„Balkáni mutyimocsár” – mennie kell a Balaton-rombolásról beszélő intézetvezetőnek
„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenc olvasóink előtt nem ismeretlen: ő volt az, aki lapunkban hónapokkal annak kitörése előtt előrevetítette a világjárványt. A hálózatkutató biológus intézetét a minap leválasztották a kutatóközpontjáról, ám szerinte hazugság, hogy a nemzetközi láthatóság érdekében. Az ugyanis elmondása szerint éppen az elmúlt másfél évben kezdett kialakulni Tihanyban, s ez kap most mélyütést. Jordán szerint nem lehetett jó pont, hogy többször felszólalt a tó tönkretétele, azaz a „betonbiznisz” ellen, de interjúnkban beszél arról is, hogy felbukkantak azok, „akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni”. A kutató még nem tudja, a „nemzeti nagytőke” tényleg lecsap-e majd a meseszép ingatlanra, az átalakítást vezénylő Maróth Miklósról viszont úgy véli: teljesen alkalmatlan arra, hogy országos kutatóhálózatot irányítson.
– Kap egy szép, független intézetet! Örül?
– Kap majd valaki, igen… Önök valamit nagyon félreértettek.
– Nemrég jött a hír, hogy leválasztják a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet az Ökológiai Kutatóközpontról. Önálló lesz, hogy végre nemzetközileg is nagy sikereket érhessenek el.
– Az ellenkezője fog történni. A tihanyi intézet talán soha nem látott fejlődésen ment keresztül az elmúlt másfél évben. Tizenhét kiváló, többségében fiatal kollégát szerződtettünk le, bekerültünk két hatalmas, egyenként 10 millió eurós nemzetközi konzorciumba, modernizáltunk egy sor laboratóriumot, kidobtunk több tonna szemetet, rekordrészvétel mellett rendeztük meg a Nyílt Napunkat és a kutatási profilt nemzetközi trendekhez kezdtük igazítani. Iskolai osztályokat fogadtunk és napi szinten kommunikáltunk a sajtóban. Az Ökológiai Kutatóközpont más egységeivel kiváló kapcsolat alakult ki, remek együttműködések kezdődtek. Ez lényeges, hiszen csak a nagyobb intézetek tudnak eséllyel pályázni EU-s forrásokra. Mivel ebben az időszakban kiszedtek minket az MTA alól, átéltük az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) megalakulását övező káoszt és még egy cuki világjárványt is kaptunk a nyakunkba, szerintem nem rossz teljesítmény. Rövid, nyugati kalandozás után most visszatérhet az intézet keletre.
– Hú, de dühös.
– Mert ezt a fejlődést, feltámadást verte most szét Maróth Miklós és csapata. Gondolkodás és tájékozódás nélkül, papíron persze tudományos érvekre hivatkozva. Az ELKH hivatalos indoklása, ahogy az előbb utaltak is rá, tényleg azt hazudta, hogy a cél a nemzetközi láthatóság növelése. És valóban: nemzetközileg is látható már, hogy
nemrég érkezett fiatalok menekülnek, az európai pályázatokat elviszik és a kapcsolatrendszer is újra egészen Aszófőig terjed majd.
A tízmillió eurós konzorciumot már említettem – ők már szóltak, hogy ha nincs a mezokozmosz, akkor ők visszaveszik a pénzt.
– A mezokozmosz az a medencerendszer, amely itt áll a tó partján és amelyben a modern Balaton-kutatások zajlanak.
– Az, igen. Nemhogy nem lesznek itt új nemzetközi sikerek, de a már futókat is kettévágja tehát ez az eszement döntés. Persze a külföldiek nem csak az infrastruktúrához ragaszkodnak, hanem a kollaborációs partnerekhez, a személyekhez is.
– Miért döntöttek így odafent, ha tényleg volt itt fejlődés?
– Az alapkonfliktus nem a mi intézetünket érinti csupán. Nagyjából az egész magyar tudományosnak mondott élet ilyen. Balkáni mutyimocsár. Szerettünk volna változtatni ezen, legalább ebben az intézetben. Csakhogy ez rengeteg érdeket sértett.
– Nekünk azt mondta például tavaly, hogy úgy 70 százalékát a munkatársainak ki kellene rúgni. Nem nagyon csodálkozhat, hogy ezek után nincs hátországa.
– Bizonyára nem volt diplomatikus mondat. Cserébe igaz volt. Aki alkalmatlan, az persze enélkül is pontosan tudja, hogy az, viszont nem elmegy, hanem küzd a változások és a megmérettetés ellen. Már látszik: sikerrel. Hogy az országból közben lassan eltűnik a szakértelem? Kit érdekel? Mindehhez díszbizottságok statisztálnak modern koncepciós perekben. Esetünkben is ez történt.
– Kik vizsgálták önöket?
– Négy vizsgálat is zajlott. Volt, amely tudományosan és korrektül járt el: külső tanácsadó testületünk, amely nemzetközi, tagja például a norvég akadémia volt elnöke. Elmondták, hogy remek, ami itt most történik. Ez láthatólag nem volt megfelelő vélemény, úgyhogy jött Maróth magánbizottsága, amely közölte, hogy ócska itt minden, szét kell szedni minket. A méltán nem világhírű Bíró Péter akadémikus még azt is megállapította, hogy a mezokozmoszokban sem Balatont, sem klímaváltozást nem lehet kutatni.
– Mert?
– Mert a Balaton nagy, a klímaváltozás pedig soká tart. Ez a színvonal. Persze Bíró még a hazai hidrobiológus-mezőnyben is gyengének számít. A nemzetközi trendek szerint egyre fontosabbak az ilyen jellegű, kísérletes, ismételhető kutatások, persze kiegészülve a legújabb genomikai és bioinformatikai módszerekkel. Nálunk pontosan ez történt idén: a tihanyi mezokozmosz klímaváltozásos kísérlete nemzetközi kooperációban, kitűnő tudományos színvonalon zajlott, újra feltéve a már teljesen besavanyodott és kivéreztetett intézetet a világtérképre. Hiába. Agg akadémikusok mondják meg a tutit. Mert akadémikusok. És akkor az úgy van. Egyik döntnök sem jött ide persze. Budapesten bizottságoztak rólunk.
– Maróth Miklós sem jött?
– Nyáron egyszer megjelent. Az igazgatóra hét percet szánt, a vének tanácsára majd’ másfél órát. Jót beszélgetett a régi professor emeritusokkal, akik itt vannak nagyjából az ötvenes évek óta. Ők kígyót-békát kiabáltak ránk.
– Valamit akkor tényleg rosszul csinált ön is.
– Szerintük mindent. Csakhogy a tudományban és jobb helyeken nem az számít, hogy a kocsmában ki a hangosabb, hanem hogy kinek milyenek az eredményei. Ha rossz, hogy a teljesen idejétmúlt módszereket valódi adatgyűjtéssel és modern, nemzetközi szinten is látható kutatásokkal igyekeztem felváltani, akkor igen, akkor hibáztam.
– Attól, hogy valami régi, még nem feltétlenül rossz.
– A régi persze, hogy lehet jó, de én hibás és idejétmúlt kutatásról beszélek. Az ötletszerű méricskélés és buta adatfeldolgozás sosem volt jó, Darwin idejében sem. Az ötvenéves módszerek nem adnak elég információt. Nem kockás füzetben kell például húzogatni a strigulákat. Ilyen módszerrel egy hirtelen algavirágzást például nem is lehet vizsgálni, hiszen az esetleg két mérés között jelenik meg és már le is cseng, mire újra mérünk. Intenzív mintavételezéssel, automata szondákkal, felhőalapú adatkezeléssel és például gépi tanulásos módszerekkel viszont máris tudnánk következtetni a tóbéli folyamatokra, részben akár előre is tudnánk jelezni azokat. Maróth Miklós mindenesetre az egész állomány elé kiállt és megmondta, ezek helyett mire van szükség.
– Mire?
– Nemzeti tudományt kell csinálni. Nem pedig gyarmati tudományt. Ne a németek mondják meg, mit kutatunk. Ennyi. Továbbá, hogy pályázni is felesleges, úgyis a politika adja a pénzt és majd meg is mondják, mit kell kutatni. De mégis mit jelent ez pontosan a balatoni algák viszonylatában? Azokat hogyan kell nemzetien kutatni? Egyébként is:
honnan veszi magának Maróth Miklós a bátorságot, hogy az arabisztika professzoraként megmondja, hogyan kell kutatnia a biológusnak meg a vegyésznek?
Amikor aztán hozzátette, rendkívül fontos, hogy a könyvtárat fejlesszük, mert az „ablak a világra”, az a burleszknek már olyan éteri szintje volt, amelyre a térdcsapkodós sírva röhögés lehetett volna adekvát válasz – csak hát nagyon jólneveltek vagyunk.
– Maróth csak előrelátó. Még az áramszünet eshetőségére is gondol.
– Persze, áramszünet esetén tényleg nem megy a Windows. Apró ellentmondás van viszont aközött, hogy ne pályázzunk, meg az intézetleválasztás szintén Maróth által közölt indoklása között. Hogy ugyanis most nyílik majd meg a nemzetközi siker lehetősége. Maróth Miklós teljesen alkalmatlan egy országos léptékű kutatási hálózat vezetésére. A kutatók nagy része alig várja, hogy befejezze ámokfutását.
– Szétszedték, amit megpróbált összerakni, távoznia kell, tehát ön sértett ember. Ezért mondja ezt a sok csúnyaságot.
– Én kifejezetten megkönnyebbülök most. Vad törzsi harcok középpontjában épp csak dolgozni, kutatni nem lehetett eddig normálisan. Most végre tudok majd, de a történet nem rólam szól. Tihanyban most többen is csomagolnak, a Balaton-felvidékhez érzelmileg is jelentősen kötődő fiatalok már külföldön keresnek munkát. Pár helyi oligarchának viszont lesz vitorlásbeállója és továbbra is ingyen strandolhatnak majd az unokák. Itt erre van szükség.
Ezek a vén bohócok lassan már a harmadik generáció jövőjét veszik el itthon buta, elavult, naftalinszagú döntéseikkel. Olyan világsztárok szava dönt, akikről még a tihanyi vegyesboltban sem tudnak.
Ők rendszeresen töltenek időt az intézetben, kizárólag persze akkor, amikor a család strandolni akar egy jót. Ilyenkor, összekötve a kellemeset a hasznossal, amíg az unokák pancsiznak, a parton sutyorogva ki lehet találni az újabb pofátlan hazugságokat és pletykákat. 2020-ban a nagyvilág vezető tudományos és technológiai döntéshozói leginkább géntechnológiáról, mesterséges intelligenciáról és nanotechnológiáról beszélnek. Maróth élettudományi alelnöke és egyik fő tanácsadója, Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora pedig a lovakhoz ért.
– Már a lovakkal is baja van?
– Aranyosak a lovak, persze, csak sajnos a mai természettudomány misztikus terület a tanácsadó úr számára. Az intézet helyzetét közben tudatosan tartották bizonytalanságban. Szerintem azt hitték, hogy ha engem a sajtó megkérdez, mit gondolok a Balaton körüli ingatlan-beruházásokról, biztosan nem merek nagyon csúnyákat mondani, ha folyton bizonytalan a helyzet. Tévedtek. Mertem.
– Most meg mehet is innen. Megérte tehát csúnyákat mondani?
– A Balatoni Limnológiai Intézet vezetőjeként egyszerűen ez a dolgom, ha azt látom, hogy agyonterhelik és körbe betonozzák a tavat, kiirtják a nádast. De ez nem csak Balaton-szintű probléma: egyre fontosabb nemzetgazdasági érdek a NATURA 2000 besorolású területek tönkretétele, a vadászható idegen vörös fogoly betelepítése Semjén Zsolt kedvéért, miközben a világon mindenhol inkább védekezni próbálnak az invazív fajok ellen. Aztán: sittlerakó telepítése a Káli-medencében, plusz a tihanyi táj szétbarmolása.
Az országból horgász- és vadászparadicsomot kell csinálni, ahol terepruhába öltözött lények vigadnak. Ez a jelenlegi, még éppen regnáló rezsim zöldpolitikája.
Persze mindehhez először módszeresen tönkre kellett tenni a hazai természetvédelem apparátusát, hogy ne legyen, aki visszaugat. A Balatonnal kapcsolatban viszont nekem meg kell mondanom, hogy ez így nem jó. Különben miért vagyok itt? Politikai szempontból nézve persze tűrhetetlen, hogy a tihanyi igazgatónak véleménye van és el is mondja. Erre itt eddig sem volt szükség, eztán sem lesz. Van az a pénz, amiért a maradék csöndben elkutatgat majd. Hamisított adatokkal, kalibrálatlan mérlegekkel, koszos lombikokkal, de – legfőképpen – bármiféle koncepció nélkül. Ebben van több évtizednyi rutinjuk.
– Nem tolta túl kicsit, mégis? Értjük, hogy a biológus szereti a kis állatkákat, a nádasokat, de az emberek meg hajózni akarnak. Mi emberek vagyunk, talán megbocsátható, ha az ember számunkra fontosabb.
– Éppen ezért az igazgatói koncepcióm fontos része volt, hogy nem lehet csak a természet szempontjából nézni a dolgokat. A célom éppen az volt, hogy összhangba hozzuk a természetet az emberrel. Fontos a plankton is, a madár is, a jacht is meg a polgármester is. Mindnek van saját szempontja, érdeke. Épp ezért kezdtünk el dolgozni integratív, szocio-ökológiai modelleken. Vannak eszközök, melyekkel modellezni lehet, mi történik, ha kicsit több a hajó, mi van, ha kevesebb a szitakötő, ha több a kormorán, ha több a beton… Egy szoftvert kell elképzelni, amely megmutatja, hogy ha az egyik változón kicsit tekerünk, az hogyan hat a többire. A fenntarthatóság lényege, hogy a természet védelme és a gazdaság is kompromisszumokra kell, hogy törekedjen. Ezt akartuk. Ehelyett marad majd, ami eddig is volt: az algológus vöröslő fejjel magyarázza, hogy az algáknak mi jó, az ingatlanos meg azt üvölti, hogy neki márpedig szálloda kell. És nincs, aki és ami egy nevezőre tudná hozni a szempontokat, meg tudná mutatni tudományos alapokon, hogyan érvényesíthető mindkét érdek. Hogy legyen ilyen, ahhoz lelkes támogatást kaptunk például a Balatoni Fejlesztési Tanácstól, de most így az egészből nem lesz semmi.
– Lobbizza ki a fejlesztési tanács, hogy mégis végezhessék a dolgukat!
– Őket is szorongatják most, van elég bajuk. Voltak gondolataik, elképzeléseik. Ez a hozzáállás nem sok jóval kecsegtet manapság. Első a betonbiznisz.
– Nem készülnek hatástanulmányok az építkezésekhez, ahol ezeket a szempontokat áttekinti valaki, aki ért hozzá?
– Dehogynem, csakhogy a hatástanulmány-készítés a legnagyobb sarlatánság a világon. Valaki megírja, hogy ne építsél kikötőt oda, mert az nagyon rossz a kócsagoknak. Aztán kéred is a következőt. Egészen addig, amíg nincs, akinek már van az a pénz, hogy megírja: a kócsag bizony alig várja azt a kikötőt. Erre találtam ki, hogy nézzük át mi is a Balatonnal kapcsolatos hatástanulmányokat, adjunk szakvéleményt róluk. Hogy tudjuk legalább, kik készítik ezeket, mi az a humbug, amellyel alátámasztani igyekszenek, hogy ökológiailag minden rendben a tervekkel. Elvben nagyon jó a kollaboráció, de megváltoztatni semmit sem tudunk.
– Hibák vagy alávalóság a humbug oka?
– Van, hogy egyszerűen a szemlélet rossz. Olyan ez, mint amikor a benzinkúton megkérded, mennyi egy csöpp benzin ára. Mire a kutas: egy csöpp ingyen van. „Akkor csöpögtessen ötven litert a kocsimba.” Ha öt méterrel hosszabb egy stég, attól nem omlik össze a Balaton élővilága. Csakhogy ha egyszerre száz helyen lesz hosszabb öt méterrel, az együtt már nagyon rossz a tónak.
A Balatoni Limnológiai Intézet Fotók: Válasz Online/Vörös Szabolcs
– A viszony meg elég rossz Maróthékkal, amint látjuk. Azért ha kérnék, hogy maradjon, megfontolná?
– Szó sincs róla. Kaptam jelzést, hogy biztosan leváltanak, ez egyértelmű. Csak akkor lenne értelme folytatni, ha gyökeres változások következnének be a rendszerben.
– Már a zsebében van valami német szerződés?
– Még nincs, de magam miatt nem aggódom. Amit sajnálok, az a csapat, amelyet fiatalokból sikerült összeraknom. Folyik a harc azért, hogy valamilyen módon együtt maradhassanak.
– Hogy fognak Balatont kutatni a mezokozmoszban – mondjuk Budapestről?
– Sehogy. A tóhoz valószínűleg közünk nem lesz. A Balaton-kutatás, amely modern módszerekkel elindult a fejlődés irányába, az kap most mélyütést. Itt meg, ebben a csodálatos épületegyüttesben, ezen a meseszép ingatlanon takaréklángon dolgozó kutatók fognak vitorlázgatni, sörözgetni, élvezni a teljesítménykényszer-mentes szociális elfekvőt. Miközben lehetne itt nagy nemzetközi nyüzsgés, világszínvonalú kutatóintézet is.
– Meg más is lehetne. Mondjuk luxusszálloda.
– Igen, a szomszédos telekre már beszivárgott a „nemzeti nagytőke”, beszélik is a környéken, hogy fenik a fogukat az ingatlanra. Az idő mondja majd meg, így van-e. De az a szempont is érzékelhető a történtek mögött, hogy amit Pálinkás József elkezdett felépíteni akadémiai elnöksége idején, azt sóval kell behinteni.
– Mert?
– Lehet ebben valami bosszúféle is a pártot alapító, a hatalommal szembemenő Pálinkás ellen. Nem tudom. Viszont látom: egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza. Felbukkannak azok az emberek is, akiknek a kikötőnk meg a strandunk kell, mert szeretnek vitorlázgatni.
– Ilyen tényleg volt?
– Eljutott hozzám ilyen, igen.
– Miért nem adta oda az illetőnek a hajóhelyet ajándékba, hogy cserébe megmaradjon az intézet?
– Nem szándékozom ebbe a szívességtevős, kéz kezet mosós mocsárba belemerülni egyrészt, másrészt ezek az igények nincsenek leírva sehol. Bármikor azt mondja az illető, hogy ő ilyet sosem kért. Mielőtt Maróth leválasztotta Tihanyt, akkor is csak pletykák jöttek, tehát nem volt mi ellen védekezni. Aláírást gyűjteni sem tudtunk, támogató leveleket szerezni sem, hiszen nem volt semmilyen hivatalos, írott terv, amely ellen megtehettük volna. Aztán durr, odavágtak, szétromboltak minket egyik pillanatról a másikra.
– Hagyjuk a szomorú közelmúltat, nézzük a jövőt! A világjárványt lapunkban jelezte előre hónapokkal annak kitörése előtt. Most mit lát a kristálygömbben?
– Sokan jelezték előre, én éppen csak a legjobb helyen, ugye. Itt és most megjósolom tehát, hogy mindenki mániákusan vissza akar majd térni a „régi rendhez”, ha lecseng a járvány. Azonnal elfelejtjük, nem tanulunk belőle, nem alkalmazkodunk. Pedig kellene, mert lesznek újak. A következő kórokozó szerintem inkább Afrikából várható. Ott többen esznek bozóthúst, emiatt talán nagyobb a zoonózis esélye, bár valószínűleg kisebb a terjedés mértéke, kisebb a mobilitása az ottani embereknek.
– Végre egy pont, amelyben egyetért a kormánnyal! Meg kell állítani a migrációt!
– A globális nyüzsgést kell megállítani. A felesleges utazgatást, fogyasztást, szállítást.
– Csakhogy a sok szükségtelen karácsonyi ajándék megvétele nélkül összeomlik a gazdaság. Tehát igenis helyes felesleges kütyüket venni, azokat sosem használni és három év múlva kidobni.
– Fokozatosan kell visszafogni a fogyasztást. A kapkodás tényleg nagyobb gondot okozhat rövidtávon, mint amennyit megold, de időben kitolva, stratégia mentén haladva, okosan azért mégiscsak megmenthetnénk ezt a bolygót. Ugyanis mára teleszültük és tönkretettük. Világméretű összefogásra, a megoldások keresésére lenne szükség, de gyorsan. Ebben a magyar tudománynak is lenne helye, szerepe.
– És nincs?
– Ha nem szenilis vénemberek, vidéki alkoholisták és mutyizók kerülnének egyre komolyabb döntési pozíciókba, talán nagyobb esély lenne rá. De
olyanok kerülnek, akik számára mondjuk a klímaváltozás tagadása kifizetődő.
Ha azt mondjuk, nincs is probléma, nem kell gondolkodni a megoldásán sem. A Pató Pálok országában ez különösen népszerű. Miközben például már kortárs művészeink is egyre jobban értik a helyzetet, a magyar tudósok tavaly klímaváltozás-szkeptikus akadémikust választottak maguk közé. Szarka Lászlót, aki szerint a szél- és napenergia csak az éppen soros brüsszeli trükk, miközben ott van nekünk a jó öreg szén és olaj.
– Mégis mi baja azzal, ha többféle vélemény van jelen az akadémián?
– Azzal semmi, de a különutas tudomány nem az eltérő vélemények diverzitásának tiszteletben tartása, hanem pótcselekvés, ráadásul egyre erősödő folyamat. Az optimisták ugyan látták, hogy elmarad a rendszerváltás a magyar tudományban, de bíztak abban, hogy a természet törvényei szerint csak egy generáció lesz a csúszás, az pedig kivárható. Ma már látszik, hogy alaposan megerősödött a következő nemzedék is, és ha lehet, ők még jobban elutasítják a nemzetközi láthatóságot, a külföldön is szalonképes kutatói kultúrát. Nem lassan haladunk, hanem a másik irányban. A probléma: a vektor.
– Vektor? Mint probléma?
– Igen.
– Áthallásos.
– Legyen.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
