Dokumentum bizonyítja: bőven a sajtóbotrány előtt kirúgta volna a magyar egyház a molesztáló papot
Erdő Péter lemondását követelő kommentek sora, a pedofíliát takargató magyar egyházról szóló felháborodott hangok – meglett a hatása a 170 ezres nézettségű Partizán-adásnak, amelyben először beszélt nevét és arcát vállalva a most 35 éves Pető Attila, akit húsz éve egy pap molesztált, most mégis ő kénytelen a vádlottak padjára ülni. A történetből azonban fontos tények sora hiányzott – például, hogy az egyházvezetés nemcsak kitette, de a rendőrségen is feljelentette a molesztáló papot. Hogy Pető korábban még maga is úgy látta, hogy „túltolta” az egyházzal szembeni akcióit. Ezeket már megírtuk 2019-ben is, de most újabb dokumentumot mutatunk, amely bizonyítja: az állításokkal ellentétben korántsem a sajtó nyomására jutott el a magyar egyházvezetés arra a következtetésre, hogy az említett papot ki kell rúgni. A bíboros hónapokkal azelőtt javasolta ezt, hogy nyilvános ügy kerekedett volna az esetből, a Vatikánnál is radikálisabban. Tényeket és véleményt is tartalmazó, rendhagyó írás következik egy szerencsétlen ügyről és annak tálalásáról.
Nem akartam megírni ezt a cikket. Amikor februárban Urfi Péter kétrészes írása újra témává tette a nagy magyar papi pedofilügyet, s láttam, hogy annak nyomán újraindul az eltussolás-verkli, persze átfutott az agyamon, hogy nem ártana a helyére tenni ezt-azt.
„Az érintett pappal szemben az egyház húsznál is több ilyen panaszról tudott, de kezdetben ennek semmilyen következménye nem volt, sőt, falaztak is neki a felettesei” – lehetett például olvasni, bár ez konkrétan nem igaz, Urfi cikkében sem szerepel, de hogy a Telex napi ügyeletese hogyan vesz át egy máshol megjelent írást, az – gyorsan beláttam – aligha ér cikket. Ez persze csak a másodlagos ok volt. Főleg azért nem írtam, mert arról, hogy ez a sokat csócsált ügy 2021-ben megint téma, alapvetően az egyháziak tehetnek. Hogy a húsz évvel ezelőtt egy pap által molesztált férfi idén a vádlottak padján ül, a feljelentők pedig egyházi személyek, az bizony tény – még akkor is, ha egyébként totális félreértés, hogy azért ül ott, mert „bátran beszélni mert” az őt ért abúzusról. Az egyháznak mindenesetre 2019 nyara óta lehetősége lett volna pontot tenni az ügy végére – ha jogi értelemben nem is feltétlenül, emberileg mindenképp. Ez pedig elmaradt.
Most mégis billentyűzetet ragadtam, mégpedig azért, mert február végén az áldozat kamera elé ült, először vállalva arcát, nevét: Pető Attila a Partizánban, Gulyás Mártonnak beszélt több mint egy órán keresztül. A maga szempontjából helyesen és ügyesen: ki ne akarná egy tárgyalás előtt, amelyen őt papi személyek (nem szexuális) zaklatásával vádolják, elmondani a maga verzióját a nagy nyilvánosságnak? 170 ezer fölött jár már a videó nézettsége – ez a vágy tehát teljesült.
Ami nézőként egy médiatermék adására kattintva a mi jogos vágyunk lehet, az sajnos nem – az úgynevezett tájékoztatás. Félreértés ne essék: nagy tisztelője vagyok Gulyás Mártonnak. Noha magára aktivistaként szokott utalni, szerencsére nincs igaza. Amit a Partizánnal csinál, az 80 százalékban valódi tájékoztatás, gyakorlatilag közszolgálat. Abúzusügyekben azonban Gulyásból valóban rendre előbújik az aktivista. Ilyenkor kritikátlanul a jó ügy mellé áll, bólogat és együtt szörnyülködik az interjúalannyal. Nincs okom kétségbe vonni a jó szándékot, hiszen áldozatok pártját fogni alapvetően szép dolog. Véleménye is lehet mindenkinek, meg narratívája is. Fontos tényeket elhallgatva, vagy egyenesen valótlan állításokat téve, százezreket megtévesztve azonban nem lehet jól szolgálni jó ügyet sem. Alábbiakban tehát arra teszek kísérletet, hogy a hiányzó tényeket pótoljam, s ezektől jól elhatárolva az értelmezésemet, helyenként a véleményemet is közzéteszem. Mi történt, miért történt, ki miben hibázott? – ezekre fogok választ adni.
Amikor 2019-ben foglalkozni kezdtem Pető Attila és az őt abuzáló Sz. Balázs atya történetével, hasonló volt a helyzet, mint ma. Abban az évben is volt már erről 444-es cikksorozat, Pető pedig – akkor csak Daniként bemutatkozva – Sebestyén Balázsék műsorában is elmondta már a sztoriját: az atya 1999 és 2003 között öt alkalommal fogdosta, ebből két alkalommal a nyakát is csókolgatta és az alsógatyájába is benyúlt, ám amikor erről beszámolt az egyházi vezetőknek, azok nem tettek semmit. Az ismert műsorvezető is jót szörnyülködött azon, hogy bezzeg máshol már, de a magyar katolikus egyház, az még mindig eltussol. Noha Balázs atya az akkori adás elhangzásakor már két és fél éve nem volt pap, kitették ugyanis az egyházból, amikor bebizonyosodott, hogy tényleg gyerekeket taperolt és puszilgatott, nagyot ment a sajtóban az eset. Sebestyén Balázsék mentségére: ők még nem tudhatták, hogy egyszerűen nem igaz az alapállítás, amely szerint az egyház eltussolta az ügyet. Ezt maga Pető sem tudhatta akkor még.
Gulyás Márton azonban idén már bőven, tekintve, hogy másfél éve részletesen, dokumentálva bemutattuk, hogyan zajlott az egyház eljárása. A jelek szerint hiába. A műsor felvezetőjében az hangzik el, hogy Attilát egy kispap molesztálta, ő ezt megpróbálta előadni az egyházi vezetőknek, de nem váltott ki érdemi reakciót belőlük, évtizedeken át tartott a kálváriája, s most ő a vádlott. Az, hogy a papot négy és fél éve kirúgták az egyházból, az adás 26. percéig egyáltalán nem derül ki – ott is egy odavetett mellékmondatból tudja meg a néző.
De mégis hogyan tussolhat el az egyház egy pedofilügyet, ha egyszer ők maguk rúgták ki a papjukat 2016 decemberében, ezen ügyek miatt?
A magyarázat a 40. percnél hallgatható meg: bár a Vatikán addigra már tíz évre eltiltotta a papot, de a kidobása csak a nyilvánosság nyomására, azután történt meg, hogy Pető az Indexhez fordult, s ott 2016 októberében nagy cikk jelent meg az ügyről. A dátumokból valóban tűnhet így a nézőnek: október kétségkívül megelőzi decembert. Petőtől megtudjuk azt is: a Vatikán és még a lengyel egyház is sokkal előrébb jár a „megtisztulásban”, mint a magyar (40. perc), nem is lepődhetünk hát meg, hogy az adás után az „eltussoló” Erdő Péter lemondását követelték a kommentelők. Újra átnyálazva a dokumentumokat olyanra akadtam, amely egyértelműen cáfolja az eltussolásnak ezt az unásig ismert vádját, ahogy a szokásos bezzegvatikán kontra magyar egyház részt is zárójelbe teszi.
A levél 2016. június 13-án kelt, a címzett a Vatikán. A magyar főegyházmegye jelentése ez Sz. Balázs atya ügyéről, a 2015 nyarán kezdődött eljárásban megállapítottakról, javaslattal a büntetésre. Mivel mind Pető Attila, mind további fiatalkorúak esetében bizonyítottnak találták a szexuális jellegű közeledést, az aláíró, Erdő Péter bíboros a pap kizárását, laicizálását javasolja Rómának. A bő egy hónappal később érkező válaszból kiderül: a Vatikán másképp látja, a Hittani Kongregáció nem akarja kitenni a papot: szigorú, de nem végleges büntetést írnak elő. Mivel a döntést ők hozzák, a magyar főegyházmegye vezetésének is tartania kell magát ehhez. A mozgástér persze elég nagy. Ekkor dönt úgy a magyar elöljáró, hogy tíz évre eltiltja Sz. Balázst a papságtól. Úgy ráadásul, hogy még a tíz év elteltével sem kerülhet vissza automatikusan – az újabb döntést igényel majd. (Ha belegondolunk, hogy tíz éven át nem gyakorolhatjuk a szakmánkat, s utána majd vagy igen, vagy nem, könnyű belátni, hogy a gyakorlatban ez azt jelenti, jobb, ha más hivatás után nézünk.)
Az októberi Index-cikk megjelenésekor tehát Balázs már egy hónapja nem gyakorló pap – de ezt 2019-ben is rögzítettük már. Azt sem titkoltuk akkor, hogy az Index írása hasznos volt: újabb fiatalok jelentkeztek a hatására azzal, hogy Sz. Balázs velük is hasonlókat tett, ami oda vezetett, hogy a molesztálót decemberben véglegesen kitették a papság kötelékéből. Az imént idézett elöljárói összefoglaló mindenesetre új fényt vet a történetre: az Index-cikk konkrétan annak elérésében is segített, amit Erdő Péter eredetileg, négy hónappal a cikk megjelenése előtt is akart és dokumentáltan javasolt Rómának. A főegyházmegye tehát nem akart eltussolni, sem bagatellizálni, nem is sajtónyomásra cselekedett, főleg pedig nem Róma parancsára (Pető a Vatikánba is küldött leveleket) mozdult csak – épp ellenkezőleg.
Az ügy kezelésében a magyar egyháziak egy sor hibát vétettek, sok szempontból rosszul kezelték azt. Amikor például Pető 2003 nyarán, 17 évesen először jelezte az ügyet, nem hittek neki. Az akkori helynök, Udvardy György a fiú elbeszélése után felkérdezte Sz. Balázs atyát, aki tagadott, érdeklődött a plébánosainál, Pető volt iskolaigazgatóját is megkérdezte, de senkinek nem volt panasza az akkor még csak három éve felszentelt papra, a megkérdezettek egyike sem tartotta hihetőnek Pető sztoriját. Aki viszont a felajánlott második időpontra, a hivatalos vizsgálat megindításához szükséges jegyzőkönyv felvételére már nem is ment el. Így abból a jelzéséből hivatalos vizsgálat nem lett. Minthogy jóval később, a 2015-ben ugyanebben az ügyben már elindított és végigvitt egyházi vizsgálatból kiderült, hogy Pető igazat mondott, az a 2003-as eset kétségkívül hiba volt. Csakhogy még ott sem volt szó arról, amiről a vádak folyton szólnak: hogy eltussoltak volna ügyet, hogy bevédték volna a papjukat, akiről tudták, hogy gyerekeket molesztál, de inkább szemet hunytak. Nem tudták, más jelzés nem volt róla, Petőt pedig sajnos nem tartották szavahihetőnek.
2008-ban még kevésbé tarthatták annak, ha egyáltalán eljutott a hír a felső vezetésig. Akkor Pető azzal a hivatalos igazságügyi szakértői szakvéleménnyel jelentkezett, amely megállapította, hogy valóban megtörténtek az általa elmondottak, és hogy ez traumát okozott nála. Volt azért, aki hitt akkor neki: egykori plébánosa, Snell György, aki apja helyett is apja volt gyerekkorában. Ő elolvasta akkor a jelentést, bocsánatot is kért Petőtől, amiért nem hitt neki öt évvel korábban. Láthatóan azonban nem tudta vagy nem akarta meggyőzni a feletteseit. Azt sem tudjuk, megpróbálta-e. Azt sem, Süllei László telefonban valóban lerázta-e az irat miatt őt hívó Petőt – utóbbi ugyanis ezt állítja. A szakvélemény mindenesetre abban az eljárásban keletkezett, amelyet Pető testvére ellen folytatott a rendőrség, akit végül el is ítéltek, mert a sztorival zsarolta és pénzre húzta le Sz. Balázst. Az egyházi vezetőknek tehát alapból sem lehetett nagy bizodalmuk a fivérekben: ha egyáltalán értesültek az ügyről, újabb zsarolási, de legalábbis pénzszerzési kísérletnek láthatták Pető telefonhívásait és szakértői véleményre való hivatkozását. Főleg, hogy a pap ellen nem indult bírósági eljárás. Sz. Balázs atya nyugodtan hazudhatta, hogy bűncselekmény hiányában. Holott csupán azért, mert addigra elévültek a Pető Attilával szembeni cselekmények. Csakhogy az egyházi elöljáróknak sincs joguk betekinteni a papjuk rendőrségi aktáiba, a hatóság azokat velük sem oszthatja meg.
Az tehát már kérdés marad, egyáltalán az állami bíróság bűncselekménynek találta-e volna a minden vitán felül gusztustalan történteket – a 2003-as taperolást és nyakcsókolgatást például jó eséllyel nem, hiszen Pető 16-17 éves volt ekkor, szabadidejében, önszántából találkozott a pappal és nem jelezte neki, hogy ne tegye, amit tesz. Az egyházi bíróság előtt viszont ez egyértelműen bűn volt, hiszen ott „a hatodik parancsolat elleni vétek” a kategória. Azaz mindennemű paráználkodás tiltott. Ezért is nincs értelme többek között annak a számháborúnak, hogy hány ügy van. Noha a Partizánban felolvasott Urfi Péter-idézetből („a katolikus papok több tízezer molesztálási ügye”) úgy tűnhet, hogy a magyar egyház csupán egy óriási pedofil klub fedőneve, máris más a kép, ha hozzátesszük: ez a becsült adat világszerte értendő és sok évtizedre visszamenőleg. Mindenesetre nincs országonként központi lista: az egyházmegyék és a szerzetesrendek a területükön történt ügyekről tudnak, azokat a Vatikánnal osztják meg, tehát az egyetlen hely, ahol például Magyarországra és az elmúlt mondjuk húsz évre vonatkoztatva összesített adattal tudnának szolgálni, az Róma. Csakhogy már az is kérdés, mit nevezünk „ügynek”? Ha bejelentés születik, már azt is? Ha a világinál szigorúbb egyházi bíróság elmarasztaló ítéletet hoz? Vagy ha állami bíróság hoz ilyet?
A „bezzeg a lengyel egyház elismeri és szembenéz, ellentétben a magyarral”-típusú érveléssel pedig az a gond, hogy abból indul ki: ha a lengyeleknél tömeges ügyek voltak, nyilván nálunk is. Hiszen katolikus ez is, meg az is. Tehát ha nálunk nincsenek tömegével ilyen történetek, az csak azért lehet, mert eltussolják őket. A valóságban semmi sem mutat erre, ahogy arra sem, hogy ma itthon jellemzőek lennének ezek a cselekedetek. Az pedig egyenesen valótlan, amikor a Partizán-adásban Pető felvetésére, hogy jó lenne, ha a magyar egyház megnyugtató lépéseket tenne és megelőzési modelleket, protokollokat dolgozna ki, Gulyás közli: „Ha megnyugtató megelőzési protokoll nem is született…” (45 perc 33 másodpercnél).
De, született. 2017-ben az Esztergom-Budapesti egyházmegye szabályozta a kiskorúakkal való foglalkozás módját. 2019-ben pedig Ferenc pápa adta ukázba: az egész bolygón minden egyházmegyének szakértő bizottságokat kell felállítania, minden ilyen ügyet protokollok alapján kell vizsgálni.
A bizottságok mára a magyar egyházmegyékben is összeálltak, a honlapjukon megtalálható az elérhetőségük – ha valakinek bejelentenivalója van, megteheti és ügye szakszerű kivizsgálásban részesül. Régen, a Pető-ügy 2003-as és 2008-as szakaszánál valóban nem volt ilyen, el is követtek hibákat, 2015-ben pedig még mindig nem volt ugyan, mégis fel tudták tárni az ügyet – bár egy-két bénaság becsúszott ott is. Ennek részleteit most nem ismétlem meg, azok 2019-es cikkünkben olvashatók. Amely cikk után Pető azt mondta: ezen ismeretek birtokában már úgy látja, ő is túltolta az akciózást és leáll. Lehet ezt magyarázni aztán bárhogy, hogy csak meg volt ijedve az ellene nem sokkal korábban foganatosított rendőrségi intézkedés után – de a tényt azért nem jó elhallgatni.
Tény az is: Pető követelőző akciói miatt 2019 júniusában a két, már említett egyházi vezető, az ekkor már püspök Snell György és Süllei László helynök feljelentette őt zaklatásért. A kérdés finoman ugyan előkerül a Partizánban is, de arra, „Voltál-e fenyegető?”, Pető nemmel válaszol és azt mondja, sosem viselkedett agresszíven, csupán csendes tiltakozást tervezett. A valósághoz azért hozzátartozik, hogy abban az évben Snellnek az ajtaját rugdosta, titkos videót készített és hozott nyilvánosságra róla, e-mailben pedig így írt Sülleinek akkor: „A hallgatás, az eltusolás is egy út lehet, reméljük Önök nem ezt választják, bár ismernek, kitartó vagyok, most pedig példaértékü összefogás készülődik, több sajtóorgánum bevonásával”. Sms-t is küldött aztán: „Udvardy püspök beiktatására immáron 74-en jeleztek vissza egy facebook-csoportban. Összefogva, együtt, nyilvánosan fogjuk megkérdezni Önöket a szertartáson, amennyiben hivatalosan az előző levélben kérteknek megfelelően nem együttműködőek.”
Minthogy Pető folyamatosan Erdő Péterrel akart találkozni, hogy az általa vélelmezett eljárási hibákról beszéljen vele, az egyháziak ezeket az üzeneteket jelezték a rendőrségnek, amely 2019 augusztus 20-án, a Szent Jobb-körmenet és a bíboros által tartott mise idejére elvitte és becsukta Petőt. Aztán este hazaengedték. Az eljárás merőben szokatlan néhány üzenet miatt, és szerintem is felháborító, mindenesetre az egyházon számon kérni a rendőrség akcióját szintén sajátos – az egyháznak ugyanis nincs rendőrsége.
Az sem mellékes talán, hogy amint az egyházi vezetésnek tudomására jutottak olyan ügyek, amelyek még nem évültek el a világi jog szerint, Süllei 2016 őszén azonnal bejelentést tett a rendőrségen a saját papjuk ellen is. (Hogy abból nem lett bírósági ügy, nem az egyházon múlt. A szülők nem akartak jogi hercehurcát.)
Amit tényleg az egyháziak szemére lehet vetni: amikor 2019-ben feltártuk a 2015-ös eljárás menetét és Pető annak hatására bocsánatkérő sms-t írt Sülleinek, hangsúlyozva, hogy már látja, az egyház sem akart rosszat, nem nyújtották ki a kezüket felé. Ha akkor felülemelkednek az ügyön, akár nyilvános, kölcsönös megbocsátással véget ér az egész. Miután Pető végül nem zavart meg semmilyen misét, tehát kiderült, hogy nem valami veszélyes, kattant terroristáról van szó, aki merényletet tervez az augusztus 20-án állami vezetőkkel tömött Bazilikában, talán még a feljelentést is vissza lehetett volna vonni.
Ez nem történt meg, s bár a rendőrség nem találta megalapozottnak a bűncselekmény gyanúját, az ügyészség mégis újraindította az ügyet, majd tárgyalás mellőzésével megrovást adott volna Petőnek – aki viszont nem fogadta ezt el, és inkább bíróság elé áll. Ez a rész pontosan szerepel a Partizán-adásban, az viszont megint csak nem igaz, ami szintén elhangzik: hogy a magyar egyház ne kért volna bocsánatot a molesztálási ügyekért. Pető 2019-ben kifejezetten állította, hogy nem tőle személyesen kellene, a Partizánban is arról beszél, hogy 2016 után, amikor Sz. Balázs atya már nem volt atya, küldetéses lett, a többi áldozatért cselekedett. A bocsánatkérés többek között Erdő Péter bíboros kezdeményezésére 2019-ben azonban megszületett: a lehető legmagasabb magyar egyházi fórum, a püspökkari konferencia közleményben követte meg az áldozatokat. Ez is kimaradt a Partizánból, ahogy az a tény is, hogy januári interjúnkban a bíboros megköszönte Petőnek, hogy bejelentést tett, és így kiderültek Sz. Balázs ügyei.
Amikor az áldozattal együttérezve nagy nézettségű műsorokban ilyen alapvető tényeket nem közöl az egyébiránt szinte mindig bámulatosan felkészült műsorvezető, akkor nehéz elmagyarázni az egyháziaknak, hogy nincs igazuk, amikor összehangolt egyházellenes kampányeszközt látnak a médiában. Április 22-én lesz mindenesetre a tárgyalás. Snell György már nem lehet ott: a püspök nem sokkal a Partizán-videó megjelenése után meghalt koronavírusban. A magam részéről remélem, hogy felmentik Petőt, de ahogy a februári előkészítő ülés előtt is, akkor is borítékolhatóan újra felhabzik majd az ügy sajtószerte. Gulyás Márton már meg is ígérte, hogy követni fogják, de nyilván mások is közvetítik majd. Ez a rendhagyó cikk azért született, hogy akkor már sikerüljön végre a helyén kezelni.
Nyitókép: Pető Attila Gulyás Mártonnal a Partizán című műsorban; Fotó: Partizán
