Macska-egér harc: kiprovokált belháború miatt állt fel az Index-szerkesztőség
Sem a kirúgott főszerkesztő, sem a tulajdonos képviselője nem akarta elveszejteni az Indexet, egyikük sem játszott a hirtelen robbanásra. Hogy ez mégis bekövetkezett, végső soron nem ezen a két emberen múlt. Az ország legolvasottabb lapjának sorsa minimum egy szinttel feljebb dőlt el.
Július 22., délelőtt 10 óra, Budapest, Móricz Zsigmond körtér. A Válasz Online szerkesztősége épp kezdené szokásos heti témaértekezletét egy kávézóban, ám napirend előtt felvetődik egy több munkatársunkhoz eljutott pletyka. Arról mégpedig, hogy Sztankóczy András – ekkor még kollégánk – az Index főszerkesztője lehet. Nevezettről mind úgy hisszük, hogy külföldön tartózkodik, mégis befut fél 11-kor, föltesszük hát neki a kérdést: igaz-e, amit városszerte pletykálnak már. „Nem tudom.” Tehát nem „nem”. Ez hideg zuhanyként éri a szerkesztőség tagjait, jó órán keresztül érvelünk, miért lenne elképesztő hiba, ha az Indexhez szegődne. A vita hevében derül ki, hogy tulajdonképpen már el is vállalt ott egy pozíciót: az igazgatótanács tagja lesz. Azaz: ekkor már az is. Mély döbbenet. Sztankóczy fél 12 körül távozik az értekezletről (ezzel váratlanul, de visszavonhatatlanul lapunktól is), nekünk pedig – sejtve, hogy a hír még aznap nyilvános lesz – arra marad időnk csupán, hogy közleményt fogalmazzunk, tisztázva, hogy semmi közünk Sztankóczy döntéséhez, mely lapunk működését semmiben nem befolyásolja. 12:15-kor, mire rövid közleményünk elkészül, már kint is van a 444-en, hogy Sztankóczy igazgatósági tag. Meg persze kint van a lényeg is. Az, amit addig mi sem tudtunk. Hogy ugyanis kirúgták az Index főszerkesztőjét.
Dull Szabolcs menesztése be is indítja a láncreakciót, amely aztán két nap alatt, múlt péntek délre elsodorja az Indexet abban a formájában, ahogy mindenki ismerte. Csütörtökön hiába próbált egyezkedni a szerkesztőséggel a Dull Szabolcsot leváltó, a tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László (valamint a vezérigazgatóvá ütött Szombathy Pál és a friss igazgatósági tag Sztankóczy), megalázó és durva másfél óra után sem sikerült dűlőre jutniuk, péntek délután jóformán a teljes szerkesztőség otthagyta a lapot.
A nagy, mindenkit érdeklő néhány kérdés azóta nagyon egyszerű: tényleg a Fidesz, a kormány, a NER szántotta be az Indexet? Vagy netán az alaptalan hisztéria vitte el, a munkatársak feladták a várat még a támadás előtt, s afféle médialemmingekként tömeges öngyilkosságot követtek el? A leváltott főszerkesztő, Dull Szabolcs a fényvitéz lovag és az őt leváltó, a tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László a sötét lovag? Vagy éppen fordítva?
A hétvégén folytatott tucatnyi háttérbeszélgetés után meggyőződésünk, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb, s bár a történet gazdag drámai fordulatokban, egyik egyszerű rosszfiús sztori sem stimmel. Sem Dull, sem Bodolai nem akarta elveszejteni az Indexet, egyikük sem játszott tömeges felmondásra, hirtelen robbanásra. Hogy ez mégis bekövetkezett, az csak a történetet nagyon szűk fókusszal nézve múlt ezen a két emberen.
A nagy egérkísérlet
A megértéshez jobban járunk, ha inkább a Macskafogó világába képzeljük magunkat. Vegyünk mondjuk egy házat, amelynek első és harmadik emeletére a macskaszindikátus fészkelte be magát, a másodikat viszont az egerek tartják. Az egerek kapitánya – aki a ház egészét érintő ügyekben olykor a macskákkal is tárgyal – állítja: nincs ok pánikra, hiszen a macskaszindikátusnak nincs kulcsa a második emelethez, azaz nem is üthetnek rajtuk váratlanul. Meg amúgy sem akarnak. Nem olyanok ezek a macskák. Az egércsapatok soraiban egyre kevésbé hisznek saját kapitányuknak. Sőt: árulónak tartják. A helyzet robbanásveszélyes. A dilemma így hangzik: ki és meddig hisz abban, hogy a háromemeletes ház második szintje egérkézen tartható?
Az Index szerkesztősége és igazgatósága az elmúlt két évben lényegében egy, a fenti hasonlattal érzékeltethető szociálpszichológiai kísérlet terepe volt. Meddig lehet elhinni, hogy nincs itt semmi baj, gond nélkül lehet dolgozni, ha a szerkesztőséget és a kiadót közvetlenül függésben tartó két darab cégbe a Nemzet Együttműködés Rendszerének médiaemberei vásárolták be magukat?
Bár, ha úgy vesszük, a kísérlet még régebbi: már Uj Péter főszerkesztő is az akkor még Fidesz-kompatibilis Spéder Zoltán nagyvállalkozó alatt fokozódó politikai nyomás miatt hagyta ott a lapot 2011 szeptemberében, és alapította meg a 444-et 2013-ban. Egy évre rá ráadásul az akkor még bősz Fidesz-oligarcha Simicska Lajos szerzett úgynevezett opciós jogot (más szóval vételi jogot, mely szerződési kikötés biztosítékot ad a vevőnek, hogy akkor vegye meg az adott dolgot, amikor alkalmasnak látja az időt) Spédertől, melyet azonban csak 2017 áprilisában, vagyis az Orbán Viktorral kirobbant háborúja után hívott le. Attól fogva az Index.hu Zrt. részvényeinek egyedüli tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) lett – ennek adta oda Simicska a kiadó jogait.
A kompromisszumot az Index szerkesztősége tehát már három éve megkötötte. Nem véletlenül: az igazgatótanács élére kerülő Bodolai László ősindexes ügyvéd, személye garanciának látszott, hogy nem lesz politikai befolyásolás a lapban. Simicskának, az akkor már Fidesz-ellenes oligarchának pedig érdeke volt, hogy a szerkesztőség ne mondjon fel, és az Index maradjon meg annak, ami addig volt. Az újabb Fidesz-kétharmadot hozó 2018-as választás után azonban médiacégeit bezárta (Magyar Nemzet), vagy átadta a NER-nek, hogy az zárja be (Heti Válasz), netán azért, hogy vigye tovább – a Hír TV mellett az Index is utóbbiakhoz tartozik.
A nagyobb kompromisszum 2018 szeptemberében következett, amikor Ziegler Gábor, az Index korábbi értékesítési igazgatója és a KDNP-tag Oltyán József kecskeméti üzletember fele-fele részben megvették az Index hirdetéseit kizárólagosan értékesítő céget (CEMP, azóta Indamedia), valamint Bodolai Lászlótól a kiadót tulajdonló alapítvány alapítói jogait birtokló zrt.-t (Nanga Parbat) is.
A szerkesztőség ekkor érezte, hogy – az előbbi hasonlatnál maradva – a macskák alattuk és fölöttük is beköltöztek a házba, ezért hozták létre a lap függetlenségét mutató barométert, valamint elcincogták azt is, milyen feltételekkel tartják vállalhatónak a további munkát. Amellett, hogy senki nem szólhat bele kintről a tartalomba és a személyi összetételbe, két kifejezetten személyeket érintő feltétel is volt. Az egyik, hogy marad az alapítványi konstrukció és a kuratórium egyetlen tagja Bodolai László marad, a másik pedig „a mindenkori főszerkesztő, akit – úgy, mint eddig – a szerkesztőség megbecsült tagjai közül választ a szerkesztőség, és támogatja bizalmi szavazáson”.
Utóbbi megtörtént tavaly decemberben is, amikor Dull Szabolcsot gyakorlatilag egyhangúlag támogatták az újságírók. Bodolai – elvileg a másik garancia – is a helyén volt most. Miért estek egymásnak akkor végül éppen ők?
„Veszélyben”
Nos, azért, mert a NER összeugrasztotta őket. Arról legalábbis biztosan nem Bodolai döntött, hogy az Indamediába március végén érkezzen Oltyán helyére egy igazi nagyágyú, Vaszily Miklós – ilyen lépések Orbán Viktor tudta és áldása nélkül nem lehetségesek. Az üzenet is egyértelmű volt: szorul a hurok. Vaszily persze még a Fidesz-éra előtt vezérigazgatta az Indexet, amire mindenki fénykorként emlékszik, csakhogy azóta levezényelte Sáling Gergő főszerkesztő kirúgását az Origótól (melyet a portál propagandalappá züllesztése követett), 2015-től 2018-ig ő volt a közmédia vezérigazgatója, vezette a Mészáros Lőrinc-féle Echo Tv-t, majd pedig, egészen máig a TV2-csoportot is – nem beszélve arról, hogy Mészárossal hamarost propagandatévét is indít a Pesti Srácok „szellemi” felügyelete mellett.
A kérdés persze az, hogy történt-e bármi Vaszily megjelenésével az Indexben. Nos, cenzúra nem. Az újságírókat sem utasította senki elvtelenségre – végig folyhatott a munka, ahogy korábban is.
Sőt, múlt héten Bodolai újfent megígérte, hogy mindenki szabadon dolgozhat, akár új főszerkesztő nélkül, a főszerkesztő-helyettesek vezetésével. A múlt csütörtöki állománygyűlésen aztán elszabadultak az indulatok, „ő vagy én”-felkiáltással Bodolai megígérte, hogy lemond, ha nem őt választják, de hiába született száz aláírás a visszakövetelt Dull Szabolcs mellett, mégsem mondott le. Az emberek ezért mondtak aztán fel másnap, pénteken.
Bodolainak akkor már senki nem hitte el, hogy a saját szakállára rúgta ki Dull Szabolcsot szerdán, s nevezte ki az addig igazgatósági tag Szombathy Pált vezérigazgatónak, Sztankóczy Andrást pedig it-tagnak. Mindenki úgy volt vele, hogy ezek a döntések nem is az ő fejében, hanem a NER-ben születtek.
A szerkesztőség számára a Gerényi Gábor által tavasszal behozott terv, amely leválasztott volna rovatokat az anyacégről, végképp ennek az értelmezésnek ágyazott meg. Úgy érezték, a Vaszily-féle Indamedia által hozott külsős szakértőt – hiába Index-alapító maga is – Ungár Péter LMP-s képviselő üzlettársaként, az Azonnali.hu társtulajaként nem csupán a jó szándék vezérli. Bodolai értesüléseink szerint velük szemben úgy ítélte meg, hogy ennyi még belefér, ezt még „kimozogják” valahogy. Kimozogni pedig azért kellett, mert az Index pénzügyileg bajban volt és tartozott 180 millió forinttal az Indamediának. Elvileg. Amint ugyanis a Népszava beszámolt róla, egy minapi belső levélből az derül ki, hogy nem is voltak pénzügyi gondok egészen addig, amíg a Gerényi-terv miatt Dull Szabolcs veszélyzónába nem állította a barométert – a reklámozók költései ugyanis visszaestek annak látványára. Gerényi megbízását Bodolai mindenesetre még két nappal az átállítás előtt megszüntette, a botrány abból lett, hogy az igazgatóság többségi döntéssel állítólag felkérte volna Dullt: a Gerényi-terv elemeit hasznosítva dolgozzon ki egy javaslatot. A terv mindenesetre ezután, az elmúlt egy hónapban sem került közelebb a megvalósuláshoz, Bodolai szerint tehát felelőtlenség volt úgy hagyni a barométert – nehezítve ezzel a pénzügyi helyzetet. Amelyet persze senki nem lát pontosan (aki mégis, annak titoktartási kötelezettsége van), mindenesetre úgy tudjuk, már a szeptemberi bér kifizetése is gondot jelentett volna, ha a barométer így marad.
Bodolai ilyen okokból vált meg Dulltól – azokkal a vádakkal, hogy a főszerkesztő baloldali politikusokkal fogott össze, hogy valami összeesküvés van a háttérben, csak később állt elő, a felmondás okaként ilyesmit nem jelölt meg. A csütörtöki találkozón már előkerültek ezek a pontok: szó volt Dull híváslistájáról, de Bodolai balos kapcsolatairól is, akik beszámoltak neki a főszerkesztő állítólagos egyeztetéseiről. Amennyire fel tudtuk mérni, ezek az információk nem nagyon rázták meg a szerkesztőséget: hogy a politikai újságíró Dullt felhívják különböző pártokból, valóban nem tűnik annyira súlyosnak, főleg, ha Bodolai erről alkalomadtán szintén balos pártmunkásoktól értesült.
Ha másra nem is, ez a feltevés arra jó volt, hogy az Origo legyártsa a felhasználásával minden idők legbutább összeesküvés-elméletét, amely szerint egyenesen Gyurcsány Ferenc vette át az Indexet most, mégpedig a Momentumtól – miközben, ugye, semmilyen tulajdonlás nem változott, a szerkesztőség pedig nem át-, hanem felállt. Bodolai meg kevéssé gyurcsányista: az LMP delegáltja volt mindig a Nemzeti Választási Bizottságban. Egészen mostanáig – a napokban a botrány miatt értesüléseink szerint kitették onnan, ahogy a Tilos Rádióból is.
(FRISSÍTÉS: A Tilos Rádió kuratóriuma cikkünk megjelenése után jelezte lapunknak: az Index-botrány hatására valóban megbeszélték Bodolaival, hogy jobb, ha egy ideig szünetelteti a műsorait a rádión, de nem foglalnak állást ellene és továbbra is a Tilos Rádió tagja marad.)
Személyesen tehát biztosan nem járt jól a történettel – még akkor sem, ha az ellenzéki Bodoky Tamás és Vásárhelyi Mária, valamint a kormánypárti Petri Lukács Ádám is igyekezett védeni a becsületét. Ahogy Szombathy Pál is, aki a pénteki hírekkel ellentétben simán maradhat vezérigazgató – nehéz legalábbis másképp értelmezni azt a Facebook-megszólalását, amely szerint a továbbiakban is segít Bodolainak, amennyiben az arra kéri. Ha így lesz, maradhat akár Sztankóczy is – a veszteséget már elszenvedték úgyis mindketten.
Róluk hétfő korán reggel még nem tudunk pontosat, az mindenesetre biztos, hogy Bodolai nem adja fel és megpróbálja feltölteni a keretet – állítása szerint máris önéletrajzok sokaságát kapja. Ésszerű döntés ez is: az Origo olvasottsága sem zuhant be annyira, ahogy mindenki számított rá – pedig azt homlokegyenest az ellenkezőjére állították át. Az Index-szel a pártnak és a kormánynak ilyen terve láthatólag nem volt – csupán annyi, hogy kellemesen domesztikált, fájdalommentesen kritikus, mindenesetre kézből etetett lap legyen.
Ehhez kellett előidézni a helyzetet, hogy az Index kénytelen legyen kérni. A karanténidőszak reklámköltéseinek visszaesése nyilván hozzájárult ehhez, mindenesetre: sikerült. Az alapfelállás márpedig ugyanez lesz a jövőben is. Bármilyen jó szándéka legyen az igazgatótanács bármely tagjának, a kasszakulcs nem náluk lesz, hanem a kormány emberénél. Azaz: akkor van fizetés, ha vele sikerül megegyezni.
Ami elsőre irracionálisnak látszott tehát a szerkesztőség részéről (felmondani, amikor nem is szólt bele senki a tartalomba, nem cenzúrázott), arról kiderülhet még, hogy nagyon is ésszerű lépés volt. Hosszú évek tapasztalata mutatja: minden szerkesztőségnek azt kell eldöntenie ilyen helyzetben, hogy megadja-e magát vagy nem. Ha a válasz nem, akkor még mindig két alternatíva van: együtt marad, vagy mindenki megpróbál más lapnál elhelyezkedni. Csakhogy annyi lapot darált már be így-úgy a hatalom, hogy 2020-ban inkább az elsőben érdemes gondolkodni. Innentől pedig azt az optimális pontot kell megragadni, amikor az olvasó számára hiteles, jól értelmezhető, nagy marketingerejű a lépés. Ez történt: a távozó indexesek egy nagyon bonyolult történetet egyszerűsítettek le erre: kirúgták a karakán főszerkesztőt, nem tűrik, felállnak. Összerakták az egyetlen könnyen érthető sztorit, mindenki látja, hogy egységben vonulnak, sírnak, terveznek… Hatásos. És főleg: meglepő.
Láthatóan nem számított ilyen egységre senki, a Fidesz-körök sem. Ha az indexesek ügyesek, övék lesz az Index-brand, még ha másképp is hívják majd. A Fidesz meg csókolgathat egy vonalat, tetején narancssárga ponttal.
Új kezdet a magyar sajtóban
Mindez persze utólag derül majd ki – merthogy óriási tervezettség láthatóan nincs a távozók hogyan továbbja mögött. Egy hirtelen Facebook-oldalon kívül gyakorlatilag semmi – az viszont máris 220 ezer követőnél jár. Tavaly az Index.hu Zrt. forgalma 1,2 milliárd volt, ráadásul nyereséges volt a cég, számításaink szerint tehát ha lenne most kezdésnek 400 milliójuk, be lehetne indítani az új vállalkozást. Jó eséllyel nem az összes távozóval; de máris döbbenetes számú Facebook-követőjükre nem kizárt, hogy lehet üzleti modellt építeni mikroadományok és hirdetés párosából. A karanténidőszaknak „hála” ráadásul van home office-os gyakorlatuk is, így irodaházat sem kellene bérelniük. Dull exfőszerkesztőnek mondjuk féléves versenytilalmija van – vele egyhamar nem lehetne elkezdeni.
Hogy egy efféle forgatókönyv megvalósul-e akár 50 fővel, az viszont a magyar sajtó egésze szempontjából kulcskérdés. Az elmúlt tíz év lapmegnyomorítási és -bezárási történeteinek egyetlen pozitív hozadéka ugyanis, hogy a sok nemzetközi vagy magyar oligarcha-típusú médiatulajdonos helyett végre tényleg csak az olvasóinak, támogató előfizetőinek felel a sok kis „főnix”: a Direkt36, az Átlátszó, a Magyar Hang, a Válasz Online… (Nem könnyű terep, de százszor jobb, mint a kavarógépeknek és a politikai kivégzőtiszteknek való kiszolgáltatottság.) Ha az új Indexnek sikerülne létrejönnie és megtapadnia, az első zöldmezős, szerkesztőségi kézben levő nagyüzem lehetne Magyarországon. (A HVG is magyar magántulajdon és nagyüzem, jó brand, de régi történet, nem egészen zöldmezős.) Ez már egyértelmű modellváltást jelentene: arra, hogy pártkézből etetett termékek mellett megjelennek és életképesek a nagyobb részben az olvasóktól-nézőktől-hallgatóktól függő sajtótermékek.
Az Index-stáb „öngyilkossága” tehát egyáltalán nem értelmetlen hiszti, csak le kell vonni belőle a megfelelő tanulságot. Azt ugyanis, hogy vége van az ingyen kínált minőségi tartalom korának. Az akkor lesz, ha az olvasó hajlandó valamilyen formában pénzt adni érte.
Ha nem hajlandó, akkor vége az egércincogásnak Magyarországon. Csak a macskák nyávognak majd. Biztosra vehetjük: őket jól tartja a gazda.
Nyitókép: Munk Vera főszerkesztő-helyettes rövid sajtótájékoztatót tart a felmondások beadása után (fotó: Bődey János)
