Ezért nincs ivermectin a magyar piacon – a „Covid-csodaszer” mellőzésének valódi okai
A magyar az egyik legoltásszkeptikusabb nemzet Európában, miközben óriási tábora van egy szernek, amelynek a koronavírus elleni hatásosságára még semmilyen bizonyíték nincs. Az egyik oldalon az emberek úgy vélik, túl kevés a bizonyíték, túl gyors az engedélyezés. A másikon viszont a hatóságok túl sok bizonyítékot követelnek, és túl lassúak. Mi történik itt? Honnan jön a rengeteg új összeesküvéselmélet, amelyekben csereszabatossá válik egymással Bill Gates és Vlagyimir Putyin? A megfejtés az ivermectin-sztorin keresztül érkezik.
Amikor a japán Ómura Szatosi 2015-ben az amerikai William Campbell-lel átvette az orvosi Nobel-díjat az ivermectin nevű hatóanyag kifejlesztéséért, és az egész világ ünnepelte őket. Több száz meghívott ült az orchideakülönlegességek százaival díszített asztalok mellett a gálavacsorán, és egyiküknek sem jutott eszükbe, hogy nemsokára a díjazottak lesznek a világ legelnyomottabb, legkevesebb befolyással rendelkező tudósai, akiknek a találmányáért orvosoknak, gyógyszerészeknek és laikusoknak kell majd küzdeniük, és még Magyarországon is többezres Facebook-csoport jön létre, hogy kiálljon mellettük. Hátha így az ivermectin végre a koronavírus ellen is alkalmazhatóvá válik.
Legalábbis ez a benyomása lehet azoknak, akik az ivermectin-sztorinak nem a tudományos részét szemlélik.
Történetünk úgy kezdődik, hogy a japán tudós nagyjából három dologért rajongott megszállottan: a kalligráfiáért, a sífutásért és a talajmintákért – számunkra ez utóbbi a fontos. Az az ötlete támadt, hogy nem pusztán az esőerdőkben, tőzeglápok növényeiben lehet új hatóanyagokat találni, hanem a világ legközönségesebb dolgában, a talajban is. Ómura Szatosi ezért gyakran tűnt fel kis zacskókkal a kezében, ezekbe földet rakott, majd a talajbaktériumok hatását vizsgálta mindenféle parazitára. Így talált amerikai kutatótársával egy olyan új hatóanyagot, amely a hetvenes években a világ legnagyobb forgalmú állati gyógyszerkészítménye lett, milliárd dolláros éves forgalmat biztosítva a gyártónak. Ómura Szatosi pedig a férgektől szenvedő birkák, disznók és lovak megmentőjévé vált.
A nyolcvanas években jött az ötlet, hogy a szert emberekre is alkalmazni lehetne. Európában mindennek nem lett nagy visszhangja, mert azok a férgek, amelyek a folyami vakságot és az elefántkórt okozzák, nem találhatóak meg a kontinensünkön, Afrikában és Ázsiában viszont emberek millióinak életét teszik tönkre. Az európaiak azért sem sokat hallanak erről, mert a parazitáknak olyan rettenetes hatásuk van az emberi szervezetre, hogy azt legfeljebb horrorfilmekben mutogathatnák. A rovarcsípés által terjesztett fonalféreg több mint egy évtized alatt terjed el az emberi szervezetben, végül a szemben is megjelenik – maradjunk annyiban, hogy vakságot okozva. A Nobel-díjjal nemcsak a gyógyítást magát értékelték, hanem egyben azt a modellt is elismerték, hogy az embereknél használható készítmény fejlesztésébe a japán intézet és a Merck gyógyszergyár mellé beszállt a WHO is, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Az amerikai gyár emberek milliói számára teszi elérhetővé ingyenesen a készítményt.
A gyógyszer nem veszélytelen – egyetlen medicina sem az –, és eleinte orvosi megfigyelés alatt tartották a pácienseket, de már hosszú ideje a veszélyeztetett közösségek osztják szét egymás között, és csak akkor hívnak orvost az Isten háta mögötti vidékekre, ha súlyos mellékhatás jelentkezik. Ez csak ritkán fordul elő – Ómura Szatosi és William Campbell az afrikaiak millióinak megmentője lett.
Az ivermectin mögött tehát három nagyon befolyásos intézmény, a japán Kitaszato Intézet, a Merck gyógyszerkonszern, valamint a WHO áll. Egyik sem éppen egy mosókonyhában működő sufnilabor, és a két Nobel-díjas sem valami szerencsétlen, köldöknézegető kutató, aki magyar lobbistákra szorul.
Mégis világszerte és itthon is „harc” indult az új „koronavírus elleni gyógyszer” bevezetéséért.
Az új vírus felismerésekor a világ azzal szembesült, hogy a betegségre nincs hatásos gyógyszer, s mivel egy új hatóanyag engedélyeztetése évtizedeket vehet igénybe (több orvosi Nobelt azért nem lehet kiosztani, mert a Svéd Királyi Tudományos Akadémia csak élő tudósokat díjaz, és sokan nem élik meg a gyógyszerük sikerét), ezért a tudósok a már meglévő gyógyszerek „újrahasznosításában” kezdtek el gondolkodni. Több ezer olyan potenciális molekulát vizsgáltak, amely ígéretes lehet a koronavírus ellen. Magyarországon is ez történt, például a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában.
A vizsgálat legtöbbször úgy zajlik, hogy egy emberi sejtvonalat fertőznek meg koronavírussal, majd az ezen kialakuló vírustenyészetet kezelik a hatóanyaggal, és megnézik, mi történik a kórokozókkal. Ha a szer megöli a vírusokat, akkor folytatják a vizsgálatot, ha nem, ejtik. Így hozott sikert Ómura Szatosi hatóanyaga mellett egy allergiaellenes, nálunk is vény nélkül kapható orrspray, egy ebola ellen kudarcot valló amerikai készítmény, egy rák elleni szer és még rengeteg más molekula.
Ám ha a vírus kipusztul a Petri-csészében, az nem jelenti, hogy már célba is értek a tudósok. Csak azt, hogy elindulhatnak.
Mindezt úgy kell elképzelni, mint egy akadályfutást, amely során rengeteg akadályon kell túljutni. Ezeknek a szereknek az elsőt (biztonságosak) és a másodikat (sejtvonalon hatnak) már sikerült megugrani. Így már csak 2750 méter van hátra a háromezer méteres távból.
Persze a teljes folyamat nyilvános, nincs benne semmi titok vagy misztikum, és maga Ómura Szatosi is beszélt róla. Úgy fogalmazott: nem lepődik meg az eddigi eredményeken, mert a koronavírus némely szempontból hasonlít a HIV vagy a Zika-vírusra, és a szer azokra is hatásos. A 85 esztendős Ómura nem tűnt sem elnyomottnak, sem levertnek, amiért az eredményekre még várni kell, elvégre a saját, világhírű kutatóintézete mellett még több tucat rangos intézet kezdte el vizsgálni negyven évvel ezelőtti találmányuk hatását az új vírusra.
Mivel ezeket a szereket más betegségre már emberek ezreinek, az ivermectint emberek millióinak adták, tudható volt, hogy a gyógyszer biztonságos, így csak arra kell választ adni, hatásos-e a koronavírus ellen.
Vagyis lerövidíthető az engedélyezési folyamat. Lerövidíthető, de ki nem hagyható. Például folyami vakságot okozó férgeket kiirtó anyagokat korábban is találtak már, a kis üvegcsében tökéletesek voltak, egészséges önkénteseknél is jónak látszottak, de ha úgy pusztítják ki a férgeket, hogy a betegek eszüket veszítik a fájdalomtól, akkor hiába hatásosak, nem alkalmazhatóak. (Ómuráék gyógyszere csak a lárvákat öli meg, ezért kíméletesebb, viszont több mint egy évtizedig kell szedni, mire teljes gyógyulást hoz.)
A világ több pontján, több mint harminc kutatócsoport kezdte el adni koronavírusos betegeknek az ivermectint, várva a hatást. Cikkünk felvezetőjében persze ironizáltunk, mert szó sincs a két Nobel-díjas mellőzöttségéről, cégeik forráshiányáról, érdektelenségéről. Az egész jelenség mögött nem ez áll, hanem az emberek türelmetlensége és félelme.
A magyar orvosok közül jó néhány nem bírta el annak terhét, hogy nem tud mit adni szenvedő betegeinek, és antibiotikumot kezdett el felírni a koronavírus ellen, pedig vírusra az nem hat. Ugyanígy adtak a dél-amerikai doktorok ivermectint, amikor a déli féltekén rohant végig a kór. „Nem tudom elítélni az orvost, aki előtt ott könyörög a haldokló betege és kétségbeesésében kipróbál bármit, hogy megmentse” – így nyilatkozott Carlos Chaccour venezuelai kutató (Barcelona Institute of Global Health).
A dél-amerikai nem dokumentált események adják a mostani ivermectin-hívek egyik fő érvcsoportját. Az ottani eredményeket éppen azért nehéz tudományos bizonyítékként használni, mert a gyógyszer könnyen hozzáférhető volt (a kormányok ingyen osztogatták), miközben az alapos kutatásoknál a betegek egy része nem gyógyszert, hanem placebót kap, ráadásul úgy, hogy egyik szereplő sem tudja, ki melyiket.
A tudósok az ivermectin hatását igazoló bizonyítékra várnak, de mérvadó tudományos műhelyek egyelőre még nem publikálták ezeket, ezért az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) ugyanúgy a használat ellen szólított fel, mint a magyar (OGYÉI). Nem azért, mintha üldöznék az amerikai gyógyszeróriást, vagy a nagy tekintélyű japán professzort. Nem is azért, hogy „elhallgassák az igazságot” az olcsó csodaszerről, kiszolgálva így a gyógyszerfejlesztők világot behálózó, bűnös lobbiját – amint azt egyes összeesküvés-elméletek terjesztik. Egyszerűen azért nem javasolják a használatot, mert a szert spanyoloktól a németeken át az angolokig sok nemzet kutatói vizsgálják, de még nem jutottak el az eredményig.
Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter is bejelentette, hogy két állami kórházban is elemezni fogják a szer hatásosságát, de ez semmivel sem gyorsítja fel az eljárást, hiszen a tudományos kutatásnak a fejlett világban ugyanaz a formája. Ha a miénk később kezdődik, jó eséllyel később is fog befejeződni. (Viszont a betegek egy része kontrollált formában közben is hozzájut a készítményhez.)
Mindenesetre érdekes jelenség, hogy az oltástagadók, a vírusszkeptikusok mellett megjelent egy másik csoport is, akik hisznek a tudomány erejében, csak éppen úgy gondolják, túl sok itt az akadály, túl lassúak a vizsgálatok, a gyógyszerlobbi akadályozza a haladást, mert túl olcsó ez a készítmény. A mélypont az volt, amikor az Index egyoldalú cikksorozatban számolt be a csodaszerről (azóta a cikkeket leszedték, a szerzőt elbocsátották). Magyarországon ugyanis más a helyzet, mint Dél-Amerikában, ahol százezrek szedték a készítményt a járvány csúcspontján, mert az humán gyógyszer volt.
Magyarországon a fonalféreg nem okoz emberi megbetegedést, ezért nálunk az ivermectin állati gyógyszerként van jelen, illetve emberi alkalmazásban csak egy rüh és rosacea elleni kenőcsként kértek rá forgalomba hozatali engedélyt. A csodavárók így az állatgyógyszerként adott féregirtókat kezdték el felvásárolni, az erre hivatott állami hatóság (NÉBIH) pedig figyelmeztetést adott ki, mert a jelenség már aggasztó mértéket öltött. (Ahogy az is, hogy az interneten az ivermectint több tízezer forintért kezdték el illegálisan árusítani.)
De ha Magyarországon is napi 150 ember hal meg a koronavírusban, miért nem engedélyeznek egy gyógyszert, amit egyébként már rengeteg ember beszedett világon, csak éppen más célból? Miért ilyen lassúak, mit vizsgálnak már hónapok óta? Említettük már, hogy in vitro több száz vagy több ezer molekula hatott, és az ember mégsem egy sejtvonal, bonyolultabb szerkezet annál. Egy vizsgálatnak arra is ki kell térni, milyen adagolásban, a betegség mely szakaszában, milyen kísérőbetegségek és mellékhatások mellett lehet adni a készítményt. Egyébként a koronavírusnál – amely a betegek 40 százalékában enyhe lefolyású és csak öt százalékban életveszélyes – több kárt okozhat, mint hasznot.
A világ mégis ivarmectin-hívőkre és a maradékra oszlott, az aktivisták pedig „harcba indulnának” – mintha ez a kérdés hitvita lenne. „Nagy betegszámú randomizált vizsgálat kell! Így van, egyetértünk, Valóban a tudományos igényesség szempontjából ez így van! De kedves tudós barátom, te nem látod mi zajlik a világban? Több magyar egészségügyis halott is van eddig, a long haulerek (a vírus hosszútávú szövődményeitől szenvedők – a szerk.) már tömegeket alkotnak a világban” – írja az ivermectin egyik „élharcosa”. A doktor a Facebook-oldalán kezelési javaslatokat tesz közzé. Idézet onnan: „ivermectin profilaxis csak high risk orvosoknak való, egyelőre csak magán döntés alapján, mert hivatalosan (még) nincs magyar állásfoglalás.” Vagyis az ivermectint nem kezelésre, hanem megelőzési céllal ajánlja.
Az emberek pedig csodát várnak, az egész karanténos, kijárási tilalmas, maszkos világ végét.
Láttuk már a lélektanát ennek a Celladámnál, amit rák elleni csodaszerként adtak el az embereknek, az érszűkület elleni védőoltásnál, mindenféle gyógygombáknál.
Falus András akadémikus a Válasz Online-nak azt mondja, már akkor kezdjünk gyanakodni, ha valaki csodagyógyszert említ, mert csodagyógyszer nincs, ahogy mellékhatás nélküli készítmény sincs. Még a világ legnagyobb tételben eladott készítménye, az aszpirin sem az: nagyon ritkán gyomorvérzést okoz.
Sarkadi Balázs akadémikus ellencikket is írt a témában, mert az ivermectin kutatójaként látja annak veszélyeit is. Lapunknak azt mondta, egy szer mellékhatását mindig ahhoz a betegséghez kell mérni, amelynek a gyógyítására használják. A folyami vakság vagy az elefántkór rettenes tüneteire gondolva érthető, hogy megszüntetésük érdekében az emberek komolyabb mellékhatásokat is vállalnak.
Miközben a világ csaknem összes gyógyszerkutatója a koronavírussal foglalkozik, emberek naponta hívogatják egymást, szereket ajánlgatnak a koronavírus ellen (most mi egyet emeltünk ki, de tucatnyit elemezhetnénk). De miért bíznak jobban egymás szavában, ismeretlen orvosok ajánlásában, miért hisznek inkább a vakcina- vagy vírustagadóknak, mint akadémikusoknak, állami hatóságoknak, a világ legszigorúbb gyógyszerhatóságainak?
A Gábor Dénes Díjasok Klubjának egyik szerda esti előadójaként Csepeli György szociálpszichológus próbálta ezt a koronavírus-járvány kapcsán megfejteni. A professzor szerint bizonytalan, szorongató világ vesz körül minket, amelyben nehéz élni, és a koronavírus csak egy a krízisjelek közül. Az emberek egy része vagy a tagadásba menekül, vagy a vak reményekbe és csodahitbe.
Az elsőre példa a vírustagadók, oltásszkeptikusok köre, de ide sorolhatók azok is, akik mindenféle konteót gyanítanak a vírus megjelenése mögött.
Ha orosz vakcina érkezik hozzánk, akkor a chipet hirtelen nem Billes Gates Microsoft-alapító akarja belénk injektáltatni, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök. Vagy ott a verzió, amely szerint a védőoltások rákot okoznak, a vírust pedig az 5G hálózat terjeszti.
A másik csoportba a csodavárók tartoznak, akik elhiszik, hogy maró anyagok vagy az alkohol előbb öli ki a szervezetükből a vírust, mint marják szét a nyelőcsövüket. Idesorolhatjuk az ivermectin-hívők közül azokat, akik állatgyógyszert is képesek bevenni. (A tudományos eredményre várakozók nem tartoznak ebbe a körbe.)
Persze érthető, ha az emberek bizonytalanok, és nem értik, mi történik körülöttük. Falus András emlékeztet rá, hogy a tudósok maguk is laikusokká válnak, egy csillagász ugyanúgy nem ért a vakcinafejlesztéshez, mint a vakcinafejlesztő a fekete lyukakhoz. Nehéz megérteni például azt a hatásos (de hamis) érvet, hogyan üthetik rá előbb a pecsétet egy védőoltás engedélyére egy sosem létezett vírus ellen, mint egy régi gyógyszerére ugyanaz ellen a kórokozó ellen? Nincs itt valami susmus?
Nincs. Egyrészt több régi gyógyszer már hónapokkal ezelőtt engedélyt kapott a koronavírus elleni használatra, például favipiravir, a remdesivir és több szteroid, ezért csökkent a második hullámban a koronavírus okozta halálozás aránya. Másrészt a koronavírus elleni vakcinák csak látszólag újak, a technológiájukat legalább 20-30 éve kutatják, egy részüket más vírus ellen már használták.
Mindez azonban nem magyarázza meg, hogyan válnak oltástagadóvá értelmes emberek, és válik hitkérdéssé egy-egy gyógyszer hatásossága. Megkérdeztük tehát Boldogkői Zsolt molekuláris biológust, virológust, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetét vezető egyetemi tanárt, aki a tudományos munkája mellett aktivista szerepet is vállal, és rendszeresen sorompóba áll a legkülönbözőbb áltudományos nézeteket vallók, oltástagadók és vírusszkeptikusok nézetei ellen.
„A csodavárók hisznek a csodahozóknak – mondja Boldogkői Zsolt. – A ráció táborában sokat kritizálnak a tevékenységemért, mert úgy gondolják, hogy a fő probléma az információk hiánya az oltásellenesek, a vírustagadók és az áltudományos nézetek, a tudományosan nem igazolt hatású készítményekért rajongók körében. Ám ez nem így van. Ezeknek a jelenségeknek nem az ismerethiány a fő oka. Pszichológiai gyökerük van.”
A professzor szerint e pszichológiai tényezők sokfélék lehetnek, ilyenek például a konspirációs eszmékre való fogékonyság, érdekek, vagy vélt érdekek, közösséghez való tartozás utáni vágy, félelmek.
A virológus számos nagy csatája során arra jutott, az iskolában nem pusztán tényeket kellene oktatni, hanem azt is, hogyan lehet felismerni az átverést, ideértve ennek legnehezebb formáját, önmagunk becsapását. „A jelen kor jellemzője a tények és tudás nem kellő tisztelete, ezért is vannak óriási számban a tudományellenesek” – véli a professzor.
Mindezért végső soron a tudomány is felelős. A hit és a gyógyítás sokáig összeforrott, számos vallásnál a pap egyben orvos is. A finnugor népeknél egykoron a sámán gyógyított, a görögöknél Aszklépiosz papjai. A bizonyítékokon, tényeken alapuló modern orvoslás megjelenéséig a gyógyítás elsősorban a hiedelmeken alapult.
A modern tudomány viszont a tényeket és a bizonyítékokat helyezi előtérbe, és ezzel sok esetben elveszi a reményt az emberiségtől. Így akik nem tudományt, hanem reményt szeretnének, azoknak ezt illúzió formájában most az áltudomány adja meg.
Vagy a tudomány eredményeinek félreértelmezése.
Nyitókép: Callista Images / Cultura Creative / Cultura Creative via AFP
Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!
