Harag – az erdélyi magyar zsidó, akinek Sütő színrevitelét köszönhetjük
Magyar zsidó volt, meggyökeresedett Kárpát-medencei és megkérdőjelezhetetlenül európai. Kosztolányi szavaival élve: „egyedüli példány”. A nagy, ám állami elismerést eddig nem kapott rendező emléke előtt tiszteleg idén a Magyar Művészeti Akadémia. Okkal: Sütő András színrevitelét is Haragnak köszönhetjük. (x)
Harag György-emlékévet tart a Magyar Művészeti Akadémia 2020-ban. A szakmájában megsüvegelt színházi rendező 95 éve született, és 35 éve halt meg Erdélyben. Az emlékév indoka tehát nem a kerek évszámokban keresendő. Sokkal inkább abban a művészi teljesítményben, amely alkotói pályáját koronázta, és amely semmiféle állami elismeréssel nem párosult.
A szándék elismerésre méltó olyan korban, amelyben szinte kötelezővé vált megkérdőjelezni azoknak a művészeknek az életművét, akik a szocializmus játékszabályait elfogadták, miközben a hatalomgyakorlás mai formáját kritikával illetik.
Haragnak persze „szerencséje van”: már nem él. S mivel nem áll módjában véleményt nyilvánítani a jelenkor eseményeiről, nem botozzák meg a nyilvánosság fórumain. Pedig nem lehet kérdéses, hogy Ceaușescu Romániájában senki sem nőhetett az égig, aki nem volt kész a hatalom elvárásai szerinti okos kompromisszumokra. Harag sem emelkedhetett volna olyan magasságokba, ahonnan a kádári Magyarország és a titói Jugoszlávia bejárása magától értetődik. Ha ököllel verte volna a rendszer falát, akkor ma legfeljebb politikai ellenállóként emlékezhetnénk meg róla, jeles színházi rendezőként aligha.
Harag azonban olyannyira nem verte a rendszer falát, hogy olykor még Ceaușescunak fontos ünnepségek megrendezését is vállalta. Cserébe elnyerte a színházcsinálás viszonylagos szabadságát, amivel viszont óriási szolgálatot tett a kortárs erdélyi magyar drámának. Többek között azzal, hogy felkarolta, színre vitte Sütő András tetralógiáját.
Harag György összetett karakter volt. Tinédzserként épp csak túlélte a haláltábort, amely egész családját elnyelte. Súlyos betegen tért vissza szülőföldjére, ahol a magyar színházművészet egyik vezető alakjává küzdötte fel magát. A műfajban igazán kiváló kvalitásokat felmutató románok is elismerték teljesítményét, sokan mesterüknek tartották és állították róla, hogy Európa bármelyik pontján érvényesülhetett volna.
Ő mégsem dobbantott a Kárpát-medencéből. Mi több, élete utolsó rendezésében, Csehov Cseresnyéskertjének román nyelvű előadásán az Aurel Ştefănescu által megszemélyesített Firsszel mondatta ki művészi végrendeletét: „Én itt maradok.” Szikáran, félreérthetetlenül. Holott az orosz klasszikus eredeti szövegében csak annyi hangzik el, hogy „Én lepihenek itt egy kicsit”.
Harag György maradt, mert hűséges természet volt. Ragaszkodott a szülőföldjéhez, a nyelvi közegéhez, a színházához, a társulatához, a közönségéhez.
Magyar zsidó volt, meggyökeresedett Kárpát-medencei és megkérdőjelezhetetlenül európai. Kosztolányi szavaival élve: „egyedüli példány”. Rengeteg munkával és kínlódással, hosszú útkeresés után teremtette meg senkiével össze nem vethető karakterét. Azt a Harag Györgyöt, aki a hetvenes évektől már nemcsak termékeny, de valóban eredeti is volt. Akiért versengtek a színházak. Akiért rajongtak a társulatok. Kolozsvártól Bukarestig éppúgy, mint Budapesttől Gyulán át Újvidékig. Aki nemcsak kereste a gondolat és a látvány egységét, de Sütő András szerint mindannyiszor meg is találta. S aki – Páskándi Géza író szíves közlése szerint – úgy tudta fanatizálni színészeit, mint kevesen.
Lukács Sándor mondta az életművet megörökítő gyulai vándorkiállítás megnyitóján, hogy Harag színészkezelését tanítani kellene a mai rendezőknek. Nem uralkodott rajtuk és nem alázkodott meg előttük. Egyszerűen előhívta belőlük az alkotótársat. Ezért is lehetett sokak példaképe.
Ha Harag György el is ment, ez az üzenete itt maradt nekünk: minden közösség javára válik, ha a vezető előhívja tagjaiból az alkotótársat. A színház a pillanat művészete, abban maradandót alkotni kevesek kiváltsága, és Harag György ilyen alkotó volt.
Aki szívesen kerülne közelebb egy kivételes színházi ember szakmai- és élettanulságaihoz, vegye kezébe a napokban megjelent Át akarta ölelni az egész világot című kötetet. Arra sajnos egyelőre nincs mód, hogy a Vigadó november 9-én megnyílt életműkiállítására is ellátogassunk, de ha véget ér a jelenlegi rendkívüli helyzet, ezt is érdemes lesz megtennünk.
Nyitókép: részlet az Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza című könyv borítójából
