Tegnap csak tetőzött Trump kéthónapos ámokfutása – ezek a lépései vezettek ide
A világ egyik legrégebbi demokráciája súlyos válságban van, mivel az elnök olyasmit csinált, amivel nagyon régóta egyetlen elődje sem próbálkozott: nem ismerte el a választási vereségét, és nem hajlandó civilizált módon átadni a hatalmat utódjának. Márpedig ez a biztonságosan működő demokrácia lényege. Sorra vesszük, hogy minek kellett volna történnie a választás óta, mit parancsolt a jog és a szokásjog, és melyik ponton lépte Donald Trump azt a vörös vonalat, amit soha nem lett volna szabad. (Frissítés: 10 után érkezett a hír, hogy Trump tudomásul vette a választás eredményét.)
Tegnap példátlan jelenetek szemtanúja lehetett a világ, amikor trumpista tüntetők betörtek az amerikai törvényhozás épületébe, a Capitoliumba, megszállták a tanácskozótermeket, és megakadályozták az elnökválasztás eredményének hitelesítését. Mike Pence alelnököt közben egy hátsó ajtón kellett kimenekíteni, négy ember meghalt, és a Nemzeti Gárdának kellett az épületet visszafoglalnia. A „példátlan jelenet” többnyire olcsó zsurnalizmus, de most valóban ez a helyzet: emberemlékezet óta nem volt arra példa, hogy Amerikában békés és civilizált hatalomátadás helyett káosz és erőszak uralkodjon. Donald Trump sok tekintetben szokatlan elnök volt, bár november 3-ig, az elveszített választás napjáig ez inkább stíluskérdés maradt.
Az elmúlt két hónap azonban valóban új minőséget jelent – mégpedig szégyenleteset – az elnökség történetében. Minden demokrácia stabilitásának leglényegesebb biztosítéka a választást követő zökkenőmentes hatalomátadás, az az elvárás, hogy a vesztes vezető adja át a hatalmat utódjának cirkusz, erőszak és trükközés nélkül. Olyan országokban szokott ez az elv sérülni, amiket maga Trump nevezett kegyetlen szókimondással „shithole countries”-nak: a harmadik világ botladozó demokráciáiban, de semmiképpen sem a megszakítatlan demokratikus hagyományára joggal büszke Egyesült Államokban.
2021 elején Washington klasszikusan fenséges középületeiben olyasmi zajlik, ami kísértetiesen emlékeztet afrikai és dél-amerikai államok zaklatott vezetőváltásaira.
Nézzük, mi csúszott félre az elmúlt hetekben a hatalomátadási folyamatban, és hogyan jutott el Trump odáig, hogy már nemcsak a demokrata érzelmű publicisták vádolhatják diktatórikus ösztönökkel, mint az előző négy évben, hanem kijelenthető: az elnök megszegte az alapvető demokratikus normákat.
1) Donald Trump elveszítette a november 3-án megtartott elnökválasztásokat. Valójában nem történt politikai földindulás a 2016-os választáshoz képest, de kulcsfontosságú csatatérállamokban fordítani tudtak a demokraták. Izgalmasan szoros helyi küzdelmek (különösen Georgia, Pennsylvania és Arizona államokban) után teljesen egyértelmű eredmény született: Joseph Biden demokrata jelölt 306 elektori helyet szerzett meg, Donald Trump pedig 232-öt. Jogi jelentősége ugyan nincs, de Bidenre sokkal többen voksoltak, mint az elnökre, 81,3 millióan, míg Trumpra csak 74,2 millióan.
2) Trump már a választás közben olyasmit csinált, amit nem szokás: a végleges eredményeket meg sem várva győztesnek hirdette magát. Még bőven tartott a szavazatok megszámolása, amikor november 4-án 6.45-kor kiírta a Twitterre: „Este bejelentést teszek. Nagy GYŐZELEM!” Ezen a ponton valójában semmit nem lehetett tudni a választások eredményéről, és egyetlen felelős médium sem hirdetett nyertest, mert a legfontosabb csatatérállamok eredményei messze voltak a teljes feldolgozottságtól. Nagyjából három nappal később, november 7-én vált csak világossá, hogy Biden nyert.
3) Néhány órával később, még mindig november 4-én Trump sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban, és kijelentette, hogy csalás történt. „Őszintén: ezt a választást megnyertük. Mindenhol nyerésben voltunk. És egyszer csak mindenhol megfordult. Ez az amerikaiak átverése. Szégyen az országra.” Miközben továbbra sem volt biztos eredmény, Trump már a voksolás napjának estéjén megalkotta az elcsalt választás mítoszát. Az elnök viselkedését joggal nevezték sokan példátlannak és felháborítónak, mivel Trump úgy kérdőjelezte meg a választás legitimitását, hogy semmilyen konkrét bizonyítékot nem mutatott fel.
4) A vereség elismerése az amerikai demokrácia szinte kötelező érvényű hagyománya. 1896 óta Trump az első elnökjelölt, aki ezt (mindeddig) megtagadta. A vereséget elismerő beszéd azért lényeges, mert lecsillapítja a felfokozott indulatokat, és a nemzeti egységet hangsúlyozza a megosztottság hónapjai után. A kampány rendszerint a sárdobálás időszaka, túlzások és hazugságok záporoznak mindkét oldalról, a beszéd viszont megbékít és újrateremti a közösség némiképp megbomlott egységét. Fontos, hogy ez az üzenet a hívek számára leghitelesebb forrásból, a vesztes jelölttől érkezik.
A hagyományt egy demokrata politikus, William Jennings Bryan teremtette meg, aki nyilvánosságra hozta a nyertes republikánus jelöltnek küldött telegramja szövegét. Mindössze két mondatból állt: „Jones szenátor most hozta tudomásomra, hogy az eredmények alapján Önt választották meg, és én sietek gratulálni ehhez. A kérdést az amerikai nép elé terjesztettük, és az ő akaratuk törvény.” Bryan ezt egyszerű udvariassági gesztusnak tartotta, de a lépésnek nagyon jó visszhangja volt, és az azóta eltelt 120 évben mind a 32 vesztes elnökjelölt követte példáját. Al Smith volt az első, aki 1928-ban rádióbeszédet tartott, Adlai Stevenson pedig 1952-ben élő tévéadásban gratulált Eisenhowernek. A beszéd sok politikus számára pályafutása végét is jelzi, ezért fontosnak érzik, hogy méltósággal távozzanak, és összegezzék mindazt, amiért küzdöttek, ahogy 2016-ban Hillary Clinton tette. A közelmúlt republikánus jelöltjei közül különösen emlékezetes volt John McCain 2008-as megindító, hazafias beszéde. Elvileg Trumpnak még mindig maradt egy kis ideje, hogy továbbvigye a hagyományt, bár méltóságteljes távozásról már nem beszélhetünk. Jogilag erre semmi nem kötelezi, és az eredményt sem befolyásolja, hogy ő elismeri-e vagy sem.
5) A vesztes jelöltnek joga van vitatni az eredményt, de az 1887-es választási törvény szerint ez nem torkollhat végtelen jogi huzavonába: a safe harbornak nevezett határidő után az egyes államok által megállapított részeredményeket (vagyis az elektorok kiválasztását) véglegesnek kell tekinteni. A safe harbor idén december 8. volt. Minden választáson történhetnek szabálytalanságok, amiket ki kell vizsgálni, a nagyon szoros eredményeknél kötelező is az újraszámolás. Trump az ügyvédje, Rudy Giuliani irányításával kiterjedt jogi hadjáratot indított, és azt ígérte, bebizonyítja, hogy tényleg tömeges választási csalás történt. Az elnök viselkedése nem volt elegáns, de eddig a kijelölt jogi keretek közt maradt: egy olyan lehetőséggel próbált élni, amit a törvények biztosítottak számára. A 2000-es választás vesztes jelöltje, Al Gore is egészen a safe harbor végéig, december 13-ig vitatta az eredményt, mivel az egész voksolást eldöntő Floridában rendkívül szoros volt az állás, és ment a szavazatok újraszámolása. A Legfelső Bíróság december 12-én azonban a safe harbor napján leállította a folyamatot, és kimondta, hogy nincs helye további vitának. Gore másnap elismerte a vereségét.
6) Trump nem tudott semmilyen jogi eredményt elérni a safe harborig, mégsem ismerte el, hogy vesztett. Összesen 57 jogi eljárást indítottak el, hogy a csalásokat bebizonyítsák, de december közepére ezek szinte mind elbuktak a bíróságokon. Jó néhány esetben az ügyek a fellebbezések miatt még folytatódnak, de a safe harbor miatt elvesztették a jelentőségüket. Érdemi, nagy léptékű csalást sehol nem sikerült igazolni. Bill Barr igazságügyminiszter december elején elismerte, hogy a tárca vizsgálata sem talált semmilyen jelentős választási csalást (majd két hét múlva lemondott, mintha csak óvakodna részt venni a végjátékban). Trump korábban beszélt arról is, hogy a Legfelső Bíróság döntheti el a választás eredményét. Erre egyetlen precedens volt, az említett 2000-es eset. Idén azonban a testület december 11-én mérlegelés nélkül kihajította Texas állam beadványát, amely az eredmény felülvizsgálatát kérte. Trump ezt úgy kommentálta, hogy a bíróság „csalódást okozott, nincs bölcsessége, nincs bátorsága” – noha a kilencfős testületben masszív konzervatív többség van, három tagját Trump nevezte ki. A jogi fázis vége óta joggal mondhatjuk: Trump mindenféle alap és bizonyíték nélkül vádaskodik, amikor csalásról beszél. Mivel tények helyett már csak a vak hit maradt, nem véletlen, hogy az elszánt hívek táborában prominens hely jut az olyan őrülteknek, mint a tegnapi Capitolium-foglalás vezére, QAnon Sámán, aki az elmúlt évek legnagyobb hatású amerikai összeesküvés-elméletének terjesztője.
7) Az elektori testület december 14-én megválasztotta elnöknek Joseph Bident, ahogy az várható volt. Nagyjából ez volt az utolsó pont, amikor Trump még a vereséget elismerve, többé-kevésbé civilizált módon távozhatott volna. Az 1963-as elnöki hatalomátadási törvény részletesen szabályozza, hogyan kell a távozó elnöki kormányzatnak biztosítania a zökkenőmentes váltást. A General Services Administration nevű kormányszerv vezetőjének a választás után mielőbb megerősítő okiratot kell küldenie a nyertesnek, amelynek birtokában az közpénzből felállíthatja saját hivatalát, és megkezdheti az átadás-átvételt. A szerv vezetője, Emily Murphy először halogatta az irat kiállítását, november 23-án azonban kiadta. Murphynek nem volt más lehetősége, az elnökkel ellentétben ugyanis a hivatalnokot törvény kötelezi a választási eredmény elismerésére. Ezt még Trump is elismerte, amikor azt twittelte, hogy köszöni Murphy munkáját és sajnálja a rengeteg zaklatás miatt: „Az ország érdekében én ajánlottam Emilynek és csapatának, hogy tegye meg, amit meg kell tenni a kezdeti protokollokkal kapcsolatban, és csapatomnak is ugyanezt mondtam” – vagyis ettől a dátumtól kezdve zajlik egy teljesen hivatalos hatalomátadási aktus, Biden pedig „megválasztott elnöknek” (president-elect) minősül.
8) A nyilvánvaló tények elismerése helyett Trump intenzív kampányt kezdett a választási eredmény felülírása érdekében. Ennek látható része az volt, hogy nagygyűléseket tartott, rengeteget posztolt a Twitterre a nemlétező csalásról, és felszította lelkes és elkötelezett szavazóbázisa indulatait. Erre ráfogható, hogy politika (bár felelőtlen és eszeveszett), de a nem látható része már jogi értelemben is aggályos. A The Washington Post hozta nyilvánosságra, hogy Trump január 2-án felhívta Brad Raffensperger georgiai (republikánus) belügyminisztert, és egy órán át győzködte, hogy változtassa meg a hivatalos végeredményt, és „találjon” neki 11780 szavazatot, eggyel többet, mint amennyivel veszített az államban. A telefonhívásnak a hangfelvétele is megvan, így nem kizárt, hogy Trump ellen eljárást lehet indítani választási joggal való visszaélés gyanúja miatt, habár ez valószínűleg nem lenne eredményes (jogsértéshez az kellene, hogy Trump tudatában legyen a vereségének, és mégis meg akarja változtatni a számokat – ezt nehéz lenne rábizonyítani).
Hogy Trump viselkedése milyen mértékben eltér a bevett normáktól, azt mutatja, hogy utoljára 1877 januárjában történt olyan, hogy a beiktatás előtti hetekben még mindig folytatódott a politikai küzdelem a két jelölt között. Akkor tulajdonképpen a polgárháborút vívták újra pártszínekben a déliek és az északiak, mindkét erő csalássorozattal vádolta a másikat, az elektori kollégium nem tudott szavazni, és a választást végül egy különleges eseti bizottság döntötte el. Az 1887-es törvény pont azért született, hogy ne alakulhasson ki hasonló helyzet, és a legapróbb részletekig szabályozott legyen az átmeneti időszak. A törvény jól vizsgázott, hiszen Trump minden kísérlete ellenére a jelenlegi krízis „csak” morális és politikai, de közjogi bizonytalanság nem állt elő.
9) Ahogy közeledett az elektori választási eredmény kongresszusi hitelesítésének sorsdöntő pillanata (január 6.), Trump nyomás alá helyezte Mike Pence alelnököt, hogy kövessen el súlyos alkotmánysértést. A Kongresszusnak az elnökválasztási folyamatban nincs érdemi szerepe. Az említett 1887-es törvény szerint a ládákban beérkezett elektori szavazatokat a törvényhozás két háza közös ülésén hitelesíti. Elvileg van arra lehetőség, hogy egy elektori szavazatot érvénytelenítsenek, amennyiben a képviselőház és a szenátus egy-egy tagja közösen óvást emel. A két ház ekkor külön megtárgyalja a kérdést legfeljebb két óra alatt, de a szavazat érvénytelenítéséhez a döntésüknek összhangban kell lennie. Soha nem fordult még elő, hogy ilyesmi történjen, Trump elszánt támogatói a republikánus pártban mégis megpróbálkoztak ezzel azon az ominózus ülésen, amit a tüntetők félbeszakítottak. Trump biztatta őket Twitteren, és fenyegette azokat a képviselőket, akik ellenezték ezt a taktikát.
A dolog azért teljesen értelmetlen, mert a képviselőház demokrata többségű, vagyis képtelenség a megtámadott szavazatokat összhangban érvényteleníteni, csak az időt lehet így húzni néhány óráig. Mitch McConnel, a republikánus párt szenátusi frakcióvezetője szenvedélyes beszédben kérte képviselőtársait, hogy ne tegyék ezt:
„A szavazók, a bíróságok, az államok mind döntöttek. Ha felülbírálnánk őket, örökre kárt tennénk köztársaságunkban. Ha ezt a választást pusztán a vesztes fél vádaskodásai miatt felül lehetne írni, demokráciánk halálos spirálba kerülne. Soha többé nem fogadná el az egész nemzet egy választás eredményét sem.”
Olyan politikus fogalmazott így, aki mindvégig lojális volt Trumphoz, és egészen december 15-ig halogatta Biden győzelmének elismerését. A drámai szavak nemcsak a képviselőkhöz szóltak, hanem még inkább Pence alelnökhöz, aki igazán nyomorult helyzetben találta magát. A trumpista repubikánusok ugyanis semmit nem kockáztattak, az eljárásuk értelmetlen ostobaság volt, de teljesen jogszerű. Pence-t viszont Trump arra próbálta rávenni, hogy az ülés elnökeként nyilvánítsa érvénytelennek az elektori voksok egy részét. Az alelnök szerepe tisztán ceremoniális, ki kell bontania a ládákat, és felolvasnia a voksokat. Egyetlen esetben történt olyan, hogy az alelnök érvénytelenítette Wisconsin állam elektori szavazatait, 1857-ben (rossz napon adták fel őket egy hóvihar miatt, de aztán végül mégis beleszámolták őket az eredménybe). Az említett 1887-es, máig érvényes választási törvény viszont kizárja ezt a lehetőséget. Trump ennek ellenére január 5-én azt írta Twitteren: „Az alelnöknek joga van visszautasítani a csalással megválasztott elektorokat.” Egy georgiai választási nagygyűlésen pedig azt mondta aznap a tömegnek: „Remélem, Mike Pence, a mi kiváló alelnökünk a segítségünkre siet. Nagyszerű srác. Persze, ha nem segít nekünk, nem fogom annyira kedvelni.” Trump ezekben a napokban kétszer is találkozott Pence-szel a Fehér Házban, hogy rávegye az akcióra.
Pence négy évig elszántan hűséges alelnöke volt Trumpnak, de főnöke most tényleg nagyon sötét dolgot kért tőle. A választási eredmény önkényes megsemmisítése ugyanis puccs, a demokratikus rend elleni támadás. Teljesen zavaros alkotmányos helyzet alakult volna ki, de Pence óriási személyes kockázatot vállalt volna érte, mert az ilyesmiért már tényleg börtönbe is lehet kerülni. Ráadásul úgy, hogy Trump maga nem kockáztatott semmit.
A jogász Pence napokig gondosan tanulmányozta a jogszabályi hátteret, majd egy nappal az ülés előtt egy munkaebéden megmondta Trumpnak, hogy ezt azért nem vállalja be a kedvéért. A The New York Times erről szóló tudósítását Trump közleményben fake news-nak nevezte, de nem volt az, mert az ülés napján Pence közleményt adott ki, hogy az alelnöknek nincs jogköre megtenni, amit Trump követel.
10) És így érkezett el január 6., amikor Trump az ülés napjára tömeggyűlést hívott össze Washingtonba, és a beszéde végén felhívta a tüntetőket, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz. „Végigsétálunk a Pennsylvania sugárúton… és megpróbáljuk a republikánusainkat, legalábbis a gyengéket, mert az erősek nem szorulnak a segítségünkre, megpróbáljuk megadni nekik azt a büszkeséget és merészséget, ami ahhoz kell, hogy visszavegyük az országunkat” – mondta. Mivel a beszédben ismét arról beszélt, hogy Pence szedje össze a bátorságát, a tömeg odaküldésétől valószínűleg azt várta, hogy az alelnök ennek hatására mégiscsak érvényteleníti a szavazatokat, de az eredmény a Capitolium elfoglalása lett. A voksok hitelesítése ettől csak félbeszakadt egy időre, de aztán az épület visszafoglalása után újrakezdődött. Semmi nem akadályozhatja meg, hogy Bident január 20-án beiktassák az Egyesült Államok 46. elnökeként. Viszont
Trump olyan szégyenletes helyzetet állított elő, hogy beszédének hatására az amerikai törvényhozás palotája órákra fegyveres tüntetők és nevetséges jelmezeket viselő elmebetegek kezére került, amire még soha nem volt példa.
A történtekért szinte mindenki Trumpot hibáztatja, Mitt Romney korábbi republikánus elnökjelölt például úgy fogalmazott, hogy ez nem más, mint „az Egyesült Államok elnöke által szított felkelés” és „példátlan támadás demokráciánk ellen”. George W. Bush volt (republikánus) elnök pedig azt mondta, „így szokták elvitatni a választási eredményeket egy banánköztársaságban, de nem a mi demokratikus köztársaságunkban”. Saját volt védelmi minisztere, Jim Mattis szerint Trump hazátlan lesz, mert az elnökséget arra használta fel, hogy megmérgezze a közbizalmat. Hosszan lehetne sorolni a hasonló nyilatkozatokat jobboldalról (balról is, de az magától értetődik). A történtek után az elnökre óriási nyomás nehezedik a republikánus párt részéről, hogy ismerje el az eredményt, és a beiktatásig hátralévő két hétben fogja be a száját és váljon láthatatlanná. Trump nincs abban a helyzetben többé, hogy ennek ellenálljon. Ezt mutatja, hogy másnap rövid közleményt adott ki arról, hogy „rendezett hatalomátadás lesz január 20-án”, habár továbbra is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a választás eredményével.
Politikai színrelépése óta rengeteg találgatás jelent meg arról, hogy lesz-e olyan pillanat, amikor a kiszámíthatatlanul viselkedő Trump egyszer tényleg túltolja a biciklit. Ez a pillanat tegnap jött el.
Nyitókép: AFP/Getty Images/Win McNamee
