„Hatalmi megfontolásoknak alárendelni a kereszténységet maga a blaszfémia” – Pajor Tamás a valósághamisítás szintlépéseiről
Égbekiáltó címen új lemezzel jelentkezett a napokban Pajor Tamás, a nyolcvanas évek kultikus bandája, a Neurotic egykor drogos frontembere, akinek megtérését még abban az évtizedben örökítette meg a szintén kultfilm Rocktérítő. A régóta a Hit Gyülekezete prédikátoraként tevékenykedő előadó szerint a politika farizeussága nem fér bele, s noha a kormány már baráti velük, ezt ők ki is mondják részrehajlás nélkül. De miért keveredett a gyülekezet az SZDSZ-től az MDF-en át a Fideszig? Nem veszélyes, amikor prédikátorok olyanokat mondanak milliók előtt, hogy egy imával megszüntették a világjárványt? Mit gondoljunk a kőgazdag, magángéppel repkedő „pásztorokról”? Interjú.
– Zsidó bolygó. Új lemeze egyik dalának ez a címe. Megirigyelte Demeter Szilárd babérjait?
– Nem nagyon. Ezt a dalt viszonylag régen írtuk már Szentkirályi Gyuri szerzőtársammal. Az persze igaz, hogy a „bolygó zsidó” egykor felfestett képének van antiszemita árnyalata, csak ugye nagyon nem mindegy, ki mondja, hogyan és mikor. Esetemben ez a gyanú kicsit abszurd, bár kétségtelen, hogy van zsidó antiszemitizmus is. Távol vagyok tőle, csupán lázadó ifjúkorom régen feledett, epizódnyi kisiklása volt, az ismert zsidó öngyűlölet kevésbé ismert megnyilatkozása.
– Akkor mit tett?
– Például Otto Weininger eszes, de szörnyű filozófus könyvét a gázórában rejtegettem anyámék elől, szamizdatként.
– Merthogy önt zsidónak nevelték.
– Igen, mondjuk úgy, „szoft” zsidónak – a neológiában nőttem föl. Persze minden főbb állomáson átmentem, amin egy zsidó ifjú átmegy, a születéstől kezdve.
– Ezt értsük úgy?
– Igen, persze. A férfivá avatásig és azon túl…
– Amikor elolvasta a sokak által – szerintünk helytelenül – nácizott Demeter Szilárd-cikket, mit szólt?
– Otromba és valóságtévesztő megnyilvánulás volt, de szerintem sem náci. Orrvérzésig stemplizzük egymást: náci, komcsi, Hitler, Sztálin… Ha ennyi tömeggyilkos élne ma közöttünk tényleg, már nem lenne emberiség. Ezekkel a bélyegekkel ráadásul bagatellizáljuk a valódi tömeggyilkosok tetteit is. Szögezzük le: ma a civilizált világban nincs olyan, hogy jön a fekete autó, vagy egyszer csak visznek a lágerbe.
Se Brüsszel nem visz el, sem az LMBTQ, sem pedig a magyar kormány. Ha nem rokonszenves egy gondolkodásmód vagy cselekedet, körül kell írni, miért nem az, de az illegitim, aránytalan és hazug stigmatizálást abba kellene hagyni.
– Demeter csak túlhabosította a kormány szóhasználatát, nem ő találta ki ezt a vonalat. Ha csak a vétóügyre gondolunk: partraszállás, farkasverem, háború…
– Ez igaz, de a „másik oldalon”, illetve a példa szerint akármelyiken, meg simán használják, hogy náci, fasiszta, Hitler. Oldalfüggetlenek ezek a nagyotmondások. Az ingerküszöb olyan magas, hogy így akarják átlépni mindenhol, ennek következtében azonban végső soron csak a hazugság- és gyűlölettócsa növekszik. Érvényes gondolatokkal és a magyar nyelv gazdagságával is lehetne próbálkozni a valósághamisítás szintlépései helyett.
– Ön elég ötletesen dolgozik a magyar nyelvvel. Csupán azzal át lehet ütni az ingerküszöböt?
– Én ennyire tudom átütni. Biztosan lehetne jobban is. Ettől még nem fogok elkezdeni fröcsögni.
– Nem zavarja, hogy az új dalai iránti érdeklődés is azért van, mert a Neurotic zenekarral kultikus státuszt ért el a nyolcvanas években – egészen más üzenettel?
– Kétlem, hogy csak ezért lenne. Egyébként azoktól a dolgaimtól, mint már oly sokszor, szellemi és erkölcsi értelemben ma is elhatárolom magam, de ha mindez lehetőséget ad, hogy figyelem irányuljon arra, amit most mondok, akkor talán nem tévedek, ha egyfajta sorsszerűséget vélek felfedezni ebben.
– A Neurotic-időszakban drogos életviteléről volt híres. Egyáltalán honnan volt drog a kádári Magyarországon?
– Nem szeretnék tippeket adni, bár ma már sajnos nem ott tart a folyamat, mint akkoriban. Mondjuk úgy, házilagos előállításban nagyjából minden elérhető volt. Az underground világ egyik álságos romantikája éppen ez volt: kisebbségi elitizmus, folyamatos anyagozás.
– Heroin, kokain?
– Az nem, de a fű és egyebek mellett ment a recepthamisítás, időnként elérhető volt morfium is. A mákföldek pedig már termették az ópiumot itthon is.
– Szúrták tűvel, mint a „nagyok” a heroint Nyugaton?
– Is. Annyiban volt veszélyesebb a dolog, hogy nagyjából sterilizálatlan anyagokat, hasonlóan higiénikus eszközökkel. Amikor a Neuroticot alapítottuk, 1980-ban, 17 éves voltam. Nagy hatást gyakorolt ránk a punk és elhittük, hogy ahhoz elég három akkordot tudni. Ez nem volt igaz, mert a neobarbár hangzás mellett azért profin játszottak az angol punk-bandák. Mi nem, viszont hasonló botrányhősök akartunk lenni. Hegyi úrigyerekként lementünk a városba extrém cuccokban, idióta jelvényekkel teleaggatva, fülbevalóval, fehérre festett arccal. Az akkori magyar underground szereplőivel így ismerkedtem meg, ott került a kezembe a füves cigi, de az Újszövetség is.
– Ki adta egyiket, ki másikat?
– Mindkettőt Pauer Henrik. Sajnos már nincs köztünk. Már édesapja, Pauer Gyula sem él. Fájdalmas, hogy Henrik megelőzte őt.
– Lázadás ide vagy oda, önök, a „hegyi úrigyerekek” többet megengedhettek maguknak, mint mondjuk a CPg tagjai?
– Valamivel többet, igen. Egy már hajszálrepedező kommunista rendszer volt a keret, ezért sem tartom akkora hősiességnek az akkori lázadásunkat. Meg azért sem, mert 18-20 évesen az embernek nem sok vesztenivalója van. Ezen túl igen, volt valamiféle tudattalan pufferzóna, vélt-valós biztonságérzet – nem mintha a szüleim párttagok vagy ügynökök lettek volna. Nem voltak. Még csak annyira asszimiláns zsidók sem, hogy feltétlenül Marxszal pótolták volna a vallást.
Édesanyám környezetéből még vittek is el embert cionista szervezkedés vádjával. Én ebben a közegben nőttem fel.
– Akkor mitől is volt ez az enyhe védettség?
– Ez messzire vezet. Igazából csak felnőtt fejjel fogtam fel, akkoriban nem, hogy azért a létező szocializmus megengedőbben viszonyult a zsidósághoz, mint például az általa reakciós hátterűnek bélyegzett rétegekhez. Ez persze nem jelentette, hogy ne lett volna antiszemitizmus, akár a párton belül is, de a langyosodó diktatúra és a zsidó származású káderek felülreprezentált volta azért kihozta ezt az eredményt. Ettől még, ahogy mondtam, simán megfigyelték, elvitték a zsidóságból is azokat, akik átlépték – stílszerűen – a „vörös vonalat”. Egy kis anekdota: édesanyám második férje párttag volt – amúgy egy rendkívül jó szándékú ember, nem ártott soha senkinek, de úgy érezte, ez a világ minden hibájával együtt jobb annál, mint az, amelyben őt munkaszolgálatra vitték. Jóban volt a rendszer lidérces emblémájának számító, népszabadságos Szabó Lászlóval. Egyszer, amikor engem le akartak tartóztatni, mert már tényleg sok volt a rovásomon drogügyletekben, a háttérben ő intézte el Szabó segítségével, hogy békén hagyjanak. Ezt persze csak jóval később, a rendszerváltás után tudtam meg.
– A drogos élettel való szakítást is hozó megtérése hogyan történt? Németh Sándor találta meg önt, vagy fordítva?
A gyülekezet ugyanúgy underground közösség volt akkoriban, a nyolcvanas években, mint amilyenben akkoriban éltem. Amúgy az államilag engedélyezett dolgok nem játszottak nálunk akkoriban. Noha volt alapja ennek a beállásnak, de azért elég szűklátókörű, szektás nézőpont volt ez köreinkben, és egyidejűleg eltöltött bennünket egy jó adag felsőbbrendűség-tudattal. A gyülekezetbe viszont nem ilyen megfontolásokból jutottunk el a barátaimmal. A bensőmben feltörő igazságvágy, az üdvösség olthatatlan szomja egyszer csak utat tört magának bennem, ezért mentem el a Hit Gyülekezetébe.
Jézus szavait olvasgattam, de semmit nem tudtam a különböző keresztény irányzatokról, viszont amikor egy-két barátom megtért, a tanúságtételük megrázott és felborította addigi életemet.
Nem beszélve az egyre szaporodó félreérthetetlen jelekről, amelyeken keresztül az Úr valahogy odapofozott a döntés völgyébe.
– Szülei nem haragudtak a keresztényedés miatt?
– Addigra már nem, édesanyám úgy volt vele, mindegy, hogyan, csak keveredjek ki abból a drogos őrületből. Miután viszont megismerte a gyülekezetet, rokonszenves lett neki nagyon. A Hit Gyülekezete köztudottan a keresztény cionizmus zászlóvivője. Németh Sándor évtizedek óta ennek az ügynek az élharcosa nemzetközi vonatkozásban is. A gyülekezet élen járt holokauszt-megemlékezések, izraeli zarándoklatok, zsidó temető-felújítások és hasonlók szervezésében, és erőteljesen fellépett mindennemű antiszemitizmussal szemben. A családom számára így vált egyértelművé, hogy a kereszténységnek van más vonulata is, mint a középkorias, antiszemita múltra tekintő. A II. vatikáni zsinat után persze örvendetes, hogy ez változott a katolikus egyházban is, de az evangéliumi keresztényeknél a zsidósághoz való viszonyulás mélyebb biblikus és érzelmi gyökérzettel rendelkezik. Az egyház zsidó környezetben alakult, első tagjai zsidók voltak, nyilván Jézus maga is – furcsa lenne, ha az igazi keresztények nem lennének filoszemiták.
– Érzi, hogy ön a választott nép tagja, ellentétben más magyarokkal, akiknek nincsenek zsidó gyökerei?
– Vigyázni kell ezzel, nehogy valamiféle Übermensch-fogalomnak tűnjön a kiválasztottság. Az ugyanis feladatra szól és felelősséggel jár.
– Mi az ön feladata származási alapon, amilyen feladatunk nekünk például nincs?
– Van ilyen feladat, amely, mint etnikai sajátosság, egyedülálló. Tömören: Istennel való járás és az Ő képviselete a világban. Ezt nemzetet Isten a vele való közösségre rendelte.
– Miért pont azt a nemzetet?
– Ezt tőle kell megkérdezni. Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem azért, mert a zsidóság jobb lenne bármely más nemzetnél. Persze nem is rosszabb. Ezért mindenfajta antiszemitizmus vagy zsidó sovinizmus egyaránt irreális. Az Izraelnek szóló elhívás tehát az Istennel való együttélésre és az Örökkévaló képviseletére vonatkozik a világban. Ez azonban a legnagyobb kihívás. Az egész emberiség a bűn egyetemes uralma alatt áll, az Isten viszont szent és tökéletes. Ezért hozzá közel lenni igen nehéz. Ez a zsidó szenvedéstörténet legfőbb oka.
– Ebben a Hit Gyülekezete tényleg a kezdetektől ugyanazt képviseli, a politikában viszont az SZDSZ-től az MDF-en át egészen a Fidesz támogatásáig jutott. Önnek mindig arra kell szavaznia, akit Németh Sándor épp kijelöl?
– Németh Sándor nem áll ott senki mellett a szavazófülkében. Kívülről talán nehezen érthető a fentebb vázolt kérdés, de valójában a gyülekezet nem csupán a zsidósághoz való viszonyban, de minden főbb kérdésben ugyanazt vallja, amit korábban. A család szentsége, a férfi és nő között létrejövő házasság szentsége, a nemzeti szuverenitás, a drogliberalizációval szembeni kiállás, az abortusz és az eutanázia tilalma is megvan a kezdetektől.
– Akkor hogy is támogathatták az SZDSZ-t, ha egyszer ellenezték a drogliberalizációt, az abortuszt?
– A gyülekezet és főként annak SZDSZ-es tagjai – például Hack Péter, Mészáros István – egyértelművé tették, hogy ezekben a kérdésekben nem szavaznak együtt a párttal, amely akkoriban volt annyira klasszikusan liberális, hogy meghagyta ezt a szabadságukat. Az SZDSZ-hez való kezdeti közelségnek pedig történelmi, szociológiai okai is voltak: a gyülekezethez hasonlóan a demokratikus ellenzék harcosan antikommunista és szabadságpárti volt. A gyülekezet számára pedig a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság volt a kulcskérdés, ez adta az akkori megegyezés alapját.
– Eredetileg a jobboldal, majd az oda lavírozó Fidesz is szektának, ellenségnek tekintette a Hit Gyülekezetét, aztán megadta a kiemelt egyházi státuszt. Igaz, hogy az MDF-nek tett ígéret megszegése, Dávid Ibolyáék cserbenhagyása volt ennek az ára?
– Biztos vagyok benne, hogy ilyen nem volt. De megmondom őszintén, hogy nem követtem ilyen közelről az eseményeket és ahogy idősödöm, egyre távolabb kerül tőlem a politika. Nem vagyok apolitikus, igyekszem az evangéliumi értékrend szerint értékelni és dönteni, de amennyire eddig megértettem, a politikusi létmód valamennyire üzemszerűen megköveteli a hazugságot, de legjobb esetben is a csúsztatást. Ez engem taszít. A hatalomért folytatott harc kíméletlenül megoszt, és ez a törésvonal legjobban nem azoknak fáj, akik keletkeztetik, hanem azoknak, akiken áthatol. Az tény, hogy a jelenlegi kormány már nem ellenséges a gyülekezettel, de ezért cserébe nem kértek tőlünk semmit.
– Mára mégiscsak ATV-t tulajdonló és jó eséllyel a Klubrádiót is megszerző, hatalmilag értelmezhető gyülekezet lett az egykor underground közösségből.
– Ezzel kapcsolatban nyugodtan kérdezze meg Németh Sándort, biztosan szívesen válaszol a kérdéseire. Azt látom, hogy ő elvszerűen politizál. Lényegileg ugyanazt képviseli évtizedek óta, csak éppen egy folyamatosan változó politikai térben. Amikor például olyan, hogy „nemváltó műtét”, nemhogy közbeszéd gyakori tárgya nem volt, de nem is tudtunk ilyesmiről, másképp kellett a dolgokat hangsúlyozni, mint ma, amikor fiatalon öngyilkosok lesznek emberek, mert átoperáltatták magukat azt remélve, hogy ez majd megoldja lelki gondjaikat, de aztán azok csak súlyosbodtak. Nyilván léteznek identitászavarok, de nem hiszem, hogy ez a legrosszabb emlékeket idéző emberkísérlet lenne rájuk a megoldás.
Amikor tömeghatású hollywoodi sztárok mondanak olyanokat, hogy majd eldönti a gyerekük később, hogy milyen nemű, akkor igenis fontos morális elvek alapján politizálni, de más hangsúlyokkal, mint korábban.
És ez csak egy téma a sok közül. Honvédség békeidőben is van, de ha megtámadnak egy országot, nagyobb lesz a költségvetése és az aktivitása. A gyülekezet retorikájában bekövetkezett hangsúlyváltozások oka tehát ez. A világ megváltozott, ugyanazokat az igazságokat máshogy kell ma artikulálni.
– Az a retorika mennyire van rendben, amikor a politika úton-útfélen kereszténynek nevezi magát?
– A farizeusság nagyon nincs rendben.
– Ezért gúnyolódhatnak most tévéműsorokban azzal, hogy a keresztény szóban ott van az eresz.
– Ez egy szörnyű dolog. Németh Sándor is többször kőkeményen kritizálta a politikai képmutatást, azt, amikor kereszténységről beszélnek és homlokegyenest az ellenkezőjét teszik. Ebben nincs részrehajlás a részünkről.
A politikai hatalom és a kereszténység fogalmának társítása egyébként is nagyon veszélyes. A keresztények a szó eredeti jelentéstartalma szerint olyan emberek, akik Jézus Krisztushoz hasonlatosak.
Ezt egy őszintén odaszánt életmód meglétekor is csak nagyon önkritikusan és istenfélelemmel szabad használni, mindig törekedve erre a hasonlatosságra. Ha valaki hatalmi megfontolásoknak rendeli alá ezt a szent szót – az maga a blaszfémia.
– Amikor a karizmatikus keresztény prédikátorok olyanokat mondanak világjárvány idején milliók előtt, hogy ők személyesen kiűzték a COVID-ot, az nem veszélyes? Az önökkel is jó kapcsolatban lévő amerikai Kenneth Copeland így tett például.
– Nyilván az ilyen állítás nem helyes, mert ahogy látjuk, nem felel meg a valóságnak. Vigyáznunk kell a szavainkra, különösen, ha az Úr nevében beszélünk. Attól azonban őrizkedni kell, hogy egy embert egyetlen megnyilatkozása alapján ítéljünk meg. Kenneth Copeland évtizedeken át végzett jelentős szolgálatot, amely komoly biblikus szintű gyógyulásokat, csodákat is magában foglal, emberek milliói köszönhetnek neki sokat.
– És iszonyat gazdag, magángéppel furikázik…
– Túlnyomó többségük e prédikátoroknak nem él hivalkodó módon, bár nyilván előfordul kivétel is. Az említett gazdagság azoknak az embereknek köszönhető, akiknek fontos az ő tevékenységük. Nem állami támogatásból, hanem a tehetségükből és sokak hálája miatt lettek gazdagok. Ezentúl pedig gondolom nem kell részleteznem az Egyesült Államok és Magyarország közti gazdasági különbséget.
– Teve és a tű foka?
– Márk evangéliumában ennek értelmezést ad Jézus, ott azt mondja, nehezen jutnak be az Isten országába azok, akik a gazdagságban bíznak. Nem önmagában a gazdagság a gond tehát, ha az lenne, Jézus Krisztus nem mondta volna, hogy: „És azt is mondom nektek: sokan eljönnek majd keletről és nyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal együtt a mennyek királyságában.” A Tóra tanúsága szerint mindhárman nagyon gazdag emberek voltak. Gond akkor van, ha a gazdagság az első és nem Isten. Hogy a jómódú amerikai prédikátorok hogyan oldják meg ezt a kihívást, amely kétségkívül létezik, azt tőlük kell megkérdezni.
– Önt magyar prédikátorként ilyen veszély nem fenyegeti, ugye?
– Nem, de panaszra sincs okom.
– A lemezkészítés sem hoz már pénzt szinte senkinek. Az ige terjesztésére használja ma már, a munkája részeként?
– Amikor underground zenész voltam, akkor tényleg nem kerestem belőle pénzt. Ehhez képest most azért mégiscsak van belőle bevételem. De ha ez lenne a fő motívumom, akkor valószínűleg a neo-lakodalmas zene forrásvidékén énekelgetnék olyanokat, hogy „Itt voltál velem, fogtad két kezem”. A művészetem is terepe a tanúságtételemnek, hiszen az ember mégiscsak oszthatatlan, de a dalokban ez semmiképpen nem jelenhet meg didaktikus formában, mert az mindkettőt hiteltelenítené. Valamiképpen pedig az egész életem egy performance. Azonban ez nem az én előadásom, hanem a Teremtőé. Jelként használ engem.
– Már az önről készült Rocktérítőben látszik, hogy megtérése után addigi bonyolult szövegei helyett azt énekli: Jézus az Úr. Az nem didaktikus?
– Hogy lenne? Mégis, mi a művészet? Megközelítés. Látás és láttatás, ami leképezi a valóságot. Ha egy üres képkeret lehet művészet – mint ahogy azt a concept art mutatja – mennyivel inkább lehet az, ha az adott képen azt történik, hogy Jézus megment egy embert. Abban a helyzetben ez az elementáris állítás egyszerre volt valóság és igazi művészet is. Ha a művészettörténet egészét nézzük, a biblikus alapvetés abból is kihagyhatatlan. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás olyan meghatározó szellemtörténeti formáló erő, amelyet az sem tud kihagyni a művéből, aki éppen szemben áll vele. A Bibliát soha nem lehet figyelmen kívül hagyni. Viszont a művészet önálló entitás. Amikor alkotok, abban a koordináta-rendszerben teszem.
– Nem ütközik a kettő? A művészet szabadsága és a hit kötöttsége?
– A bibliai újjászületésben a szívbe íródik a törvény, ezért az embernek nem kell félnie, hogy ha szabadon engedi magát, valami rosszat fog tenni. Az újszövetségi hívőt nem külső kontroll vezeti, hanem belső meggyőződés és ez az alkotás folyamatára is maximálisan áll. Az igazi krisztusi hit maga a szabadság. Próbáljunk most függetleníteni a történelemben megvalósult formáitól és koncentráljunk a lényegre. Nem az a legnagyobb szabadság, ha az ember azt tudja választani, amit legbelül igazságnak hisz és vall, külső kényszerektől mentesen? Az Újszövetség erről szól, és én erre törekszem.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!
