Puccs, az nem volt: a 100 éves „húsvéti királyjárás” titkos története
Miért érdekes 100 év után is az utolsó magyar király első visszatérési kísérlete? Mit árul el a húsvéti királyjárás Horthy Miklós személyiségéről? Mik egy filmes feldolgozás buktatói? Az egy héttel ezelőtt bemutatott Trónfosztott királyság című rövid dokudrámát forgatókönyvíróként jegyző kollégánk rendhagyó történelmi írása.
Pontosan 100 évvel ezelőtt az utolsó magyar király, Habsburg–Lotaringiai IV. Károly titkos és meglehetősen kalandos akció keretében, álruhába és a Sanches álnév mögé bújva betoppant Magyarországra és megpróbálta rávenni Horthy Miklós kormányzót, hogy adja át neki az ország irányítását. A húsvéti királyjárás regényes története a tanácsdiktatúra, a fehérterror és Trianon árnyékában szinte feledésbe merült, pedig rövidúton belebukott egy kormány és nem kis részben a Habsburg-restauráció ellenében (arra hivatkozva) hozták létre az összezsugorított Magyarország elleni katonai-politikai szövetséget, a kisantantot.
Tavalyi évem meghatározó munkája, élménye volt az első királyvisszatérés filmes feldolgozása, melyen forgatókönyvíróként és társrendezőként dolgoztam. A „Károly-projekt” egy héttel ezelőtt véget ért; azóta látható Youtube-on is a rövid ismeretterjesztő dokudráma, a Trónfosztott királyság. A munka során rengeteg jegyzetet, cikket, dokumentumot gyűjtöttem, és a végére a téma egészen berántott. Egyre több érdekes apróság kötött le, egyre több mindent tudtam levezetni a 100 éves eseményekből. Az alábbi írás egyszerre emlékezés, szintetizálás, valamint a monománia – szándékom szerint korántsem öncélú – levezetése.
A titkos húsvéti vendég
1921-ben húsvét vasárnap március 27-re esett. Az egy éve kormányzóként fungáló Horthy Miklós délben legszűkebb körű családi ebédjét költi a Budavári Palotában. A kormányzó szárnysegédje a – saját közlése alapján – levest félbeszakítva hozza az üzenetet: Őfelsége megérkezett. A probléma csak az, hogy erről az érkezésről idehaza az ég világon senki sem tudott. Se Horthy, se a kormánytagok, se a legitimisták (IV. Károly leghűbb támogatói, köztük sok bizalmas), nem jelentették a belügyi szervek sem. A király közölte a húsvéti levestől felállított kormányzóval: vissza kíván térni, újra uralkodni akar.
Még mielőtt a Károly–Horthy-összecsapás közepébe vágnánk, szót kell ejteni arról, hogyan került egyáltalán a király Magyarországra. Károly családjával együtt ekkoriban a Genfi-tó partján álló Prangins-villában élt, száműzetésben. A világháborúban vesztes, uralkodói jogainak gyakorlásáról (tehát még egyszer: csak a jogok gyakorlásáról, de nem a trónról) kényszerűen lemondott koronás főként bármiféle mozgása, politikai lépése nemzetközi tilalomba ütközött. Motorral és vasúton jutott át Svájcból Ausztriába, rövidebb szakaszon állítólag embercsempészek segítették. Március 26-án lépte át a magyar határt, álruhában, festett bajusszal, zsebében Rodriego Sanchez (más forrás szerint Sanguez) névre kiállított papírokkal. Segítője ekkor már gyerekkori barátja, Erdődy Tamás gróf volt, akihez Bécsben csengetett fel, infarktusközeli állapotba hozva az „utolsó császár titkosügynökét”. Az álruhás akció még a magyar határ előtt, a nagyszentmihályi pihenőnél majdnem elbukott, „Sanchezt” ugyanis felismerték. Vendéglátója, Schey Hermann osztrák kereskedő uzsonnát felszolgáló lánya az egyik emlékezés szerint a Jesus Maria, der König! sikoltással jelezte, tudja, ki érkezett hozzájuk. A lelepleződés híre a király szerencséjére zárványban maradt.
Károly ugyanezt a hatást érte el aznap éjjel, a szombathelyi püspökvárban, az ünnepi mise után borozgató Mikes János püspöknél is. „Abban a pillanatban az az érzésem volt, mintha villám csapott volna belém és lábaimon nem tudnék állani” – emlékezett a királyhű Mikes a pillanatra, amikor az uralkodó (némi bizonytalan szólongatás után) elé lépett a félhomályból. A húsvéti mirákulumot 1921-ben Károly szolgáltatta.
Az útról, a szombathelyi entrée-ről, a konspirációs egyeztetésekről és a másnapi automobilozásról értelemszerűen nem készült se fénykép, se a korban már elterjedtnek számító filmhíradó. (A távirati iroda először március 29-én adott hírt a történtekről.) Filmes szemmel – ahol dramatizált kosztümös jelenetekben szerettük volna újrajátszatni az eseményeket – ez egyszerre hátrány és előny. Hátrány, mert nincs mihez viszonyítani egy „rekonstrukciós” képnél, előny, mert cserébe nagyon sok memoárból, feljegyzésből lehet dolgozni, fotografikus kötöttség nélkül. Forrásszempontból a történet két részre szakad: az összes Szombathelyről szóló releváns emlékirat szinte ugyanazt mondja (mikor, hogyan érkezett Károly, kikkel tárgyalt és miről stb.), az eredeti helyszínek pedig ma is megvannak, ezzel szemben a Horthy-találkozóról egymásnak teljesen ellentmondó interpretációk terjedtek el, ráadásul a vita helyszíne, a Budavári Palota belső terei is teljesen elpusztultak/átalakultak.
Forgatás Szombathelyen és kültérben (fotók: Igen Média)
A Trónfosztott királyság szombathelyi mozzanataihoz tehát pontos sorvezetőt lehetett összeállítani. Nemcsak Mikes János írta meg később a sztorit, hanem (a filmben is megjelenő) Molnár József komornyik és Székely László apát-plébános is. A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény munkatársai pedig máig őrzik a hagyományt, hogy hol léphetett be Károly, honnan látta meg Mikes püspök, hol tárgyaltak. Maga a palota csodásan rendben tartott, a korhű állapotok egy-két tárgy átmozgatásával lényegében helyreállíthatók. Ez nem olyan, ez az – jegyeztük meg a mintegy 12 órás szombathelyi forgatást megelőző bejáráson.
A jelenésszerű húsvéti betoppanásnál is érdekesebb a megbeszélés, ami mások mellett Mikes püspök, az éppen Szombathelyen tartózkodó Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter és az éj közepén a nem messzi Iváncról odaugrasztott Teleki Pál miniszterelnök között zajlott. Nyugodtan nevezhetjük ezt konspirációs egyeztetésnek: a visszatérő király arról győzködte sokkoltan figyelő vendéglátóit, hogy Horthy Miklós vonakodás nélkül át fogja adni neki a hatalmat, és külpolitikailag sem lesz bonyodalom, hiszen bírja a franciák támogatását. (Ez utóbbi, mint a filmben megszólaló történészek elmondják, nem stimmelt.) A békeidőben legitimista érzelmű Mikes és Teleki azt magyarázták Károlynak, hogy visszatérése nem időszerű, polgárháborús helyzethez vezethet, és apropót adna egy újabb román-csehszlovák megszállásra. Végül a középút az lett, hogy Károly nem próbálja Szombathelyről proklamálni a királyságot, hanem amint felkel a Nap, elmegy Budára, ott egyezkedik Horthyval.
Károly–Horthy-összecsapás
Mikes János barokk vonásai ellenére modern főpap volt: egész Vasvármegyében neki volt először automobilja, kifejezetten gyorsan hajtott, és rendszeresen használt repülőgépet is. Állítólag ő az első püspök, aki repülőn utazott a Szentszékhez, Olaszországba. Hát persze, hogy 1921 márciusában is volt menetkész autója, és kéznél volt a fiatal Almásy László, híres cserkész, későbbi Afrika-kutató, aki ekkoriban a püspök titkáraként, sofőrjeként, illetve a répceszentgyörgyi birtok intézőjeként is működött. Már évek óta pilóta volt földön és levegőben, így magától értetődött, hogy ő viszi a kölcsön katonai egyenruhába bujtatott királyt Budára. A fentebb már tárgyalt Székely László emlékiratai szerint a püspöki autót Egyed Ferenc vezette, de több forrás szól arról, hogy Almásy volt. (Mellékszál: anno keringtek pletykák arról, hogy a különc püspök és Almásy között több volt a hierarchikus viszonynál. A szóbeszédet Mikes kutatója, Bakó Balázs is tárgyalja disszertációjában, de a Mikes–Almásy-levelezés elemzéséből arra jut, kapcsolatuk nem tűnik intimnek.)
Almásy kitűnő sofőrnek bizonyult: Károly dél után valamivel a Budavári Palotában volt, ellentétben a korábban másik autóval és sofőrrel induló Teleki Pálékkal, akik eltévedtek, így lekésték a király és a kormányzó találkozóját. Apróságnak tűnik, de a forgatás előtt nem kevés fejtörést okozott, hogy az utazásos snittekhez nem volt elég korhű és működőképes autót találni, de olyan dunántúli útvonal kellett, amely nincs aszfaltozva. A ’20-as évek elején aszfaltozott út ugyanis nem volt, a maihoz hasonló autóúthálózat kiépítése úgy egy évtizeddel később kezdődött Magyarországon.
A Horthy Miklós és IV. Károly közötti egyeztetés a non-fiction műfajban megfilmesíthetetlen: a források ugyanis szinte teljesen ellentmondanak. Károly és a hozzá húzó beszámolók szerint a kormányzó bunkó volt, hideg szobában váratta a királyt, majd fölényesen kalmárkodott vele, míg Horthy és a hozzá hű hagyomány szerint az admirálisból lett államfő mást sem tett, csak próbálta menteni az országot a kamikazeakcióba kezdett Károly ötleteivel szemben. A Trónfosztott királysággal nem akartuk eldönteni, ami a kutatásnak sem sikerült: a történészek elmondják mindkét narratívát, de nem szolgáltattunk igazságot sem Károlynak, sem Horthynak.
Már csak azért sem, mert a végeredmény szempontjából talán mindegy is, ki hogyan viselkedett a 2-2,5 órás budavári küzdelemben: Károly eredmény nélkül, sietve távozott vissza Szombathelyre. Teljesen nyilvánvaló, hogy Horthy Miklós nem fogadta nyitottan a visszatérési tervet, és nem volt hajlandó átadni a hatalmat. A történelmi emlékezetnél fontos, hogy ne nevezzük – a régi, rossz gyakorlathoz hasonlóan – puccskísérletnek, amit Károly tett. Ugyan titokban érkezett, de törvényes uralkodóként, tárgyalásos úton akarta véghez vinni a hatalomtranszfert.
Károly kifejezetten rossz állapotban érkezett vissza Mikeshez. Nem sokkal később 39 fokos lázzal dőlt ágynak; Stranz Gyula, a szombathelyi közkórház belgyógyásza tüdőgyulladást állapított meg nála. Felépülése után, április 5-én hagyta el a várost és az országot, különvonattal.
Kié legyen a hatalom?
Károly tehát szó szerint belebetegedett a kudarcba, ami teljességgel érthető. Fiziker Róbert történész szépen levezeti a filmben, hogy az uralkodó önmagát 1918 és Trianon után is az ország törvényes urának tekintette, a Szent Koronára tett esküjét tényleg komolyan gondolta. Pillanatra képzeljük el a helyzet emberi oldalát is: az átlagpolgárt egy történelmi zuhanás megfoszthatja ugyan a foglalkozásától, de ettől még nagy eséllyel lehet belőle más. Az irodistából lehet pék, a katonából mesterember, a szakácsból sofőr – vagy fordítva. De mit csináljon a király, aki többet nem lehet király? Olyan család sarjaként ráadásul, amely különböző címeken és hatókörökben 700 (!) évig uralkodott Európában? Feldolgozható-e, hogy ez többet nincs?
Amikor Károly nekivágott a húsvéti királyjárásnak, kifejezetten harmonikus életet hagyott maga mögött. Gyermekei később úgy emlékeztek, hogy ott, a Genfi-tó partján volt életük egyik legboldogabb szakasza. A király választhatta volna a luxuskalitkát. De inkább kockáztatott. Ezt – függetlenül attól, mit gondolunk Károly politikai érzékéről, tehetségéről – bátor tettnek kell tartanunk.
Ugyanakkor a kisfilm címe nem „Károly-dráma” vagy valami hasonló lett, mert a sztoriértéken túl a korszak legnagyobb kérdése mégiscsak az, hogy milyen rendszerben működjön a forradalmak utáni Magyarország. A megfejtés a „király nélküli királyság” lett, ami azért magyarázatra szorul. Nem paradoxon ez? Mit jelent a gyakorlatban? Az ország 1946-ig létezett „átmenetileg” a kormányzó vezette „ideiglenes” trónfosztott királyságban (nem volt ez olyan rég, nagyszüleink még ebbe születtek), ennek mibenléte ezeken a 100 évvel ezelőtti eseményeken keresztül érthető meg. És az is, hogyan viszonyult a hatalomhoz Horthy Miklós. A király visszautasítását a román, csehszlovák reakciók miatt nyugodtan lehet reálpolitikai döntésnek nevezni (tényleg benne volt a pakliban, hogy újra megszállják az országot), de friss kormányzóként Horthy itt fedte fel először a hatalomhoz való ellentmondást nem tűrő ragaszkodását.
×××
IV. Károly a második, szintén sikertelen visszatérési kísérlet után a Portugáliához tartozó Madeira szigetén halt meg, száműzetésben, 1922-ben. (A sors fintora: Horthy is Portugáliában halt meg három és fél évtizeddel később.) A korszak covidja, a spanyolnátha végzett vele. Szörnyen fiatal volt, mindössze 35 éves. Felesége, Zita ellenben szinte csodás kort ért meg: 1989 tavaszán, 96 évesen hunyt el. „Felajánlom életemet, váltságul népemért” – a hagyomány szerint ezek voltak a minden hatalmától megfosztott király utolsó szavai. Ez a krédó biztosan jobb kort érdemelt volna, mint a sötét 20. század.
Nyitókép: képkocka a Trónfosztott királyság c. film egyik jelenetéből (forrás: Országház Filmműhely Youtube-csatorna)
