Mit tehetnek fiatalok egy globális probléma ellen? Így számolná fel az ételpazarlást a magyar startup [HetiVálasz 61]
Világszerte probléma az ételpazarlás. Erre nyújt megoldást egy négy magyar egyetemista által fejlesztett alkalmazás, a Munch, amelynek segítségével a nap végén jellemzően féláron hozhatunk el ételcsomagokat a társult éttermekből, pékségekből. A kosár tartalma mindig meglepetés, hiszen senki nem tudja a nap elején, miből marad felesleg. Budapesten már többszáz hely közül választhatunk, de az app már több vidéki városban is felbukkant, a középtávú cél pedig a határon túli magyar települések lefedése. Hogy lehet, hogy ezt az alapvető igényt még nem csatornázta be senki, és mi visz arra ma huszonéveseket, hogy vállalkozzanak? Forprofit vállalkozás vagy fiatalok bolygómentő „jóemberkedése” a Munch? Hetente jelentkező podcastunkban, a HetiVálaszban ezekről is kérdezni Wettstein Albert társalapítót Laky Zoltán és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, a legegyszerűbb, ha felkeresik Lybsin-oldalunkat. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Milyen szerepe van a vállalkozás sikerében annak, hogy a felhasználók nem tudják pontosan, milyen maradék-ételeket „foglalnak le”?
„A mi generációnk számára, amelyik ebben a jóléti, túlkínálattal ellátott társadalomban nőtt fel, egészen más az étel értéke, mint például a nagyszüleink számára – nekem is elment a fülem mellett az »ételt nem dobunk ki« mondatuk. Most kezdjük el ezt tudatosítani egy fiatalabb generáció szemében is. Mindegy, hogy ezt a túlfogyasztó kapitalizmus korlátainak, teremtésvédelemnek vagy Greta Thunberg-féle pénteki akciónak nevezzük, mert mind ugyanoda vezet: van felelősségünk abban, hogy mit hagyunk magunk után, és hogy állunk a rendelkezésünkre álló javakhoz.”
Mikortól lehet jövedelmező a Munch az alapítók számára?
„Már elértük azt a pontot, hogy csak annyi pénzt költünk el, amennyit megtermelünk, tehát a fix költségeinket fedezni tudjuk. Azt nem tudom, mikortól fogunk tudni fizetést felvenni. Amikor megnyitom a Facebookomat, és látom a posztokat, hogy emberek milyen jót ettek a Munchon, akkor már úgy érzem, ez megérte. (…) Az alkalmazást tehát már most eltartjuk, s ha még több ember és vendéglátóhely csatlakozik hozzánk, akkor még egy lépést előre tudunk lépni, és reméljük, néhány hónapon belül befektetőkkel is meg tudunk állapodni.”
Miért volt kézenfekvő, hogy vállalkozást építsenek az ötletük köré, amikor a vállalkozói kedv itthon elmarad az ideálistól?
„Mivel nem tapasztaltuk meg a rendszerváltás utáni időszakot, nekünk egész mást jelent a »vállalkozó« szó. Számunkra vállalkozni annyit jelent, hogy kockázatot vállalni, és a saját álmunkért dolgozni, azt megvalósítani. (…) Hatalmas felismerés volt, milyen az, amikor van egy ötleted, majd hetekig azon gondolkozol, mi legyen a neve, milyen legyen a logója – ezt az alkotói folyamatot valószínűleg ti is átéltétek a Válasz Online-nal –, és azok a munkaórák, amiket valaki egy irodában eltölt más álmának megvalósításával, kétszer olyan hosszúnak tűnnek, mint azok, amiket a saját víziód megvalósításával töltesz. Számunkra természetes volt, hogy belevágunk, mert azt éreztük, ezt valakinek meg kell csinálnia – és miért ne legyünk mi azok?”
Nem a Munch az első próbálkozás szervezett maradékmentésre, miért pont most lehet ennek sikere?
„Nem csak a csapatunk zsenialitása miatt. A magyar társadalom most érett meg arra, hogy egy efféle szolgálatás irányába nyitott legyen, most van meg az a momentum, hogy ezzel érdemes foglalkozni. Emellett folyamatosan hallgattunk a nálunk okosabb emberek tanácsaira és a felhasználóink meglátásaira – napi kapcsolatban élünk velük. Olyan szolgáltatást hoztunk létre, amelynek mi magunk is a célközönsége vagyunk, ezért nem kell megfejtenünk, milyen problémái vannak például az egyetemistáknak, és arra törekszünk, hogy a Munchcsal mindenki jól járjon: legyen motivált, aki feltölti az ételt (mert plusz bevételre tesz szert), a felhasználó (aki kedvezményesen tesz jót a bolygóval) és mi is, hogy a kis jutalékaink egyszer rendes munkahelyet teremtenek.”
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
