Ezermilliárdos kínai adósság: a magyar szuverenitást veszélyezteti a Fudan és a Belgrád-vasút
A Budapestre települő Fudan Egyetem ügyében nem Kína, hanem a szuverenitására máskor kényes magyar állam viselkedése érthetetlen: úgy költünk a teljes magyar felsőoktatás egyévi támogatásának megfelelő összeget a Fudan budapesti megtelepedésére, ráadásul kínai hitelből, hogy ebből a pénzből több magyar egyetemet lehetne világszintre fejleszteni. Ha ehhez a forgatókönyvhöz hozzáadjuk a Budapest–Belgrád-vasútra felvett közel 500 milliárdos hitelt, máris több mint ezermilliárdos kínai adósságnál tartunk. Elemzésünkből kiderül az is, hogy ilyesfajta egyetemtelepítésre legközelebb az Egyesült Arab Emírségben akad példa. Az olajállamban kevés a képzett hazai koponya, ellenben sok a pénz – nálunk éppen fordítva van.
Kínai kémsztori lenne a Budapesten megtelepedő Fudan Egyetem ügye? Kedden az Országgyűlés ellenzéki vezetésű Nemzetbiztonsági Bizottsága meghívta a kínai felsőoktatási intézmény magyarországi megtelepedéséért felelős Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy a jobbikos, LMP-s és szocialista képviselők megoszthassák vele aggályaikat. A tárcavezető ugyanis korábban a HírTv-ben azt mondta, hogy ugyan nem ért a titkosszolgálatokhoz, de ha bármelyik nagy ország hírszerzést akar végezni Magyarországon, „akkor ehhez nem kell neki egy egyetem, ezt meg tudja oldani számos más módon is”. Az ellenzéki politikusok szerint viszont ha a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt álló egyetem diplomataképzést indít Budapesten, nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhetetlen kapcsolati hálókat alakítva ki, akkor az bizony kockázatot jelent. Futótűzként terjedt a közösségi hálókon a Fudan Egyetem kartájában található, magyar fülnek nyomasztóan ismerős szöveg is: „Az iskola pártbizottsága az iskola vezetésének magja… Fő feladatai a következők: teljes mértékben kövesse és hajtsa végre a (kommunista) párt irányvonalát, elveit és politikáját, hajtsa végre a párt oktatáspolitikáját.” Tényleg komcsi kémképzőt építünk tehát a kínaiaknak ajándékba, a saját adóforintjainkból?
Nem egészen. A Fudan távolról sem zugfőiskola: a huszadik század elején jezsuiták által alapított egyetem minden nyugati és ázsiai felsőoktatási rangsor szerint a világ 100 legjobb intézménye közé tartozik, ott is inkább a felső harmadba. (A magyar egyetemek ritkán kerülnek az első 500 közé.) Számos együttműködése van vezető nyugati egyetemekkel. A kínaiak elég okosak ahhoz, hogy tudják: pusztán hírszerző intézményként vagy Marx és Hszi Csin-ping elnök útmutatásaira alapozva képtelenség világszínvonalú robotikai, mérnöki vagy mesterséges intelligenciával kapcsolatos oktatást és kutatást folytatni. Márpedig a Fudan ezeken a területeken tényleg a globális élmezőnybe tartozik. Az egyetem alapszövegeiben megfogalmazott kommunista szlogenekhez hasonlót pedig lényegében minden, a Nyugattal buzgón kereskedő kínai állami vállalattól vagy intézménytől lehetne idézni.
Kína diktatúra, mindig is az volt, amelyben meg kell adni a vörös császárnak, ami a vörös császáré, de a kereteket tiszteletben tartók érvényesülhetnek – különösen, ha a nemzetközi versenyben kell helytállniuk, mint a Fudan Egyetemnek.
A Fudan-történetben kevésbé a globális befolyását szívósan építő kínai, inkább a szuverenitását elvben erősen óvó magyar állam viselkedése érthetetlen. A kormány ugyanis közvetlen állami támogatás és kínai hitel révén a jelenlegi tervek szerint 550 milliárd forintot fordítana a magyar közpénzből a Fudan Dél-Ferencvárosba megálmodott kampuszára. (Az elmúlt évek gigaberuházásait ismerve az összeg szinte biztosan módosul majd – nem lefelé.) Ez annyi, amennyit 2020-ban a magyar állam a teljes honi felsőoktatásra költött. (A G7 gazdasági portál összesítése szerint 2020-ban 554 milliárd forintot, a GDP 1,26 százalékát fordítottuk egyetemeinkre, főiskoláinkra. Uniós támogatásokkal együtt 2017-ben ez az összeg még több mint 2 százalék volt.)
Nagyon úgy fest, hogy a prágai Károly Egyetemet, a krakkói és varsói intézményeket önerőből a világliga felé kormányzó cseh és lengyel állam helyett Magyarország inkább az Egyesült Arab Emírség példáját követi. Abu Dzabi ugyanis egyszerűen vett magának egy-egy Sorbonne- és University of New York-kampuszt, hogy így hozzon létre világszínvonalú oktatást. Csakhogy az olajállamban kevés a képzett hazai koponya, ellenben sok a pénz – nálunk viszont éppen fordítva van.
A Fudanra szánt irdatlan összeg annál is érthetetlenebb, mert nemrégen nagyszabású reformba vágott bele a felsőoktatás színvonalával elégedetlen kormányzat – ennek keretében szervezték ki magánalapítványokba a felsőoktatás jelentős részét. A 2024-től 5-6000 magyar és külföldi mesterszakos hallgatót, valamint 500 oktatót fogadó Fudan-kampusz megfinanszírozása után erősen kérdéses, hogy a mindenkori magyar kormány tud-e egyetlen egyetemre vagy az elitet megcélzó néhány intézményre még egyszer ennyit költeni. Annál is furcsább a költekezési láz, mert néhány éve még a Corvinus első kétszázba kerülése volt a deklarált cél. Mintha ma már ehelyett a kínai egyetemre fogadna a kormány. A Fudanra fordított összeg jelentőségét jól jelzi, hogy az egész magyar felsőoktatás átszabásának indokául szolgáló uniós pénzeső „mindössze” 1500 milliárd forintot tesz ki: a 2021 és 2026 közötti hétéves ciklusban ezen kell osztoznia az összes magyar felsőoktatási intézménynek. (Ráadásul a Fudan egy magyar egyetemistáknak kedvező fejlesztést is megkérdőjelez: erre a területre szánta az állam a tízezer magyar diáknak otthont adó Diákvárost. Karácsony Gergely budapesti főpolgármester nehéztüzérséggel sorozta meg a kormányzatot, amely rövid ideig tartó hallgatás után közölte: nincs itt semmi látnivaló. Álláspontja szerint mindkét projekt megvalósulhat a területen. Beszédes azonban, hogy a Diákváros-projektet elvették az azt szívügyének tartó Fürjes Balázstól, a budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztostól. Aki megkapta: Palkovics László.)
Könnyen lehet, hogy a Fudan magyar felsőoktatásra gyakorolt befolyása gyorsan túlterjed majd a kampusz határain is. A kínai egyetemért régóta lobbizó Matolcsy György jegybankelnök Fudanon tanult főtanácsadója, Horváth Levente (Horváth Béla korábbi MDF-es és kisgazda képviselő fia) nagyobbat álmodik. A 2015-ben, 27 éves korában már sanghaji főkonzulként dolgozó Horváth egy tavaly őszi interjúban úgy fogalmazott: „Terveink szerint – és ebben a kínaiak is partnerek – a Fudan Egyetem professzorai »beoktatnak« majd más hazai egyetemekre, az alapképzésekre is, így a magyar hallgatók már a saját egyetemükön tapasztalatokat szerezhetnek a Fudan Egyetemről.”
Azaz a magyar állami forrásokból kínai vállalattal épített kínai egyetem tanárai már a magyar alapképzésben is megkezdhetik majd az amúgy is forrás- és diákhiánytól szenvedő magyar egyetemeken a tehetségtoborzást.
A Fudannal kapcsolatos vitákban gyakran előkerül párhuzamként a paksi atomerőmű bővítése és a Budapest–Belgrád vasútvonal. Tény, hogy a „holdbázis-projektek”, illetve az azokhoz kitalált hitelkonstrukciók tartósan a keleti nagyhatalmakhoz, Oroszországhoz és Kínához láncolnak minket. Noha mindkét nagyberuházást számos jogos kritika éri (Orbán Viktor miniszterelnök a 2017. december elsejei rádióinterjújában kimondta: nem érdekes, hogy a Budapest–Belgrád vasútvonal megtérül-e vagy sem), a Fudanhoz képest van egy lényegi különbség. Magyarország képtelen atomerőművet építeni, a Kína által kitalált globális kereskedelmi hálózathoz, az Egy Út, Egy Övezethez pedig csak csatlakozni tud, egymagában létrehozni egy ilyen új selyemutat aligha. Világszínvonalú egyetem kialakításához viszont itthon is van humánbázis, a szintlépéshez szükséges tudást, külföldi oktatókat és eszközöket pedig a Fudanra fordított összegnek már egy részéből is el lehetne érni.
Amint a Direkt36 cikkéből kiderül, a beruházáshoz nyújtott közvetlen állami támogatás 100 milliárd forintra rúgna, több mint 400 milliárdot pedig kínai hitelből finanszíroznánk. Kínai állami óriásvállalat építhetné a kampuszt is. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése szerint az állami Kínai Fejlesztési Bank „kedvező feltételekkel”, 10-15 éves futamidővel és jüanhitel esetén maximum 4,5 százalékos, euróhitel esetén 1,9 százalékos kamattal vállalná a finanszírozást. A hitelt pedig teljes egészében a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítványon keresztül. Amennyiben a Fudan-forgatókönyvhöz hozzáadjuk a Budapest–Belgrád-vasútra felvett közel 500 milliárdos hitelt, máris több mint ezermilliárdos kínai adósságnál tartunk. Márpedig elvben
az elmúlt több mint egy évtized jogos kormányzati politikája volt, hogy a magyar állam minél kevésbé függjön külföldi hitelezőitől, mert a 2008-2009-es gazdasági válság megtanított minket saját sérülékenységünkre – most mégis visszafelé száguldunk az egyszer már magunk mögött hagyott úton.
A Fudan-történetnek a magyar felsőoktatásra gyakorolt hatásán túli, igazán kritikus pontja tehát az állami szuverenitás. A nemzetközi politikában ugyanis az „adósságcsapda-diplomácia” kifejezéssel illetik Kína politikáját; a definíciót Brahma Chellaney indiai közgazdász alkotta meg 2017-ben. A kínai hitelekkel kapcsolatos ázsiai és afrikai problémákért persze leginkább a korrupt helyi elitek, semmint a pénzt folyósító Peking a felelős, az viszont kétségtelen, hogy az eddig Nyugat-Európával és az Egyesült Államokkal szemben megfogalmazott kolonizációs vádak immár Kínát is elérik. „Kína most már nagyhatalom és a nagyhatalmak ki akarják terjeszteni befolyásukat” – mondta két éve a PBS amerikai csatornának a 2018 és 2020 között Malajzia miniszterelnökeként szolgáló Mahathir Mohamad. Ő azután tért vissza a hatalomba, hogy riválisa belebukott az Egy Út, Egy Övezet malajziai beruházásaival kapcsolatos korrupciós botrányokba. A húszmilliárd dollárra rúgó szerződéscsomag utak, vasutak, kikötők építéséről és felújításáról szólt – és akárcsak nálunk, azokat is kínai hitelből építették kínai cégek. Mohamad végül újratárgyalta a feltételeket és a kínaiak harminc százalékkal csökkentették áraikat.
Afrikában is több ország a saját bőrén tanulta meg, hogy óvatosan kell bánni az elsőre mégoly vonzónak tűnő kínai hitelekkel. Kenya például egy évtized alatt közel tízmilliárd dollár kölcsönt igényelt autópályák és vasútvonalak építésére, így rövid idő alatt Peking felé halmozta fel bilaterális viszonylatban keletkezett adósságainak 72 százalékát. A nagy étvágynak meglett a böjtje: Kenya 2018-ban majdnem csődöt jelentett Mombasza kikötőjének fejlesztésére felvett hitelei miatt.
Más afrikai országoknak is gyorsan nő a Kínával szembeni adósságuk: 2000 és 2017 között az állam 143 milliárd dollárnyi hitelt helyezett ki a kontinensre. (Ezzel együtt még mindig a korábbi gyarmattartó nyugat-európai államok és pénzintézetek, valamint az Egyesült Államok a fő afrikai hitelezők.) Dzsibuti példája megmutatja, hogy egy bizonyos határon túl már nem lehet ellenállni a kínai kéréseknek. A kicsi, ám stratégiai elhelyezkedésű (Afrika szarván található) ország hitelállományának 77 százalékát kínai adósság teszi ki, ezért nem tudta elhárítani Peking 2017-es kérését, hogy katonai bázist létesíthessen a területén. Igaz, Kína csupán csatlakozott az Egyesült Államokhoz, Franciaországhoz, Japánhoz, akik szintén jelentős csapattesteket állomásoztatnak a parányi államban.
Hozzánk közelebb is vannak persze óvatosságra intő példák. Montenegró 2014-ben vett fel egymilliárd dollárnyi hitelt a Kínai Export-Import Banktól autópálya-építésre. Az egyik kínai állami útépítő vállalat által épített sztráda jelenleg a világ legdrágább ilyen beruházása, kilométerenként majd’ 24 millió dollárt kóstál, a hitel első részletének törlesztése pedig júliusban lenne aktuális. Amennyiben Podgorica nem teljesíti kötelezettségeit, Kína többezer hektár állami földhöz juthat. A nemrég hatalomra jutott kormány az EU segítségét kérte a hitel visszafizetésére, amit az Unió megtagadott. Igaz, Peking nem kényszerítette pisztollyal a jelenleg államfő Milo Đukanović korábbi miniszterelnököt a hitelfelvételre. Az apró balkáni államot 30 éven keresztül, egészen 2020-ig kormányzó szociáldemokrata párt politikusa annak tudatában döntött a kínai hitel mellett, hogy az Európai Befektetési Bank a projekt kockázatai miatt megtagadta a kölcsön folyósítását.
Ezen példák miatt is döntött több, hozzánk nagyon hasonló helyzetű állam a Kínával fenntartott kapcsolatok lazítása mellett. A litván parlament márciusban például úgy határozott, kilép a Kína és Közép-Kelet-Európa legfontosabb gazdasági egyeztető fórumának számító 17+1 formátumból. Öt másik ország – Bulgária, Észtország, Lettország, Románia és Szlovénia – pedig a 17+1 márciusi online csúcsán állam- és kormányfői helyett csak minisztereivel képviseltette magát. Ezek az országok ugyanis úgy gondolják, a kínai partner az elmúlt egy évtizedben sokat ígért, de keveset teljesített.
A lépés persze aligha független attól , hogy az Egyesült Államok mind elkeseredettebb versenyfutást folytat Kínával, s nyomást gyakorol szövetségeseire a kínai kapcsolatok lazításáért. Ilyen összefüggésrendszerben a Fudan budapesti kampusza tehát nem pusztán a magyar felsőoktatás és a magyar állami szuverenitás ügye, de a szuperhatalmi vetélkedés egyik mellékhadszínterévé is válhat.
Márpedig ahol elefántok táncolnak, ott nagyon nem jó fűnek lenni.
