Új korszak a Városliget szélén: park lett a felvonulási tér, de a birodalmi jelleg maradt
Elkészült az egykori felvonulási tér helyén az új Múzeum Mélygarázs és fölötte a felszíni parkosítás. A Városliget visszakapta az 1951-ben elvett zöldterület egy részét, de a széles Promenád idegen a tájképi park hagyományától. Az új díszsétány célja két olyan középület összekötése, amelyek közül az egyik elvileg fel sem épülhetne a fővárosi önkormányzat szerint, de a Liget-projektben a jelek szerint továbbra is számolnak vele. A színes, modern festmények másolataival díszített mélygarázs mindenesetre menő lett.
A díszburkolatos, széles sétány egyelőre nem vezet sehonnan sehova, a Dózsa György úttal párhuzamosan fut végig a Városliget szélén. Mindkét végén egy-egy építési terület van, ami világosan jelzi, hogy a Promenádot nem magában érdemes nézni, hanem egy nagyobb projekt részeként, aminek a végleges állapota még nagyon messze van a befejezéstől.
És persze nem tudjuk, mi lesz a végleges állapot, mert a Liget-projektről beszélünk, amely idestova tíz éve tart, de továbbra is rengeteg körülötte a bizonytalanság.
A terület az 1950-es évek elejétől a felvonulási tér részét képezte, bár az állampárti diktatúra reprezentatív rendezvénytere ennél jóval nagyobb volt: az Ajtósi Dürer sor sarkától egészen a Hősök teréig tartott. Most annak a szakasznak a rendezése, parkosítása készült el, amely a Marek József utca vonalától a Damjanich utcáig húzódik, de a hatalmas, kopár betonplaccból végső soron semmi nem maradt, mert a következő részt a Műcsarnokig az épülő Új Néprajzi Múzeum foglalja el.
A felvonulási tér a rendszerváltás után csendben domesztikálódott: a monumentális szobrok eltűntek, a dísztribünt lebontották, és minden talpalatnyi helyet elfoglaltak a parkoló autók. A május 1-jei tömegfelvonulások és az április 4-i katonai díszszemlék helyszínéből spontán kialakult felszíni P+R parkoló lett a történelmi belváros szélén, ahol ingyen ott lehetett hagyni az autót akár hetekre. Ebben az állapotában a tér teljesen ártalmatlannak tűnt, elvesztette azt a nyomasztó monumentalitást, ami eredetileg a 20. századi totalitárius diktatúrák európai szinten is jelentős térépítészeti alkotásává, a nürnbergi Reichsparteitagsgelände és a nagy moszkvai sugárutak legközelebbi budapesti megfelelőjévé tette:
„A városligeti Nagykörönd előtt kerül felállításra Sztálin generalisszimusz hatalmas bronzszobra, amelynek leleplezési ünnepségét december 21-re tervezik. A szobormű környékének reprezentatív kialakítása, felvonulások és ünnepségek céljaira történő megfelelő átrendezése szükségessé teszi a Dózsa György-út kiszélesítését is. A jelenleg 27 méter széles útvonalat 65 méterre bővítik. Az útbővítési munkálatok megkezdése előtt lebontják a kiszélesített útterületbe eső építményeket” – tudósított a munkálatok kezdetéről a Magyar Nemzet 1951. július 20-án.
A felvonulási teret a Városligetből hasították ki a sztálinizmus legnyomasztóbb időszakában, letarolva egy széles sávot a történelmi park széléből. Nagy betonlapokkal burkolták, hogy elbírja a díszszemléken felvonuló tankokat és más katonai járműveket, és ezek a lapok egészen a mélygarázs építéséig a helyükön maradtak.
A tarolásnak nemcsak a park fái estek áldozatul, hanem az egykori Városligeti Színház szép szecessziós épülete is az Ajtósi Dürer sor sarkán, a Regnum Marianum-templom a Damjanich utca torkolatánál, valamint a Rondó (Körönd) nevű fákkal szegélyezett, kör alakú sétatér, amely a Liget eredeti főbejárata volt a Városligeti fasor felől. A felvonulási tér kettévágta a Rondót, aminek a keleti kétharmada máig megmaradt, de az Új Néprajzi Múzeum a szabad terület beépítésével most végleg lehetetlenné teszi a visszaállítását.
A mélygarázs fölötti, szomszédos sáv viszont a Liget-projekt legnagyobb parkbővítési lehetőségét kínálta, hiszen itt egy 100 százalékban burkolt térség válhatott újra a Városliget részévé. Az ingyenes felszíni parkoló megszüntetését és a zöldterület helyreállítását egyébként a rendszerváltás óta tervezte a főváros.
„A rendezési terv két nagy lépésből áll. A munkát eszerint az aszfalttá változtatott parkrészek helyreállításával kezdik; a legnagyobb feladat kétségkívül a felvonulási tér újrafásítása és -bokrosítása lesz” – mondta a Népszabadságnak 1993-ban Kardos Zsuzsanna zuglói polgármester. Akkoriban úgy képzelték, hogy a Hősök tere alá bevásárlóközpont (!), múzeumbővítés és mélygarázs kerül, először ezt akarták megépíteni, de szerencsére pénz nem volt rá. A következő ütemben az egykori felvonulási tér alá is mélygarázs került volna. A Demszky-korszak visszatérő kérdése lett, hogy „mikor füvesítik már be a felvonulási teret?” – ezzel a címmel nagyjából kétévente lehetett írni egy cikket. Soha nem füvesítették be.
A Liget-projekt elemei közül a Múzeum Mélygarázst is sok kritika érte. Az építéséhez nem kellett fákat kivágni, de a bírálók aggódtak, hogy a háromszintes, 800 férőhelyes, 15 méteres mélységig lenyúló betonépítmény megváltoztatja a helyi hidrogeológiai viszonyokat, gátszerűen visszaduzzasztja a talajvizet, ami a Dózsa György úti lakóházak felé áramolva eláztathatja az alapjaikat. A szakhatóság 2017-ben nem osztotta ezeket az aggodalmakat és azt mondta, hogy mindkét oldalon legfeljebb 20 centis talajvízszint-változásra lehet számítani, ezért a kormányhivatal nem is írta elő környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatását. Hosszú pereskedés kezdődött a tiltakozó CivilZugló Egyesület és a Városliget Zrt. között, és idén nyáron a bíróság a civilek ügyféljogainak megsértése miatt megsemmisítette a korábban kiadott építési engedélyt. Csakhogy mélygarázs időközben megépült, úgyhogy már mindegy.
A West Hungária Bau által 7,9 milliárd forintért felépített mélygarázst december 6-án átadták, a VI., VII. és XIV. kerület lakói kedvezményesen használhatják, sőt az esti-éjszakai időszakban 200 ingyenes parkolóhely is a környéken lakók rendelkezésére áll. A 9000 négyzetméteres építményből a felszínen csak négy lejáróépület jelenik meg, ezek azonban a terület hatalmas méreténél fogva nem vészesen zavaró hatásúak (ellentétben azzal, amikor egy szűk belvárosi térre kerülnek be hasonló rámpák és liftházak, mint a József nádor vagy a Pollack Mihály téren), és nem is rosszul formáltak:
Sokkal érdekesebb, ami a föld alatt van, mert a mélygarázsnak igyekeztek önálló vizuális identitást adni, és ha már a múzeumi negyedet szolgálja ki, a falakat 20. századi és kortárs magyar festmények másolataival díszítették a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Tizenkét művész absztrakt alkotásai kerültek fel a betonfalakra: Bak Imre, Bortnyik Sándor, Fajó János, Hopp-Halász Károly, Kassák Lajos, Keserü Ilona, Konok Tamás, Lantos Ferenc, Maurer Dóra, Moholy-Nagy László, Nádler István és Victor Vasarely egy-egy munkájának reprodukciói (itt lehet az összes képet végignézni). A garázs minden szekcióját élénk színek jelölik (a zöld szekcióban vannak például az elektromos töltőállomások), és minden szekcióhoz tartozik egy-egy alapszínében azonos festmény, ami sokszor ismétlődik a falakon.
Így fest az első szint:
Az összhatás tényleg izgalmas, az ötlet kiválóan működik, egyrészt azért, mert ezek valóban remek képek, másrészt az absztraktságuk miatt alkalmasak is dekorációnak, nem zavaró a hatásuk a hétköznapi, szigorúan funkcionális környezetben. Ugyanezért jó dekorációs elemek az 1990-ben készített absztrakt zománcképek a 3-as metró északi szakaszán, vagy a most felújított déli szakasz egyes állomásait díszítő alkotások. Egy metróban vagy egy mélygarázsban elég groteszk hatást keltene Munkácsy Krisztus-trilógiája vagy az Esterházy Madonna a falra stencilezve.
Sokkal kérdőjelesebb az, ami a felszínen történt.
Kétségtelen, hogy eltűnt a beton- és autósivatag, a felszín rendezett és zöldebb lett. Ugyanakkor csalódnia kellett annak, aki azt gondolta, hogy legalább itt hagyományos értelemben vett parkot, a Városliget többi részéhez hasonló tájképi kertet hoznak létre.
Általában is igaz a parkfelújítási munkálatokra, hogy a Városligetet az állami beruházó nem történeti kertként kezeli. Az átalakítás kulturáltabb viszonyokat teremt, de vezérfonala nem a 19. századi parkszerkezet (és főként a tájképi kerti atmoszféra) minél teljesebb helyreállítása, hanem a szabadidős funkciók bővítése. Európa egyik legrégebbi városi parkja esetében ez megkérdőjelezhető döntés, ami nyilván magyarázható a mai használói igényekkel – de szerencsésebb lett volna a Ligetet egy kortárs szabadidőparkkal bővíteni, és a tájképi kerttől idegen, elkerített létesítményeket (kutyás élménypark, sportcentrum, Nagyjátszótér) ott elhelyezni. A szomszédos Dürer Kert területe erre ideális lett volna, de az állam hosszú tanakodás után végül letett a megvásárlásáról, és átengedte egy brutális, sivár ingatlanfejlesztésnek, ami az elmúlt hetekben kezdődött meg az egykori Professzorok Háza lebontásával.
A Promenádban van valami birodalmi jellegű monumentalitás, mintha az egykori felvonulási tér élne benne tovább. A tágasságnak, a Dózsa György út házsorára megnyíló széles rálátásnak van szépsége, de ez a nyílegyes állami díszsétány mégis teljesen idegen a Városligettől. Mellette van, de nem a része, még akkor sem, ha a Liget emblematikus platánfái szegélyezik. A platánsor csak az egyik oldalon folyamatos, jobb kéz felől meg-megszakad, és a liftházak is belelógnak. Az allé féloldalassága némiképp oldja a túlzott merevséget, de a Promenád húzásából is elvesz, és főként zavaró, mint egy ferdén felrakott ajtó.
Mindebben a legfurcsább az, hogy Baán László, a Liget-projekt miniszteri biztosa az új épületekkel kapcsolatos bírálatokat rendre azzal hárította el, hogy a Városligetben nőni fog a zöldfelületek aránya. A legnagyobb zöldítési lehetőséget a parkot behálózó, szükségtelenül széles betonutak feltörésében, beszűkítésében látta.
Baánnak igaza volt abban, hogy a Ligetben fölöslegesen magas az aszfaltozott területek aránya. Ez annak az időszaknak a hagyatéka, amikor a parkot a Budapesti Nemzetközi Vásár használta (1974-ig), és a belső úthálózatot autóutakká alakították. Az Olof Palme sétányt tavaly valóban keskenyebbre vették, az aszfaltozott felület szélessége 14 méterről 6 méterre csökkent, amivel 1600 négyzetméternyi zöldfelületet adtak vissza – és az esztétikai hatás is sokkal kedvezőbb lett.
Ezzel szemben az új parkrészen annyi burkolatot raktak le, amennyit csak bírtak. De vajon miért?
A mélygarázs fölötti terület felszínrendezése azt tükrözi, hogy az Új Néprajzi Múzeum felépítésével a Dózsa György út menti sáv leválik a parkról, és a Hősök tere körüli kulturális intézményi zóna meghosszabbításává válik:
ezért a rengeteg burkolt felület, és épült olyan széles Promenád, amin tömegeknek kellene fel-alá vonulniuk.
A Promenád egyik végpontja az Új Néprajzi Múzeum hátsó homlokzata, a másik pedig a Városligeti Színház, amit egyelőre egy molinó idéz meg az építési telek kerítésén. A története során sok néven futó, Vágó József által 1908-ban tervezett színházépület a magyar szecesszió kivételesen szép alkotása volt, és a tervek szerint másolatát újra felépítenék az Ajtósi Dürer sor sarkán. Mármint a Városliget Zrt. tervei szerint, mert a fővárosi önkormányzat ezt ellenzi. A színház is egyike annak a három épületnek (az Új Nemzeti Galéria és az Innováció Háza mellett), amelyekre elvileg vonatkozik Karácsony Gergely főpolgármester és a kormány tavaly megkötött megállapodása: addig nem épülnek fel, ameddig ezt a főváros nem akarja. Csakhogy erre az épületre is alkalmazható Baán László februárban tett kijelentése az Új Nemzeti Galériáról, hogy „a kormány nem tett le a tervről, nem mondott le a céljairól, mert a Liget-projekt mellett szóló érvei nem változtak. Van egy politikai helyzet, amiben a kormány vállalt egy önkorlátozást.”
A molinóra kirakott látványterv erős üzenet a városvezetés felé, hogy a terv – aminek érvényes építési engedélye van és nyáron Vidnyánszky Attila is megszólalt az érdekében – továbbra is aktuális. És erős üzenet maga a Promenád is, mert színház nélkül ez a sétány teljesen értelmetlen, nem vezet sehonnan sehova. Bár ha megnézzük a háború előtti térképeket, kiderül, hogy az eredeti színház nem merőlegesen állt az új Promenád vonalára, hanem a zöldbe ágyazva, némiképp ferdén helyezkedett el. Ha tehát a rekonstrukció hiteles, akkor a Promenád és az épület viszonya nem lesz annyira ridegen szabályos, mint ahogy a molinó alapján gondolnánk.
A színház ügye természetesen csak mellékhadszíntér a Liget körüli csatában, mert ez a viszonylag kis épület nyilvánvalóan sokkal kevesebbet venne el a parktól, mint bármelyik másik, hatásában össze sem lehet hasonlítani a Nagyrét mellé tervezett Új Nemzeti Galériával. De annyi vereség után a Liget védői már ebben sem akarnak engedni. Pedig ezen a sarkon valóban nagyon régóta álltak épületek a park peremén. A színház elődje, a Városligeti Aréna már az 1840-es években is létezett, mellette pedig egy oszlopos vendéglő várta a parklátogatókat egészen a 20. század elejéig. Otto Petzval 1851-ben készült városligeti helyszínrajzának részletén mindkét épület jól látható:
A térkép azt is megmutatja, hogy nézett ki a területsáv a tájképi kert időszakában, amikor a Városliget még az eredeti formáját őrizte. A park külső határa mentén végigfutott egy szabálytalan vonalvezetésű sétány, az angol tájképi kertek nélkülözhetetlen elemének számító perimeter walk. A körsétány ma is megvan például a londoni Regent’s Parkban vagy a magdeburgi Volksgartenben (mindkettő nagyjából a mi Városligetünkkel egyidős korai városi park). A körsétány szerepel a Liget eredeti tervezője, Heinrich Nebbien 1816-os eredeti parktervén, és arról tanúskodik, hogy Nebbien jól ismerte a korabeli nyugat-európai parképítészeti trendeket, a Petzval-féle térkép pedig annak bizonyítéka, hogy ténylegesen meg is épült, valószínűleg már a Városliget kialakításakor.
A Liget folyamatos megnyirbálása miatt ez a régebben Városligeti körútnak is nevezett körsétány ma már csak a Hermina úttal és az Ajtósi Dürer sorral párhuzamos szakaszon létezik (hivatalosan Ocskay László út, Asztana út, Ferencsik János út és részben Konrad Adenauer út neveken). A mai Dózsa György út mentén futó szakasz, ami egy időben a Színkör út nevet viselte, megmaradt egészen a felvonulási tér kialakításáig. Utána a tér park felőli szélén egy új, egyenes betonutat alakítottak ki, amire később rávezették a 75-ös és a 79-es trolit, a 74-es troli pedig a placcot keresztben átvágva kanyarodott be a Dembinszky utcába.
A mélygarázs építésének kezdetén, 2017-ben a trolikat kivezették a Ligetből, és új felsővezetéket építettek nekik a Dózsa György úton, ami egyértelműen kedvező változás. A körsétányt viszont a mélygarázs fölötti szakaszon nem állították helyre, mivel helyét az új Promenád foglalja el. Ennek nincs előzménye a Városliget parkszerkezében, ugyanis ezen a helyen sosem álltak kiemelt középületek korábban, amikhez ilyen ünnepélyes hatású díszsétány tartozhatott volt.
A tervezők ennek ellenére megoldották, hogy a körsétány ne maradjon csonka, az Ocskay László utat továbbvezették valamivel beljebb húzva az eredeti nyomvonalától:
Habár abban nem vagyok biztos, hogy a körsétányt feltétlenül újra kellett aszfaltozni teljes hosszában, mert lehetett volna ez egy kevésbé autóút jellegű murvás parksétány is, a tervezők legalább azt megtették, amit lehetett: a Promenád megvalósítása mellett a körsétány is újra megjelenik, nagyjából az eredeti funkciójában, még ha nem is egészen az eredeti helyén. Továbbvezetni azonban az Új Néprajzi Múzeum miatt innen már nem lehet.
A régi park megújított sávja a Promenád mellett az egész terület legkellemesebb része, és azt is fájdalmasan mutatja, hogy ha az állami beruházó és a kortárs tájépítészet kicsit jobban szeretné a természetet és kevésbé a burkolatokat meg a geometriát, akkor mennyivel vonzóbb zöldterületeket kapnánk. Az új elemek, mint a gumiborítású futókör, a sakkasztalok (mellettük sakkfigurák fémvázába ültetett bokrokkal) és a szabadtéri gyúrópálya ötletesek és elég távol vannak egymástól ahhoz, hogy a park ne tűnjön túlzsúfoltnak, a fa- és növényállomány változatos, a széles gyepes felületek és az aszfaltmentes út természetes hatású:
Valójában az egész Városligettel ennyinek kellett volna történnie.
Nyitókép: Az új városligeti Promenád (Fotó: Zsuppán András/Válasz Online)
