Most dől el, hogy Buda bulinegyede vagy kellemes kirándulóhely lesz a Normafából
Budapest legnépszerűbb kirándulóhelye a túlterheltségtől szenved, miközben sorra indulnak az új fejlesztések. Majdnem kész a látogatóközpont, bővítik a Síházat, lombkoronasétány, új pavilonok, sőt egy egész új szolgáltatóház épül. A Normafa tényleg sokkal civilizáltabbá válik, de a civilek joggal féltik az erdei kirándulóhely jelleget. Összeszedtük, mi minden várható Budapest kedvenc hegyén a közeljövőben.
A Normafa fejlesztése különös kormányzati projekt: nagyon szem előtt van, a köztudatba mégsem került be igazán, és a 2015-ös helyi népszavazás óta többé-kevésbé politikai konszenzus övezi. Sosem vált olyan csatatérré, mint a Városliget, pedig az építkezések a zöldben történnek, a helyi civilek rendre élesen bírálják – a konfliktusokat mégis egyfajta letompítottság jellemzi. Ennek egyik oka Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester mérsékelt politikusi karaktere, a másik pedig, hogy a Normafa fejlesztése sok kisebb elemből áll, időben is széthúzott, ezért nehezebb a projekt egészét átlátni.
Most mindenesetre sorsdöntő fázis jön. A két legérzékenyebb területrészhez nyúlnak hozzá. A fejlesztések alapvetően egy civilizált, nyugat-európai hangulatú városi kirándulóhely megteremtését szolgálják, de ha nem sikerül a mértéket jól belőni, a Normafa lényege veszhet oda, és bulinegyed jön létre a város fölött.
1. A Normafa kapuja
Erről most csak röviden lesz szó, mert a látogatóközpont már tavaly elkészült, csak a megnyitása csúszik hónapok óta. Az új elkerülő utat, amely kiváltotta az Eötvös út felső szakaszát, rég birtokba vette a forgalom, a nagyparkoló is megnyílt. Annak építését heves vita övezte 2019 novemberében, mivel egy spontán módon beerdősült és a Natura 2000-hálózathoz tartozó területen hozták létre, meglehetősen sok fa kivágásával. Pokorni igyekezett kifogni a tiltakozás vitorlájából a szelet azzal, hogy átterveztette: az eredetileg tervezett 193 férőhelyet hússzal csökkentették, így megmaradhatott egy zöld elválasztó sáv, valamint a fák egy része.
Pokorni azt mondta akkor, hogy „aki szerint egyáltalán ne legyen parkoló, az illúziókat dédelget a Normafára látogatókról”. Valójában pont a parkolóépítés alapul egy húsz-negyven évvel ezelőtti illúzión: hogy a Normafán lehetséges annyi parkolót építeni, amennyi kielégíti az igényeket. Hogy újabb területek lebetonozásával fenntartható a modell, amelyben a hegyre gépkocsival járunk fel kirándulni. A valóságban a Normafán hétköznaponként nincs szükség akkora parkolóra, mint amekkora a Konkoly-Thege út lezárt szakasza helyén, a Síház elé épült, mert az igényeket ilyenkor nagyjából kielégíti a gyermekvasút megállója melletti kis parkoló. Hétvégén viszont nincs az a parkolóhely-mennyiség, amely elég lenne a hömpölygő autóáradatnak. A járvány időszakában a Normafa terhelése persze extrém mértékűvé vált, de a pandémiától függetlenül is egyre növekvő tendenciát mutat. A kerületi látogatószámlálások adatai alapján évente több mint egymillióan keresik fel a területet, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ez egész Magyarország leglátogatottabb erdei kirándulóhelye. (Ez a probléma összefügg azzal, hogy Budapest zöldterületei szélsőségesen rosszul hasznosítottak szabadidős szempontból, kivéve azt az egy-kettőt, ami viszont megfullad a terhelés alatt. Ezen csak olyan összvárosi zöldterületi koncepcióval lehetne érdemben változtatni, mint a most elfogadott Radó Dezső Terv.)
A parkolóépítés a problémát nem oldja meg, viszont – túl a zöldterület lebetonozásán – azt az illúziót kelti, hogy érdemes a hegyre gépkocsival elindulni. Nem érdemes. A Normafa hétvégi működésének fenntartható modellje a következő lenne: azok a budapestiek, akik a természetbe vágynak, de nincs gépkocsijuk, jöjjenek fel minél kényelmesebb tömegközlekedéssel, akiknek viszont van autójuk, azok keressenek valamivel távolabbi úti célt. A legjobb ösztönző az lenne, ha hétvégén deklaráltan nem lenne parkolás a Normafánál. A nagyparkoló tehát ahhoz hasonló projekt, mint a belvárosi útszélesítések: a 70-es évek szemléletét tükrözi.
Maga a látogatóközpont a környék laza beépítéséhez képest erősen túlméretezett. Már az építkezés során feltűnt, hogy riasztó méretű gödröt vájtak bele a hegyoldalba – mint utóbb kiderült azért, mert alatta rejtették el a hóágyúk vízigényének kielégítéséhez szükséges víztározót. (Az önkormányzat tervei szerint a Normafa történelmi sípályáit olyan módon élesztenék újjá, hogy a szezont hóágyúzással hosszabbítanák meg; ez a Normafa – természetesen civil koalíció szerint értelmetlen és környezetpusztító elképzelés). A nem túl magas, de kifejezetten rideg, steril megjelenésű építmény tetejére műanyag borítású síoktatópálya került, bent pedig a tervek szerint mosdók, öltözők, csomagmegőrzők, információs pont, sportbolt és sportszerkölcsönző, valamint egy bisztró-cukrászda jellegű vendéglátóhely lesz. A látogatóközpontnak nevezett épület valójában a tervezett síközpont kiszolgáló funkcióit fogadja be: itt tárolják a pályák karbantartásához vett hótaposógépeket (ratrakokat) is.
A Normafa kapujára némi mentség, hogy valóban a természetvédelmi területen kívül épült fel (bár közvetlenül annak határán). A Benczúr-Weichinger építésziroda által tervezett épületnek az önkormányzati PR-anyagokban eposzi jelzője a „tájba illő”, amivel valószínűleg kevesen értenek maradéktalanul egyet. A „szelídebb, kisebb, természetközelibb” tesztjén biztos, hogy nem megy át, s az sem helyes, hogy ez is korábban beépítetlen, zöld, fás területre, az egykori Förster-villa kertjébe került. (Az erre vonatkozó kritikát az önkormányzat azzal hárítja el, hogy a közelben a lebontott Olimpia Szálló helyén viszont parkot létesítettek.)
Érthetetlen módon még a Förster-villa felújítása sem sikerült: a Normafa egyik legkorábbi épületét, a sztálinista diktatúra korszakának kiemelten fontos emlékhelyét nem állították helyre hitelesen. Megjelenésében hozzábutították a szomszédos új épülethez, olyan módon modernizálták, ami a 20. század közepén volt bevett gyakorlat, amikor a historizáló és szecessziós vakolatarchitektúrákat nem tartották értéknek. Habár a villa hivatalosan nem műemlék (sajnos, annak kellene lennie), ennél jobb bánásmódot érdemelt volna.
2. A Síház és környéke
A Normafa-projektre kétségtelenül igaz, hogy az egyes elemei átgondoltan kapcsolódnak egymáshoz. Az önkormányzat felfogása szerint az új út és az új parkoló megépítése teszi lehetővé a Síház környékének rendbetételét. Ez már a nemzeti park területe, ahol az ígéretek szerint a természeté lesz az elsőbbség, egyben ez a Normafa szíve. Bár a köznyelv az egész területet Normafának nevezi a János-hegy nyergéig, az igazi, szűkebb értelemben vett Normafa az a magaslat, ahol ma a Síház és a réteses-lángosos bódék állnak. Itt állt a névadó viharbükk, itt szakad le meredeken a csodálatos kilátást nyújtó Nagy- és Kis-Norma lejtő, itt született meg a 19. században a kirándulóhely.
A Normafa tetejét a 20. század elején elegánsan parkosították, aminek néhány emlékmű és a sétányok vonala őrzi az emlékét. A modern stílusú Síház 1930-ban épült, amikor már pezsgő télisportélet volt a Normafán (eredetileg vámhivatal is volt benne, ugyanis itt futott a főváros vámhatára).
Évek óta lehetett tudni, hogy a Normafa-projekt következő lépése ennek a területnek az újragondolása lesz, mégpedig azon az elven, hogy kijavítják az 1970-es években elkövetett hibákat, amikor a Síház környékét teliszórták ócska bódékkal, mellette pedig parkolót és buszfordulót alakítottak ki, jókora darabot kihasítva a természetből. Az egykor elegáns kirándulóhely olyan lett, mint egy külvárosi buszvégállomás, és tulajdonképpen most is így fest. A bódék, különösen az 1978 óta működő klasszikus lángosos természetesen fontos szerepet látnak el, hiszen a Normafa-élményhez a tea, lángos, palacsinta és rétes nagyon is hozzátartozik, de a Síház kertje mögött, a gerincen nincsenek jó helyen, és a kialakításuk is méltatlan. A Síházhoz tartozó fás kert egészen a közelmúltig teljesen zárt volt, ócska kerítések övezték. Valószínűleg nem sokan tudták, hogy ezen az udvaron máig áll egy száz éve épült öreg faház, amely a Normafa első menedékháza volt.
A Síházat a XII. kerületi önkormányzat 2019-ben átvette az azt évtizedekig fenntartó Pilisi Parkerdőtől, és a korábbi csendes vendéglő bezárt. Tavaly nyáron aztán a vendéglátóhely újranyitott, és pont olyan lett, amilyen helyet nem szabad a Normafára engedni: hangos bulihelyszín zenével, éjszaka is nagy tömeggel, az udvaron újabb összetákolt bódékkal. Ekkor kezdett a projekt bírálóiban érlelődni a gyanú, hogy valójában szórakozónegyedet terveznek a hegytetőre, amire abból a szempontból alkalmas is, hogy nincsenek közvetlen szomszédok, nagyszerű a kilátás és az új parkolóban szinte a Síház előtt lehet letenni a kocsit – a borbárig eljutni az autóból nincs egy perc sem. Ezt a jövőképet erősítette, hogy az önkormányzat a belvárosi szórakozóhelyeket működtető Bp Essentials Kft-vel kötött bérleti szerződést.
Ez még csak átmeneti hasznosítás volt, de most tavasszal kiderült, hogy a Síházra „funkcióbővítő rehabilitáció” vár, amit már tábla is hirdet az épület előtt.
Ez tulajdonképpen a régi épület felújítását és kibővítését jelenti egy állandó új szárnnyal (fedett-nyitott pavilon elhúzható üvegfalakkal) ugyanazon a részen, ahol eddig az ideiglenes kerti pult volt. A tervező a Hetedik Műterem, amely nagyon szép felújításokat csinált (például a régi budai városháza ICOMOS-díjas átalakítását a Magyar Nemzeti Bank alapítványa részére), ezért remélni lehet, hogy az épülettel érzékenyebben bánnak majd, mint a Förster villával.
A látványtervek alapján az Eötvös út felé néző homlokzat az eredeti marad, de a hátsó rész a hozzáépülő új szárny miatt átalakul. Biztató az is, hogy a tervek alapján úgy tűnik, most végre tényleg átjárhatóvá teszik és megnyitják az egykori kert területét (ez tavaly csak annyiban történt meg, hogy megnyitották, de az átjárhatóság továbbra is hiányzik), így a Síház telke nem fog többé zárványt alkotni. A kérdés inkább az, hogy fog ez a hely működni: ha zenével, gombamód szaporodó bódékkal és nagy tömeggel, akkor a bővítés tényleg Buda tetejének bulinegyedévé teszi a Normafát. Ez pedig az egész területre kihatna: a zenét kilométerekkel távolabb is hallani, amit az élővilág nem visel jól – meg azok sem, akik ma még a csend és a természet miatt szeretnek feljárni.
Egy másik frissen kikerült tábla arról ad információt, hogy pontosan mit terveznek a buszforduló és megszűnő parkoló helyén:
Úgy tűnik, itt valóban lesz zöldterületi nyereség: a Jánoshegyi út alsó szakaszát a nagyparkoló széléig lezárják a forgalom elől, beszűkítik, lehozzák a Síházig a futóutat, eltüntetve az ócska BKV-bódékat. Mivel a buszok ide nem fognak feljönni, az egykori buszforduló helyét visszaadják az erdőnek. A parkoló területe kétféleképpen alakul át: nagyobb részén új büfésort hoznak létre négy modern pavilonnal – ezek váltják ki a mostani három réteses, lángosos bódét. A Síház felé eső oldalt parkosítják, és kialakítják azt az átlós, keresztirányú sétányt, amely a meglévő sétányok rendszerét logikus hálózattá szervezi. Ez a terület most a Normafa leglehangolóbb része:
Biztos, hogy a Síház körüli rész átalakítása, parkosítása sokkal civilizáltabb viszonyokat teremt, és a zöldterületet is növelni fogja. Remélhetőleg megőrzik az itt található, értékes történeti elemeket: a régi faházat a Síház udvarán, a 228-as számú budapesti határkövet és a székesfővárosi vízművek takaros kis vízházát az út túloldalán. Utóbbit most graffiti borítja és elvész a bozótban. Ezek az apróságok (mínusz graffiti) mind hozzátartoznak a Normafa örökségéhez, a kortárs pavilonok és tájépítészeti kialakítás mellett emlékeztethetnének a múltra.
3. A Disznófői-tető
Ez a volt Budai Sport Hotel telke a Normafa és a Libegő között félúton. A szép kilátást nyújtó magaslat a nevezetes (ma megközelíthetetlen, elhanyagolt) Disznófő-forrás fölött valaha a táj jellegzetes eleme volt, de az elmúlt évtizedekben nem lehet érzékelni, mert rátelepedett az 1988-ban felhúzott szálloda pirostéglás monstruma. A hotelhez hatalmas elkerített terület tartozott a hegygerincen és alatta, a mélyen leszakadó horpadásban is – ennek nagy részét gyomfákkal teli erdő, kisebb részét teniszpályák és elhagyatott síoktatópálya borítja.
A gerinc alatt volt a Normafa rétfüzérének (Szent Anna-rét, Szaniszló-rét) utolsó, harmadik eleme, a Virányosi-rét, amely mára nyomtalanul eltűnt. 1924-ben itt épült fel az első nagy síugrósánc, amit később többször modernizáltak, és egészen az 1990-es évekig megmaradt (az 1955-ös átépítéséhez köthető terméskő pénztárépület emlékeztet rá).
Az önkormányzat az üres hotelt tavaly átvette az államtól, lebontotta, a sittet, a szemetet és a törmeléket elszállíttatta, de a területet nem nyitották meg a kirándulók előtt, tényleges rehabilitációja még hátra van. A Normafának ez az a része, ahova soha nem lett volna szabad épületet felhúzni, mert a legértékesebb természetes erdők közepén található. A szocializmus által elindított erőltetett fejlesztés legnagyobb kártétele az volt, hogy a különböző létesítmények (hotelek, Csillebérc, KFKI, lakótelep) miatt fragmentálódott az addig összefüggő budai erdőség, és fokozatosan egyre nagyobb része urbanizálódott. A Budai Sport Hotel a természetvédelem által idővel lefékezett folyamat legutolsó állomása volt, éppen ezért az eltüntetése mindennél nagyobb nyereség – ami bőven ellensúlyozza az elhibázott látogatóközpont felépítését.
A Sport Hotel telkének sorsa összekapcsolódott a Magyar Turisztikai Ügynökség által évek óta szorgalmazott lombkoronasétány ügyével. A sétány a Normafa-projekt civilek által legélesebben bírált elemeinek egyike, mivel sokan attól tartanak, hogy súlyos környezetpusztítással jár: az attrakció érdekében magát az erdőt teszi tönkre. A kerületi önkormányzat viszont ezt szánja a bérbeadható büfék és épületek mellett az egyik állandó bevételt termelő elemnek. Kétségtelen, hogy a Normafa fenntartása ilyen látogatóterhelés mellett igényel plusz bevételi forrásokat. A sétány eredeti terve azonban tényleg tönkretette volna a Normafát: a magas szerkezet egy kilométer hosszan futott volna a hegygerinc mentén a parkolótól a Disznófői-tetőig, ahol egy 30 méter magas kilátóban ért volna véget.
Ez az ötlet nemcsak a brutális léptéke miatt volt elhibázott, hanem azért is, mert tovább növelte volna a legfelkapottabb, legtöbb kiránduló által látogatott rész terhelését, miközben a Normafán ma is nagy erdőterületek vannak, amerre alig téved bárki. A látogatók további koncentrálása helyett épphogy egyenletesebb eloszlásukra kellene törekedni: fedezzenek fel a kirándulók olyan utakat, tisztásokat, magaslatokat is, amelyek kicsit távolabb esnek a központi sétánytól.
Tavaly nyáron a tervezéssel megbízott Hello Wood csapata előállt egy új változattal, ami egyetlen összefüggő lombkoronasétány helyett öt különálló, rövidebb sétányszakaszból állt volna, és ezek nem a magasban futottak volna, hanem szintben haladva vezettek volna a hegyoldal széléig. Ugyanis a terepadottságok miatt itt maga a talajszint van azonos magasságban a mély horpadásban burjánzó erdő lombkoronájával (ezt bárki megtapasztalhatja, ha elsétál a volt Sport Hotel kerítésének széléig, és lenéz a mélybe). A tervezett kilátó elhagyására is javaslatot tettek.
Március végén a Hegyvidéki Önkormányzat bejelentette, hogy a terv újabb átdolgozáson esett át, mivel a civil szervezetek és a természetvédők továbbra is aggasztónak találták az építkezés mértékét. Így állt elő az új, mindenki számára elfogadható koncepció:
Fontos elismernünk: mintaszerű egyeztetési folyamat volt ez. Megmutatja, hogy a fejlesztési szándék és a civil szervezetek (WWF Magyarország, a Madártani Egyesület, a Normafa Természetesen csoport, Védegylet) által képviselt természetvédelmi szempontok nem törvényszerűen zárják ki egymást, csak a jó egyensúlyt kell megtalálni.
A lombkoronasétányból lombkorona-tanösvény lesz tehát, amely az erdő élővilágát mutatja be érdekes, szokatlan szögből. Egyetlen szakaszból áll majd, ami hurokszerűen fut körbe a Disznófői-tetőről, és ugyanoda vezet majd vissza. Pont azon a helyen hoz létre egy várhatóan nagyon népszerű attrakciót, ahova most senki nem megy, ezáltal hozzájárul, hogy csökkenjen a hegygerinc terhelése, miközben maga a terület jó adottságú, de nem érintetlen, rehabilitációra szorul. Alkalmas mindenesetre arra, hogy bemutassa a Normafa (és általában a hazai erdők) legsúlyosabb problémáját, az őshonos és itt még nagy számban megtalálható fafajok (bükk, tölgy, gyertyán, hárs, juhar, vadcseresznye) veszélyeztetettségét a klímaváltozás miatt.
Ez tehát happy endnek látszik, a fenti látványterven látható épület viszont kérdéseket vet fel. Az önkormányzat ugyanis a Sport Hotel telkén nemcsak rétet és pihenőhelyeket akar kialakítani, hanem egy olyan szolgáltató épületet is, amelyben WC és kávézó található, tájba illesztését pedig zöldtető segíti. Ha önmagában nézzük, az épület nyilvánvalóan túl nagy. Természetesen messze nem olyan nagy, mint a lebontott szálloda, de a léptéke hasonló a Normafa kapujához. Ezen a részen érdemes büfét és mosdót elhelyezni, hiszen a Síház és a Libegő között félúton sokakban felmerül a megpihenés, kávézás igénye, ám ehhez nem kéne ekkora épület. Másrészt: a hotel az alépítményével tényleg brutális méretű tájsebet hagyott hátra, amit a jelek szerint nem próbálnának meg teljesen eltüntetni, hanem adottságként hasznosítanák, építészetileg újragondolva. Ha érthető is a szándék, ennek az ötletnek is jót tenne, ha még faragnának belőle. Ahogy a lombkoronasétánnyal tették.
Frissítés:
Cikkünk megjelenése után a Normafa Síház bővítését tervező Hetedik Műterem az alábbi látványtervet tette közzé a Síház hátsó oldaláról az új pavilonnal és az átjárhatóvá tett, kitisztított kerttel. A kép alapján az épület hátsó homlokzata is megmarad:
Nyitókép: A Normafa Síház épülete, fotó: Válasz Online / Vörös Szabolcs
