Március új hősei: a nyugati magyarság reményt ad a szabad sajtónak
A szabadság és a szabad sajtó 2021-es ünnepén azokat köszöntjük, akik nélkül ma már elképzelhetetlen lenne a honi média új, közösségi alapú modellje: a nyugati magyarságot.
Más lapokhoz hasonlóan a Válasz Online-nál sem szoktunk az előfizetőkről írni, de belül természetesen kifejezetten sok energiát fordítunk arra, hogy napról napra figyeljük a támogatói körünk változását, érzékenységét. Ez nem véletlen: a közösségi finanszírozású, „startup-felfogású” lapalapítás és -fenntartás néhány évvel ezelőttig lényegében ismeretlen volt Magyarországon, az ezt választó (de inkább: erre kényszerülő) szerkesztőségeknek járatlan utakat kellett kitaposniuk, a tanulási-tapasztalatszerzési fázis pedig valószínűleg örökké tart. Lapunk elmúlt két és fél évében rengeteg új felismerésben volt részünk, és ezek között akad egy, amelynek megítélésünk szerint önmagán túlmutató jelentősége van, ezért érdemes róla nyilvánosan is beszélni: a nyugati magyarság szerepvállalása a hazai sajtó közösségi finanszírozásában.
A Válasz Online előfizetői között már az alapítás idején jelentős, 10 százalék körüli volt a Nyugat-Európából és az USA-ból érkező mikrodonációk aránya, és ez a hányad tavaly ilyenkor – pont márciusban – kezdett vastagodni. Ha csak a 2020 tavasztól késő nyárig-szeptemberig tartó hónapok új előfizetőit nézzük, ott a nyugati magyarok aránya megközelítette a 20 százalékot. Ez, talán mondanunk sem kell, nagyon komoly szám.
Lapunk fenntartható, hosszú távú finanszírozása ma már elképzelhetetlen a Nyugat- (kisebb részben Észak-) Európában, valamint az USA-ban élő és dolgozó magyarság szerepvállalása nélkül.
Informálisan hasonló tapasztalatokról számolnak be más szerkesztőségek, podcastok is. Nincs erről kimutatás, de empirikus benyomások után a fentiekhez hasonló írható le a közösségi finanszírozású magyar sajtó egészével kapcsolatban is. Aprónak tűnő adalék ez, de nagyon sokat elmond az anyaország–külhon-kapcsolatról, a kint dolgozók felelősségérzetéről. Rendszeresen kapunk visszajelzést előfizetői/támogatói körünk nyugati tagjaitól, hogy lapunk és a válaszos közösség a legfontosabb (vagy akár: az egyetlen) kapocs az óhaza közéletéhez, hogy nagyon is fontos nekik, hogy milyen állapotban van az itteni média, közbeszéd és politikai kultúra. Átlagon felüli anyagi felelősségvállalásuk az élő cáfolat a kivonuló, hazában többé nem gondolkodó magyarságról szóló sztereotípiákra.
Van még egy jó okunk azt mondani, hogy a lapok támogatása betű szerint közösségi cselekedet. Az utóbbi években kétfajta fizetős modell terjedt el Magyarországon: a paywall (fizetőkapu) és a freemium (a „fő termék” ingyenes, az előfizető extra tartalmakhoz jut – így működik lapunk is). Mindkettő járható út, de ez utóbbi támogatói közvetve azokat is napi tájékozottsághoz, olvasmányhoz juttatják, akiknek nincs lehetőségük hozzájárulni a szerkesztőség működéséhez. Más szavakkal: itt az előfizető nemcsak magának fizet elő, hanem az összes többi olvasónak is. Így veszti értelmét a „minek támogassak egy médiumot, ha egyszer ingyenes?” kérdésfeltevés. Hiszen minden egyes támogatás közösségi cselekedet, mely egy szabadon olvasható-hozzáférhető lap fennmaradását segíti.
Az egész modell lényege – nyilván a szerkesztőségi rezsik biztosításán túl –, hogy garantálja az így működő lapok függetlenségét. Akkor is így van ez, ha e kurzivált kifejezés immár többszörösen a szándékos félreértés és a visszaélésszerű használat áldozatává vált. Ebben sokaknak van vaskos felelőssége. Mutatunk is példát a közelmúltból. Ott van az Europálya nevű oldal, amely az elmúlt időben 10 ezer követőt gyűjtött Facebookon, és magát úgy nevezi „független” „médiaportálnak”, hogy posztjai 100 százalékban a Demokratikus Koalíció üzeneteit csomagolják újra. Impresszuma nincs, moderátorai rejtve maradnak – világos, hogy DK-s propagandaoldalról van szó, amely a függetlenség fügefalevele mögül nézi hülyének az olvasókat. És ott van ezzel szemben a fideszes médiatömb, mely a független kifejezést az átverés szinonimájaként igyekszik a szavazók retinájába égetni. Ékes példa a múlt héten sok ezer néző által követett „zsurnaliszta vitaest”, ahol szemtől szembe ültették a telexes Fábián Tamást és a Pesti Srácok–Pesti TV tájékáról ismerhető Bohár Dánielt. A találkozó eredménye 90 percnyi tömény, alig nézhető és ép olvasói lelkülettel nehezen felfogható keresztbe beszélés, Bohárnak köszönhetően gazdagon leöntve ordenáré személyeskedéssel. A nézhetetlenség oka mindenekelőtt az, hogy a Pesti TV-ből érkező fél csak úgy volt hajlandó kezelni a vele szemben helyet foglaló Fábiánt, mint egy direkt (de persze leplezett) pártérdeket szolgáló balliberális propagandistát. Akivel szemben ő, aki már a 10. perc körül kinyilatkoztatta, hogy mindenképpen Orbán Viktorra fog szavazni, nyílt kártyákkal játszik, és valójában kizárólag az a különbség köztük, hogy ő ezt kiteszi az ablakba, míg a telexesek a függetlenség álcája mögül végeznek pártpropagandát.
A vitának erős megkötésekkel nevezhető szócsatában feljött világkép nem új, azt a hatalmi gépezet évek óta építi: eszerint a magyar sajtó lényegében egyetlen politikai hadszíntér, ahol pártok által mozgatott falanxok állnak egymással szemben. Újságíró nem is létezik, katonák vannak, azok harca pedig választásokat dönt el. Mindez természetesen tényszerűen sem igaz, a közéleti sajtó egy részét egyáltalán nem lehet pártok vagy politikusok mögé besorolni, nem kapnak állami pénzt (vagy elenyésző mennyiségűt) és nincsenek bekötve pártszerű üzleti körökhöz. A Telex világnézetre liberális, ebből fakadó elfogultságokkal, napi gyakorlata a kormánykritika, de nem túlárazott közbeszerzésekből kinyert vagyonnal építették fel, és nem egy párt (eleve: melyik párt?) kommunikációs agendája szabja meg, hogy miről lehet vagy nem lehet írni a címlapján. Ez egész múlt heti „vita” úgy volt keretezve, mintha a Pesti TV-s és a telexes fél egymás pandanjai lennének, miközben ez nem igaz, a szerepek helyi értéke nem ugyanaz, két abszolút más minőségről van szó. A Telexnél – jól-rosszul, világnézetileg elfogultan vagy elfogulatlanul, de – újságírói munka történik, a Pesti TV-nél viszont a pártagenda szolgálata, mely sokkal közelebb van a politikai kommunikációhoz, mint az újságíráshoz.
A független kifejezést sem máshogy kell értelmezni, csak így: pártok felől nézve. Ha egy lap nem állami-/pártkasszán működik és beszédmódja megkülönböztethető a pártok kommunikációs osztályainak beszédmódjától, akkor független. Ha nem, akkor nem. Ez ennyire egyszerű.
Persze a pártfüggetlen közéleti sajtó sem semleges, sosem volt az, nem is kell annak lennie: vannak értékei, az ott dolgozóknak van világnézete. Azt pedig, hogy a világnézetet olykor mennyire lehetetlen megfeleltetni egy adott pártnak, nos, azt két évtized alatt volt alkalmunk alaposan megtanulni Magyarországon.
×××
2021. március idusán a magyar sajtó nincs jó állapotban, jövője mégis reményteli. A remény hordozói pedig, akiket ezen az ünnepi napon hangsúlyosan köszönet illet: az előfizető olvasók, köztük meghatározó számban nyugati magyarok. Nekik köszönhetően alakul, formálódik a közéleti média azon része, amelynek pártpolitikai kitettsége minimális vagy (mint a Válasz Online esetében) egyáltalán nincs, és amely szeretne fejlődni, innoválni, olvasótábort szélesíteni. Lapunk esetében még hozzátehetjük: érdemi vitákat generálni, gondolkodó magyar polgárokból közösséget építeni. Valljuk, hogy ez az a feladat, amelyet a sajtónak a 19. század legfényesebb napjaiban is szántak.
Éljen a magyar szabadság!
Éljen a haza!
Nyitókép: Petőfi Sándor szobra, Budapest (Huszár Andor, 1882.), a felvétel 1894-ben készült. Fortepan / Kiss László
