Nem a módszertan az oka: nálunk a legmagasabb a halálozás a járvány egészét nézve
Fej-fej mellett Magyarország és Csehország a világ legszomorúbb „versenyében”. Frissítés: az április 22-i adatok fényében ténnyé vált az állítás, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta Magyarországon halt meg a világon a legtöbb fertőzött egymillió lakosra vetítve. Hogy efelé tartunk, már az elmúlt hetekben is látható volt, mégsem nemzeti gyász, hanem az utóbbi évek legvisszataszítóbb politikai diskurzusa vette kezdetét. Megrendülés helyett vita kezdődött arról, hogy a kiugró magyar adat nemzetközi összehasonlításban valójában nem is olyan rossz, csupán módszertani okok miatt kerültünk a világ sereghajtói közé. A Válasz Online most megmutatja, miért hamisak ezek az érvek, vagy éppen azok, amelyek az alacsony többlethalálozással akarják magyarázni a világ legrosszabb covid-halálozási bizonyítványát. És: bemutatjuk a valódi okokat is.
Elöljáróban röviden a szomorú alaphelyzetről. Sokáig a tragikus járványkezelési hibát elkövető – csúcsközelben nyitó – Csehország állt a legkedvezőtlenebb helyen a covid-halálozási listán, de náluk már lecsengőben van a járvány, rendszeresen napi száznál kevesebb a haláleset. Magyarországon ezzel szemben hetek óta 190-300 között van a napi emberveszteség, így fordulhat elő, hogy hazánk élre ugrott az egymillió főre eső halálozás területén az egész világon. (Összeállításunkban az egymillió lakosnál kisebb államokat, tengerentúli területeket, városállamokat nem vesszük figyelembe, és a nemzeti hatóságok adatait leggyorsabban egyesítő Wordlometers.info adatbázist használjuk.) Az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen levők száma ugyan múlt héten már jelentősen csökkent, de a koronavírusos halálozási adat újra romlott a hét nappal korábbihoz képest a Koronavírus.gov.hu napi közléseinek összesítése alapján. A halálozás négyszázalékos emelkedése az elmúlt négy hét legrosszabb adata.
Tényleg a statisztikai módszer a hibás?
Az elmúlt hetekben gyakori esetté vált, hogy teljes családok kerültek kórházba, de csonka családok tértek haza onnan. Előfordult olyan tragédia is, amikor gyermekek mindkét szülőjüket elveszítették. A több mint 25 ezer halálesetet mégsem nemzeti gyász, hanem az utóbbi évek legvisszataszítóbb politikai diskurzusa kísérte. Megrendülés helyett vita kezdődött arról, hogy a kiugró magyar adat nemzetközi összehasonlításban valójában nem is olyan rossz, s csupán módszertani okok miatt kerültünk a világ sereghajtói közé. E szerint az érvelés szerint nem a haláleseteket, hanem a többlethalálozást kell figyelni, az elmúlt évek összhalálozási átlagához kell mérni a tavalyi adatot. Így látszólag valóban nincs nagy gond, lehet arra utalgatni: biztosan csak valami statisztikai, módszertani eltérés okozza nemzetközi összevetésben borzalmas koronaadatainkat. Hiszen a korábbi évek átlagához képest nem is olyan nagy a többlethalálozás itthon. Tényleg nem, csak éppen az ok sikkad el. Az, hogy mi mihez mérünk. Erről mindjárt részletesebben szólunk.
Előbb azonban nézzük a tavalyi többlethalálozási számításokat. Tóth G. Csaba demográfus a Korfa márciusi számában azt számolta ki, mi lett volna akkor, ha a koronavírus-járvány nem következik be, és ehhez képest tavaly mennyi volt a többlethalálozás. A kutató úgy találta, hogy 14 ezer fő, vagyis sokkal több, mint az akkori hivatalos adat. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke, Vukovich Gabriella ezzel szemben csupán 8331 többlethalálról beszélt, annak alapján, hogy a korábbi öt év halálozási átlagához képest ennyivel többen haltak meg 2020-ban. Magyarország eszerint Európa jól teljesítő országai közé tartozik, a 27 tagállam közül csak öt adatai voltak jobbak a 6,3 százalékos magyar mutatónál. Persze a harmadik hullám és a halálozási csúcs nálunk már az idei évre esett. Vessünk is rá egy pillantást! Egyelőre a 11. naptári hétig látunk a KSH heti halálozási adatai alapján. Különös ellentmondás, hogy miközben hetek óta Magyarországé a világ második legrosszabb koronavírusos halálozási száma a járvány egészére vetítve, főleg az idei év tragikus adatai miatt, addig az első 11 hét összhalálozási adati nem kiugróan kedvezőtlenek. Sőt. És éppen ez a lényeg.
2021. első 11 heténél két rosszabb is volt ugyanis az elmúlt hét évben: a 2015-ös és a 2017-es év hasonló időszaka. Ez a két esztendő az, amelyek miatt Magyarország az összhalálozáshoz viszonyított koronahalálnál (vagyis az előző évek átlagához képesti adatokban) látszólag nem teljesít rosszul. Azért nem tehát, mert már a korábbi években is tragikusak voltak a számaink.
2015-ben és 2017-ben nem volt pedig világjárvány, ahogy rendkívüli tájékoztatókat tartó operatív törzs sem. 2015-ben mégis 6470, 2017-ben pedig 5162 influenzás haláleset történt – néhány hét alatt. Így fordulhatott elő, hogy a koronavírus harmadik hulláma, amely miatt az egyik legrosszabb helyre kerültünk az egész világon a halálozás terén, kevésbé végzetes, mint a 2015 és 2017-es év tavaszának semmilyen visszhangot ki nem váltó „közönséges” influenzajárványa. Akkor persze csak két hónap csúszással derült ki, mi történt:
amikor a KSH kiadta a demográfiai gyorsjelentését, hirtelen szembeötlővé vált a sok halott. A szakértők, szakújságírók számára – más nem nagyon törődött a riasztó számokkal.
Ennyit tehát a magyar koronahalálozási adatokat a nem túl magas többlethalálozással mentegetni kívánó érvről. De mi a helyzet azzal a szintén gyakran hangoztatott változattal, amely szerint a halálok jelentése körüli, más országokhoz viszonyított módszertani különbség okozza csupán, hogy Magyarország hetek óta második az egymillió főre jutó covid-halálozás szomorú statisztikájában?
Amikor Magyarország a tavaly tavaszi első hullámban az időben meghozott zárlattal sikeres járványkezelést folytatott, az olaszoknál viszont nem győzték elszállítani a halottakat, senkinek sem jutott eszébe az olasz halálozási statisztikai módszertant kritizálni, túl puhának ítélni. Amíg a svédeknél a kórházak udvarán hűtőkontérekbe tették a holttesteket, és az itthoni adatok még kedvezőek voltak, a magyar politika szintén nem foglalkozott azzal, hogyan számolják a skandinávok a koronavírusos haláleseteket, tesztelik-e a kórházba kerülőket, megnézik-e a gyanús halottaknál a vírus jelenlétét.
Nem firtatta senki, amíg a britek előttünk jártak az egymillió főre eső halálozásban, hogy módszertant váltottak és már csak a koronavírus kimutatása utáni 28. napig tekintenek valakit a vírus áldozatának, pedig sokan azt követően halnak meg. A britek esetében egyébként ez valóban jogos kritika volt, ám az eddigi világelső csehek éppen úgy számolják a covidos haláleseteket, ahogy Magyarország — az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását követve. Minden olyan elhunytat koronavírusosként jelentenek, akinél a víruspozitivitást teszteléssel bizonyítottnak találják, függetlenül attól, hogy a halálát egy már meglévő súlyos betegség okozta-e, vagy tényleg a vírus. Fontos oka van ennek: gyakran nem egyszerű megítélni, hogy egy infarktusos haláleset mögött a szív korábbi betegsége vagy maga a kórokozó áll-e.
A járvány kezdetén egyébként még valóban kevesebb ország alkalmazta a WHO számítási módját, menet közben azonban egyre többen közelítettek hozzá a franciáktól a szlovákokig. Államok sora változtatott tehát számolási módszertanán, és adott hozzá visszamenőlegesen esetenként több száz vagy több ezer halottat a korábbi adataihoz. Még egyszer: hozzáadtak, nem elvettek.
A magyar politika tehát a járvány második hullámának elején elégedett volt a halálozási adat előállításának módjával. Orbán Viktor akkor mégis egyenesen ezt állította a járványkezelés minőségének mértékéül. Szeptemberben a kormányfő közölte: „A járvány második hulláma idején elsősorban nem a megbetegedések számára, hanem a halálozásokra kell odafigyelni. Most a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni.”
Egészen addig volt ez így, amíg Magyarország nem produkált egyre rosszabb és rosszabb számokat – pontosan ugyanolyan magyar módszertan mellett. Csak a harmadik hullámban, amikor hétről hétre romlott nemzetközi összevetésben ez az adat, „ébredtek rá” a kormányban, hogy a halálozás mégsem megfelelő a járványkezelés minőségének megítéléséhez. Akkor a kormány új mérőszámot keresett a védekezés sikerességének igazolásához: az oltásokét. A hivatalos értékelésekben persze már a kezdetektől relativizálják a koronavírussal kapcsolatba hozható haláleseteket, „többnyire idős, súlyos alapbetegségben szenvedő emberekről” beszélve.
Nagyjából olyan ez, mintha egy bányaszerencsétlenségnél az áldozatok említésekor hozzátennék, hogy amúgy is cukorbetegek voltak vagy magas vérnyomásban szenvedtek.
Esetleg a földrengés által elpusztított falvak lakóinak halálhírénél megjegyeznék: egyébként is idősek voltak már, amikor rájuk omlottak a falak. Holott a koronavírusban meghaltak között fiatal emberek is vannak, alapbetegségként nem egyszer olyan kórképet írnak le, amelyet maga a vírus is okozhatott (trombózis, agyvérzés, veseelégtelenség).
Miért halálosabb Magyarországon a koronavírus, mint Csehországban?
A csehek tehát ugyanolyan rosszul teljesítenek a járvány elleni védekezés terén, mint mi, vagy most mi egy kicsit már rosszabbul is náluk. Ám nekik okuk is van erre – ők a világ legfertőzöttebb nemzete.
Az egymillió lakosra jutó fertőzöttek száma:
1. Csehország
2. Szlovénia
3. Egyesült Államok
…
14. Magyarország
Egymillió főre vetítve a csehekre 149 ezer igazolt eset jut, Magyarországon ennek nagyjából fele, 77 ezer. Tehát, amíg Magyarországon hal meg lakosságarányosan a legtöbb koronavírusos, az igazolt fertőzések számában hazánk csak a tizennegyedik. Csehország után a második Szlovénia, ott 112 ezer, az Egyesült Államokban pedig 97 ezer pozitív személy jut egymillió lakosra a járvány kezdete óta.
Ha ez valós adat lenne, akkor a koronavírus sokkal halálosabb betegség lenne Budapesten, mint Prágában vagy New Yorkban. Valójában nincs ilyen különbség, a vírus mindenhol nagyjából ugyanolyan arányban okoz halált az azonos életkorú és kockázati csoportba tartozó személyek között. (Legalábbis addig, amíg az egészségügy bírja a terhelést.) Magyarországon sem halálosabb tehát a vírus, csak a fertőzöttek zöme rejtve marad, mert a magyar egészségügy túl keveset tesztel, zömmel csak a tüneteseket. Már az első hullám idején is így volt ez, ám az olcsó gyorstesztek elterjedésével a lemaradásunk csak nőtt. Az egymillió lakosra jutó tesztelésről szóló listán megtalálni sem könnyű hazánkat: a 39. helyen állunk.
Pontosan ez a magas halálozás egyik oka: hiányzik a járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eleme, rengeteg tünetmentes vírusgazda rejtve marad, továbbadja a kórokozót. A hatóságok a fertőzöttek többségénél sem rendelik el a karantént (a 270 ezer aktív fertőzötthöz képest csak 45 ezer ember van hatósági házi karanténben), már a második hullám elején csődöt mondott a kontaktkutatás rendszere, így sok közeli kontakt is szabadon járhat, kelthet, ezért a járvány szinte akadálytalanul terjed, leginkább a maszkviselés és az országos lezárások állják útját.
Magyarország tehát sajnos nem a halottak számlálásának nemzetközi módszertani, statisztikai eltérései miatt került az élre a halálozások terén, hanem azért, mert a járványkezelés eszköztárában a tesztelést, a kontaktkutatást, a karantént nem tekinti a védekezés oltással egyenrangú oszlopának – pedig mindegyik az. Ez az oka annak is, hogy a halálozási adat a lakosság 35 százalékának első vakcinával való oltása után még nem javul számottevően.
De oltásokban jól állunk! Vagy nem is?
A kormány előszeretettel alkalmazza a járványvédelem látványelemeit, amilyenek például az iskolákban takarító szkafanderes katonák. Jól mutatnak a sajtófotókon, de tevékenységüknek több hetes zárlat után már nincs jelentősége, ugyanis a felületeken napok alatt elpusztul a vírus. Van azonban egy eszköz, amely valós védelmet ad, és a kormány politikájának középpontjába került: a védőoltás. A kabinet a Modernát kivéve az unió által kínált teljes mennyiséget lekötötte valamennyi oltóanyagból, és százezrek számára tett elérhetővé egy olyan keleti vakcinát, amelynek gyártója aláveti magát a szigorú nyugati engedélyezési előírásoknak – ez az orosz Sputnik V. Mindez a kormány sikere, a vakcina pedig fontos, hosszan tartó hatású eleme a járványvédelemnek. Az Egyesült Államok 77 millió kétszeresen oltott polgárából például kevesebb, mint hatezer fertőződött meg, és 74 halt meg az oltást követően az ottani járványügyi hivatal, a CDC jelentése szerint.
A halálozások számát viszont nemcsak az oltottak száma, hanem elsősorban az határozza meg, milyen életkori csoporthoz tartozó emberek kapják meg a vakcinát. A nyugat-európai országok mindegyike – az Egyesült Királyságtól eltekintve – Magyarország mögött áll a lakosság átoltottságát tekintve, ott mégis kevesebb életet követel a koronavírus. Miért? Részint azért, mert a legidősebbekkel kezdték az oltást, és minden hozzáférhető oltóanyaggal őket védik.
A nyilatkozatok szintjén így tesz Magyarország is, ám az adatok nem erre vallanak. Míg hazánk stabilan első helyen áll az unióban a beadott vakcinák terén az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint, a 80 év feletti lakosok első oltásánál azonban csak tizenkettedik volt április 19-én, és a 70-79 évesek között is elveszítette vezető pozícióját, négy ország is utolért bennünket.
A 25-69 évesek között viszont valamennyi korosztályban mi vezetjük az uniós oltási rangsort. Csakhogy egészen más hatással van a halálozási adatokra száz 80 esztendős, és száz 25 éves ember védelme. Nálunk a nyolcvan éven felüliek 35 százaléka, a 70-79 év közöttieknek pedig 26 százaléka még nincs beoltva.
Nem minden a kormány felelőssége ebből, hiszen ezeknek az embereknek nagy része még nem is regisztrált az oltóanyagra. Igen ám, de máshol sem csupa professor emeritusból áll az időstársadalom, mégis sikeresebbek az elérésükben. A nyolcvan felettiek oltása itthon tehát csigalassúsággal zajlik, ellenben gőzerővel oltják a fiatalokat: két hete az oltások 36 százaléka jutott a 25-49 éves korosztálynak, a múlt héten pedig már 40 százalék, miközben a legidősebbeknek csak a rendelkezésre álló vakcinák négy-öt százalékát adták be. Oltóanyag pedig lenne számukra: ezen a héten 300 ezret meghaladó nyugati vakcina érkezik és keleti szállítmányokat is várnak.
A tömeges oltást azonban a politikai marketing fő üzenetévé tették, a sikert abban mérik, ha minél gyorsabban be lehet jelenteni a három- és félmilliomodik oltottat, aztán az iskolák alsó tagozatai után immár a vendéglátóhelyek teraszai is nyithatnak. A legkönnyebben elérhető fiatalabb korosztályok persze örömmel fogadják a váratlan lehetőséget, de így értelemszerűen lassabban csökkennek a halálozási számok, hiszen nem a legsérülékenyebbek védelmére használjuk a vakcinákat.
Halált okozó titkos adatok
Azt sajnos itthon nem tudhatjuk, mennyire járul hozzá a halálesetek számához a gyógyítás eredménytelensége. Nem ismerjük, a lélegeztetőgépen levők hány százaléka épül fel. Ez nálunk titkos adat, miközben több európai államban intézményre lebontva is megismerhető. Takács Péter, az országos kórház-főparancsnok helyettese annyit árult el, hogy lélegeztetőgépen levők több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét.
Az történik, ami máskor is szokott: az egyik utolsó európai ország vagyunk például, ahol a rákbetegek gyógyulási aránya nem évente frissülő adat. Nem ismertek a magyar egészségügy minőségi mutatói, sem országosan, sem intézményi szinten, ezért aztán fogalmuk sincs a kórházaknak és a betegeknek, mely osztályok működnek nemzetközi színvonalon, és melyek kritikán aluli szinten. Kényelmes állapot – a betegeket leszámítva – mindenkinek, mert a rejtve maradó gyenge teljesítménynek nincs következménye: a legrosszabb intézmények is annyi társadalombiztosítási finanszírozásban részesülnek egy-egy beavatkozás után, mint a legjobbak.
Így maradt ki a magyar egészségügy abból a minőségi forradalomból, amely világszerte megújította a gyógyítást a számítógépes adatkezelés segítségével – az egymás mutatóit látó intézmények minőségi versenye révén. A koronavírus-járvány még jobban kihozza a különbségeket. Mivel itt a kezelésnek nincs jól bejáratott ellátási módja, még fontosabb lenne tudni, itthoni körülmények között mely módszerek eredményesek, de ezeket az adatokat sem szabad nyilvánosságra hozni. Még tudományos tanácskozásokon sem. Nem tudjuk még azt sem, hány orvos és szakdolgozó jut jelenleg egy-egy lélegeztetőgépre, és ez mennyire határozza meg a betegek túlélési esélyeit.
Mindez jól mutatja a magyar közegészségügy állapotát. Amelyről még egy beszédes adat: évtizedek óta nálunk van a legtöbb daganatos haláleset, miközben a megbetegedési listát nem mi vezetjük. Miért? Hol csúszik félre a dolog? Ugyanott, ahol most is. Nem lehet a valódi problémákról beszélni, mert a politika retteg a botránytól, a szakma változtatásban érdekelt része pedig nehezen tudja áttörni a betonfalakat.
Máskor azonban a nemzetközi adatok megjelenéséig évek telnek el, s akkor már nem váltanak ki különösebb figyelmet. A koronavírus ezzel szemben olyan rendkívüli helyzetet teremtett, amikor a járványkezelés mérőszámait a megjelenésük után percekkel már az egész világ értékeivel vethetjük egybe. Ami tehát elsikkad egy influenzajárvány hibás kezelésekor, vagy az évtizedek óta élen járó magyar rákhalálozásnál, arra most a koronavírus azonnal rámutat.
Csakhogy egyelőre úgy tűnik: hiába.
Nyitókép: lélegeztetett betegeket ápolnak a Felső-Szabolcsi Kórház koronavírussal fertőzött betegek ellátására kialakított intenzív osztályán Kisvárdán 2021. április 13-án. Fotó: MTI/Balázs Attila
