Jó reggelt! Alig maradt állami egyetem Magyarországon
Az állam rövid idő alatt tizenöt felsőoktatási intézményéről mondott le, és adta át azokat magánalapítványoknak. A végeredmény rendkívül furcsa konstrukció: döntően költségvetési forrásból működő magánegyetemek jönnek létre, amelyek saját lábukon nem állnak meg, mégsem számítanak állami intézménynek, irányításuk pedig politikai kinevezettek kezében van. A magánosítás azt is biztosítja, hogy az Európai Uniótól lehívható, a következő években növekvő nagyságrendű kutatás-fejlesztési források elköltéséről is a fideszes politikai-gazdasági holdudvar dönthet. Bemutatjuk a felsőoktatás átszervezésének teljes folyamatát.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem drámája kendőzetlenül mutatta meg, mit jelent legrosszabb esetben az egyetemi modellváltás, vagyis az intézmények kiszervezése magánalapítványoknak: kíméletlen hatalmi térfoglalást, az eddigi viszonylagos szabadság felszámolását, mindenfajta ellenállás letörését. A hónapokig tartó SZFE-háború pont azért vált ilyen leleplező történetté, mert az érintettek megpróbáltak ellenállni. A Színművészetin a diákság és a tanári kar jelentős része nem vette tudomásul a döntést, ezért aztán a kormány, majd az új kuratórium sem finomkodott, hanem kompromisszum nélkül érvényesítette az akaratát.
Máshol azonban nem így történt. A legtöbb helyen az egyetemi vezetés és a hallgatói önkormányzatok is azt bizonygatták, hogy csupa jót várnak az új modelltől. Pedig példátlan jelentőségű esemény szemtanúi vagyunk:
a járvány árnyékában Magyarországon megszűnőben van az állami tulajdonú felsőoktatás.
Ma még nem tudni, hogy néhány állami intézmény marad-e mutatóba a folyamat végén, de amilyen tempóban történt eddig az intézmények kiszervezése, mérget nem vennénk még erre sem.
Mit szerveztek ki eddig?
Az egyetemi modellváltás indulása a 2018-as választások utáni időszakra nyúlik vissza, és látszólag elég ártatlanul kezdődött: a Közgázon működő Mathias Corvinus Collegium nyári táborában kezdtek a diákok ötletelni arról, hogyan lehetne jobbá tenni a Corvinust. Ahogy a Mandiner kormányportálon megjelent beszámolóban olvasható:
„Specifikusan a Corvinusszal kapcsolatban is megfogalmazódott bennük az elvárás, hogy az egyetem működjön nyugati mintára és legyen az államtól szabadabb. Úgy gondolják, a Corvinus is akkor tudna hatékonyabban működni, ha minél több kérdésben önállóan dönthetne és nem kellene mindent az állammal egyeztetnie.”
Az MCC-s diákok brainstormingja persze egész más súllyal esik latba, mintha száz eltés bölcsész brainstormingolt volna a jobb felsőoktatásról: a Tombor András által alapított MCC kormányközeli elitképző. Tomborról néhány éve Habony Árpád hitelezőjeként olvashatott a nagyérdemű, a kormány pedig nemrég százmilliárdos értékű vagyont juttatott az MCC-nek. Szeptemberben aztán bejelentették, hogy a
1. Budapesti Corvinus Egyetem
alapítványi fenntartásba kerül, és októberben az is kiderült, hogy 2020-tól nem lesz az intézményben állami ösztöndíjas férőhely (az ingyenes tanulás lehetősége alapítványi ösztöndíjjal azonban megmaradt).
Ekkor még úgy tűnt, hogy a kiszervezés specifikusan a Corvinusra vonatkozó elképzelés, mivel a kormány az egykori Közgázból a nemzetközi élvonalba tartozó, angol nyelvű üzleti egyetemet akar faragni. Csakhogy Palkovics László innovációs miniszter a HÖOK októberi közgyűlésén elejtett egy sokat sejtető mondatot: „a Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni”.
Ennek ellenére kevesen hitték, hogy valóban a felsőoktatás egészét érintő átalakulás készül. Már csak azért is, mert a Corvinus alapítványát olyan bőkezűen kistafírozta a kormány, hogy nyilvánvaló volt: ezt az összes intézménnyel nem lehet megtenni. 2019 februárjában bejelentették a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány létrejöttét, amely alapító vagyonként megkapta a két legértékesebb állami cég, a MOL Nyrt. és a Richter Nyrt. 10-10 százalékos részvénypakettjét 380 milliárdos értékben. Az alapítványi egyetemet jelentős részben ezek osztalékából tartják fenn az üzleti életből beszerezhető források, a kutatási pályázati pénzek és természetesen a tandíjbevételek mellett.
A Corvinus átalakulása 2019. július 1-jén megtörtént, de jó darabig úgy tűnt, hogy egyedi eset marad. 2018 decemberében a művészegyetemek összevonásáról pletykáltak BÖSZME (Budapesti Összművészeti Egyetem) néven, de hozzátették, hogy Kásler Miklós tervéből a pazar új campussal ellátott MOME kimaradhat, mivel az intézmény jó lobbierővel rendelkező vezetése az alapítványi fenntartást tartja kedvezőbbnek.
A BÖSZMÉ-ből semmi nem lett, látszólagos szélcsend uralkodott egészen 2019 szeptemberéig, amikor Palkovics megkapta az egész felsőoktatást, amit az EMMI helyett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítása alá helyeztek. A két miniszter operatív képességeit és Palkovicsnak az MTA ügyében tanúsított könyörtelenségét ismerve a tárcacsere előrevetítette, hogy a kormány a status quo megtörésére készül.
2019 novemberében fel is röppent a hír, hogy a Corvinus mintájára a győri egyetemet is kiszervezik egy magánalapítványnak, valamint ugyanezt rebesgették Palkovics saját kedvenc egyeteme, a kecskeméti esetében. E két intézményre az Audi és a Mercedes utánpótlási bázisaként tekint, ezért az elképzelés eredetileg az lehetett, hogy a fenntartásukba még szorosabban bevonják a már régóta egész karokat finanszírozó autógyárakat.
A következő hónapokban azonban történt valami, aminek a körülményeit nem ismerjük, de utólag már egyértelmű: a kormány elhatározta, hogy nem egy-két egyedi esetben adja át a fenntartói felelősséget, hanem szinte az összes állami intézménytől megválik. Palkovics a feladatot az MTA szétszedéséhez hasonlóan rendkívül hatékonyan és elbizonytalanodás nélkül hajtotta végre.
2020 áprilisában, az első járványhullám alatt robbant a hír, hogy nem egy-két, hanem hat egyetemet szerveznek ki:
2. Széchenyi István Egyetem, Győr;
3. Neumann János Egyetem, Kecskemét;
4. Miskolci Egyetem;
5. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem;
6. Állatorvostudományi Egyetem;
7. Soproni Egyetem.
Az ütem is sokkal gyorsabb lett: az átalakulásra mindössze három hónapot kaptak, fontolva haladás helyett erőltetett menet következett. A politikai motiváció júniusban lett világos, amikor bejelentették a kormányközeli emberekkel telepakolt kuratóriumok névsorát. Már ekkor belengette a kormány, hogy az év során még két intézményt kiszerveznek: az SZFE-t és a gödöllői Szent István Egyetemet.
Jelentős eltérés a Corvinus-modelltől, hogy nem történt részvényjuttatás, megmaradtak az állami ösztöndíjas helyek, vagyonként csak az ingatlanjaikat kapták meg, amelyek bevételt nem hoznak. Rendkívül furcsa konstrukció jött tehát létre:
a döntően költségvetési forrásokból működő magánegyetem, amely a saját lábán nem áll meg, mégsem számít állami intézménynek, hanem valamiféle kvázi-magánegyetem, amelyet megbízható politikai kinevezettek irányítanak.
A hat intézmény mindenesetre nem állt ellen, az átalakulás látszólag teljes békében zajlott le. Egész más a
8. Színház- és Filmművészeti Egyetem
esete.
Az Országgyűlés július 3-án fogadta el a törvényt, hogy szeptember 1-jei hatállyal átalakul az intézmény, és már ez is a hallgatók tiltakozását váltotta ki, mert sejthető volt, hogy a húzás a kormányzati kultúrharc része (más művészeti egyetemek ugyanis nem voltak soron, az SZFE-t viszont élesen támadta a kormánymédia a Gothár Péter zaklatási ügye miatt kirobbant színházi botrányban, miközben Upor László megválasztott rektort 2019 decembere óta nem nevezték ki).
A helyzet igazán akkor durvult el, amikor a hónap végén az ITM elismerte, hogy tényleg Vidnyánszky Attila lesz a kuratóriumi elnök, beigazolva a legsúlyosabb félelmeket. Az SZFE-ügy az év politikai botrányává vált, hónapokig tartó egyetemfoglalással, tüntetéssorozattal, nagy nemzetközi visszhanggal – a vége pedig az intézmény megszállása, a korábbi vezetőség és a tanári kar jelentős részének távozása, az ellenállás szimbolikus helyévé vált Ódry Színpad bezárása.
Sokkal csendesebben zajlott a
9. Szent István Egyetem
modellváltása fél éves átmeneti periódussal. Ez 2021. január 1-jén ért véget. Ezt megelőzte egy integráció, amikor a gödöllői központú egyetembe beolvasztottak több kisebb intézményt: a Kaposvári Egyetemet, az egykori gyöngyösi főiskolát és a keszthelyi Georgikont, valamint hozzácsapták a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tizenegy intézetét.
Az öt campusból álló, 14 ezer diákot oktató új agrárfelsőoktatási fellegvár neve Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lett, és ajándékba megkapta az állami vagyonból a gödöllői Királyi Kastélyt is, ami ugyan hatalmas érték, de nem olyan egyértelmű pénztermelő, mint egy MOL-részvénycsomag. Főleg, hogy jelentős része évtizedek óta romokban hever.
Az alapítványi egyetem létrehozása mindenesetre összefügg a kuratóriumba is bekerült Lázár János nagyszabású tervével, hogy Magyarországot ismét élelmiszertermelési nagyhatalommá tegye, és a vidékfejlesztést állítsa az uniós források elköltésének középpontjába.
Novemberben aztán csendben megszavazta az Országgyűlés a
10. Pannon Egyetem
alapítványi kiszervezését is, habár a veszprémi intézmény rektora a helyi lapnak nyíltan elmondta, hogy a váltást nem ők kezdeményezték, inkább kivártak volna, „a döntés azonban, úgy tűnik, már nem az intézmény kompetenciája lesz”.
Az új év elején, a második járványhullám alatt aztán elérkezett az idő a három nagy vidéki tudományegyetem magánosítására is, noha nyáron még Palkovics az InfoRádiónak azt mondta, a kormány megáll az addig bejelentett átalakításoknál, „a legnagyobb intézmények – köztük a három vidéki tudományegyetem, valamint a SOTE, az ELTE és a Műegyetem is – állami fenntartásban maradnak, […] egyelőre nem gondoljuk azt, hogy a nagy egyetemeket át kéne alakítani”.
Az egyelőre mindössze pár hónap haladékot jelentett. Az új év első hetében a hvg.hu számolt be róla, hogy Szegeden a Dékáni Kollégium rendkívüli ülésén az egyetemi vezetés bejelentette: kilátásban van a fenntartóváltás. Ugyanazon a napon a Magyar Narancs közölte az értesülést, hogy a döntés Pécset és Debrecent is érinti. Mindkét információ helytállónak bizonyult, bár a
11. Szegedi Egyetem, a
12. Pécsi Egyetem és a
13. Debreceni Egyetem
esetében a kormány fenntartotta a látszatot, hogy ezúttal az egyetemi vezetők kérésre történik az átszervezés. Az SZFE-nél ezzel nem vacakoltak, de a vidéki tudományegyetemekkel a presztízsük és a méretük miatt óvatosabban bántak, mert egy tiltakozásokat kiváltó, agresszív átszervezés nyomán jelentős városokban inoghatott volna meg a kormány támogatottsága. (A Szegedi Egyetem vezetése tavaly nyáron vissza is verte azt az ötletet, hogy egy új orvosi csúcsegyetemhez csatolják a helyi orvosképzést.)
A három nagy vidéki tudományegyetemben a hivatalos narratíva szerint az a közös, hogy mindegyik „orvosegyetem”, akárcsak a budapesti
14. Semmelweis Egyetem,
amelyről kiderült, hogy ugyancsak modellváltás előtt áll. Az orvosegyetem megnevezés Pécs, Debrecen és Szeged esetében azért is különös, mert ezek nem orvosegyetemek. Ha vannak is klinikáik, ezek Budapesten kívül a legnagyobb múltú, legszélesebb oktatási spektrumú intézmények.
Mindenesetre az egyetemi vezetésektől egyik helyen sem kellett tartani, partnerek voltak a kiszervezésben, amit a hvg.hu birtokába jutott ITM-prezentáció már kész tényként kezelt, noha hivatalosan akkor még csak választható lehetőségként tárgyaltak róla. Pusztán a prezi fejlécéből derült ki, hogy cseresznyeként egy ötödiket is hozzácsaptak ehhez a körhöz, ugyanis fenntartót vált a
15. Dunaújvárosi Egyetem
is.
Az újabb hullámot gyér tiltakozás kísérte. Szegeden Szájbély Mihály professzor, volt bölcsészkari dékán szólalt fel markáns beszédben a szenátus január 29-i ülésén, és később beadványban is kérte, hogy semmisítsék meg a szavazás eredményét, amely megadta a hozzájárulást az átalakuláshoz. Pécsett Heidl György bölcsészkari dékán próbálta megakadályozni a hozzájárulás megszavazását azzal, hogy javasolta, kössék minősített többséghez a döntést, de így sem ért célt. Természetesen Szeged és Pécs ellenzéki polgármestere is tiltakozott.
A Debreceni Egyetem vezetése – amely 2017-ben díszpolgári címet adott Vlagyimir Putyinnak – már január 21-én egyhangúan megszavazta a fenntartóváltást. Tiltakozó hangok innen is hallatszottak, 21 professzor közös nyilatkozatban kárhoztatta az eljárást, ami
„szinte titokban, diskurzus nélkül, a széles nyilvánosság kizárásával és néhány nap alatt történik, [ezért] erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatási és tudományos színvonal emelése”.
Hasonló egyhangúsággal döntött a Semmelweis szenátusa is néhány nap múlva, és természetesen Dunaújváros sem tiltakozik.
Szegeden és Pécsett volt némi ellenállás, január 29-én a pécsi szenátusban 29 igen és 9 nem lett a szavazás végeredménye, Szegeden pedig 29-16 lett a szavazati arány. Mindkét egyetem vezetése feltételeket szabott: Pécsett például beleszólást követelnek a kuratórium kiválasztásába, és mindkét egyetem vezetése szeretné megtartani mostani döntési jogosítványait. Kérdés, hogy ezeket mennyire lehet majd a valóságban érvényesíteni.
Végül tegnap (február 11.) a Jelen című hetilap közölte, hogy értesüléseik szerint a Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem is alapítványi fenntartásba kerül.
Mi maradt?
Az elmúlt másfél évben tehát az állam tizenöt felsőoktatási intézményéről mondott le, és adta át ezeket magánalapítványoknak. Ilyen léptékű intézményvesztésre a magyar felsőoktatás történetében még sosem volt példa, hiszen az állami egyetemek hálózata az elmúlt évszázadban egyre csak gyarapodott (a Szegedi Tudományegyetem például 1921-ben, a Debreceni 1912-ben jött létre állami egyetemként). Ha igaz a hír, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem és az Óbudai Egyetem is magánosodik, akkor mindössze néhány állami intézmény marad:
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
- Magyar Képzőművészeti Egyetem
- Magyar Táncművészeti Egyetem
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- Testnevelési Egyetem
Továbbá megvan még az egri és a nyíregyházi egyetem, valamint egy állami főiskola Baján. Ezek közül a főként pedagógusképzéssel foglalkozó Egri Egyetemet az állam a hírek szerint idén augusztusban átadja a katolikus egyháznak, Nyíregyházát és Baját pedig valószínűleg csak elfelejtették.
Nagy kérdés, hogy az állam a fenti hét intézményt tényleg megtartja-e, vagy rövid szünet után az állami tulajdonú felsőoktatás teljes felszámolásával ér véget a folyamat. Mivel eddig az SZFE kivételével a kormány sehol nem ütközött valódi ellenállásba, a politikai kockázat nem tűnik túl nagynak, bár az ELTE modellváltása talán nem menne zökkenőmentesen.
Ha valaki azt gondolná, hogy az állam teljes kivonulása nem történhet meg, annak érdemes figyelembe vennie, hogy
a felsőoktatás nem közszolgáltatás abban az értelemben, mint a közoktatás.
Az Alaptörvény beszél ugyan állami felsőoktatási intézményekről, de nem mondja meg, hány ilyen intézmény van, és azt is világossá teszi, az állam nem köteles ingyenes hozzáférést biztosítani. Míg a középfokú oktatás ingyenes és mindenki számára hozzáférhető, a felsőfokú oktatás esetében az államnak csak anyagi támogatást kell nyújtania.
A 2011-ben elfogadott felsőoktatási törvény pedig azt mondja, hogy „a felsőoktatás rendszerének működtetése az állam, a felsőoktatási intézmény működtetése a fenntartó feladata”. A törvény egyedüli kötelezettségként annyit ír elő az állam számára, hogy köteles biztosítani, hogy minden képzési területen legyen magyar nyelvű képzés. A törvényt és az alaptörvényt persze könnyű módosítani, de valójában a szövegezésük nem ró semmiféle intézményfenntartási kötelezettséget az államra.
Végleges hatalmi térfoglalás
A kormány a modellváltás szükségességét a felsőoktatás modernizációjával, nemzetközi versenyképességének növelésével indokolja, és fejlesztések ígéretével, béremeléssel teszi az új modellt vonzóbbá. Stumpf István, akit nemrég neveztek ki a modellváltásért felelős kormánybiztossá, a Telexnek adott interjújában azt mondta: az átalakítás azt a Palkovics-féle logikát követi, hogyan „lehet az üzleti szférának mint megrendelőnek nagyobb szerepet adni abban, hogy az egyetemi képzés struktúrája és az oktatás maga mobil és versenyképes legyen”, továbbá szabadabb gazdálkodást tesz lehetővé, mint amit az államháztartási törvény megenged. Stumpf szerint a finanszírozásból nem vonul ki az állam, hiszen hosszú távú szerződésekkel fogja biztosítani a hallgatói keretszámokat, csak mellé megjelenik stratégiai szereplőként és befolyásoló erőként a piac, az üzleti szféra a kuratóriumok formájában.
Kétségtelen, hogy az eddig megismert kuratóriumi névsorok egyik jellemzője, hogy piaci szereplők kerültek kulcspozícióba. Csányi Sándor OTP-vezér például mindjárt két intézmény, a Soproni Egyetem és az új agráregyetem kuratóriumi elnöke lett. A Corvinust Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató irányítja, de még az SZFE kuratóriumi tagjai is a MOL és a Slovnaft olajvállalatoktól érkeztek, a győri egyetem kuratóriumi elnöke pedig az Audi Zrt. hr-igazgatója, Knáb Erzsébet lett.
A névsorok másik jellemzője viszont, hogy az ebben a térben nehezen elhelyezhető Csányit leszámítva mindenki megbízhatóan kormánypárti. A kuratóriumi elnökök között van Vidnyánszky Attila, Varga Judit igazságügyminiszter, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál igazgatója, Csizmadia Norbert, a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának elnöke, Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének alelnöke és Navracsics Tibor volt uniós biztos, aki – legyünk igazságosak – az elmúlt években többször adta jelét az autonóm gondolkodásnak. Kurátor lett mások mellett Lázár János, Szijjártó Péter külügyminiszter, Nagy István agrárminiszter, Bajkai István fideszes képviselő és Lezsák Sándor is.
A kuratóriumok összetétele miatt az egyetemek a kormányzó hatalmi-politikai konglomerátum közvetlen irányítása alá kerültek, és akkor is ebben a függésben maradnak, ha esetleg kormányváltás történne.
A kuratóriumokat az ITM nevezte ki, és az alapítói jogokat az innovációs miniszter gyakorolja – 2022. január 1-ig. Az egyes egyetemek modellváltásáról szóló törvények ugyanis mind tartalmaznak olyan paragrafust, hogy ettől az időponttól kezdve „a miniszter döntése alapján az Alapítvány alapító okiratában az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány kuratóriuma kerülhet kijelölésre”.
Ezt azt jelenti, hogy jövő év elején a kormány az alapítói jogokat átadhatja maguknak a kuratóriumoknak, amelyeket ettől kezdve egyáltalán nem lehet elmozdítani. Egy esetleges új kormány olyan egyetemi szférát örökölne, amit Fidesz-közeli szereplők és üzletemberek irányítanak, és a megüresedő kuratóriumi helyekre maguk a kurátorok választhatnának új tagokat. (A Corvinus esetében már most ez a helyzet.) Konkrét példára fordítva: bármilyen változás történik a politikában, a színészképzés mindenképpen Vidnyánszky Attila fennhatósága alatt marad.
A kiszervezés azt is biztosítja, hogy az Európai Uniótól lehívható, a következő években növekvő nagyságrendű kutatás-fejlesztési források elköltéséről is a fideszes politikai-gazdasági holdudvar dönthet.
Mindeközben a kormány azzal érvel, hogy az egyetemek most lesznek csak igazán függetlenek, hiszen eddig fenntartójuk az állam volt, és a kormány a kancellári és rektori kinevezésekkel közvetlenül beleszólhatott az irányításukba, mostantól viszont ezt nem teheti meg. Ez valóban így van, de az érvelés abban az esetben nem lenne színtiszta képmutatás, ha a kuratóriumokba döntően politikailag független, köztiszteletben álló személyiséget neveztek volna ki. Csakhogy legkevésbé sem ez a helyzet.
Ha a fent vázoltak sem lennének elegek hatalompolitikai biztosítéknak, biztos ami biztos, tavaly decemberben elfogadták az Alaptörvény kilencedik módosítását is. Ez kimondja, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról, működéséről, megszüntetéséről, valamint közfeladata ellátásáról sarkalatos törvény rendelkezik. A sarkalatossá tétel tehát bebetonozza az új konstrukciót, egy másik módosítás pedig úgy definiálja a közpénz fogalmát, hogy az csak az állami költésekre terjed ki. Az alapítványiakra valószínűleg nem, vagyis az egyetemeknek szánt költségvetési források abban a pillanatban nem számítanak többé közpénznek, hogy megérkeznek az alapítványi kasszába. (Igaz, a módosítás indoklása szót sem ejt az alapítványokról, ezért ez egyelőre elég bizonytalan.)
A szoros politikai függésből következik, hogy a modellváltással csökkenhet az egyetemi tanárok tényleges szólásszabadsága.
Az egyetemi oktatókat eddig védte a közalkalmazotti státus és a többszintű vezetői hierarchia, amelyben a fenntartói jogokat gyakoroló miniszter elég messze volt ahhoz, hogy ne jelentsen közvetlen veszélyt. Az alapítványi egyetemek oktatói azonban egyszerű alkalmazottak, akiket bármikor el lehet küldeni, a kuratórium pedig teljhatalmat kapott az egyetemi élet irányítására.
Az új rendszer tehát (ellentétben a kormány retorikájával) valóban felszámolja a magánosított egyetemek autonómiáját. Pontosabban: autonómiája ezentúl a kuratóriumoknak lesz, nem az egyetemeknek. Ahogy Szájbély Mihály fogalmazott: „ez nagyon veszélyes út, mely könnyen oda vezethet, hogy autonómiánk maradékát is elveszítjük, az egyetem saját kuratóriumának kiszolgáltatottjává válik”.
A kuratórium gyakorlatilag teljhatalmú ura az intézményeknek, mivel saját maga alkothatja meg alapító okiratot, valamint a szervezeti és működési szabályzatot, illetve dönt a költségvetésről. Az SZFE-n például gyakorlatilag minden jogkört azonnal elvettek a szenátustól, beleértve a rektorválasztást, a Soproni Egyetemen a Csányi Sándor vezette kuratórium azonnal lecserélte a rektort. Heidl György egy interjúban amiatt aggódott, hogy az alapítványi egyetemekre a világnézeti semlegesség elve sem lesz kötelező, és az egyetemi történelemoktatásban például megjelenhetnek legendákra támaszkodó, ezoterikus, paratudományos ismeretanyagok. „Ha pedig a tanárok nem hajlandók ilyesmit oktatni, akkor hozhatnak helyettük másokat, akik hajlandók lesznek erre. Nem állítom, hogy ez fog történni, csak azt, hogy immár megteremthetők a feltételei.”
A legnagyobb kockázata azonban a hazai viszonyokat ismerve egyszerűen annak van, hogy az állásvesztéstől való félelem elnémítja a kormánnyal szemben kritikus hangokat. A tanárok a vélt vagy valós munkáltatói elvárásokhoz igazítják, hogy miről beszélnek nyilvánosan, milyen kutatási projekteket indítanak vagy egyáltalán, mit posztolnak a saját Facebook-oldalukra. (Hasonló elnémulás következett be a közoktatás átszervezése, centralizálása után.) Az Akadémiától elvett tudományos kutatóintézetek sem nyújtanak védelmet ma már, és a cenzúra-öncenzúra logikája valószínűleg az egyetemi világban is egyre nagyobb teret nyer. Aki ezt túlzó, hisztérikus felvetésnek tartja, egy pillanatra gondoljon bele, milyen lenne, ha holnaptól Varga Judit lenne a munkáltatója.
Eltolt felelősség
A modellváltással kapcsolatban a kormány rendre a fejlesztési lehetőségekről, még több külföldi diákról, magasabb bérekről, az üzleti szférával való szoros, pénztermelő együttműködésről beszél, és kétségtelen, hogy a szabadabb gazdálkodás megnyithat ilyen utakat egyes karok, tanszékek előtt.
A magyar felsőoktatás azonban teli van küszködő, csökkenő vonzerejű intézményekkel. A 2000-es években, amikor szélesre tárták a felsőoktatás kapuját, és tömegessé vált a képzés minden főiskola, kisebb vidéki egyetem campust fejlesztett, új tanszékeket, szakokat indított. A konjunktúra azonban rövid ideig tartott, a jelentkezők száma néhány éven belül apadni kezdett, és a folyamat azóta is tart. 2020-ban az előző évhez képest 18 százalékkal csökkent országos szinten a felsőoktatásba jelentkezők száma, a felvetteké pedig 14 százalékkal, és ha ebben van is természetes hullámzás, a tavalyi szám mindenképpen olyan negatív rekord, amire húsz éve nem volt példa.
Ez azonban nem egyformán súlyosan érinti az egyes intézményeket. A Kaposvári Egyetemre tavaly 492 diákot vettek fel, tavalyelőtt 769-et, 2010-ben 937-et, 2005-ben 1348-at. Szinte az összes kis és közepes vidéki egyetemre igaz, hogy fájdalmas döntéseket kell velük kapcsolatban meghozni. Ez egyes intézményi egységek bezárásától akár a teljes megszüntetésig terjedhet.
Az állami fenntartó azonban ezeket a döntéseket nehezebben hozza meg, mint egy magánalapítvány.
Minden ilyen döntésnek politikai következményei vannak, és minden település a végsőkig ragaszkodik a felsőoktatási intézményéhez. Abban az esetben azonban, ha egy magánalapítvány kuratóriuma mondja ki, hogy nincs szükség többé pedagógusképzésre Kaposváron, a politika nyugodtan hátraléphet, és széttárt karral sajnálkozhat, hogy ehhez neki nincs köze.
Talán az sem teljesen véletlen, hogy Szegeden és Pécsett is volt bölcsészkari dékánok tiltakoztak a modellváltás ellen. Az üzleti szféra mint stratégiai szereplő ugyanis természeténél fogva kevéssé fogékony az olyan érvekre, amelyek a reálgazdaságban nem közvetlenül hasznosuló képzések értelmét bizonygatják. Stumpf István első kormánybiztosi megszólalásában sietett megcáfolni Parragh László iparkamarai elnököt, aki nemrég azt állította, új egyetemi szakot már nem lehet indítani a kamara engedélye nélkül. Erről Stumpf azt mondta, hogy „túlértékelte a kamara szerepét az elnök úr”, ilyen vétójog továbbra sincs, hármas egyensúlynak kell fennállnia az üzleti szféra, a tudományos szféra és az állam között a felsőoktatás világában.
De vajon része-e ennek a hármas egyensúlynak, hogy a Miskolci Egyetemen legyen, mondjuk, kulturális antropológia képzés? Jelenleg van, de nem biztos, hogy egy alapítványi egyetem fenntartója is feltétlenül szükségesnek fogja tartani – az államnak pedig megint csak sokkal kényelmesebb dolga van, ha ezt a döntést nem neki kell meghoznia.
És hosszabb távon ugyanez igaz a felsőoktatás legkényesebb kérdésére, a tandíjra is, amelynek lehetősége nem vetődött fel hivatalosan 2012 decembere óta, amikor Orbán Viktor elszenvedte kormányzása egyik ritka vereségét, és napokig tartó, tömeges diáktüntetések után kénytelen volt letenni annak bevezetéséről.
A magánalapítványi forma azt jelenti, hogy az állam megrendelőként lép fel, és költségvetési támogatást nyújt meghatározott számú szakember kiképzéséhez, de az intézmény saját felelőssége, hogy működési költségeit racionálisan kigazdálkodja – és ha ez nem megy, csökkentse a kiadásokat, oktatókat küldjön el, értékesítse jó helyen lévő, de drágán fenntartható, történelmi épületeit, és modern ingatlanokba költözzön, megszüntesse a kevésbé vonzó képzéseit, és esetleg fizetőssé tegye azokat a szakokat, amelyekért reálisan pénzt kérhet. (Mindez persze csak részben van így, mert ha egy alapítványi egyetem csődközeli helyzetbe kerülne, valószínűleg továbbra is állami mentőkötelet kellene dobni neki.)
Orbán Viktor már a tandíjválság előtt kijelentette, hogy pénzügyi értelemben önfenntartó felsőoktatást szeretne, és közpénzt csak ott kell a rendszerben alkalmazni, ahol nem látszik más megoldás. A gondolat valószínűleg azóta is foglalkoztatja, mert a Corvinus kiszervezésénél ugyanez volt a vezérelv. A többi egyetem esetében a modellváltás látszólag nem visz közelebb ehhez a célhoz, de
az állam intézményfenntartó szerepének felszámolása mégis azt jelenti, hogy a felelősség egy lépéssel távolabb kerül a mindenkori kormánytól.
Nyitókép: végzős hallgatók fogadalomtétele a Debreceni Egyetem tanévzáró ünnepségén a debreceni Nagyerdei Stadionban 2020. július 4-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
