Miért lett öngyilkos Széchenyi István? [HetiVálasz 67]
Lényegében a mai napig azok között a keretek között élünk, arra vagyunk büszkék, az működtet minket eszmékben, infrastruktúrában, közlekedésben, gyáriparban, amit Széchenyi István kezdett el – szól mai adásunk tételmondata. Halálának évfordulóján „a legnagyobb magyar” jelentőségéről és aktualitásáról beszélünk a témával hosszabb ideje foglakozó kollégánkkal, Ablonczy Bálinttal. Itt a HetiVálasz, a Válasz Online podcastjának 67. adása.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on (más néven Apple Podcasts), TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Az ember, aki megalkotta Magyarországot – szólt Oplatka András történész, újságíró könyvének címe németül. Nem túlzás ez a megfogalmazás?
Lényegében a mai napig azok között a keretek között élünk, arra vagyunk büszkék, az működtet minket eszmékben, gondolatokban, tudományos életben, infrastruktúrában, közlekedésben, gyáriparban, amit Széchenyi István – és néhány társa – kezdett el. Nem túlzás azt mondani, hogy ő alkotta meg a modern Magyarországot. Azzal együtt, hogy az életében meglevő hullámvasutak és a tragikus vég (az öngyilkosság) milyen módon függött össze a nemzet sorsával.
Miért volt igazán új és mélyen ható a Széchenyi-jelenség?
Ő volt az első államférfi idehaza, aki programszerűen gondolkodott. Aki lépésről lépésre haladt egy terv mentén, amit elképzelt, részint nyugati minták alapján, részint sok minden alapján, amit ő maga az életében tapasztalt. Öncélúnak hangozhat, hogy „legyen kaszinó”, „legyen lóverseny”, valójában az a gondolat volt mögötte, hogy a polgári társadalom kifejlődéséhez a legfontosabb a szabad eszmecsere. És az, hogy a polgárosodást vezetni képes réteges kapcsolatban legyenek egymással. Számos levele van a kaszinóépítés korából, amikor a saját főnemesi közegét győzködi, hogy tessék szépen összejönni, beszélni, tessék könyvtárat látogatni, azt utána megbeszélni, mert így jön létre, amit ma úgy hívunk, hogy közélet.
Hogyan adaptálta a nyugaton látott példákat?
Megmutatta az országnak a nyugati látogatások nyomán, hogy nem jó, ahogy élünk. Nem azért nem jó, mert van egy minta, amit állandóan, szolgaian követni kell, hanem nekünk nem jó, mert mi, magyarok ennél többre vagyunk képesek. Nem normális, hogy nincsenek elég jó utak, nincs kereskedelem, nincs hajózás – ezen változtatni kell.
Kibékíthetetlennek látszó ellentét feszült Kossuth Lajos és Széchenyi István között, látszólag gyűlölték egymást, mégis beültek egy kormányba – ez hogyan lehetséges?
Jórészt csak az eszközökben gondolkodtak másként. Amúgy azzal a politikai gyűlölettel olyan sok bajom nincs, amiben az egyik úgy támadja a másikat, hogy te vagy a legnagyobb magyar – mert ne feledjük, ezt Kossuth támadólag, némi cinizmussal ragasztotta Széchenyire, és máig ezt idézzük, de már elismerő értékelésként. Emellett lássuk be: ma a közélet minden értelemben tömegműfaj. Akkor ez nem volt így. Szűk rétegről beszélünk, akik ismerték egymást, sokszor rokonsági kapcsolat volt a családjaik között, egy tanulmányi világban mozogtak. Széchenyinek éppen az volt a kifogása Kossuthtal szemben, hogy túlságosan kinyitja a politizálók körét, hogy tömegre megy, olyan lapot készít, ami nem érvel, hanem agitál.
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
