Miért épp most lett elegük Lukasenkából? – exkluzív interjúk belarusz ellenzékiekkel
A világ egyik legjámborabb nemzete 26 év után elégelte meg, hogy teljesen hülyének nézzék. Belaruszban Aljakszandr Lukasenka legfrissebb választási csalása már akkora volt, hogy egy ország vonult az utcára ellene, és még abban sem lehet biztos, hogy az augusztus 9-i elnökválasztás előtt a belarusz belügyekbe való beavatkozással megvádolt Oroszország a hóna alá nyúl. Helyzetképünk után villáminterjút olvashatnak Lukasenka 2015-ös kihívójával és az ország egyik legismertebb politikai kommentátorával. Arról, hogy miért most lett elegük az embereknek, és hogy mi következhet ebből.
„Hogy miért tud Lukasenka 1994 óta diktátorkodni? 2010-ben, amikor a választási csalások ellen tüntettek ellene Minszkben, a tömeg annyira békés volt, hogy még a piros lámpáknál is megállt.” Pár éve hallottam ezt az anekdotát annak szemléltetésére, mennyire távol áll a belarusz emberektől a forradalmárkodás. Múlt heti, választási utáni elemzésünk is erre a vonásukra alapozott; arra tehát, amivel az ismert magyar politikai állócsillag 2006 őszén elintézte az ellene utcára vonult magyarokat: „Lehet tüntetni (…), előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Így hangzott ugyanez szerdán, lukasenkásan: „Nem szabad, hogy több zavargás legyen Minszkben. Az emberek fáradtak, békét és nyugalmat szeretnének.”
A belarusz–magyar párhuzamra egyébként nem mi lettünk figyelmesek, hanem maga Lukasenka: „A hosszú történetre visszanyúló baráti kapcsolatoknak, a népeink közti kölcsönös megértésnek, a közös értékeknek és a modern kihívásokkal kapcsolatos közös attitűdnek köszönhetően Minszk és Budapest képes leküzdeni korunk problémáit” – írta a belarusz elnök – az ellene tüntetők jogaiért előző nap, visegrádi kollégáival együtt kiálló – Áder Jánosnak augusztus 20-ára.
Tulajdonképpen csoda, hogy a belarusz elnöknek maradt ideje gesztust tenni a júniusban nála járt Orbán Viktornak, elnöksége 26 éve alatt ugyanis nem történt az elmúlt másfél héthez fogható. Ha voltak is a sorozatos választási csalások miatt tüntetések az elmúlt évtizedekben, azok térben is időben is korlátozottak voltak: jellemzően a fővárosban pár ezren felvonultak, a hatóságok pedig változó kegyetlenséggel szétverték őket. Ehhez képest az augusztus 9-i elnökválasztás óta nemcsak Minszkben, hanem
szinte az összes nagyobb belarusz városban tüntetnek, és nem nyugatról küldött aktivisták, hanem konkrétan a nép: tanárok, gyári munkások, sőt még egy – közben lemondott – nagykövet is.
Jól működik a választás előtt – a bebörtönzések miatt improvizált – női trió is: az ellenzéki elnökjelöltet, Szvjatlana Cihanouszkaját a hatóságok ugyan Vilniusba száműzték – igaz ott sem tétlenkedik, hanem a nemzetközi közvéleményre próbál hatni –, Veranika Cepkala pedig a választástól eltiltott férjével és két gyerekükkel Varsóba utazott, de a helyükre állt Marija Kalesznyikava is nagy sikerrel mozgósít. Csütörtökön már zsinórban 12. napja tartottak a tüntetések, az intenzitás pedig alig csökken, és egymást érik a történelmi pillanatok: múlt vasárnap a független Belarusz történetének legnagyobb demonstrációját tartották 200 ezer fővel, az állami tévé üres stúdió képét sugározta a felmondott munkatársak miatt – akik a Youtube-on folytatnák a műsorkészítést, saját szakállukra –, az eddigi legerősebb pillanat azonban alighanem a Lukasenka elleni hangos zúgolódás volt a minszki traktorgyárban, ami nagyjából olyan, mintha a magyar miniszterelnököt a Pancho Arénában fütyülnék ki a Puskás FC bérletesei.
Mivel Belaruszban nincsenek nyilvánosságra hozott hivatalos közvélemény-kutatások, a rezsim megint abba a hitbe ringatta magát, hogy az emberek – ha már a politikai erősorrendet nem ismerhetik meg –, ezt a választási csalást is gond nélkül lenyelik majd.
Csakhogy a 80 százalékos hivatalos eredmény egyszerűen túl arcátlan volt.
Ellenzéki fórumok többször készítettek felmérést, ezen az elnök 20 százalék körül teljesített – ekkor szerzett beceneve, a Szása 3%, ugyancsak kissé túlzó. A hibrid befolyásolások elemzésére szakosodott nemzetközi agytröszt, az iSANS belarusz szakértője, Szerzs Haritonov ugyanakkor figyelmünkbe ajánlotta a helyi IT-guruk által a választás után gründolt Golosz (Hang) nevű oldalt, ahol már több mint 1,2 millió felhasználó jelezte, kire szavazott augusztus 9-én: Cihanouszkaja a hivatalosan kihirdetett 588 ezer szavazathoz képest úgy jár 1 millió felett, hogy a Goloszra eddig a szavazáson megjelent 5,82 millió választó bő egyötöde küldte be a voksát. „Utoljára 1944-ben, a második világháború itteni utolsó napjaiban fordult elő, hogy fegyvertelen embereket öltek meg belarusz városok utcáin. Az embereket nemcsak a választási csalások, hanem a rendőri brutalitás mértéke is sokkolja. Az elnök azon törekvése, hogy megtévessze a többséget, elbukott. Lehetetlen, hogy Lukasenka úgy kormányozzon, mint eddig, mert leomlott az elmúlt öt év status quója” – érzékelteti a közhangulatot Haritonov.
Lukasenka csütörtökön azzal próbálkozott, hogy ügyészsége büntetőjogi eljárást indított az ellenzéki koordinációs tanács ellen. A hatalomátvétel letárgyalására alakult testület kedden ülésezett először, 70 köztiszteletben álló tagja az egész társadalmat lefedi, az elnökségben pedig Cihanouszkaja mellett Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas írónő, Pavel Latusko egykori kultuszminiszter és az emlegetett minszki traktorgyár sztrájkbizottságának vezetője is helyet foglal. Az össznépi szervezkedésből nagyon úgy tűnik: Lukasenka kezéből nemcsak a kezdeményezés, hanem az irányítás is kicsúszhat – az EU már jelezte, nem fogadja el a választás végeredményét, és újabb szankciókat ígért –, ezért a hétvégére várható újabb tömegtüntetések előtt arról faggattunk két ismert belarusz ellenzékit, mi következhet most.
×××
„Lukasenka sorsa az emberek kezében van”
Nincs olyan ember ma Belaruszban, akit ne érintettek volna az elmúlt másfél hét történései, Lukasenka külpolitikai machinációin pedig a kapkodás látszik. Erről is beszélt a Válasz Online-nak a belarusz elnök mögött a szintén elcsalt 2015-ös választáson – 4,5 százalékkal – második helyen végzett Taccjana Karatkevics. A 2010-ben alapított választási mozgalom, a Gavari Praudu (Mondd el az igazat!) vezetőségi tagja úgy véli: a Lukasenka-rezsim már nem tud mit ajánlani az embereknek.
– 26 év után miért most mentek ennyien az utcára?
– A hatóságok csalásai, az erőszak és a békés emberek összeverése nemcsak felháborította, hanem mélyen sértette az embereket. Nincs olyan ember Belaruszban, akit az elmúlt másfél hét ne érintett volna valahogy. Csaknem 7000 embert vertek össze hidegvérrel, eddig öt tüntető halt meg, de később ki fog derülni, hogy ez a szám magasabb. A hangulatra az jellemző, hogy „ha most nem parancsolunk megálljt, akkor minden rosszabb lesz”. A hatalom semmit nem tud felajánlani alternatívaként az embereknek – csak fenyegetést, erőszakot és félelmet.
– Mekkora lehet az elnök tényleges támogatottsága?
– Elvesztette a választást. Az eredményt teljesen elcsalták. Emiatt nehéz megmondani, mekkora a valós támogatottsága, de olyan 10-15 százalék körül lehet. Lukasenka választóit könnyű felismerni, ha az ember beszél velük: többnyire negatívan gondolkodó, agresszív, megkeseredett, szegény emberek vagy pedig csendes hivatalnokok.
– Kik tüntetnek most, és mit szeretnének?
– A társadalom minden rétege tüntet, elég realista követelésekkel. A legfőbb ezek közül az, hogy engedjék el és rehabilitálják a politikai foglyokat, vizsgálják ki és büntessék meg a hatósági erőszak felelőseit. Új választásokat is szeretnének, új felállású választási bizottsággal és a választási törvény módosításával.
– Az utca vagy Putyin dönt az elnök sorsáról?
– Lukasenka házról házra rohan. Előbb Oroszországot vádolta beavatkozással – emlékezzünk a választás előtt letartóztatott jelölt, Viktor Babariko által vezetett, orosz tulajdonú Belgazprombank elleni nyomozásra meg a 33 letartóztatott, majd Ororszországnak kiadott Wagner-zsoldosra –, most pedig már Moszkva támogatójaként állítja be magát és a Nyugatra mutogat, hogy beavatkozott az ország belügyeibe. Folyamatosan manipulál, de a civil társadalmat ezekkel a provokációkkal már nem tudja irányítani. Lukasenka sorsa tehát leginkább az emberek kezében van, másodsorban csak azokéban, akiktől – külföldön és otthon – segítséget kér. Meg persze a sajátjában – ha lemond.
– Tegyük fel, a tüntetők elérik a céljaikat. Mi jön utána?
– Jó esély van most arra, hogy bizalom épüljön a társadalomban, hogy új hatalmat válasszunk és elkezdődjön az ország újjáéledése – egy olyan országé, amelyben az emberek szabadon élhetnek. A társadalomban nincs olyan hajlam, hogy hatalomra törjön, csak akkor, ha az törvényesen történik. Az emberek többségének elege van ebből a kormányból, és hatalomváltást akar. Most lesz esélyünk arra, hogy új életet kezdjünk.
×××
„A politikai helyzet örökre megváltozott”
Két lehetséges kimenetele van a mostani tüntetéseknek, ám akármelyik valósul meg, Belarusz már nem az az ország, ami augusztus 9. előtt volt, véli az ismert belarusz politikai kommentátor, Alekszandr Feduta. A veterán megmondó Lukasenka elnök első kampányfőnöke volt 1994-ben, de egy évvel később már tengelyt akasztottak, a 2010-es elnökválasztás után pedig felfüggesztett börtönre is ítélték. A hagyományos ellenzékkel szemben is kritikus Feduta szerint most egy dolog számít a tüntetéseken – és nem az, hogy kik vezetik őket.
– A választási csalás és az ellenzékiek bebörtönzése nem új dolog Belaruszban. Hogyhogy most szakadt el a cérna?
– Mostanáig minden szavazó tudta, hogy Lukasenkát csakugyan támogatja a többség, ezért a választási csalás mértéke nem játszott fontos szerepet. Ugyan mi a különbség aközött, hogy valaki 51 százalékkal nyer vagy pedig 80 százalékkal? Most viszont mindenki tudja, hogy nincs meg többség, és ez a nyilvánvaló hazugság pedig feldühítette az embereket.
– Hisz annak az ellenzéki véleménynek, hogy az elnök tényleg elvesztette a választást?
– Igen. A felmérésekben többször is az jött ki, hogy többen vannak ellene, mint mellette. Bármelyik szociológus megmondhatja: ilyen esetben az ember nem nyer választást.
– Lukasenka sorsa Moszkvában dől el?
– A Kreml többször is világossá tette, hogy senkinek az oldalán nem száll be a konfliktusba, Vlagyimir Putyinnak ugyanis a szembenállás bármilyen kimenetele kedvező. Ezért nem avatkozott közbe, és nem is fog – katonákat legalábbis nem fog küldeni Belarusz területére.
– Mit szól az ellenzék szerepléséhez?
– A hagyományos belarusz ellenzéknek nem volt világos stratégiája a választás előtt, ez tette lehetővé az úgynevezett új ellenzék megszületését, Viktor Babariko és Szvjatlana Cihanouszkaja vezetésével. Bebizonyították, hogy együtt tudnak működni, és koordinálni a lépéseiket. De most nem a politikusok meg az aktivistáik számítanak – az számít, hogy az emberek felvonulnak. Most pedig ez történik.
– Hogy látja a tüntetések kimenetelét?
– Két lehetséges forgatókönyv van. Lukasenka vagy erővel elnyomja a tüntetéseket – beleértve az üzemekben sztrájkolók bezárását –, vagy rákényszerül a veresége elismerésére. Az utóbbi ugyanakkor valószínűtlen, képtelen ugyanis a fair play-re. Bárhogy is lesz, az nyilvánvaló, hogy a politikai helyzet örökre megváltozott Belaruszban. A vulkanikus láva ugyan kihűlhet, de már soha nem tér vissza a kráterbe. Emiatt éppen a Lukasenka- korszak végének vagyunk tanúi. Eltarthat még egy-másfél évig, de aztán mindennek vége lesz: be kell, hogy jelentse az új választást, amin nem vesz részt.
Nyitókép: ellenzéki tüntető virágot helyez el a belarusz parlament épületét védő rohamrendőr előtt a minszki Függetlenség terén 2020. augusztus 14-én. Fotó: AFP/Sergei Gapon
