„Nem küldött senki” – az új sajtóbirodalmat építő Milkovics Pál Habonyról és cuki állatkákról
Heteken belül ismét újraindítja a Pesti Hírlapot nyomtatott napilapként, a 168 Órát állítása szerint nem bezárni, hanem megmenteni akarja, ráadásul cuki kutyusos videókat futtató tévétervét is megvalósítja Milkovics Pál. De ki ez az ember, aki elvileg sikeres médiavállalkozó volt külföldön, mielőtt hazajött a nemlétező magyar sajtópiacra, hogy aztán a kormány kedvenc rabbijától, Köves Slomótól átvegye a 168 Órát – amelynek főszerkesztőjét azért rúgta ki, mert közölt egy nyilvános fotót az Orbán-családról? Megbízást teljesít? A saját útját járja? Interjú.
– Kutya- és cicaügyekben nagyon otthon van. A kacsákkal hogy áll?
– Minden állatot kedvelek. Miért?
– Az a mondás például megvan, hogy ami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, az vélhetőleg kacsa?
– Meg, persze. Mire céloz?
– Önre, nyilván.
– Miért?
– Sikeres médiavállalkozó külföldön, de hazajön a nemlétező magyar sajtópiacra, a kormány kedvenc rabbijától átveszi a 168 Órát, de kirúgja a főszerkesztőt, mert közölt egy fotót az Orbán-családról…
– Mondja ki, amire gondol!
– Megbízást teljesít?
– Kiét?
– Mondjuk Habony Árpádét?
– Válaszolok a kérdésre, de annyit áruljon el, hogy ezt miből gondolja?
– Még Habony emberét, a Lokál volt vezetőjét is leigazolta a Pesti Hírlaphoz!
– Tény, hogy a habonyozás innen indult velem kapcsolatban. A HVG-ben megjelent egy szerző nélküli cikk azzal, hogy Keresztesi Péter alapított egy céget, amelyben a mi email-címünket használta. Ebből máris levonták és címbe tették a következtetést, hogy „Habony Árpád osztja a lapokat a Pesti Hírlapnál”.
– Tisztában volt vele, hogy Keresztesi mit csinált a Lokálban, nem?
– Hogyne. Konkurenciám volt.
– Mi a véleménye arról, amit az a lap művelt?
– Nem szeretnék médiakritikusként debütálni. Nekem az a fontos, hogy amit létrehozok, az legyen jó, nem az, hogy másnak a teljesítményét értékeljem. Például: olyan lapot szeretnék csinálni, amelynél mondjuk megkérdezik az érintettet is, amikor elkezdik Habonyt emlegetni vele kapcsolatban. A HVG ezt nem tette meg. Elmondtam volna, hogy akkor már hónapok óta együtt dolgoztunk Keresztesivel és az egyik legjobb döntésem volt a konkurenciától szerződtetni egy vezetőt. Semmilyen leleplezendő titok nincsen. Azért kerestem meg Pétert, mert évtizedes tapasztalata van ingyenesen terjesztett lapok bevezetésében, működtetésében, a Pesti Hírlap pedig éppen az. Emellett pedig jó menedzser, higgadt vezető, és ezekben kiegészít engem. De mielőtt magyarázkodnék olyanért amiért nincs okom, mutassanak egyetlen cikket a Pesti Hírlapból vagy 168 Órából, amely nem volt korrekt, netán a kormány szekerét tolta!
– Most említettük, hogy ön kitette a főszerkesztőt, amiért fotót közölt a kormányfőről és a családjáról. Nyilvános fotót, amelyet a miniszterelnök tett ki magáról.
– Nem a képfelhasználás jogszerűségével volt gondom, ezt többször elmondtam. Illetve nem hiszem, hogy ezzel az ő szekerét toltam volna, sőt, mindenki megint arról beszélt, hogy nincs sajtószabadság. Erkölcsi gondom volt. Gyerekek szerepelnek azon a képen egy adventi koszorú előtt, várva a karácsonyt, évekkel ezelőtt, egy olyan cikk mellett, amelyben az apjuk munkáját kritizáljak.
– Büszkén tette ki magáról a kormányfő, a családjával növelve saját népszerűségét. Nem lesifotó volt.
– Ön szerint az a legjobb fotó volt ahhoz a cikkhez? Ön ezt tette volna ki?
– Ha a cikk a miniszterelnök családi bizniszeiről szólt, eléggé passzolt a témához.
– Attól tartok, téved. A cikk szociálpolitikáról szólt. Ön főszerkesztőként ezt a képet tette volna ki?
– Nem biztos. Az viszont igen, hogy senkit nem rúgunk ki, ha ezt teszi oda.
– Milyen világ az, ahol egy gyereknek kijár, hogy vele illusztráljanak egy cikket, amelyben az apjukat elhordják mindennek? Milyen elképesztő indulat hárulhat így a gyerekekre, ha belekeverjük őket is?
– Jogos kérdések. Anyunak és apunak feltéve.
– Az az ő döntésük. Az enyém meg az, hogy nem hagyok gyerekeket gyűlölet céltáblájává válni. Még akkor sem, ha nyilván tudtam, hogy ebből balhé lesz.
– A miniszterelnöknél mondjuk biztosan szerzett vele jó pontot.
– Ne hülyéskedjünk már! Azért tettem, mert így láttam helyesnek, ez ennyire hihetetlen?
– Ha nem jó pontokat gyűjtött, miért nem hivatkozott valami másra Rózsa Péter menesztésekor? „Közös megegyezéssel, érdemei elismerése mellett, új kihívásokra koncentrálva…”
– Azért nem hivatkoztam másra, mert ez volt az igazság. Ilyen egyszerű. És most mondom: ez az utolsó alkalom, hogy erről beszélek. Rózsa Péter szaktekintély, szép pályát tudhat maga mögött, ez nem is kérdés. Aznap reggel amikor a nyomdából megjött a lap, és megláttam a fotót a cikkben, tudtam, hogy ez nekem nem fér bele.
Megkérdeztem Pétert, hogy szerinte ez rendben van-e. Igennel felelt. Ekkor tudtam, hogy van egy feloldhatatlan ellentét közöttünk, ezért nagyon nehezen tudnánk együtt dolgozni a jövőben.
Ha Gyurcsányról, Macronról vagy Kim Dzsong Un-ról lett volna szó, akkor is így jártam volna el. Felőlem a miniszterelnököt lehet szidni, de gyerekeket nem lehet belekeverni. Talán érdemes megemlíteni, hogy milyen alpári üzenteket kaptam az eset után. Olyanokat, amelyekben a fotón szereplő gyerekeket fenyegetik, hogy mi lesz velük, ha az apjuk már nem lesz hatalmon. Minden egyes ilyen primitív üzenet megerősített: mindent meg kell tennünk azért, hogy gyerekek ne kerülhessenek a gyűlölet középpontjába.
– Hagyjuk is a gyűlöletet, irány a cukiság! Kutyusok, cicusok. Két éve úgy volt, hogy a cseheknél sikerre vitt állatvideós Mnau TV-t indítja el itthon Vau TV néven. Helyette mégis politikai sajtóban utazik? Miért?
– Nem helyette. Hamarosan érkezik.
– Itthon is lenne kereslet arra, hogy cicás-kutyás online-videókat nézegessünk tévén?
– Biztos vagyok benne, hogy bárhol a világon van erre kereslet.
– Ahogy a szürke cica bután néz, a cirmos meg fonalat gombolyít? Az internetről leszedve, tévén…
– Igen. A gyerekek pedig sokkal jobban járnak, ha cicás, majmos, zebrás videót néznek a tévében, mintha valami erőszakos mesét. De például Csehországban idősek otthonából is kaptunk levelet, hogy végre meg tudnak egyezni a nénik és a bácsik, mit nézzenek.
– Az ön ötlete volt a tévén futó online videók?
– Ez így erős leegyszerűsítés. Nyilván azért lett és lesz sikeres ez a csatorna, mert a tévé kínál egy komfortot a tablethez, számítógéphez képest. Megnyomok egy gombot és azonnal látható a szerkesztett tartalom, nem kell képernyőt méretezni, új videót keresni, miután az egyik véget ért. Amúgy is eltűnőben vannak az egyes platformok közötti határok, ha megnéz egy modern tévékészüléket, egyre kevésbé válik el az online tartalom és a klasszikus tévés. Visszatérve a kérdésére: előbb csináltam meg a Nyamm TV-t, ami a cseh TV Paprika, aztán egy baráti társaságban mondta valaki, hogy ő, ha tehetné, mást sem tenne, csak cuki, állatos videókat nézne egész nap. A tévében. Erre emlékeztem évekkel később, úgyhogy megcsináltam. Működött.
– Akkor miért adta el a cseh cégeket?
– Kaptam egy nagyon jó ajánlatot értük. A cseh nyelvet sajnos nem beszélem annyira jól, hogy ki tudtam volna teljesedni azon a piacion a szakmámban. Közvetlenül a tranzakció után tényleg úgy volt, hogy folytatom, illetve megcsinálom ugyanazt itthon, de életemben először rájöttem, hogy pihennem kell. Hazamentem Brüsszelbe és majdnem egy évig semmit sem csináltam.
– És láblógatás közben jött a cicásnál is nagyobb ötlet: bemegyek a nemlétező magyar közéleti sajtópiacra!
– Igen, ekkor jött a Pesti Hírlap ötlete. De bocsánat, mi az, hogy nemlétező? Önök is a magyar sajtópiacon működnek. Méghozzá sikeresen.
– Ön is olvasói támogatást kér majd?
– Nem tervezem.
– Akkor kormányhirdetésekből akar gazdagodni? Az a másik út. Csak némi cimboráskodással jár.
– Piaci alapon akarunk működni, erre építettük fel az üzleti modellünket, nem cimboráskodásra. Az ingyenes lapok működnek szerte a világban, például Londonban az Evening Standard a legnagyobb példányszámú, legfontosabb újság, üzletileg is siker. A híreket persze, amelyeket mond, hallottam én is itthonról, de nekem nincs ilyen tapasztalatom.
– Tényleg piaci termékként tekint a Pesti Hírlapra, miközben az elég gyorsan meg is szűnt nyomtatásban?
– A Pesti Hírlap jelenleg is nyomtatásban van, heti egyszer: a tömegközlekedési csomópontok mellett közel 500 partnerünk lett a nyáron – élelmiszerboltok, kávézók, pékségek –, náluk folyamatosan elérhető az újság. De azért azt nem gondolja komolyan, hogy miközben kijárási tilalom van, ahogy az volt tavasszal, én embereket fogok utcára küldeni újságot osztogatni a nemlétező utazóközönségnek. Amit viszont el tudok mondani: ha nem kényszerülünk arra, hogy másfél hónap működés után felfüggesszük a nyomtatott lapot, májusra komoly piaci hirdetőkkel számolhattunk volna. Ügynökségi, multinacionális reklám-megrendelésekkel. Nyereségesek nem lettünk volna, de elkezdett működni a modell. A vírus szólt közbe, amit nem tudtam előre kalkulálni, így valóban a tűrőképességem határára értem a lap finanszírozásában. A jó hír most, hogy úgy döntöttünk: a Pesti Hírlap heteken belül újra napilapként fog működni.
– És 4 oldalt majd a Főváros tölt meg benne? Egy friss előterjesztés szerint ingyen kellene átadnia ekkora felületet minden ingyenesen terjesztett lapnak.
– Többször átolvastam a szöveget, illetve a nyilatkozatokat a Főváros részéről. Egy biztos csak. Az, hogy nem értem.
Ők sem gondolhatják komolyan, hogy például egy 12 oldalas lapból 4 oldalt oda tudunk adni valakinek ajándékba, úgy, hogy abba beleszólásunk sincs, de mi fizetjük a nyomdát és a terjesztést. Szerintem ez csak egy félreértés lehet,
ezért kollegáim felveszik a kapcsolatot a Fővárosi Önkormányzattal, és további felvilágosítást, értelmezést kérnek az illetékesektől.
– Köves Slomóhoz mi vitte egyébként? Miért tőle kért segítséget, amikor már nem bírta a Pesti Hírlapot egyedül? Nem látjuk a nagy kalapot.
– Valóban elfogyott a rizikótűrő képességem a Pesti Hírlapnál, társra volt szükségem, aki a finanszírozásba beszáll. Több párhuzamos tárgyalást folyattam, de rövid idő után nem volt kérdés, hogy a Brit Mediával szeretnék megállapodni. Tapasztalatom szerint a vezető rabbi egyébként nem csak ortodox zsidókkal áll kapcsolatban.
– Ön neológ?
– Zsidó származású családból jövök, de nem vagyok vallásos. Nagyapám holokauszttúlélő. Ortodox család volt az övék, sámeszek voltak a zsinagógában. A holokauszt után viszont nagyapám vallástalan lett, ahogy nagyon sok más túlélő is.
– Mára, csupán néhány hónappal a társulás után már öné a Brit Media 168 Órástul, Klubrádiós kisebbségi tulajdonostul. Hogy lett a bajban lévő Milkovics hirtelen a szerencse fia?
– Ez a vállalkozáscsoport elég sok mínuszt termel és termelt, az eddigi támogatók jóvoltából tudta működését fenntartani. A Brit Media közel egymilliárd forintot fektetett be az ön által is említett cégekbe. Ezek nélkül ma nem lenne se 168 óra, se Klubrádió, se Pesti Hírlap. Lehet szerencse fiának gondolni, de előttünk most az a feladat, hogy a vezető rabbi által bejelentett támogatói kivonulás végére legyen egy életképes vállalkozásunk. Vagy befejeztük. Ezen pedig a szerencse nem sokat fog segíteni, csak a kemény munka. Egyébként őszintén sajnálom, hogy egyre kevesebb módom lesz a vezető rabbival egyeztetnem, aki az egyik leginspirálóbb személyiség azok között, akikkel módomban állt együtt dolgozni.
– Tehát, csak hogy tiszta legyen: önnek adták az irányítási jogot, aztán majd a tulajdonjogot is megkapja.
– Már előbb vezérigazgató lettem, azóta végzem a munkát, a Brit Media támogatói pedig úgy látták ebből, én vagyok az, aki sikerre tudja vinni ezt az átalakulást.
– Szóval már nem akarják támogatni, de mégis támogatják?
– Az átalakulás folyamat, nem esemény. Piaci alapokon kell működnünk és bizonyítanunk. Van egy tervünk és ahhoz van forrás.
– Brüsszelben és Prágában élt, amikor itthon már végignéztük mondjuk a Népszabadság bezárását. Szóval ne haragudjon nagyon a magyar közvéleményre, ha önre tekintve Pecina strómanszerű alakját látja felderengeni.
– Nem haragszom senkire. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy ki mit képzel el, talál ki. Ez nem is foglalkoztat. A kételkedőknek a legjobb válasz az lesz, ha sikeresek leszünk. Ha meg nem, akkor úgysem számít, hogy mit mondok, gondolok.
– Miért, ki tudja jelenteni mondjuk, hogy a 2022-es választások pillanatában a 168 Óra még létezik?
– Nem tudom kijelenteni.
– Bingó!
– Bingó?
– Egy naugyénk azért lehet, ha két év múlva már nincs ilyen lap?
– Nem lehet. Annyit mondhatnak akkor, hogy „Milkovics, ezt elbaltáztad, nem sikerült, amit elkezdtél”. De őszintén, miért kell konteókat gyártani? Ha az lenne a célom, pláne a megbízatásom valami titkos összeesküvés szerint, hogy bezárjam a 168 Órát, besétálnék holnap, összehívnám az állományt és megmondanám, hogy vége. Bezárt még egy hetilap, sokadik a világon.
Amikor pecináznak, egyet felejtenek el: én a szakmából jövök. 15 éves koromtól a médiában dolgozom, hordtam kávét, csináltam riportokat a világ körül, majd ebben a szakmában kezdtem el vállalkozni 15 évvel ezelőtt.
Nekem van személyes ambícióm. 41 éves vagyok. Egészen eddig a semmiből indítottam el vállalkozásokat, volt, hogy sikerre vittem őket és nagyok lettek, volt, hogy nem. Most jött el az idő, amikor nem új termékek létrehozásával foglalkozom, hanem igazán kihívásokkal teli időkben bizonyítom be, hogy minőségi és sikeres médiumokat tudok működtetni és fejleszteni. Szóval én az vagyok, aki megmenti a 168 Órát, nem az, aki bezárja.
– Ön öt évvel ezelőtt a 168 Óra olvasója volt?
– Nem. Ez miért releváns?
– Nem mindegy, szereti-e a lapját.
– A lapnak komoly múltja van, ezt az értéket felhasználva ugyanakkor én a jövőjén dolgozom.
– A múltban határozottan a baloldal lapja volt.
– Ezzel a leegyszerűsítéssel lebecsüli az olvasóinkat.
– Dehogy. Azt mondjuk csak, képviselt egy irányt, határozottan Orbán-elleneset például. Nem a semmiből jön. Mi értelme ezt középre tolni?
– Itthon a legtöbb médium definiálja magát vagy definiálják őket egy politikai palettán, leginkább úgy, hogy ki van a kormánnyal és ki van ellene. Ez egy bozótharc, pontosabban a két fél két árokból lövi egymást, köztük nincs szinte semmi. Kiegyensúlyozott médiumból, sajtótermékből van itthon hiány.
Nem politizálni jöttem, nem politikai pártot, pártokat, ideológiákat kiszolgálni. A klasszikus újságírásban hiszek,
amely megkérdezi mindkét oldalt, akkor is, ha az sokkal nehezebb mint legyinteni, hogy úgy sem válaszolnak. Utánamenni az információnak, ellenőrizni a forrást, nem azt mondani, hogy minden rossz, vagy minden jó. Kíváncsinak és nyitottnak lenni. Nem kapásból lenézni valakit, mert mást gondol, másban hisz, másra szavaz. A mi lapunk olvasói pedig nem buták, hogy csak a saját véleményüket akarják hallani. Nem. Tájékozódni szeretnének, jól értesültek szeretnének lenni, érteni, hogy mi történik a világban. A 168 Óra a Reuters felmérése szerint az ötödik legmegbízhatóbb hírforrás az országban. Azt szeretném, hogy három év múlva elérésben is itt tartsunk. A legolvasottabb termékek egyikét akarom létrehozni. Ezért még sokat kell tenni, az tény, de olyan terveink vannak…
– Milyenek?
– Ezeket nem szeretném most konkrétan elmondani. Lassan fél éve dolgozunk egy innovatív online platformon, a nyomtatott 168 Óra megújításán, a Pesti Hírlap napilapkénti újraindításán, a Neokohn egyedi hangjának népszerűsítésen. További akvizíciós tárgyalásaink is folyamatban vannak, ezekből néhány remélhetőleg sikeresen le is zárul hamarosan. Előre megyünk, kockázatot vállalunk, mert az alternatíva a feladás. Hiszek benne, hogy a hirdetőknek is hiányoznak olyan közéleti termékek, amelyek nincsenek ide vagy oda bekategorizálva, az a közönség, amelyet ezzel a filozófiával érünk el, nagyon értékes. Nagy, multinacionális cégek gyakran azért nem hirdetnek sok mai termékben, mert azok elkötelezettek valamelyik irányba.
– Szóval az üzleti modelljét Orbán és Gyurcsány is bedöntheti egyetlen mondattal. Csak azt mondják, gyurcsányista vagy orbánista, aztán ugrott a hirdetés.
– Ha a termék tényleg elfogulatlan, mondhatnak rá bármit. Mondhatja rám ön is, hogy kacsa, attól még nem leszek kacsa.
– Karácsonyéktól hogyan kapták meg a névhasználati jogot a Pesti Hírlaphoz?
– Nem könnyen. Nem kaptunk senkitől semmit könnyen és ez rendben is van. Egy induló vállalkozás esetén általában az egyik legnagyobb kihívás, hogy higgyenek, bízzanak abban, amit állítasz.
– Abban, hogy ön nem kacsa?
– Akár abban. Nézzék, én nem gazdag, befolyásos környezetből jövök: a Haller utcai lakótelepről származom. A gyerekkorom azzal telt, hogy volt egy erős vágyam, mint sokaknak: sikeres szerettem volna lenni. Ez persze sok mindent jelenthet, és jelentett is, pénzt, elismerést, hatalmat. Csak nem olyan régen értettem meg, hogy a valódi siker arról az útról szól, amit az ember ezért a célért, érzésért jár be. Nem arról, ki mit gondol rólam, sokkal inkább arról, hogy esténként úgy feküdjek le, hogy csak legyen már reggel, hogy folytassuk, amit elkezdtünk.
– Tehát ön nem középvállalkozó gázszerelőből lett hirtelen az ország leggazdagabb embere.
– Különböző sikersztorik vannak.
– Miért ennyire diplomatikus?
– Nem mások ügyeivel foglalkozom. Illetve nem érzem magam autoritásnak, hogy ítélkezzek. A magam dolgával törődőm.
– Ön kapitalista, nem?
– Minden porcikámban.
– És nem zavarja a versenytorzítás, a minta, hogy haversággal lehet a legnagyobb vagyont összeszedni, nem mondjuk teljesítménnyel?
– Nem élünk ideális világban, sem Magyarországon, sem máshol. Aki ebben hisz, az naiv.
– Nem olvassa a magyar sajtót arról, itt hogyan élünk? Legalább a saját lapjait?
– Olvasom, de még egyszer, nem gondolom, hogy bárki felett ítélkeznem kellene. Én magamért vagyok kint a pályán. Nekem pedig nincs ilyen tapasztalatom, amióta újra itthon vagyok. Ha lenne, ha korlátozni akarnának, az ellen felemelném a szavam. De nincs ilyen. Lehet, hogy csak szerencsés vagyok, vagy…
– Vagy kacsa?
– Kedves állat.
Nyitókép: Domaniczky Tivadar
