„Ha Gyurcsány Sukorója fájt, ennek sokszorosan fájnia kell” – közpénzeső és korrupció a NER-világban
Míg a közepes turisztikai vállalkozó tartalékai odalettek a COVID miatt, az állam 4-6 milliárdokért szállodákat épít a rendszerhez igen-igen közel álló, turisztikával eddig csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem foglalkozó embereknek – summázzuk múlt heti, csúcsolvasottságú tényfeltárásunk lényegét heti podcastadásunkban. A HetiVálaszban a cikk szerzőjével, Bódis Andrással azt is átbeszéljük, hogy jön ide a Gyurcsány-féle sukorói telekcsere botránya, illetve hogy érdemes-e a választókat a „felcsúti per” szlogenjével izgalomban tartani.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, a legegyszerűbb, ha felkeresik Lybsin-oldalunkat. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Mi a probléma tulajdonképpen a Kisfaludy-programmal?
Bódis András: A támogatottak listáján ezrével sorjáznak az apró tételek. „Kissné Horváth Izabella”, „Mátraverebély-Szentkúttól” pár kilométerre, apartmanja szobafestésére kapott 45 ezer forintot – hogy egy tipikus példát mondjak. De a nagy tételt nem ők vitték el: az igénylők fél százalékának adták oda a pénzek kétharmadát. Az egész program iszonyú torz; dél-amerikai típusú társadalomkép rajzolódik ki az orrunk előtt. […] Elég sok szálloda- és vendéglátóipari emberrel beszéltem a cikk előtt és egybehangzóan állították, hogy egy dolog miatt kirívó ez az ügy. Önmagában az, hogy az állam azt mondja, a turizmus fontos, rá kell költeni ennyi pénzt, az rendben van. De egy átlag magyar közepes méretű turisztikai vállalkozónak 2019-ig úgy nézett ki az élete, hogy ha bármilyen pályázaton indult, akkor 20-30 százalékos támogatást kapott, és a többit önrészként neki kellett mellétenni. Aztán jött a COVID, és a fejlesztési pénzeit felzabálta. Mindeközben a 2020-as évben, amikor a Kisfaludy-program 300 milliárdjából kb. 220-at sikerült elkölteni, a legnagyobb győztesek legnagyobb részénél 50-70-80-90 százalékos intenzitású az állami támogatás. Tehát még egyszer: míg egy közepes turisztikai vállalkozó tartalékai odalettek a COVID miatt, közben az állam 4-6 milliárdokért szállodákat épít a rendszerhez igen-igen közel álló, egyébként eddig a turisztikával eddig csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem foglalkozó embereknek.
Mi a tipikus példa a „rendszerhez legközelebb álló” figurákra?
Bódis András: Szíjj László, akinek a nevét Szijjártó Péter jachtoztatása óta az ország megismerte – a külügyminiszter úr az ő jachtján nyaralt –, illetve Szíjj László a legnagyobb magyar útépítő, a legfontosabb sztrádaberuházási tendereket ő nyeri. Na, ő összesen 8 milliárd forintot kapott, három darab szállodára. Egy új szállodásra és két másik felújítására. És ezt gyakorlatilag mi, az adófizetők álljuk.
A kicsik kis pénzt kaptak, a nagyok pedig nagyot. Hol van itt a látnivaló? Illetve: „miért kell az irigység kultúráját építeni”?
Bódis András: Jól emlékszem rá, hogy az összes jóérzésű magyar ember teljes joggal ki volt akadva a sukorói óriáskaszinó-beruházásra. Ahol, ugye, arról volt szó, hogy az állam egy kis telekcsere révén segített volna egy izraeli fejlesztőnek, és ebből Schiffer András feljelentése nyomán majdnem vádlotti sorba került Gyurcsány Ferenc. Nos, Sukoró ezekhez az ügyekhez képest piszlicsáré valami volt. Ami akkor kirívó volt, az most üzemszerű. És ez nekem különösen fáj, aki anno elég nagy garral bíráltam az akkori kormányzatot. Ha Sukorót nem szerettük, akkor ebből sem szabad szeretni semmit.
Az ellenzék elszámoltatást, sőt „felcsúti pert” ígér – ez kiterjedhet a turisztikai pénzosztásra is?
Bódis András: A magyar politikai elit elég sok bűnt elkövetett már a saját népe ellen. Az egyik ilyen jelentős bűn, hogy a kormányváltások előtt mindenki megesküszik, hogy elszámoltatja az elődeit. Az elszámoltatásnak azonban mindig lesz egy hatalmas gátja: ezt úgy hívják, hogy a magyar törvények összessége. Én jogállami keretek között komoly elszámoltatást sajnos nem nagyon tudok elképzelni. […] Ha esetleg csalásként nyomoznának az ilyen ügyekben, ott bizonyítani kellene, hogy a kedvezményezett meg az állami szereplő összejátszott, visszacsurgatott stb. Ez nem nagyon fog sikerülni. Ehhez olyan emberek kellenének, akik egybehangzó módon, dokumentumokkal igazolva feldobják a főnökeiket. […] Bonyolult, sokszereplős büntetőügyekkel a magyar jogrendszer nem tud mit kezdeni. A kormányváltást sürgető politikusoknak nem elég olyan szólamokat zengeni, mint „felcsúti per”, meg „nem engedjük felszállni a magánrepülőket” – vagy nem tudom, mit mondott Fekete-Győr András –, hanem valakinek meg kellene mondania, hogy mi az a jogi konstrukció, ami alapján valóban elszámoltathatóvá válik egy nagyobb vagy szűkebb kör. Én ezt a jogi konstrukciót senkitől sem látom.
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
