A Belváros legizgalmasabb terére rá sem lehet ismerni, és ez inkább jó, mint rossz
Teljesen átalakította a belvárosi Szervita tér képét két frissen elkészült ingatlanfejlesztés. A Szervita Square Buildingnek nevezett üvegkuglóf és az Emerald Residence luxuslakóház a szocialista modernizmus közutálatnak örvendő épületeit váltotta fel. Biztonsági játék mindkettő: nem akar túl eredetinek látszani, vagy izgalmas lenni, de mindkettő állhatna Bécs vagy Berlin belvárosában is. A térre korábban külföldi sztárépítészek terveztek házakat, de másfél évtizedes átmeneti állapot után két magyar fejlesztés valósult meg – és a tér képe végső soron előnyére változott.
Rá sem ismer a belvárosi Szervita térre, aki a járvány idején elkerülte a Belvárost, és először jár a környéken hosszabb kihagyás után. Eltűntek azok a házak, amelyek jelentős részben meghatározták a tér képét az elmúlt negyven évben: a hatalmas irodaház-parkolóház komplexum a Fehér Hajó és a Bárczy István utca között és a Szent Anna-templomot körülölelő Belvárosi Távbeszélő Központ. Mindkettő a szocialista modernizmus jellegzetes példája volt, és mint ilyen közutálatnak örvendett, nem is egészen alaptalanul.
A helyükön két prémium minőségű – hogy ezt az ingatlanfejlesztői reklámszövegekben szereplő fordulatot használjuk – új épület emelkedik: egy tekintélyes méretű üvegkuglóf, a Szervita Square Building és egy boutique hotellel kombinált luxuslakóház, az Emerald Residence. Magyar ingatlanberuházók építették őket magyar építészek tervei szerint, de annyira nemzetközi házak, hogy nem lógnának ki egy nyugat-európai nagyváros központjából sem.
És ahogy annak idején a szocialista modernizmus, ezek is jó néhány évtizedre meghatározzák majd a Belváros egyik legszebb terének összképét.
A Szervita tér két okból is a pesti Belváros egyik legizgalmasabb tere. Egyrészt valódi építészettörténeti képeskönyv. Nyugati házsora felvonultatja a dualizmus korának összes meghatározó stílusát a neoreneszánsztól az art déco-ig, köztük két igazi remekművel: Hegedűs Ármin és Böhm Henrik szecessziós Török-bankházával és Lajta Béla Rózsavölgyi-házával.
Másrészt olyan típusú tér, amilyenből sajnos kevés van a pesti Belvárosban: zárt, intim hangulatú, szabálytalan formájú, látszik rajta, hogy szerves történelmi fejlődés eredményeként jött létre, és kellemesen emberléptékű. Valaha több hasonló tér is volt Pesten, de ezeket eltüntette a századforduló nagyszabású városrendezése, a Szervita tér azonban felismerhető állapotban maradt meg, annak ellenére, hogy az említett nyugati térfal kivételével a többi oldalának történelmi beépítése mára elpusztult, csak a Szent Anna-templom és a terecske közepén álló Mária-oszlop vészelte át a 20. századot.
A tér modern kori történetét viszont két nagy foghíj sorsa határozta meg, és ahhoz, hogy az új beépítést értékelni tudjuk, érdemes áttekinteni, hogy ezek miért és hogyan alakultak ki.
A legjobb persze az lenne, ha a Szervita tér olyannak maradt volna meg, amilyennek a történelmi fotókról ismerjük. Például Klösz György fenti képéről, amely a szervita épületegyüttes egykori képét mutatja a Kristóf tér sarkáról. A barokk templom mellé a rend 1871 és 1874 között épített új rendházat és bérpalotát Diescher József tervei szerint, a Városház utcai keskeny teleksávra pedig bazársort. A templom homlokzatát is átalakították, és ezzel létrejött a korabeli Budapest egyik legszebb, egységes megjelenésű, neoreneszánsz épületegyüttese.
A Szervita tér északi oldalának mindig nagyon furcsa formája volt. A fenti fénykép ugyanazt a területrészt mutatja 1940-ben, ahol eddig a szocmodern iroda- és parkolóház, most pedig az üvegkuglóf áll. Aki ismeri Bécs belvárosát, annak azonnal ismerős lehet ez a látvány: magas, barokk-klasszicista épületek és négyzetes alakú térsarok, amelyben ezek egészen különös összemetsződéssel találkoznak. A fotó azt is megmutatja, hogy milyen az ideális állapota egy belvárosi tér térfalainak: a házak földszintjén üzletek és vendéglátóhelyek sorakoznak, maga az utca pedig a gyalogosoké (bár egy autó már megjelenik), nem foglalják el parkolóhelyek, nincs megosztva járdával és úttesttel.
Az előző fotó bal oldalán álló, itt háborús sérülése után látható ház a régi Pest nevezetes épülete volt: a Teleki-palota. A Szervita tér története másfél évszázadra összekapcsolódott a Teleki családéval, akik 1782-ben vettek itt telket. Az idővel háromemeletessé nőtt, monumentális palota első és második emeletén mindig a család tagjai laktak. Itt őrizték Teleki József gróf nevezetes könyvtárát, amit 1826-ban felajánlott az Akadémiának, megvetve ezzel az új intézmény könyvtárának alapját, és itt lett öngyilkos 1861-ben Teleki László gróf, a szabadságharc párizsi nagykövete, a kiegyezés fő ellenfele.
A család 1929-ben eladta a házat, amit a városrendezési tervek a 20. században rendre bontani akartak, mivel az épület a Fehér Hajó utca vonalát követve fűrészfogszerűen előreugrott, és elzárta a Szervita teret a Kristóf tértől. A Szervita térnek emiatt eredetileg szabálytalan formája volt: tölcsérrel kombinált négyszög. A bontási tervek azonban nem valósultak meg, és valójában a háború is csak az épületsarkokat lőtte el, nem okozott katasztrofális pusztítást.
Annak, hogy ez a hatalmas grund alakult ki az 1940-es évek végére a tér északi oldalán, inkább az volt az oka, hogy a modernista várostervezők a háborús károkra hivatkozva megvalósították álmukat, és a fejlődés nevében a tér egész északi oldalát lebontották. Földszintig visszabontották a szerviták rendház-bérpalotáját is. A tér azóta is ezeknek a döntéseknek a terhét nyögi: megszülettek a lyukak.
A foghíjakat mindig is be akarták foltozni, de ez elég lassan történt meg. 1971 és 1973 között az egykori Teleki-palota helyén felhúzták az OMFB-székházat Szabó István és Jakab Zoltán tervei szerint. A nyolcemeletes, részben süttői mészkővel burkolt, részben szalagablakos és alumínium falpaneles homlokzatú irodaház a Kádár-korszak egyik reprezentatív építkezése volt Budapest szívében. Újkorában, ha csak önmagában nézzük, nem is volt híján minden vonzerőnek. A Bécsi utcára néző bütük (magas, lecsapott végfalak) monumentalitása a brutalizmus nyers erejét sugározza: csakhogy ebben a finom, egészen más léptékű belvárosi környezetben valóságos arculcsapásként hatott. És persze borzasztóan öregedett, mint a korszak épületei általában.
A tömb másik oldalán helyezkedett el az INTERAG parkolóház alumínium lamellás homlokzattal, földszintjén benzinkúttal. Az egész épületegyüttes az autózás temploma volt egy büszkén autócentrikus korban: az OMFB-székház legelegánsabb földszinti terét is a Merkúr autószalon foglalta el. A parkolóház levezető rámpáját a szűk Fehér Hajó utcába erőszakolták bele. Nem csoda, hogy a felszínen is minden szabadon maradt felületet elfoglaltak a parkoló vagy közlekedő autók, pedig a Szervita tér mérete az eredetihez képest a másfélszeresére nőtt, de ebből a sétálók nem sokat élvezhettek. A négyzetes belső sarok tulajdonképpen újjászületett, de az öblében a benzinkút tartályai, egy autólehajtó és persze parkolóhelyek lettek, így városi térként használhatatlan maradt. Az OMFB-székház építészeti értékein lehet vitatkozni, de funkcionálisan a komplexum borzasztó tévedés volt, ahhoz hasonló, mint a Ferenciek (akkor Felszabadulás) terén kialakított közúti alagút.
A rendház-bérpalota helyén 1968 és 1976 között felépített Belvárosi Távbeszélő Központ (Bán Ferenc és Jeney Lajos) szelídebb épület volt, és komolyan vette az illeszkedés problémáját. Az egykori szervita komplexumhoz hasonlóan három oldalról ölelte körül a Szent Anna-templomot, de a Városház utca felől hátrahúzódott, és látni engedte az oldalát. A Petőfi Sándor és a Városház utca között gyalogos passzázs alakult ki, ahonnan a templom hátsó része is láthatóvá vált. Ez is a szocialista modernizmus reprezentatív épülete volt, kivételesen szép belső terekkel, ahogy az a Kiscelli Múzeum virtuális leletmentő oldalán tanulmányozható. Ezeket a tereket nem(csak) a mostani bontás-átépítés szüntette meg, hanem jelentős részük már a rendszerváltás után elpusztult, amikor a földszintet üzletek és vendéglátóhelyek foglalták el. A háznak az erényei mellett megvoltak a maga súlyos hibái: a passzázs sötét volt és nyomasztó, a templomhoz kapcsolódó nyaktag megoldása durva, erődszerű, és összességében kissé túlzottan rátelepedett a Szent Anna-templomra.
Mindenesetre a két szocialista modern épület egészen mostanáig uralta a Szervita tér látképét. A rendszerváltás után fokozatosan elvesztették egykori reprezentativitásukat, elkoszosodtak, földszintjeik, árkádjaik beépültek, a parkolóház pedig funkcionálisan is elavult az egyre inkább gyalogospreferenciájúvá alakuló környéken, ahova a Belváros Új Főutcája projekt elkészülte (2010) után már alig lehetett behajtani. A környező utcák lassanként visszanyerték a belvárosi eleganciájukat, de a Szervita tér zárvány maradt. 2005-ben az OMFB utódja, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, valamint az INTERAG eladta az irodaház-parkolóház komplexumot a francia ORCO csoportnak, amely nagyszabású ingatlanfejlesztést tervezett.
A következő években intenzív vita kezdődött arról, hogy épüljön-e meg a helyén Zaha Hadid brit-iraki sztárépítész üvegkavicsnak elnevezett terve:
A szélesebb közvéleményt ritkán mozgatta meg annyira építészeti vita, mint az a kérdés, hogy kell-e Budapestnek Hadid-ház. Az építész első terve semmilyen előírást, magassági korlátozást és illeszkedési kényszert nem vett figyelembe, de a bírálatok hatására átdolgozta a koncepciót, és igyekezett jobban beilleszteni a városszövetbe. A budapesti projekt eléggé érdekelte ahhoz, hogy személyesen prezentálja, és 2008 márciusában a fenti változat elnyerte a tervtanács jóváhagyását.
Annak, hogy nem épült meg, a közben kirobbant gazdasági válság lett az oka: az ORCO nem mert belevágni a nagy építkezésbe, és végül csődbe is ment. A cég 2008-ban megengedte a Kortárs Építészeti Központnak, hogy egy időre használatba vegyék az épületet, ahol a tervező, Szabó István életművét bemutató kiállítást rendeztek, azzal a nem titkolt céllal, hogy felhívják a figyelmet az 1970-es évek modern építészetének értékeire, és esetleg az irodaházat is megmentsék. A tulajdonos azonban 2010-ben újra bérbeadta az ingatlant, ami 2015-ben egy nagyobb, 15 milliárdos csomag részeként a magyar DVM Group tulajdonába került, és három évvel később teljesen lebontották.
Adódik a kérdés, jól járt-e a város azzal, hogy Zaha Hadid terve helyett a Fekete Antal Ybl-díjas építészé valósult meg:
A válasz azon múlik, hogy mit tartunk fontosabbnak, az eredetiséget vagy a visszafogottságot. Nyilvánvaló, hogy Zaha Hadid terve ezerszer érdekesebb ház lett volna, de az is, hogy ha az az épület állna a Szervita téren, akkor minden mást háttérbe szorítana: annyira izgalmas lenne a látvány, hogy elvonná a figyelmet a templomtól és a többi történelmi épülettől. A Szervita Square Building magas színvonalú, korrekt kortárs üzleti építészet, nem hagy az emberben mélyebb nyomokat, de nem is kelt ellenérzéseket.
Pedig hatalmas: a föld alatt négy szint mélységben mélygarázs 240 parkolóhellyel, két és fél szint kiadható üzlethelyiség a földszinten és a mélyföldszinten, fölötte négy szinten irodák (nagyobb részét már ki is bérelte a Diligent New York-i IT-cég globális termékinnovációs központja számára), a felső két szinten panorámás, tetőkertes luxuslakások. Összesen tehát 12 szint, de nem érződik ennyinek, részben a föld alá rejtés miatt, részben mert a felső szintek visszahúzódnak, és ezáltal az épület kisebbnek tűnik. A Szomory Dezső téren álló, jóval alacsonyabb klasszicista műemlék házhoz való illeszkedés kérdése a telek beépítésének alapproblémája volt (ezzel egyébként Szabó Istvánék parkolóháza is küzdött).
Azt túlzás lenne állítani, hogy szépen oldja meg:
De viszonylag civilizáltan oldja meg. A két épület között rövid nyaktagot helyez el, amelynek azonos a magassága a klasszicista házéval, a fölső szinteken pedig nem képez tűzfalat, hanem kialakít egy visszalépő teraszokból álló hátsó homlokzatot, aminek legalább megvan az a jó üzenete, hogy a műemléket tartósan megmaradónak tekinti. A látványban a legkevésbé kedvező a gépészeti berendezések jelenléte a tetőszinten, ez minden, csak nem elegáns.
A legnagyobb előrelépést a Szervita Square Building a közterületekhez való viszonyban jelenti. Már önmagában az sokat számít, hogy a parkolóház és a benzinkút kikerült a Belváros közepéből, de a szocialista modern tömb mindhárom oldalával ellenségesen, szigetszerűen fordult a közterületek felé. A Szervita Square városba illesztett épület: eltűnt a Fehér Hajó utcából az autókihajtó rámpa, eltűnt a Bárczy István utcai éles kiszögellés és megszűnt a négyzetes öblözet a Szervita téren. A ház mindhárom irányban rásimul az utcára, földszintjén kiadható üzlethelyiségek nyílnak.
A Szervita tér új formát kapott, amilyen története során még soha nem volt: az északi oldal egyenes lett. Az épület hátrahúzódik és – a szabályozásnak megfelelően – kiegyenesíti a beépítési vonalat. A négyzetes öblözet ősi, valószínűleg késő középkori emléket hordozott, de ami 1945-ig régies bájt kölcsönzött a térnek, az az 1970-es évekbeli formájában teherré vált. Most pedig megszűnt, és ezzel együtt a Fehér Hajó utca vége is felszámolódott, az utca kinyílt a térre, és félig láthatóvá vált a Phönix-ház monumentális, szecessziós palotája, ami új térfalat alkot. Habár sosem volt ilyen rálátásra tervezve, jól áll neki: a saroktorony és a hatalmas timpanon a szűk utcában korábban egyáltalán nem érvényesült.
És mégis, a történelem valahogy annyira makacs dolog, hogy akkor is továbbél nyomokban, ha erre látszólag már tényleg semmi ok. Mintha a tervezők visszariadtak volna attól, hogy teljesen szabályossá tegyék a Szervita tér északi oldalát. Az új épület előtt megemelt pódiumot képeztek, amire néhány lépcsőfok vezet fel. A pódium vonala és a tetejére ültetett fák a Fehér Hajó utcai oldalon kirajzolják az utca egykori vonalát, a Szervita tér felől pedig valamelyest szűkítik a teret, mintha attól tartottak volna a tervezők, hogy az újabb növekedés megöli az intimitást, ami a tér legkedvesebb vonása.
Ez a pódium azonban az új beépítés leggyengébb, legkockázatosabb eleme. Az üvegkuglófot elszeparálja a tényleges térfelülettől, és irodaházi jellegű előteret alakít ki előtte, ami messze nem olyan városias hatású, mint amilyen az épület lehetne, ha nincs megemelve. A legrosszabb azonban az, hogy a pódium alatt is kialakítottak egy egészen szerencsétlen, aluljárószerű teret:
Ez minden ízében rossz, tipikusan az a tér, amit be kellene tömni, ha régről maradt volna, itt azonban nem régről maradt, hanem frissen építették. A beruházó igyekezett a történelemnek tett gesztusokkal humanizálni a sehonnan sehova nem vezető aluljárót: a levezető lépcső fokaira a tér történetének meghatározó dátumait vésték, az oldalfal mészkő borításán pedig ábrák szemléltetik, hogyan alakult ki a Szervita tér, és milyen formákat öltött fennállása során.
Ettől még a süllyesztett szint létezésének nem nagyon látszik más magyarázata, mint a profitéhség: ide is bérbeadható üzlethelyiségek nyílnak, vagyis az utcafront megnövelését szolgálja. Önmagában is kétséges, hogy mi az, ami ezen a helyen valóban megél, és főként hogyan fog ez a szint festeni tíz év múlva, amikor már minden kissé megkopik, és a föld alá matyó babát és I love f*ing Budapest feliratos pólót áruló boltok költöznek. Az mindenesetre biztos, hogy az akna fölött átvezető lépcsőhíd, a mélygarázs üvegliftje, a levezető lépcső és a szűkös akna vizuális nyomora teljesen idegen attól a minőségtől, amit az ingatlanfejlesztés megcélzott, és amit alapvetően szállít is.
A Szervita tér képét kevésbé határozza meg, mint az üvegkuglóf, de érdemes pár szót ejteni a Belvárosi Távbeszélő Központ visszabontásával és átépítésével felhúzott Emerald Residence luxuslakóházról is, mivel ez nagyjából egy időben készült el, mint a Szervita Square Building.
A fejlesztő ezúttal is magyar, a Biggeorge Holding, és magyarok az építészek is: Peschka Alfréd, Nemes Bertalan és Csernik Tamás (Óbuda Építész Stúdió). Érdekes módon ide is készült korábban egy másik terv nemzetközi sztárépítésztől, a Budapesten régóta jelenlévő Erick van Egeraattól, ami sokkal színesebb házat mutat, kristályszerűen megtört homlokzattal és változatosan tagolt, megmozgatott tömeggel.
Nagygyörgy Tibor, a fejlesztő Biggeorge Property vezérigazgatója 2017-ben az Urbanistának azt mondta, hogy nekik nagyon tetszett ez az első terv, de a fővárosi tervtanácsnak nem annyira, úgy ítélték meg, hogy az épület túlságosan hivalkodó. A homlokzatok „kisimítását” kérték, de ettől a terv annyira jellegét vesztette, hogy végül elvetették, és újat készíttettek.
A megvalósult terv pont olyan, amitől nem borul ki egy tervtanács: elegáns és konzervatív, mészkőburkolatos lyukarchitektúra. Hasonló házakat világszerte építenek, olyan nagy építészek is, mint David Chipperfield, aki Bécs belvárosában a Peek&Cloppenburg számára húzott fel egy hasonló stílusú áruházépületet. Tagadhatatlan, hogy ezen a képen például remekül mutat Lajta Béla zseniális Rózsavölgyi-házával:
Az Emerald Residence magassága és tömegformálása is igen hasonló a Távbeszélő Központéhoz, aminek a szerkezetét is részben megőrizte, de a templomhoz való viszonya a jelenkori érzékenységeket tükrözi. Az erődszerű nyaktagot kibontották, az új ház udvariasan elhúzódik a templomtól, és látni engedi az oldalhomlokzatát, amit az elődje kitakart. Habár itt mindig is állt kolostor, az ellépés indokolt: az Emerald Residence-nek már semmilyen funkcionális kapcsolata nincs a templommal, a szoros összesimulás értelmét vesztette.
Ugyanakkor a nyaktag egy darabját muszáj volt megtartani, mivel ebben található a tényleges telefonközpont, amit az új épületben is megőriztek. Ez a kőburkolatos monolit kiszögellés beékelődik a templom és a ház közötti új sikátor légterébe, és a tér felől muszáj volt kitakarni. Ez az oka annak, hogy a templom és a lakóház közé üvegfalat feszítettek ki, amire felrajzolták Diescher József háború után lebontott rendház-bérpalotájának egykor erre a szakaszra eső homlokzati részletét. Olyan tisztelgés ez a múlt előtt, ami rekonstrukció nélkül idézi meg a tér történetének elveszett rétegét.
A Szent Anna-templom a története során először körüljárható lett (a szerzetesi templomok sosem voltak azok a rendházak miatt, de a Szent Anna már nem a névadó szervitáké, hanem az Opus Dei gondozza). A passzázs ugyanis átalakult: Petőfi Sándor utcai kivezetése megszűnt, viszont a nyaktag lebontása miatt kinyílt a Szervita tér felé, így létrejött egy új sikátor-udvar, ami szorosan körülöleli a templomot, de remélhetőleg a későbbiekben átjárható marad. Az épület szép barokk részletei tárulnak fel innen, és a beépítés arányai is kellemesek (tulajdonképpen ez a Diescher-féle belső udvar harmadik reinkarnációja).
Szerdán a Szervita Square Building előtt egy kihelyezett fénykép és mécsesek emlékeztettek a DVM Group vezetőjére, Kovács Attilára, aki a napokban halt meg 51 éves korában.
Kovács meghatározó alakja volt a budapesti városfejlesztés elmúlt évtizedének. A cége elsőként honosította meg itthon a brit design & build modellt, vagyis az építésziroda által tervezett alkotásokat saját maguk kivitelezték. 2006-ban ehhez egy harmadik lábat is csatoltak, amikor Horizon Development néven saját ingatlanfejlesztő vállalkozást hoztak létre. Ez a modell alapvetően a prémium kategóriás, drága és jó minőségű projektek esetében alkalmazható, és a DVM jórészt ilyenekkel foglalkozott az elmúlt évtizedben: a városképet meghatározó épületekkel, mint a Váci 1 áruház, az Eiffel Palace irodaház, illetve most a Szervita Square Building – bár a lapunk által sokat és joggal bírált, ingatlanmutyival indult szentimrevárosi Buda Gardens projekt is hozzájuk tartozik.
A Szervita tér jó néhány évtizedre olyan lesz, amilyennek ez a két most befejezett épület meghatározza. Nehéz megmondani, hogy jobban fognak-e ezek a házak öregedni, mint az 1970-es évek szocialista modernizmusa, amely magabiztos optimizmust és öntudatot sugárzott, mégis rövidebb életű lett a környező történeti építészetnél. Ha az új épületek maradandóbbak lesznek, vagy legalább kevesebb ellenséges érzést váltanak ki a városlakókból, az nem azért lesz, mert annyival jobbak építészetileg, hanem mert jobban tiszteletben tartják a környezetüket, nem uralni akarják, hanem alkalmazkodnak hozzá. És azért is, mert a 20. század második felének legsúlyosabb városépítészeti, térszervezési hibáiból leszűrtek annyi tanulságot, hogy maguk körül élhetőbb városi tereket próbálnak teremteni.
Eltekintve persze az aluljárószerűségtől.
Nyitókép: Válasz Online / Vörös Szabolcs
