Fortepan: Ilyen volt a Szentföld egy első világháborús magyar tiszt szemével
Mit keresett egy fiatal magyar tüzértiszt a végnapjait élő Oszmán Birodalom egyik legtávolabbi tartományában? Kieselbach Gyula 1916-ban harcolni ment Palesztinába, de a csaták szünetében volt ideje fényképezni is. Hagyatéka nemrég került fel a Fortepan archívumába, és olyannak mutatja a Szentföldet, ahol muszlimok, keresztények és zsidók békében éltek együtt egy festőien egzotikus világban, miközben a sivatagban németek, törökök, britek és arabok (meg magyarok és lengyelek) küzdöttek a Közel-Kelet feletti uralomért. Ez a cikk a Fortepannal együttműködésben készült. Reményeink szerint a jövőben is lesznek hasonló tartalmak a Válasz Online-on: szeretjük a régi fényképeket, különösen, ha azok mindenkinek szabadon hozzáférhetők.
Kieselbach Gyula a millenniumi Magyarország gyermeke volt. Születése és halála, 1891 és 1972 közé nagyjából befér a modern európai történelem talán legsűrűbb periódusa, az úgynevezett „rövid 20. század”. Bár tevékeny és érdeklődő ember volt, nem tartozott e nagy történelem formálói közé. Derék átlagpolgár maradt, akinek élete csak azért nem merül örökre feledésbe, mert unokaöccse, Kieselbach Tamás műgyűjtő és galériás kötelességének tartotta, hogy feldolgozza és közzétegye családjának szokatlanul gazdag és bőséges hagyatékát. A hozzá került rengeteg régi fényképből már nyáron átadott egy nagyobb adagot a Fortepannak – főként olyan családi képeket, amelyeket nagyapja és apja, idősebb és ifjabb Kieselbach Vilmos készített (ezekről részletesebben itt lehet olvasni).
Nemrég egy másik nagyobb fotóanyag is megjelent a Fortepanon: nagyapja testvérének, Kieselbach Gyulának a fényképei, összesen 475 darab, amelyek 1908 és 1940 között készültek. Testvéréhez és unokaöccséhez hasonlóan Kieselbach Gyula is lelkes amatőr fényképész volt, de elsősorban nem a családi hétköznapokat örökítette meg, hanem az utazásait. Jól kereső fővárosi fővegyészként megengedhette magának, hogy a két háború között bejárja Európát Máltától Berlinig, Skandináviától Nápolyig. A gyűjteménynek van azonban egy egysége, amely ezeknél az utazási fotóknál sokkal izgalmasabb: katonakori képek az első világháború idejéből, Palesztinából.
Egy magyar tüzértiszt Palesztinában
Kieselbach Tamás számára Gyuszi bácsi zsinagógára néző, Tanács körúti lakása, amit özvegye, Gitta néni a halála után változatlanul fenntartott, elvarázsolt világ volt. Telis-tele közel-keleti emléktárgyakkal: a vitrinben a damaszkuszi penge mellett emlékbe eltett háborús repeszdarabok emlékeztettek a nagybácsi katonakalandjaira. Gyuszi bácsi egy üvegcsét is őrzött otthon a Jordán folyó vizéből, ezt a családi hagyomány szerint odaadta Kieselbach Tamás keresztelőjére. Sokáig ápolta magas rangú török kapcsolatait, amelyeket a nagy háború idején szerzett. Mindez arról tanúskodik, hogy a palesztinai frontszolgálat Kieselbach Gyula számára életre szóló, meghatározó élmény volt.
A 20. század elején az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szentföld még mindig nagyon távoli, egzotikus vidék volt, ahova magyar ritkán jutott el. Kieselbach Gyula sem önszántából, igaz, az ott tartózkodást a fényképek alapján nagyon élvezte. Kétségtelen az is, hogy a nagy háború többi frontjánál a közel-keleti kevésbé volt borzalmas. Itt nem volt lövészárokharc, gáztámadás és vérszivattyú. A csaták között hosszabb nyugalmas időszakok voltak, amikor szinte turistáskodásra hasonlított az osztrák-magyar tisztek élete. A jelek szerint jutott idejük a társasági életre, megnézték a szent helyeket és tanulmányozták a közel-keleti életmódot. Kieselbachnak volt összehasonlítási alapja, mert a háború első felét az északi fronton töltötte, Galíciában, és az ott készült képeihez képest a szentföldi fotók már-már nyaralásszerűek – bár azért háború volt ez is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia palesztinai katonai expedíciója a nagy háború történetének elfelejtett epizódja. A Wang folyó versei blog egy hosszabb bejegyzésben már alaposan feldolgozta a témát, ezért itt most csak röviden foglaljuk össze, hogy kerültek a magyar katonák a Szentföldre.
- Az Oszmán Birodalom a központi hatalmak szövetségese volt a háborúban. A britek és a franciák szerették volna megszerezni az arabok lakta közel-keleti tartományokat, és titkos szerződésekben fel is osztották egymás között a területet, miközben saját államot ígértek az araboknak (valamint nemzeti otthont a zsidóknak Palesztinában). Az egyik fő frontvonal 1915 januárjában az egyiptomi határon alakult ki, miután az oszmánok megpróbálták megszerezni a brit kézen lévő Szuezi-csatornát.
- 1916 tavaszán oszmán kérésre a Monarchia 800 katonát, két tarackosüteget küldött a Közel-Keletre, hogy segítsék az újabb szuezi offenzívát. A budapesti és kassai hadkiegészítő körzet sorkatonái jórészt magyarok voltak, de a parancsnokuk Adolf Marno von Eichenhorst német százados lett.
- Az osztrák-magyar csapatok Konstantinápoly és Damaszkusz érintésével érkeztek Jeruzsálembe 1916. május 9-én.
- Augusztusban a Negev-sivatagban harcoltak a törökök oldalán britek ellen, de nem tudtak áttörni Szuez-felé, viszont a brit ellentámadást is visszaverték, novemberben visszavonultak téli pihenőre Betlehembe, ahol a karácsonyt is töltötték.
- 1917 tavaszán került sor az első gázai csatára, amelyben visszaverték a britek támadását, de elesett Wladislaus Ritter von Truszkowski százados, a galíciai lengyel származású osztrák-magyar hadosztályparancsnok. A második gázai csata áprilisban hasonló eredménnyel járt.
- 1917. november elején az új brit parancsnok, Edmund Allenby diadalt aratott a harmadik gázai csatában, a front összeomlott, december 9-én a brit hadsereg bevonult Jeruzsálembe, véget vetve a négyszáz éves oszmán uralomnak.
A fenti eseménysor kirajzolja Kieselbach Gyula másfél éves palesztinai szolgálatának időrendjét is, bár azt nem tudjuk, hogy melyik gázai csata során esett végül brit fogságba. Tájak és emberek fényképezésére az odaúton és a megérkezés után, illetve a betlehemi téli pihenőidőszakban lehetett módja, de sok felvételt csinált a fronton is.
Huszonöt éves volt ekkor, jómódú, de nem gazdag, elmagyarosodó kassai német polgárcsaládból származott. Ősei apai ágon Mecklenburgból, anyai ágon a nyugat-poroszországi Graudenzből jöttek, apja, Julius (Gyula) Kieselbach díszítő- és szobafestő iparos volt Kassán, édesanyja, Luise Höhnel egy linzi festővállalkozó lánya. A belvárosi Harang utcában saját házzal rendelkező házaspárnak három fia született. Apját a Magyar Ipar című szaklap 1904-ben így jellemezte abból az alkalomból, hogy megkapta az Országos Iparegyesület kitüntetését: „A legjobb hírnévnek örvendő, kiváló képzettségű iparos, ki több külföldi tanulmányutat végzett.”
Ifjabb Kieselbach Gyula 1901-ben lett a Kassai Állami Főreáliskola elsős diákja. A középiskolai értesítők tanúsága szerint szinte végig jeles bizonyítványú, szorgalmas fiú volt, aki ösztöndíjat és jutalmakat is rendszeresen kapott. Ötödikes diákként minisztériumi ajándékként megkapta Erődy Béla Utazásom Sicilia és Malta szigetén című útirajzát – a sors iróniája, hogy Palesztina után két évig Málta szigetén volt később hadifogoly, bár nagyon rossz emlékeket ez nem hagyhatott benne: az 1920-as években visszatért a szigetre egy természetbúvár kutatóútra.
A középiskola végén 1908-ban leérettségizik, 1910-től a Budapesti Magyar Királyi Tudomány-Egyetem kémia és természetrajz szakos bölcsészhallgatója, 1911-ben a Természettudományi Társulat tagja lesz, és pár év múlva előadást is tart a „légylárvák bőrérzékszerveiről”. 1914-ben megcsinálja a szigorlatot, frissen végzett bölcsészdoktorként szeptember 11-én az egyetem Állattani Intézetének tanársegédeként kezdene el dolgozni. Életpályája eddig, 23 éves koráig töretlenül ível felfelé. A szikár adatokból egy tehetséges, szorgalmas és érdeklődő fiatalember képe rajzolódik ki. Aztán közbeszól a történelem: július 28-án több mint egy hónapja tartó diplomáciai krízis után a Monarchia hadat üzen Szerbiának, és pár napon belül egész Európa hadban áll.
1914. november 1-én az egyetemi munkakezdés helyett tartalékos hadnaggyá nevezik ki a 6. hegyi tüzér ezredben. Katonaként ugyanolyan derekasan teljesít, mint a polgári életben, 1915 szeptemberében királyi elismerést kap vitézségéért, 1916. február 1-jén főhadnaggyá léptetik elő, 1917 márciusában megkapja a katonai érdemkereszt 3. osztályát. A galíciai frontszolgálat közben még arra is jut energiája, hogy folytassa a természetrajzi tanulmányait: a Természettudományi Társulatban 1915 novemberében előadást tart a harctér rendellenes növényzetéről. Egy átlőtt fejű katonahulla közeli fotója tanúskodik róla, hogy borzalmaknak is szemtanúja.
A kassai 6. hegyi tüzér ezred az egyik magyar alakulat, amelynek a katonái közül a palesztinai expedíciós hadtestet 1916 tavaszán kiállítják. Kieselbach számára a Közel-Kelet természetrajzi szempontból is teljesen új világot nyitott ki, ahol korábban soha nem látott növényekkel, állatokkal találkozik. Kutatómunkát végez, fényképeket, írásokat küld haza. A Természettudományi Társulat lapjában 1916-ban tanulmányt közöl az olajfákról és az olajkészítésről – ezt már saját szentföldi fotóival illusztrálja: „A mostani Világháború idején a Szentföldön küzdő tüzéreink sok más érdekes dolog mellett az olajfakerteket is megtekintették s bizony alaposan meg is csodálták e hatalmas törzsű, a mathuzálemi kort sokszorosan meghaladó korú fákat” – írja. Az Érdekes Ujság karácsonyi háborús fénykép-pályázatára jeruzsálemi városképekkel nevezett, és negyedik helyezést ért el. Ezek a fotók egyébként hiányoznak a Fortepannak átadott anyagból, jelezve, hogy sok minden elveszett.
A hadifogságból hazatérve 1921-ben egy hosszabb tanulmányban összegzi kutatásai eredményét: „A világháború alatt teljes négy esztendeig tartózkodtam e vidékeken és pedig Szíriában, Palesztinában, a Szinai-félszigeten harczolva, Egyiptomban és Malta-szigetén pedig hadifogságban. Sajnálom, hogy naplóim, amelyekben megfigyeléseimet följegyeztem, részben megszállt területen vannak, részben elkallódtak s így csak emlékezetből tudok megfigyeléseimről számot adni.”
Kieselbach Gyula azok közé tartozik, akik a háborút szerencsésen vészelték át. Nem lett hadirokkant, nem tört ketté az élete, inkább izgalmas élményekkel, tudással gazdagodott. A hazatérése után hamar jó állást kap, a fővárosi tanácsnál helyezkedik el vegyészként. De veszteségei neki is vannak: szülei a háború alatt meghaltak, és egyiküktől sem tudott elbúcsúzni, Kassa pedig az újonnan létrejött Csehszlovákiához került. Gyerek- és ifjúkora világát teljesen elsodorja a nagy felfordulás, miközben ő Málta szigetén egy brit fogolytáborban várja, hogy hazatérhessen. Későbbi pályafutása, több évtizedes élelmiszervegyészi karrierje már nem tartozik ide, az állomásait 1972-ben megjelent nekrológja szárazon felsorolja.
Karácsony Betlehemben
Mindezt csak azért szedtük össze, hogy lássuk a képek mögött az embert, akinek tekintetén át az 1916-1917-es Szentföldet látjuk. Habár ezzel nem árt óvatosnak lenni. Itt van például ez a nagyszerű fénykép:
A meredeken emelkedő út mai neve Omar Ben el-Hatab utca, és a bal oldalán ma már nem állnak házak, jobbra viszont az óváros falai látszanak a Dávid tornyának nevezett ősi citadella jellegzetes alakú tornyával. A csapatok a Jaffai kapu felé tartanak, amely fölött egy díszes óratorony magasodik. Ezt 1908-ban építették a szultán uralkodásának 25. évfordulójára oszmán szecessziós stílusban (már ha létezik ilyesmi, de létezik), és nem volt túl hosszú életű: 1922-ben a britek esztétikai okokból lebontották.
Ezt a fényképet egészen biztosan nem Kieselbach Gyula készítette, megtalálható ugyanis egy remek albumban, amely az első világháború palesztinai eseményeinek krónikája. A fotók szerzője a jeruzsálemi American Colony fényképésze, Lewis Larsson, aki a korszak legnevesebb fotósai közé tartozik, és rengeteg képben örökítette meg a Közel-Kelet világát a 20. század első felében. A Fortepanra 67 darab palesztinai fotó került fel Kieselbach Gyula hagyatékából, ezek közül öt azonosíthatóan Larsson munkája (Fortepan 191547, 191549, 191371, 191550, 191370).
A Fortepan megmutatta a hagyatékot Fodor Gábornak, az Isztambuli Magyar Intézet vezetőjének, aki török kutatók segítségével néhány helyszínt és személyt azonosítani tudott, de egyben azt is felfedezte, hogy pár fénykép, többek között az említett Larsson-fotók, megegyeznek a Hadtörténeti Intézet Levéltárában őrzött, Dr. Kopasz Árpád tartalékos főhadnagynak (1886-1957) tulajdonított fényképekkel. Van közöttük két felvétel, amelyek egy temetést ábrázolnak valahol a sivatagban, pálmafák alatt.
Az esemény nem lehet más, mint az első gázai csatában elesett osztrák-magyar katonák temetése 1917 március végén Gázában. A Wang folyó versei blog egy bejegyzésében részletesen leírja, hogy a hős lengyel századost, Władysław Truszkowski kalandos módon ötször temették el, elsőként egy gázai kertben négy magyar tüzérrel együtt: Nagy Mihály szakaszvezető, Lázár János tüzér, Kyrill Bene tüzér és Gonda Lajos főtüzér vesztette életét rajta kívül az ütközetben, négy tiszt és 32 közkatona pedig brit fogságba esett. A fotókon négy sír biztosan látszik, de hogy a fotókat tényleg Kopasz Árpád készítette-e, abban nem lehetünk egészen biztosak.
Abban viszont igen, hogy Kieselbach nemcsak amatőr fotós volt, hanem gyűjtő is, aki saját fotói mellett eltett emlékbe képeslapokat, és a profi Larssontól is vásárolt fotókat (akárcsak bajtársa, Kopasz Árpád). Nem tudjuk, hogy a két magyar tiszt Jeruzsálemben találkozott-e az American Colony fényképészével, és közvetlenül tőle vették-e meg a fotókat, de valószínűnek látszik. Elképzelhető, hogy egymás képeit is cserélgették. Nyilvánvaló, hogy a Kieselbachot ábrázoló fotókat nem ő készítette, hanem valamelyik bajtársa. Mind a helyszínek azonosítása, mind ennek vizsgálata további kutatásokat igényelne, egyelőre legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a Kieselbach-hagyatékból előkerült szentföldi képek jelentős részét ő készíthette.
És hogy milyen volt ez a Szentföld, amit a harcok szünetében a magyar tüzérek láthattak, például 1916 karácsonyán Betlehemben, Jézus születésének helyén? Beszéljenek maguk a képek!
Betlehem abban az időben még szinte teljesen keresztény arabok lakta város volt. Az 1922-es első brit népszámlálás 6658 lakost talált, köztük 5838 keresztényt és 818 muszlimot (és mindössze 2 zsidót). A város belső részén csak egyetlen mecset állt a templomok között, pont az, amit Kieselbach képén láthatunk. A keresztény körmenetet ábrázoló fotó Betlehem főterét ábrázolja, és a Születés temploma, ahova a menet tart, a hátunk mögött található. A mainál még sokkal szűkebb teret kőházak vették körül, ezeket mára a mecsettől jobbra álló saroképület kivételével mind modern épületek váltották fel. Az Omár-mecsetet a második kalifa alapította, nem sokkal Palesztina elfoglalása után, és a hagyomány szerint nagyvonalú módon pont azért imádkozott a Születés templomán kívül, hogy utódai ne azt alakítsák mecsetté. A mecset a fotón látható formájában 1860-ban épült, de a jordán uralom alatt, 1954-ben lebontották egy sokkal nagyobb betonmecset kedvéért.
A fotón a jeruzsálemi Sziklaszentély látható, amely az iszlám világ harmadik legszentebb helyén, az al-Harám al-Sarífon (a Templom-hegyen) áll. Az épület Jeruzsálem egyik szimbóluma. Az 1916-os fénykép érdekessége, hogy megmutatja, mai formája mennyire más, mint száz évvel ezelőtti. A legnagyobb különbség, hogy Kieselbach látogatása idején még sehol nem volt a pazar aranykupola: az csak az 1959-es jordán helyreállítás idején készült, az épületet évszázadokig megfeketedett ólomlemezek borították. Ugyanakkor készült a külső színes kék csempeborítása is, ami ezen a képen még sokkal egyszerűbb és kevesebb részét fedi a homlokzatnak. A bejáratok és a Lánckupolának nevezett ősi, kupolás kis imacsarnok is a maitól eltérő képet mutat.
A Siratófal Jeruzsálem akkori városképében nem foglalt el olyan központi helyet, mint jelenleg. A Templom-hegy nyugati támfala előtt akkoriban nem volt tágas térség, sűrűn beépült városrész takarta el, és csak egy keskeny sikátoron át lehetett megközelíteni, de a város zsidó lakói évszázadok óta szentnek tekintették, és kijártak imádkozni hozzá. A 25 házból álló marokkói negyedet a zsidók az 1880-as évek óta próbálták megvenni, hogy a fal birtokába jussanak, de eredménytelenül. A háború éveiben a zsidó vallásgyakorlatot korlátozták is az oszmán hatóságok.
Kieselbachot érdekelte a közel-keleti életmód, a fotói között találunk egyszerű arab parasztokat vagy beduin nőket ábrázoló képeket is. Az a világ, amit a Szentföldön látott, sokkal archaikusabb volt a korabeli Európánál, és lényegében évszázadok óta változatlannak tűnhetett. A modernizáció még csak a nagyobb városokat érintette meg, a vidék a korabeli európai utazó számára teljesen bibliai hangulatú lehetett. Ez pont az első világháború után kezdett gyökeresen megváltozni, mert a brit mandátum periódusában Palesztina néhány évtized alatt többet fejlődött, mint előtte az oszmán uralom négyszáz éve alatt. A szentföldi fényképek jelentős része ismeretlen helyen készült, és sok esetben nem is lehet már kideríteni, hogy mit ábrázol. A tevevásárt megörökítő képen azonban van néhány fogódzó (pl. a mecset és a korszerűbbnek tűnő épületek a háttérben), ami elvileg lehetővé tenné, hogy meghatározzuk, melyik város határában készült.
Nyitókép: Kieselbach Gyula katonatársaival a gázai fronton (Fortepan 191337), fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula hagyatéka
