A „holland fickó”, aki 20 éve még Orbán barátja lett volna: Mark Rutte konzervatív arca a jófiús máz mögött
Az EU legutóbbi csúcstalálkozóját Rutte holland miniszterelnök kemény fellépése határozta meg, és Orbán Viktornak hála a hazai közönség is megismerhette – a magyar kormányfő beszólogatott „a holland fickónak”. Utóbbiról ezért a megveszekedett liberális képe bontakozott ki a magyar nyilvánosságban, holott Rutte liberális imázsa mögött egy thatcherista keményvonalast találunk. Olyan politikust, aki 1998-ban még példakép lehetett volna a magyar jobboldalon. Akit a magyar miniszterelnök még szövetségesnek tekintett volna. Rendszeres szerzőnk, Kovács Tibor portréja.
Thatcher-nosztalgia
Milyen könnyű helyzetben voltak a konzervatív szavazók a rendszerváltás hajnalán! Az Egyesült Államokban Ronald Reagan, Nagy-Britanniában Margaret Thatcher, Németországban Helmut Kohl kormányzott. A Vatikán trónján II. János Pál pápa ült. A világot antikommunista konzervatív elit kormányozta, akikkel könnyű volt azonosulni és egyetérteni. Akkor még a neoliberalizmus, amit e politikusok többségükben vallottak, nem volt szitokszó. A „ruszkikat” szabadon lehetett utálni, Kínát senki nem tartotta követendő modellnek. Ezzel szemben ma Amerikában az önmagából sokszorosan viccet csináló Donald Trump az elnök, Nagy-Britannia bukdácsol, Németországot és ezzel Európát Angela Merkel langymeleg politikája határozza meg, a pápát baloldaliak érzik leginkább magukénak, Oroszország a barátunk, Kínát pedig sokan követendő modellnek látják. Mit tegyen ebben a helyzetben egy rendes Thatcher-féle konzervatív-liberális?
A liberális címkét a baloldal olyan mértékben járatta le az elmúlt két évtizedben, hogy a jobboldalon a fürdővízzel együtt sokan Reagant és Thatchert is kiöntötték.
A liberalizmus, amely a hidegháború idején masszívan jobboldali eszme volt, baloldali elemekkel hígulva agresszív, ellenszenves ideológiává transzformálódott.
Mára sokan inkább tagadnák, hogy a ’80-as, ’90-es éveket meghatározó politikusok liberálisok voltak, azt pedig már szinte sértés megemlíteni, hogy Kohlt gazdaságilag erősen befolyásolta a neoliberalizmus. A probléma olyan nagy, hogy az Európai Parlamentből eltűnt a liberális frakció: Macron beolvasztotta egy Progresszív álnévvel illetett formációba. Ennek talán örülni kell, mert ez ad némi reményt, hogy a liberalizmus végre visszakerül oda, ahova való: a konzervatívokhoz.
Nem úgy, mint Németországban. Ott nem ez történt, hanem az a furcsa helyzet állt elő, hogy a konzervatív CDU Merkel vezetése alatt minden baloldali-liberális politikai követelést megvalósított. Beengedte a menekültek és migránsok tömegeit, aminek politikai következményeit még ma is nyögi Európa, megszavazta a melegházasságot, most pedig női kvótát szeretne a cégeknél és a politikában is – holott ő maga a bizonyíték, hogy egy nő a mai szabályok között is bármit elérhet Németországban.
Az utolsó thacherista
Úgy tűnik, az utolsó thatcherista Európában a hollandok miniszterelnöke, Mark Rutte. Ő liberálisnak vagyis inkább konzervatív-liberálisnak vallja magát. Pártja, a VVD az EP-ben az ALDE tömörülés tagja. (A cikk korábbi verziójában az szerepelt, hogy a VVD a Néppárthoz tartozik. A tévedésért elnézést kérünk.) Ma nem mondhatnánk éppen népszerűnek hazai körökben, pedig a rendszerváltozáskor vagy akár ’98-ban is politikai hősünk lehetett volna. Reaganhoz hasonlóan.
A holland nagyon furcsa nép. Hihetetlenül racionális és előre gondolkodó, önálló, egészen más elvárásai vannak a politikával szemben, mint a legtöbb népnek, főleg egészen mások, mint a keleti országoknak. Ott osztogatással meglehetősen nehéz választást nyerni, mert a szavazók megkérdezik, hogy miből is szeretnéd ezt megvalósítani.
Közel két évtizede például kiszámolták, hogy az egészségbiztosítási rendszerük fenntarthatatlanná válik úgy 25 év múlva. Tanulmányokat készíttettek, hidegvérűen, kíméletlenül néztek szembe a várható valósággal. A lakosság elfogadta az érvelést – és magánbiztosítói rendszerre váltottak. Az akkori, tabudöntögető elemzésekben olyanok is szerepeltek, hogy a dohányosok sokkal jobbak biztosítási szempontból, mint az egészséges életet élők, mert ugyan betegeskednek, de sokkal rövidebb ideig, mint a hosszan élő és életük utolsó évtizedét kórházban töltő biztosítottak. A privatizált biztosítási rendszerben pedig létezik az „arany kézfogás”. A gyógyíthatatlan betegeknek egy összegben fizetik ki gyógyításuk költségét és rájuk bízzák, mit tesznek a pénzzel. Elutazgathatják vagy gyerekeikre hagyhatják – az ő döntésük. Ezt sokan antihumánusnak vagy cinikusnak neveznék, pedig csak mélyen tükrözi a hollandok hitét abban, hogy saját életedért te vagy leginkább felelős – ahogy mi is hittük még 1998-ban.
Ami jó az üzletnek
Már a középkor vége óta tudjuk, a hollandok bármit megengednek, ami jó vagy legalábbis nem rossz az üzletnek. A marihuána engedélyezése sem kizárólag világnézeti, legalább annyira gazdasági döntés volt náluk. Rájöttek, hogy nem tudják megakadályozni a fű illegális terjesztését, tehát inkább legalizálták és megadóztatták, hogy legalább bevétel legyen belőle. A hollandok ügyes kereskedők, kemények a pénzügyekben és keményen alkudoznak. A rendszerváltozáskor megdöbbenve láttam a statisztikát, hogy ötszázszor nagyobb volt a kereskedelmi forgalmuk, mint nekünk, magyaroknak. Gazdaságilag rendkívül innovatív nép. Ők adták a világnak a részvénytársaságokat, a modern pénzügyi és banki termékek javát, és náluk volt az első valódi tőzsde is.
A politika is az alkudozásra, tárgyalásra, kompromisszumokra épül. Olyan képességekre, amelyekre a magyar belpolitikában meglehetősen kevés szükség van.
Parlamentjükben jelenleg tizenhárom párt osztozik 150 helyen, és mostani kormányukat 208 nap után sikerült megalakítani. A koalícióban olyan pártok vannak, amelyek politikája gyökeres ideológiai kérdésekben tér el: az LMBTQ-, EU- és eutanáziapárti D66 mellett a keresztény–konzervatív, abortusz-, melegházasság- és eutanázia-ellenes politikát képviselő Keresztény Unió, amely korábban amellett érvelt, hogy Hollandia lépjen ki az eurózónából. Ennek ellenére ezek a pártok Rutte vezetése alatt megegyeztek a gazdasági, költségvetési és bevándorlási ügyekben.
Anti Kelet-Európa
Hollandia tulajdonképpen Kelet-Európa inverze. Nálunk sokan hisznek a kormányzás és kormány mindent meghatározó szerepében, a gyors döntések szükségességében, az erős vezetőben. Ezzel szemben a hollandoknál már kétszer fordult elő, hogy 200 napnál tovább nem volt kormányuk. Mi hiszünk az állam mindenhatóságában, a hollandok inkább a piacra és az egyéni felelősségre támaszkodnak. Ez az oka annak, hogy ha nincs kormány, attól a világ nem áll meg, és a dolgok mennek szépen a megszokott kerékvágásban.
A kisebbségi kormány sem ritka. Rutte első kormánya például az EU-, bevándorlás- és muszlimellenes Geert Wilders (akit Orbán Viktor a minapi látogatásakor a Facebookon rendes holland fickónak nevezett) külső támogatásával működött.
A bevándorlás kérdésében Rutte tehát meglehetősen kemény álláspontot képvisel. Hollandiában számottevő hagyománya és bázisa van mind az EU-ellenes, mind a bevándorlást és az iszlám terjeszkedését korlátozó politikának, Rutte például 2018-as megválasztása előtt egy nyílt levélben fordult a bevándorlókhoz, amelyben nem épp migránspárti módon és meglehetősen szókimondóan annyit üzent: „Viselkedjetek normálisan vagy távozzatok!” Épp akkor, amikor a török miniszterelnök kampányrendezvényt szeretett volna tartani holland területen, de – a diplomáciai botrányt vállalva – megtiltották neki.
A bevándorlókhoz való viszonyt semmi nem mutatja jobban, mint amikor egy iszlám országból származó taxisofőrt megkérdeztem: hol jobb élni, Amszterdamban vagy Svédországban, ahol előtte volt? Így válaszolt: Svédországban, mert ott nem kellett dolgozni, eltartott az állam. A hollandok hisznek a toleranciában és az igazságos, méltányos segítségnyújtásban: a karantén alatt magánkezdeményezésre még a prostituáltaknak is alapot hoztak létre, hogy támogassák őket, amíg nem „dolgozhatnak”. Azt azonban
a hollandok nem tolerálják, ha valaki csak elvárja a támogatást és nem akar dolgozni, ha amúgy megteheti.
Úgy fest, ezt következetesen szeretnék alkalmazni az EU esetében is, amiből egyre inkább a választásokat is meghatározó belpolitikai kérdés válik náluk.
A halódó Nyugat
Noha Schmidt Mária és a magyar kormány megmondóemberei úgy hiszik, hogy Hollandia a halódó Nyugat része, a valóságban azonban ezt a tételt semmi sem támasztja alá. Ők az EU GDP-arányosan legnagyobb nettó befizetői, és az EU szegényebb országai (például mi, magyarok) szorulnak az ő támogatásukra, nem fordítva. Ugyan magyar mondás, hogy „Annak a dalát húzzák, aki fizet a prímásnak”, de a hollandok ezt talán még inkább igaznak érzik. Örömteli, hogy három hete jókora összeget sikerült kihasítanunk az EU-támogatásokból hazánknak. Ennél már csak annak örülhetnénk jobban, ha mi lennénk nettó befizetők és azon kéne alkudoznunk, mennyivel adunk kevesebb pénzt a kasszába.
S hogy miért volt izgalmasabb számunkra ezen az EU-csúcson Rutte, mint a kétségkívül nagyobb hatalommal bíró, szintén nettó befizető Merkel? Nos, utóbbi nem akar több választást nyerni, csupán a saját szobrát faragja. Ez a szobor egy, az EU-ba békét, kompromisszumot és szolidaritást hozó, humánumot és befogadást képviselő anti-Hitlert ábrázol. Viszont
Rutte újra választást akar nyerni. Neki tehát a holland szavazóknak kell játszani. Bátran lehetne populistának nevezni, csak a holland populizmus egészen más, mint amit mi annak ismerünk.
Rutte kerékpárral jár, továbbra is régi társasházában lakik, a vasútállomáson zongorakoncertet ad az arra járóknak, és minden héten egy órát ingyen tanít egy hátrányos helyzetű környéken lévő iskolában. Azt képviseli, amit a népe látni akar, legfőképpen pedig azt, hogy a holland adófizetők által befizetett pénzt jól használják fel.
×××
Mint említettük, a hollandok szeretnek előre gondolkodni. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben kiszámolják, hogy nekik az EU nem is éri meg annyira, mint eddig gondolták. Hogy ilyen formában nincs jövője. Ha így lesz, egy percig sem haboznak majd és levonják a következtetéseket. Rutte pedig bizonyította, hogy a korábban mutatott jófiú álarc mögött egy kőkemény és konzervatív politikus lakik, aki akár az egész EU-val is hajlandó szembemenni. Utóbbiban nagyon hasonlít a magyar miniszterelnökre, a különbség azonban más területen jelentős. A holland GDP több mint 80 százalékát teszi ki a V4-ek összesített GDP-jének, de világgazdasági súlya jóval meghaladja ezt is. A jövőre esedékes holland választásokra tehát, ahogy minden európainak, nekünk is érdemes lesz odafigyelnünk. Konzervatív–liberálisként meg különösen – némileg talán vágyakozva.
Nyitókép: Mark Rutte pártja választási győzelme után Hágában, 2017. március 15-én. Fotó: AFP/John Thys
