai élet mellett a gyönyörű tájjal és városokkal, gasztronómiával és kultúrával csábítani a felső kategóriás turistákat. Csakhogy mindenki ezt akarja Budapesttől Barcelonáig: hogy csak minőségi turisták, lehetőleg egyetemet végzett, legalább középkorú nyugatiak jöjjenek. Ennyi minőségi turista azonban a világon nincs, főleg gazdasági visszaesés idején.
Egyelőre az a helyzet, hogy hiába nem szereti senki az angol legénybúcsús társaságokat, az még nagyobb baj, ha nem jönnek.
Elvileg is van egy kis bökkenő a minőségi turizmus ideájával. Ha egy hely kevesebb vendégből akar megélni, akkor nyilván fel kell emelnie az árakat. Ez a gazdagokat kevésbé érinti, ők annyit költenek nyaralásra, amennyit akarnak. A nyugati középosztálynál ez már vélhetően valamivel kevesebb utazást jelentene, de az igazán brutális csökkenést feltehetően onnantól lefelé jelentené. Vagyis a minőségi turizmus tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a szegények, a munkások márpedig ne utazzanak. Kicsit hasonlít ez ahhoz, amikor azt mondják, hogy a bolygó erőforrásainak kímélése érdekében fel kell emelni a húsárakat. Ott is vajon kit érintene ez a leginkább? Mindez persze nem jelenti, hogy a bolygónak ne tenne nagyon jót a kevesebb turizmus (vagy a kevesebb hús), de azért egész más, amikor valamiről szabad belátásból mondunk le, mint amikor anyagi kényszerből.
Magyarországon ráadásul még emlékezhetünk a rendszerváltás előttről, hogy az emberek milyen nehezen viselik, ha nem utazhatnak. További gond, hogy a tömegturizmus rengeteg munkát is ad, olyanoknak, akik nem túl képzettek, és amúgy nem volna munkájuk. Ők mit fognak csinálni, ha nem lesz tömegturizmus?
Az iménti a kérdésekre válasz egyelőre nem nagyon van. Bár kétségtelen, hogy gondolkodni rajtuk egy tengerparti horvát kávézó szinte üres teraszán a legkellemesebb.
Nyitókép: üres napozóágyak az isztriai Vrsaron 2020. június 1-jén. Fotó: dpa/Sven Simon
Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!
