„Amíg Gyurcsány nem mond új őszödi beszédet, nincs esély Orbán leváltására”
Hogyan lehetséges, hogy a mindenki által elismerten tehetséges Orbán Viktor képtelen jól kormányozni és alapvetően elhibázott stratégiát valósít meg? – teszi fel a kérdést Papp József. Vendégszerzőnk szerint a válasz valahol ott keresendő, amiről Kovács Tibor írt a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában: a magyar politikából fájdalmasan hiányzik a konzervatív-liberális alternatíva, ami a nyugati civilizáció egyik legerősebb tartóoszlopát képezi. De hogy jön ide Gyurcsány? S Pálinkás József? Az alábbi cikkből kiderül. Vélemény.
Elgondolkodtató írást jelentett meg Marosán György a hvg360-on, „Nyikorgó biciklin” a rossz irányba címmel. A stratégiai tudományokból ismert stratégiai mátrix segítségével mutatja be, hogy bármely szervezetet (így a magyar kormány is) tevékenységének minősége alapján az alábbi négy kategóriába lehet sorolni:
- Jó – kormányok esetében a közjó megvalósulását leginkább elősegítő – célokat valósít meg, hatékony módon.
- Jó stratégiát követ, de rosszul valósítja meg őket.
- Rossz irányba halad, de a megvalósításban hatékony.
- Rossz úton jár és a megvalósítás is rossz.
Marosán szerint Orbán Viktor kormányának tevékenysége valahol a 3. és 4. kategóriával jellemezhető: rossz irányba viszi az országot, és – hiába a kétharmad – nem is kormányoz jól. Ezzel olyan helyzetbe lavíroz bennünket, amelyből kikecmeregni szerinte nagyon nehéz lesz, ha egyáltalán lehetséges. Marosán a nemzetközileg elfogadott sztenderdek alapján mondja azt, hogy rossz irányba megy az ország és állításait nehezen lehetne cáfolni. Magam is hasonlóan gondolkodom, felháborodásomnak, hogy csúszunk lefelé, többször is hangot adtam, legutóbb a g7.hu-n.
Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges, hogy a mindenki – még az ellenfelei által is – elismerten tehetséges Orbán Viktor, akinél jobban senki sem ismeri a politika csínját-bínját, képtelen jól kormányozni és alapvetően elhibázott stratégiát valósít meg, ahelyett, hogy kétharmados támogatással a háta mögött a lehető legjobb és legfenntarthatóbb pályára állítaná Magyarországot? A válasz valahol ott keresendő, amiről Kovács Tibor is ír a Válasz Online-on megjelent figyelemre méltó publicisztikájában: a magyar politikából fájdalmasan hiányzik a konzervatív-liberális alternatíva, az, ami a nyugati civilizáció egyik legerősebb tartóoszlopát képezi. Orbán a balliberális elit impotens kormányzására illiberális választ adott, pedig megtehette volna, sőt,
politikai indíttatása arra predesztinálta volna, hogy végre Magyarországot is újra megtermékenyítse a konzervatív-liberális ideológia.
Az, amely a reformkorban és a 19. század végén oly nagyszerűvé tette az országot.
A rendszerváltáskor megcsillant a remény, hogy végre elindulhatunk egy konzervatív-liberális úton, de hamar kiderült, hogy a konzervatív és liberális elit képtelen együttműködni. A Demokratikus Charta létrejöttével pedig ez teljességgel lehetetlenné vált, ráadásul ez a koalíció olyan küldetést valósított meg, amit talán prominensei sem gondoltak, visszahozták a meghaladni kívánt kádári struktúrákat. Orbán Viktor levonta azt a téves konklúziót, hogy a balliberális elit hatalmát lehetetlen a konzervatív-liberális ideológia nagyszerűségére alapozva megtörni, az csak úgy lehetséges, ha a posztkádári struktúrákhoz hasonlóakat sikerül létrehozni, csak jobban. Ehhez egyesítette a jobboldalt, úgy, hogy közben a lehető legnagyobb cinizmussal tökéletesen kiüresítette és önmaguk karikatúrájává tette a konzervatív-liberális értékeket, holott éppen azokra kellett volna alapoznia az jobboldal integrálását.
Az, hogy Orbán Viktor ellopja a rendszerváltást, akkortájt – a kilencvenes évek közepén – még nem volt ennyire nyilvánvaló. Nem is akartunk hinni a fülünknek, amikor 1998 májusában, miután Orbán Viktor – meglepetésre – megnyerte a választásokat, a konzervatív-liberális eszme iránt régóta elkötelezett ZZ barátunk (alias Zimányi Zoltán), egy baráti találkozón figyelmeztetett bennünket: vigyázzatok, Orbán Viktort Isten büntetésül küldte a magyarokra, mert hajlamosak hinni a populista narratíváknak, képesek voltak visszaszavazni a komcsikat a hatalomba 1994-ben és hagyják, hogy a konzervatív-liberális eszméket is kiforgassák.
ZZ – amúgy tehetséges közgazdász is volt – az MDF-ben kezdte a politizálást, de hamar margóra szorult: egyik alapítója volt ugyanis a párton belül működő Szabadelvű Körnek, amelynek működését a párt csurkista szárnya minden eszközzel ellehetetlenítette. Az MDF bukása után ZZ maradt a térfélén, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületben még tisztséget is vállalt, így testközelből, személyesen ismerhette a karrierjét a jobboldal egyesítésére építő Orbán Viktort. ZZ kiváló jósnak bizonyult, a konzervatív-liberális nézőpontból a kétezres években írt cikkei a magyar politikáról – például a 2008-as népszavazásról – ma is helytállók. A 2010-es választások idején a Népszavában megjelentetett „Az árnyék” című írását olvasva az ember megdöbben, mennyire pontosan és világosan látta, hogy mi fog velünk történni Orbán Viktor újbóli hatalomra kerülésével.
A kétezres évek elején írt publicisztikájának értékéből mit sem von le az, hogy ZZ az utóbbi időben elkezdett mélyebben foglalkozni a migráns problémakörrel, kritikájának fókuszába a balliberális elit került (persze korábban is kíméletlen volt velük szemben). Csúcsteljesítményként minősíthető írásai közül az utolsó a Népszabadságban jelent meg, 2011-ben, „Egy utópia: magyar konzervatív párt” címmel. Ez az írás nagyon is a témánkba vág: ha ilyen párt létezhetett volna Magyarországon és kormányozhatott volna, Marosán György sem írta volna meg a nyikorgó biciklis cikkét, vagy ha igen, akkor dicsérte volna, hogy a konzervatív-liberális magyar kormány mennyire jó stratégiát valósít meg és milyen példaértékű hatékonysággal. Igen, ha Orbán Viktor, főleg kétharmaddal a háta mögött ezekre az értékekre koncentrál volna, akkor Magyarország nem szalasztja el a lehetőséget és beváltja az ígéretet: élenjáróként a térség konzervatív-liberális mintaállama lesz. De ha az elmúlt harminc évben, ha csak egyetlen ciklusra is, hatalomra kerülhetett volna a ZZ által megfogalmazott kritériumoknak megfelelő konzervatív-liberális párt, akkor Magyarország sorsa biztosan máshogy alakul.
Három aspektusát emelném ki annak a helyzetnek, amelybe nyikorgó biciklivel belekormányozták az országot, de konzervatív-liberális elvek által vezérelve egészen biztosan elkerülhettük volna azt:
- A magyar gazdaság végletes dualitása. A kelet-európai országok számára létkérdés volt, hogy a rendszerváltozás után minél több működő tőkét importáljanak. A versenyben azonban Magyarország túllicitált mindenkit, és sikerült egy olyan gazdaságot kiépíteni, amelynek a két pólusát képező vállalatoknak nem sok közük van egymáshoz. Az egyik póluson az idecsalogatott szuper termelékenységű multinacionális vállalatok működnek, amelyek importált termékek feldolgozására alapozott termelésüket teljes egészében exportálják. A másik pólust a hazai kkv-szektor képezi, amelyre az alacsony termelékenység és az alacsony exporthányad a jellemző. A GDP egyre nagyobb hányadát a multinacionális szektor állítja elő, de ennek nagyobb része csak látszólagos, nem Magyarországon realizálódik, hanem sokkal inkább a donor országokban, profit, osztalékadó és az amortizációból finanszírozott vásárlások formájában. Ezt nem tudják ellensúlyozni a külpiacokon sikeres magyar vállalkozások hazautalásai, mivel ezek nem képesek kellő számban kifejlődni a kkv-szektorból. Egyrészt azért nem, mert túl vannak adóztatva a multinacionális cégek által megtermelt látszólagos GDP hiányzó adótartalmának kompenzálására. Másfelől pedig azért, mert a túlárazott közbeszerzéseken felhizlalt nagyvállalati kör elszívja előlük a fejlesztési forrásokat. Ebből a félgyarmati helyzetből, amelyet a szakirodalom eufemisztikusan a közepes jövedelem csapdájának nevez, van kiút. Győrffy Dóra most megjelent tanulmányából kiderül, hogy ez éppen azoknak az országoknak sikerül, amelyeket olyan erők kormányoznak vagy kormányoztak, amelyek konzervatív-liberális platformon (is) állnak (a balti államok, Csehország, de leginkább Észtország). A szerző összehasonlító táblázatok sorával bizonyítja, hogy igenis lehetséges a működő tőke, a tudásalapú gazdaság és a kkv-szektor hatékony együttműködése.
- Vissza nem térítendő támogatásokra alapozott gazdaságfejlesztés. Nem akartam hinni a szememnek, amikor először beleolvastam a Matolcsy György által 2001-ben meghirdetett Új Széchenyi Tervbe. Vissza nem térítendő közpénzekre pályázhatnak azok a vállalkozások, akik beruházni akarnak? Mi ez, visszajön a szocializmus? Csak később esett le, hogy mindez uniós módszertan alapján történik, 2004-től kezdve a közösségi támogatások nagy részét így lehet lehívni. Nem tudom, ki találta ki ezt Brüsszelben, de nagy hibát követett el. Vissza nem térítendő támogatások osztogatása a liberális piacgazdaságban rendszerhiba. Nincs semmilyen morális alapja annak, hogy egyik vállalat közpénzeket kapjon, a másik meg nem. Sokkal igazságosabb és mentes a korrupciótól, ha a támogatásokat finanszírozó adókat ki sem vetik, mert az alacsonyabb adókulcsokat minden vállalat élvezheti, a támogatást pedig csak az, aki kapja, de aki nem, annak ez többletteher. És nem kell eltartani egy elosztó apparátust sem! Ennek a hivatalnak a munkatársai egyébként sem a sajátjukat allokáljak, és mivel az ember gyarló, előbb-vagy utóbb az kapja a támogatást, aki a legtöbbet adja vissza, vagy magának adja. Hatalmon lévő konzervatív-liberális politikus egész biztosan közbenjárt volna, hogy a korrupció melegágyául szolgáló pályázati rendszer helyett az unió más mechanizmust dolgozzon ki a támogatások leghatékonyabb – korrupciómentes – hasznosulására. Javasolhatta volna azt, hogy ezeket a támogatásokat az államadósság törlesztésére lehessen fordítani. Lehetett volna érvelni azzal, hogy a donor tagországok a befizetéseiket tulajdonképpen a Magyarországon működő multinacionális cégek hazautalásaiból (pl. osztalékadó) finanszírozzák, ami hiányzik a mi költségvetésünkből, és ez az egyik oka a magas államadósságnak (ami most újra csúcsokat dönget). Ezt még most is lehetne kérni, és ez bizony igen hatékony konzervatív-liberális hozzájárulás lenne az Unió jobb működéséhez.
- Viszolygás a fenntartható fejlődési pályára történő áttéréstől. Feltűnő, hogy az Orbán-kormány mennyire ódzkodik attól, hogy a megújuló energia hasznosításában, valamint a hulladék újrahasznosításában rejlő lehetőségeket kihasználja. Talán pontosan amiatt, mert a megújuló energia hasznosításának decentralizált modellje igazán vérbeli konzervatív-liberális megoldás: növeli az állampolgárok szabadságát és függetlenségét. Napelemekkel, szélgenerátorokkal termelt és akkumulátorokban tárolt árammal, hőszivattyúkkal költséges hálózatok (áram, gáz) kiépítése nélkül helyben, költséghatékonyan (nulla rezsivel) biztosítani lehet az ingatlanok energiaellátását, 100%-ban megújuló energiára alapozva. Megújuló energiába fektetni jó üzlet, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere. A Tesla nem csupán az elektromos autók piacát vezeti, hanem élenjáró megoldásai vannak a decentralizált energia hasznosításában is. A megújuló energia használatára történő áttérésnek – a nulla rezsi miatt – ráadásul van egy multiplikátor-hatása, amit Münchausen-effektusnak nevezhetünk: képes a gazdaságra szívó – tovagyűrűző – hatást kifejteni. Ezt nem kihasználni és helyette a beláthatatlan kockázatokkal járó, iszonyatos költségeket felemésztő Paks II-t erőltetni a nyikorgó biciklivel rossz irányba tekerésnek a legeklatánsabb példája. De egy vérbeli konzervatív-liberális politikus azt sem tűrné el, hogy az adóbevételek döntő hányada áfából folyjon be a költségvetésbe. Az unióban legmagasabb áfa-kulcs alkalmazása ugyanis messzemenően hozzájárul a gazdaság dualitásának elmélyüléséhez: a termelésüket teljes egészében exportáló multinacionális cégeknek az itt megtermelt hozzáadott érték után nem Magyarországon kell megfizetni a hozzáadott érték adóját, (a felszámított és levont áfa különbözetét). Ennek kompenzációjaként vezethették be az Európában legmagasabb áfa-kulcsot. Ez viszont rendkívül hátrányosan érinti a fogyasztókat és a belföldre termelőket, nem kis mértékben hozzájárulva a hazai kkv-szektor versenyképtelenségéhez. Az igazságos közteherviselést – és egyúttal a fenntarthatóság szempontjainak érvényesülését is – sokkal jobban szolgálná, ha a kiemelkedően magas áfa-kulcs helyett zöld adókon keresztül pótolná az állam a kiesett adóbevételeket.
A rossz irányba vitt ország helyes pályára állításának ráfordításai Marosán szerint horribilis nagyságúak lesznek. Az elszalasztott (ellopott) lehetőség költségeiben (opportunity cost) azonban jelentős megtakarításokat lehetne elérni, ha a helyreállítás a konzervatív-liberális értékek mentén történne. Vajon Orbán ellenzéke képes lenne-e erre?
Az, hogy az erősen szegmentált ellenzék belátta, összefogás nélkül nincs esély a Fidesz ellen, még nem elég. Artikulálni is kellene a konzervatív-liberális értékeket, mert csak ilyen tartalmú hívószavakkal lehet az eddig a kisebbik rossz alapján az Orbánra szavazó, de benne csalódó és tettei miatt szégyenkező jobb érzésű jobboldali szavazókat átcsábítani. Akik sokan vannak. Éppen most jelentkezett be az Összefogásba a nemrégiben alakult Új Világ Néppárt: elnöke, Pálinkás József hiteles személyiség a csalódott konzervatívok számára, de a párt körüli értelmiségi holdudvar is reménykeltő: a fentebb hivatkozott Győrffy Dóra mellett Szentiványi István, Jeszenszky Géza, Lantos Gabriella és még sokan mások is ott vannak támogatók között. De még az is kevés, ha a szövetségben van egy ízig-vérig konzervatív-liberális párt. Sokakat elriaszt Gyurcsány és a szocialisták jelenléte. Valóban, ezek a politikusok nagyban felelősek azért, hogy a bicikli nyikorog és rossz irányba megy. És bizony ezért eddig még nem követték meg a magyar népet. Amíg Gyurcsány nem mond el egy valódi katarzissal járó, igazán őszinte új őszödi beszédet, addig nincs esély Orbán leváltására. Vagy hátrébb vonul, feleségével együtt. Ha ezt nem látja be, akkor Magyarország biciklije még sokáig nyikorog lefelé a lejtőn. Ne hagyjuk, hogy a konzervatív-liberális Magyarország látomása utópia maradjon. Szerezzük vissza a harminc éven át elszalasztott lehetőséget!
In memoriam ZZ
Nyitókép: Silvia Lore / NurPhoto via AFP
