Kártékony egységfront: nyugati balosok és keleti illiberálisok a Facebook ellen
Bő négy éve politikusok célpontja a Facebook. Először az amerikai jobboldal rótta fel a konzervatív vélemények kiszűrését – a NER környékén pedig máig a főcenzort látják a hálózatban. Nyugaton viszont már a haladó erők próbálják világunk minden baját Mark Zuckerberg nyakába varrni: hirdetői bojkottot szerveznek, cenzúrát, szabályozást követelnek. Abba kevesen gondolnak bele, milyen hatással járhat ez a nyugati demokráciák határain túl – ott, ahol az ellenzéki pártok és a független sajtó szinte csak a közösségi médiában rúghat labdába, mert máshol a hatalomnak lejt a pálya. A Facebook szabályozása Magyarországon is téma lett. Elemzés.
Az utóbbi hetek felkapottabb dokumentumfilmje a Netflixen látható Társadalmi dilemma (The Social Dilemma). Mások mellett a Facebook, a Google, a Twitter, az Instagram és Pinterest volt vezetői, munkatársai tördelik benne a kezüket, hogy a közösségi hálókkal szörnyeteget alkottak, amely mindenkit függővé tesz, öngyilkosságba hajszolja a tinilányokat és főszerepet játszik a politikai szélsőségek erősödésében, a társadalmak polarizációjában.
A Társadalmi dilemma sok helyütt épp olyan manipulatív, mint a felhasználókat szerinte zombivá tevő algoritmusok, és olyan leegyszerűsítő, mint a közösségi médiában terjedő összeesküvés-elméletek, de életbevágó problémákra mutat rá (miközben olyan apróságokat, mint a techvállalatok adóelkerülése, meg sem említ). A megszólalók a végén a „szabályozást” nevezik meg mint csodafegyvert, de sajnos nem derül ki, hogy pontosan mi lenne ez, ahogy az sem, kinek is kellene meghoznia a szabályokat.
Ez nem is lenne nagy baj, ha „csak” olyan szabályokról lenne szó, amelyek az Instagram-filterek szépségideálja miatt kés alá fekvő vagy a folytonos online jelenlét miatt depressziós tizenévesek lelki egészségét hivatottak védeni. Elvégre az alkohol- és cigaretta-fogyasztást, a szerencsejátékot is korlátozzák az államok a kiskorúak védelme érdekében. Az sem lenne tragédia, ha a szabályozás azt célozná meg, hogy minden nemzetállam hozzájusson némi adóbevételhez a polgárainak adataiból termelt sok milliárd dollár profitból. Csakhogy a nyugati világban zajló diskurzus most elsősorban nem ezeken a területeken, hanem a vélemények moderálása terén követel több szabályozást, ami az egész világ politikai életére alapvető hatással bír. Ahogy maga közösségi média, főleg a Kínán és Oroszországon kívül szinte mindenhol piacvezető, 3,14 milliárd ember által használt Facebook is.
Cenzúra bemondásra
A Facebook 2016 elején lett először politikai céltábla – akkor még a jobboldalon. Az oldal volt szerkesztői akkor arról tálaltak ki, hogy rendszeresen kiszórták a konzervatív tartalmakat a Facebook Trending Topics szekciójából. Ahol pedig nemhogy ilyen válogatásnak, de szerkesztésnek sem lett volna helye, hiszen azoknak a cikkeknek kellett volna itt feltűnniük, amelyek a felhasználók körében pörögtek. A republikánusok szemében a Facebook ekkor kapta meg azt a cenzor bélyeget, amit máig sem tudott teljesen lemosni, sokan ma is erre a botrányra hivatkoznak, ha törölnek valamilyen jobboldali tartalmat. Az ominózus cenzorok amúgy nem is a Facebook alkalmazottai voltak, hanem egy alvállalkozó által szerződtetett, alulfizetett egyetemisták, akik különösebb iránymutatás nélkül végezték munkájukat.
Amerikában mára jócskán megváltozott a Facebook körüli közbeszéd, a magyar jobboldalon azonban máig ez az amerikai narratíva dominál. A kormányközeli Századvég 2019-ben egy tanulmányt is közzétett A Facebook cenzúra ellen (sic!) címmel, amely úgy fogalmaz:
„Teljesen nyilvánvaló, hogy a Facebook és a közösségi médiaóriások politikai szereplők, politikai célokért küzdenek és politikai logika mentén cselekednek. Egy progresszív ortodoxiát képviselnek, amely üldözi az eretnekeket, és azon igazságokat, amiket csak az eretnekek mondanak ki – főként kedvenc ügyeikről, a bevándorlásról, az iszlamizmusról, a nemzetekről, a gender- és LMBTQ-lobbiról. A teljes körű politikai cenzúra egyre szűkíti a használható szavak és megbeszélhető témák körét. Az e felületeken felnövő generációk politikai átnevelése zajlik.”
A 2019-es önkormányzati kampányban az Origo visszatérően panaszkodott, hogy a Facebook letiltja vagy napokig várakoztatja hirdetéseiket. NER-es megmondóemberek Apáti Bencétől Jeszenszky Zsoltig szintén gyakran sérelmezik, hogy törlik a posztjaikat, netán teljes oldalukat. A Pesti Srácoknak a YouTube csatornáját törölte a Google egy gyerekpornográf videórészlet miatt, ami miatt a portál tüntetést is szervezett a „kibersztálinizmus” ellen.
Tegyük hozzá: gyakran tényleg indokolatlanok ezek a törlések. Varga Judit igazságügyi miniszter például jogosan kifogásolta a probléma megoldására általa összehívott Digitális Szabadság Bizottság ülésén, hogy a Facebook júniusban törölte Böjte Csaba Trianon-miséjét. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy ezek a döntések leginkább az ellenoldali felhasználók bejelentései nyomán születnek (oda-vissza), és a Facebook algoritmusai – vagy ha azok nem jutnak dűlőre, valamelyik moderátorfarm munkatársai – gyakran felületesen, hibásan bírálják el ezeket a bejelentéseket Nem mindig értik az iróniát, a metaforákat, a kódolt beszédet, és vagy akkor is cenzúráznak, ha az indokolatlan, vagy akkor sem, ha indokolt lenne.
Konzervatív fordulat?
Ám míg a itthon a Fidesz és csatolt részei a Szilícium-völgy elleni szabadságharcukat vívják, tőlünk nyugatra már teljesen más narratíva uralkodik: balról özönlenek a kritikák a Facebookra. A fő baj nekik nem az, hogy túl sokat cenzúráznak, hanem hogy nem eleget, szabad teret adva az álhíreknek, az összeesküvés-elméleteknek, a szélsőjobbnak. A fordulópont Donald Trump győzelme volt Hillary Clinton ellen, amire a demokraták sok más kifogás mellett a Facebookon orosz trollok által terjesztett álhíreket okolták. Különösen azután, hogy egy Republikánus Párthoz közel álló cég, a Cambridge Analytica – egy biztonsági rés miatt, a Facebook tudta nélkül és érdekei ellenére – sokmillió mit sem sejtő felhasználó adataihoz jutott hozzá, amit a kampányban pontosabb targetálásra használtak fel.
Mindez egybeesett azzal, hogy a Facebook alapító-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg elkezdett kanosszát járni a Trending-botrány miatt. Olyan személyiségekkel vacsorázott, mint Trump kedvenc műsorvezetője, a Fox News-os Tucker Carlson vagy a népszerű konzervatív publicista, Ben Shapiro. A Facebook politikai vezetőjévé pedig a George W. Bush kormányában nyolc évig dolgozó Joel Kaplant nevezte ki. A vélemények sokszínűségére hivatkozva aztán jobbos médiumokat, például a Trump-hívő Breitbartot is bevette azok közé a partnerek közé, amelynek hírei olvashatók az Amerikában elérhető News szekcióban.
A Mashable című amerikai liberális online hírmagazin 2019 októberében már tényként közölte, hogy a Facebook a jobboldal közösségi hálója lett.
Zuckerberget az utóbbi három évben legalább egyszer meghallgatja valamilyen kongresszusi bizottság, ahol demokrata képviselők és szenátorok tesznek fel neki szorongatónak szánt kérdéseket szigorú arccal, az élükön a progresszív csillaggal, Alexandra Ocasio-Cortezzel.
De Európában is kapja az ívet: amikor februárban, Thierry Breton belső piacért, illetve Vera Jourová demokráciáért felelős uniós biztossal tárgyalt, utóbbi azt mondta, hogy a „Facebooknak el kell döntenie, hogy a jó vagy a rossz érdekek oldalára áll.” A platform korántsem tétlen: az elmúlt években nyilvánossá tették a politikai hirdetéseket, rendszeres időközönként lekapcsolnak konteó-hálózatokat vagy szélsőséges csoportokat, a mostani amerikai választásra még afféle kampánycsendet is bevezettek a választás előtti hétre, de mindez a kritikusok szerint édeskevés.
Zuckerberg ellenáll
A nyomás idén tetőzött, amikor a George Floyd meggyilkolását követő zavargások során Trump gyakorlatilag megfenyegette a fosztogatókat, hogy közéjük lövet. A poszt kiverte a biztosítékot a tüntetőket támogató és nem ritkán a fosztogatókat is mentegető liberális médiában. Zuckerberg egy napnyi gondolkodás és belső vita után úgy döntött, hogy nem törli a posztot. A döntésért kapott hideget-meleget, jogvédő csoportok hirdetői bojkottot szerveztek a Facebook ellen, amihez a Coca-Cola, a Volkswagen, a McDonald’s is csatlakozott – igaz, ennek hatása mérhetetlen volt a bevételekre.
Fellázadt sok alkalmazott is. A Twitteren fejezték ki nemtetszésüket, azon a közösségi hálón, amely elkezdte keményen moderálni az elnök tweetjeit: van, amelyiket törli, másoknál csak kiírja, hogy sértik a közösségi elveit, máskor csak fact-check jelleggel belinkel melléjük egy cikket. A zömmel liberális, városi Facebook-munkatársak a heti belsős kérdezz-felelek délután során is tiltakoztak, Zuckerberg pedig kiszivárgott felvételek szerint arra kérte őket, hogy vegyék tudomásul: a felhasználói bázis bizony konzervatívabb, mint ők, és belőlük élnek.
Zuckerberg állítása szerint nem csak a pénzről van szó – ez elvi kiállás. „Sokat küszködtem azzal, hogyan reagáljunk az elnök tweetjeire és posztjaira. Személy szerint zsigerileg irtózom ettől a megosztó és uszító retorikától – írta ki a Facebookra Trump lövetős posztja után. – Csakhogy itt nem csak magamat képviselem, hanem egy olyan szervezet vezetője vagyok, amely elkötelezett a véleményszabadság mellett. (…) Nem lenne helyes, ha a Facebook lenne az igazság döntőbírája, és eldöntené, mi igaz mindabból, amit az emberek az interneten megosztanak. Ez nem magánvállalatok, nem a techplatformok feladata.”
Valóban nem – a jogállamokban hagyományosan a törvények és a bíróságok jelölik ki a szólásszabadság határait, nem magánvállalatok –, Zuckerberg maga is az erőteljesebb állami szabályozás mellett érvelt februári jegyzetében. De biztos, hogy ez a jó út? Egy liberális demokráciában talán igen. Tanulságos viszont, ami az egyik legsikeresebb illiberális demokráciában történt.
Szabályozás illiberális módra
Nem, ezúttal nem Magyarországról van szó. Szingapúrban 2019 őszén fogadták el az „online hazugságok és manipuláció elleni törvényt” (Protection from Online Falsehoods and Manipulation Act). Néhány héten belül két miniszter is élt a jogszabály adta lehetőségekkel, és arra szólított fel egy ellenzéki politikust, illetve egy kormánykritikus médiumot, hogy módosítsák álhíreket tartalmazó posztjukat, és tüntessék fel benne a kormány álláspontját, pontosabban a „helyes tényeket”. Mivel ők erre nem voltak hajlandóak, a Facebookhoz fordultak, és a vállalat behódolt – ha nem teszi, akkor millió dolláros bírságot szabnak ki rá, ami minden nap százezerrel nő, amíg kint van az „álhír”. A Facebooknak Szingapúrban van az ázsiai központja és egyik adatszervere is, de a „javított” posztok mellett rögzítik, hogy a kormány kötelezte őket a moderálásra, nem értenek egyet vele.
Szingapúr gazdaságilag sikeres, a felszínen demokratikus városállam, de gyakorlatilag egypártrendszer: a függetlenség kikiáltása, 1959 óta a Népi Akciópárt kormányoz, az állami szervekre és a fősodratú médiára is befolyással bír. Így érthető, miért érinti érzékenyen a kicsi ellenzéket és független médiát a Facebook-cenzúratörvény, amit azóta többször is alkalmaztak. Ha számba vesszük, hány hasonló berendezkedésű ország van még, akkor rögtön elgondolkozunk, hogy tényleg üdvös-e több szabályozást követelni.
A Facebookon bizonyára rengeteg az álhír, a fizetett troll és az álprofil. Egy nemrég kilépő alkalmazott szerint az autoriter politikusok Hondurastól Azerbajdzsánon és Brazílián át Ukrajnáig rutinszerűen használnak álprofilokat üzeneteik felerősítésére. A Facebook ezt nem is tagadta, komplett csapatok dolgoznak az ilyen hálózatok felszámolásán, csak túl sok van hozzá, hogy mindent azonnal lekapcsolják. És sok ilyen országban még mindezekkel a terhekkel együtt is ez az a terep, ahol az ellenzéki pártok eljuthatnak az emberekhez, vagy épp a független sajtóorgánumok sikeres üzleti modellt tudnak felépíteni. Akár Magyarország is említhető példaként: a 2019-es önkormányzati választáson az ellenzék azután ért el jó eredményt, hogy a Facebookon a NER fölé kerekedett– az Átlátszó elemzése szerint többet költöttek, és hatékonyabban is kampányoltak itt.
Ha az álhíreket ürügyként használó, a szólásszabadságot korlátozó szabályozások születnének, vagy Zuckerberg behódolna a több cenzúrát követelő szirénhangoknak, annak hatással lenne ezekre az országokra. Még ha egy ilyen változás egyformán sújtaná is az autoriter rezsimeket és az ellenzéküket, előbbieknek még mindig ott maradna a hagyományos médiainfrastruktúra üzeneteik célba juttatására.
A kérdés itthon is aktuális: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke augusztusban felvetette, hogy a kormánynak jogszabályt kellene alkotnia a közösségimédia-oldalak működéséről. A Magyar Narancs értesülése szerint a Gazdasági Versenyhivatal is javaslatot fog tenni a Facebook szabályozására, és ott van még a Varga Judit-féle Digitális Szabadság Bizottság is. Több műhely is gondolkodik tehát a szabályozáson, de pontos irányuk még nem látszik. Péterfalvi eddigi megszólalásai alapján inkább olyan szabályozás körvonalazódik, amely a jogtalan törlések ellen ad jogorvoslati lehetőséget, vagyis akár nőhet is a szólásszabadság. Ha azonban olyan törvényjavaslat bukkan fel, amely az ál-, netán rémhírekre hivatkozva éppenséggel korlátozni próbálja a szólásszabadságot, az alighanem némi alappal aggasztja majd a kormánytól független közéleti szereplőket és médiumokat.
A Facebook szigorúbb szabályozása még hosszú ideig jól hangzó követelés marad, de könyen lehet, hogy többet vesztenénk vele a réven, mint amit nyerünk a vámon, és minden anomália ellenére akkor járunk a legjobban, ha békén hagyjuk a platformot és a szólásszabadságot.
Nyitókép: Facebook-cenzúra elleni tüntetés Varsóban 2016. november 5-én. Fotó: NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk
