„Én már nem akarok a városban élni” – vidéken újrakezdők paradicsoma lett a nógrádi csodafalu
Zoltán és Judit agrármérnöki diplomával a zsebben maguk mögött hagyták a várost, és jól menő ökológiai gazdaságot építettek. Ágnes és Natália az urbánus értelmiség és a startupper világ „jövőiskolájában” találkoztak, majd eldöntötték: falun kezdenek új életet és nyitnak oktatási intézményt. Mi a közös bennük? Hogy pár év különbséggel ugyanazt a nógrádi községet találták meg maguknak. Mi az alig 400 lelkes Terény titka? Van-e recept a fogyó népességű kistelepülések megmentésére? Riport a Budapest School- és a Magosvölgy-sztoriról, a „közösségi vidékre vonulás” receptjéről és egy élni akaró kis falu polgármesteréről.
„Mágikus vidék! Ha Bercel felől jössz, már a dombok között érzed, hogy simulnak az idegeid” – ecseteli vendéglátónk, miért szeret városi emberként a Nógrád megyei falucskába, Terénybe érkezni. Bár az idegsimuláshoz nekünk kellene még némi rutin, a rissz-rossz galgamenti utak majdnem kirázták polgárosult lelkünket. De kétségtelen, hogy a megérkezés varázslatos érzés.
Szanda felől jőve elhagyjuk az evangélikus templomot, a csipkemúzeumot, majd a katolikus plébánia után nem sokkal balra fordulunk, kivárjuk, míg az úton kapirgáló csirkecsalád elvonul, és beparkolunk a vályogházas udvar elé. Ha minden igaz, itt, a fakerítésen túl kell keresnünk a growth mindset oktatásban úttörő, erős code lábbal is rendelkező Budapest School (BPS) épülő campusát. Furcsán hangzik? Éppen ezért jöttünk: március végén futott szét a hír az egyik oktatási portálról, hogy a népszerű prezentációkészítő szoftver, a Prezi alapítócsapatából ismert Halácsy Péter, a könyvkiadó Halmos Ádám és Vészi Gábor volt Facebook-menedzser iskolája, a BPS pont itt, a Balassagyarmati járásban, a Szanda-patak völgyében növeszt új lábat. De hogyan? Kikkel? És ami a legfontosabb:
miért gondolja egy 100 százalékig urbánus közegben született, menő techcégekkel (is) kooperáló intézmény – szlogenje szerint „a 21. század iskolája” –, hogy egy 367 lelkes nógrádi községben van jövője?
„Úgy kezdődött, hogy örököltem 2 millió forintot. Nem nagy pénz, ha az ember be akar fektetni, Pesten egy garázst sem kapsz ennyiért. Itt viszont 1000 m2-es telket vettünk belőle, rajta egy 100 éves parasztházzal” – mondja Kökényesi Ági, a Budapest School biológiatanára, a BPS Zöld Iskola egyik alapítója. Az „itt” esetükben a szomszéd falu, Szanda. Nem ő volt az első fecske: baráti köréből Nemes Natália iparművész, az Újlipótvárosban működő, művészeti tanfolyamokkal és programokkal foglalkozó Noha Stúdió alapítója fedezte fel a környéket, és vett itt először házat, szintén „fillérekért”.
„Nagyon szép táj, csendes vidék, de ez önmagában kevés. Volt valamiféle hívása a helynek, amit nehéz szavakba önteni – meséli Nemes Natália. – Vissza-vissza tértünk, és mondogattuk a régi házak tulajdonosainak, hogy ha eladnák a telküket, szóljanak. Pont öt évvel ezelőtt egyszer csak jött a lehetőség: megvehettük ezt a négy házat itt, ráadásul egyben.” A község északi csücskében vagyunk, Terény különleges pontján, ahol az autentikus vályogházak eredeti, 100-200 éves szerkezetben maradtak meg: lejtős palóc udvar, közös kerttel, modern be- és ráépítés nélkül.
A terv az volt, hogy a terület autenticitását megőrzik, és egyfajta alkotóteleppé fejlesztik a Noha Stúdiónak. A probléma „csupán” az épületek olykor katasztrofális állapota volt. Azonnal hozzá kellett fogni a felújításukhoz. „Ősszel-télen mindig építkeztünk, nyáron jöttek a táborok. Sosem hirdettük, szájról szájra terjedt a hírünk. A rekonstrukciónál először, mint minden rendes építkezésnél, mesterekkel próbálkoztunk, de nem az működött legjobban. Hanem a barátok: tízesével, húszasával jöttek segíteni, vályogot tapasztani, tetőt rakni, követ pakolni. A férjem pedig kitanulta, hogyan kell ajtót, ablakot csinálni” – folytatja Nemes Natália. Azt mondja, sok nehézségük volt, de az óriási és töretlen lelkesedés mindenen átsegítette őket. A közösségesedés miatt pedig többen maguk is bevásároltak telekből itt vagy Szandán. „Összesen vagyunk itt már vagy nyolcvanan ebből a körből. Sokat számít ez a »banda«. A felújítás közben kellett rájönnöm, hogy a női mivoltom mennyire kevés a rengeteg munkára, akkor is, ha sok belsőépítészeti munkám van. A férfiak hihetetlen erőbedobással csinálták végig mellettem az elmúlt éveket. Örök hálával tartozom nekik.”
És hogy a helyiek hogyan fogadták a hirtelen terebélyesedő pesti kolóniát? Kökényesi Ági azt mondja, csak „jó palóc” fogadtatással találkoztak. Telket, házat sosem „adattak” el, nem erőszakoskodtak senkivel, viszont mindenhez, ami Terényből jön, nyitottan állnak: „Ha tanulhatunk egy nénitől népdalokat, akkor meghallgatjuk. Ha kertgondozáshoz kapunk tanácsokat, szintén. Nem akarunk zárványként viselkedni a falu szélén.”
A BPS Zöld Iskola ötlete tavaly vetődött fel: a Budapest School „tanulási hálózat” augusztusban kapott akkreditációt, vagyis lett államilag elismert iskola. Kökényesi Ági nem sokkal később dobta be Halácsy Péternek, hogy legyen terényi campus. Hogy valamilyen formában hozzák ki az oktatást konkrétan ide, a vályogházakba, az erdőbe, a kertekbe, tanösvényekre. Idővel a terv egyre konkrétabb lett: erdei iskolát álmodtak a városi BPS-es gyerekeknek, aztán „rendes”, hétfőtől péntekig tartó sulit is, állandó tanárokkal. A Budapest School országos hálózatában nagyjából 400 gyerek tanul, a terényi mikroiskola felvételi folyamatában tizennégyen szerepelnek, és már interjúztatják a pedagógusokat is.
„Be akarjuk bizonyítani, hogy nem az a fontos, hogy hol tanul a gyerek, hanem az, hogy hogyan – mondja Halácsy Péter. – Ha egy egész budapesti csoport levonul ide októberben egy hétre, miért ne számolhatnánk el a tanórákat? Nem pusztán »erdei iskolát« szeretnénk; az nem lenne több egy épületbérlési projektnél. Hanem élő, helyben folyamatosan működő közösséget.” A vályogházas megoldást csak az első évre tervezik, utána az akkreditáció miatt kell majd „szabvány” épület is, amit már keresnek valahol a közelben.
Kökényesi szerint ez a „nomád”, kivonulós oktatás semmiféle hátrányt nem okoz. Sőt. „Biológiatanár vagyok, érdekelnek a fenntarthatósági problémák, a klímavédelem. De nem csak elméleti szinten: tenni is akarok érte. Márpedig itt tudok. Meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogyan kell élelemet termelni, álltatot gondozni, erdőben élni, tüzet gyújtani. Szoktassuk őket az állatokkal való kapcsolatra! Nati fia például csikósnak készül: a keze kérges, bírja a hideget, nem törődik faggyal, széllel, megy az állatokhoz. Mindezt a tudást kell kombinálni azzal, amit a BPS már most is ad: a robotikával, a kódolással, az animációval. Ezek nem egymást kizáró dolgok.”
Épp a lovaknál tart a mondat, amikor befutnak a gyerekek – lóháton. A két iskolaszervező anya csemetéi az utóbbi időben két online óra között így szellőztetik ki a fejüket. Hiszen mégiscsak kedd dél van. „Látjátok, erre mondom, hogy hidegrázós: amikor meglátom őket így. A városban is ezt az érzést kerestem, de nem adta meg semmi” – folytatja Kökényesi. És tényleg nem áraszt kifejezetten iskolai hangulatot, ahogy a gyerekek az évszázados palóc házak közé beparkolnak a lóval. „Én már nem akarok a városban élni. Nem tudom elviselni. És szerintem sok gyereknek sem jó a városban lenni. Itt, a természetközelben is megvan minden, ami kell.”
Szép-szép a sok elhatározás, de végső soron nem az a helyzet, hogy a pesti elit értelmiség és „játszótere” költözik Nógrádba? Ahelyett, hogy a helyi szegényeknek szerveznének iskolát? Halácsyék azt mondják, szeretnének visszaadni a vidéknek, de a BPS közösségi finanszírozású iskola, ahol egy tanuló költsége – bérleti díjak, rezsi, étkezés, tanárok bére – havi 150 ezer forintra jön ki. Ez itt, Terényben, falusi körülmények között lenyomható 100 ezerre, de az még mindig távol van attól, amit nógrádiként bárki megengedhet magának. Ezen a helyzeten csak a bőkezű normatív támogatás változtathatna. Ilyesmi egyelőre nem látszik.
Ami viszont igen, az a helyi értelmiség fogékonysága: ha diákot nem is, pedagógust fel tudnak szívni a vidékről. „Berceli és becskei tanárjelöltünk is van. Illetve többen olyanok, akik városi kiköltözők, a környéken élő gyüttmentek. Akad olyan jelentkezőnk is, aki kifejezetten azért költözik haza külföldről, hogy csatlakozzon. Ez azért nem kis dolog” – mondja Kökényesi Ági. A BPS-szervezők szándéka, hogy a „terényi modellt” adaptálhatóvá teszik; átadják a tudást más, városból vidékre tartó kezdeményezéseknek. Nem is pusztán terv ez: már most, a Zöld Iskola embrionális állapotában is keresték őket Szegedről, Debrecenből, Ópusztaszerről, hogy segítsenek abban, hogyan működik a közösségi vidékre vonulás.
A vidéki értelmiség megtartásán és becsatornázásán túl, pusztán faluszempontból ez lehet a mikroiskola legfontosabb innovációja: hogy a modell elterjedhet, teljesen új város-vidék hidakat építve.
De nem eleve rossz mindezt egy Budapestről elnevezett brand alatt megszervezni? Nem mondja azt bárki a név láttán, hogy neki jöjjenek „le” a pestiek barátkozni, modern iskoláról papolni? „Lehet, hogy ha ma kezdenénk az egészet, akkor már csak Magyar Iskolának hívnánk. Az egész onnan jött, hogy idegesített, hogy a budai elit amerikai, francia, német iskolákba akarja íratni a gyerekeit. Ennek akartunk alternatívát. A »Budapest« azért jó, mert külföldön is érthető, kiejthető, nem kell madzsarozni” – mondja Halácsy Péter. Szerinte csupán az ő prezis múltjából fakadó előítélet, hogy sokan azt gondolják, a BPS-ben minden gyerek tablettel a hóna alatt rohangál. „Használunk korszerű eszközöket, de ez nem öncél. Pont azért van nálunk is (időnként) számítógép a gyerek előtt, amiért itt most mögöttem benzines fűnyíróval nyírják a füvet, nem pedig kézi kaszával.”
A község méreteihez képest a BPS kezdeményezése önmagában is nagy szám, de nem ez az egyetlen „vidéken újrakezdők” projekt, ami pont Terényt találta meg magának. A felújított vályogházaktól nagyjából 10 percnyi sétára, a Szanda-patak medrén túl méretes fóliasátrak látszanak. Ez a Magosvölgy Ökológiai Gazdaság területe. A vállalkozást Dezsény Zoltán és felesége, Judit alapította; mindketten a gödöllői Szent István Egyetemen végeztek környezetgazdálkodási agrármérnökként 2009-ben, majd önálló életbe és gazdálkodásba szerettek volna fogni, ám indulótőkéjük nem volt. Így találtak rá a terényi óvodamentő programra: hogy a község „gyermekkertje” el ne fogyjon, a településen támogatott albérleteket kínáltak beköltöző, gyerekes fiataloknak. Zoltánék másfél évig éltek így, majd átköltöztek egy palócházba, és nekiláttak a biozöldségeket termelő gazdaságuk felépítésének. Ez 2014-ben volt; azóta a jó minőségű szezonális termékekre fogékony világban komoly ismertségre és elismertségre tettek szert. Közel kéthektáros birtokukon 8000m2-en nagyjából 50 zöldségfajt termesztenek, most éppen többek között répát, újhagymát, retket, red choit, rukkolát, spenótot.
Ha nincs az óvodamentő program, akkor máshol kötnek ki? Mi Terény titka? – ezzel a kérdéssel nyitunk Dezsény Zoltánnál. „Befogadó közeg, gyorsan kialakítható bizalmi légkör, jó közbiztonság. Utóbbi nagyon fontos: nem fejlesztenénk ilyen bátran, ha nem éreznénk, hogy a gyerekeink és az értékeink biztonságban vannak” – sorolja. Szerinte szó szerint „jó fajták” a terényi emberek, könnyű velük megtalálni a hangot. Munkaerőt mégsem tudnak innen meríteni: „Helyben nem könnyű alkalmas munkaerőt találni. A mi megközelítésünkhöz munkatársként a hozzánk hasonló, lelkes, fiatal, elhivatott emberek állnak közelebb. Az utóbbi két évben nem adtunk fel álláshirdetést, valahogy megtalálnak azok az emberek, akiknek az útja Budapestről vagy máshonnan éppen a MagosVölgybe vezet.” Dezsény Zoltán azt mondja, jellemzően két-három szezont húznak le náluk, aztán továbbmennek Arra viszont volt már példa, hogy valaki a Terényben szerzett tapasztalatok nyomán saját gazdaságot épített és arra is, hogy egy akkor pályakezdő és ma Budapesten élő egykori munkatárs később zöldségközösség-tag lett.
A Magosvölgy Ökológiai Gazdaság Zoltánékon kívül jelenleg 5-6 ember megélhetését biztosítja. „Vagyis az élőmunka-lekötőképességünk elég jó” – fogalmazza meg Zoltán szakszerűen.
Nagy kérdés, van-e ebben bármi modellértékű, szolgálhat-e a Magosvölgy-sztori példával a magyar vidék előtt. „A termelés egy dolog, járulékos következmény viszont a rengeteg kapcsolat, amit a faluba hozunk. Igyekszünk jól működni, inspirálni másokat, ami vonzza az élettel teli embereket. Energiát csatornázunk egy elöregedő, energiahiányos közegbe” – hangzik a válasz. És valóban:
Nógrád falvaiban már a harmadik generáció nézi végig, hogy a fő folyamat a fogyás, a fiatalok elvándorlása. Belülről fejlődve ez már nehezen tud megváltozni, a városi beköltözés azonban olyan hatás, ami a konkrét gazdasági hasznokon túl lelkileg is sokat számít.
Dezsény Zoltánék „vesztenivalónk nincs, próbáljuk meg” alapon érkeztek ide, és ma már azt mondják, szeretnének hídépítők lenni, bekapcsolódni a helyi ügyekbe. Legújabb kezdeményezésük, hogy – másokkal összeállva – megvették az igencsak leharcolt és megkopott kocsmát, hogy felújítás után közösségi térré, találkozóponttá alakítsák, ahol eszmét cserélhetnek régi és új terényiek. Négyszáz fős faluban csapszéket és – a Széchenyi István-i értelemben vett – kaszinót nyitni nem kifejezett for-profit tevékenység, de a községnek rengeteget jelent.
A Magosvölgy-sztoriban az óvodamentő program kulcspillanat, ezért felkeressük a polgármestert, hogy mondja el, honnan jött az ötlet, és hogy tősgyökeresként miben látja Terény sikerét. Brozsó Andrásné Edittel a községi könyvtár – ilyen is van – előtt találkozunk, és rögtön tisztáz egy félreértést: a híres, még a település Wikipedia-oldalán is szereplő akciót nem az önkormányzat találta ki és finanszírozta. „Civil kezdeményezés volt, magánemberként fogtunk össze többen, de az önkormányzat támogatásával lett meghirdetve. A mintát egy dunántúli falu jó példája adta, ahová betelepülőket hívtak. Nem akarták ugyanis végignézni, hogy elfogynak a gyerekeik. A programot az itteni viszonyokra kellett átformálni” – meséli Brozsóné Edit, aki választott tisztsége mellett tanítónő is a községben. A berceli általános iskolához tartozó tagiskola (alsó tagozat) a büszkeségük; nyelvészversenyen megyei és országos eredményt is elértek már, jövőre hét elsősük lesz.
Az önkormányzat se pénzt, se ingatlant nem tudott volna ajánlani az érkezőknek, kedvezményes albérlet keresésében viszont tudtak segíteni, és érdemi szociális támogatást is tudtak nyújtani. Utóbbival óvatosnak kellett lenniük, nem vállalhattak túlságosan nagy terhet. Végül 2-2 családot „telepítettek”, azzal a feltétellel, hogy egy év után teljesen a saját lábukra állnak. Ezzel sikerült megtartani az óvodát, de a program nem folytatódik: „Nagyon kevés pénzből gazdálkodunk, munkalehetőség alig van, polgármesterként én is csupán tiszteletdíjas vagyok, egyelőre nem tudunk többet vállalni.”
Ha az iparűzési és idegenforgalmi adó minimális, milyen forrásból gazdálkodhat az önkormányzat? Jórészt pályázatokból. Ezért a polgármester és a kevés hivatali dolgozó a napi teendőkön túl, estébe nyúlóan pályázatokat ír. Nekik az a jó tender, ahol nem kell önerőt felmutatni, olyanjuk ugyanis nem nagyon van. Ezért szeretik a TOP-ot (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) és a Magyar Falu Programot. Terényben a hivatalon, az önkormányzat saját konyháján és a néhány gazdaságon túl nincs munka, a helyiek a közeli útépítésekre és más építkezésekre járnak ki, illetve a Balassagyarmat és Szügy közötti ipartelepre.
Amikor polgármester-asszonynak felvetjük, hogy sok fiatal elment, a község igencsak öregszik, szinte felcsattan: „Azért élnek itt fiatalok, középkorúak is! Mindent, amit ma itt lát, idősekkel-fiatalokkal, civil szervezetekkel, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal közösen csináltunk, értünk el, és terveink is vannak.” Kétségtelen: Terény kisebb kulturális központtá nőtte ki magát az évtizedek alatt. A helyi múzeumok mellett van erdei szabadtéri színpad, kórus, népdalkör, élő hagyományokra építő rendezvények, klubok – már amikor a járványhelyzet engedi. „Az elköltözött fiatalok közül is nagyon sokan visszajárnak, van, aki nem adja el a szülei házát, megtartja, gondozza, mert fontos neki” – sorolja a jó példákat.
A polgármester-asszony szerint a beköltözőkkel jó a kapcsolat, bár az utóbbi időben annyira felgyorsult a folyamat, hogy sok elkelt házról még nem is tudják, hogy pontosan kié: „A pandémia alatt nagyon megnőtt a kereslet, télen sok porta kelt el. A bezártság, az utazási lehetőségek hiánya felértékelte a vidéki földet, a házat. Nemcsak a vályogot, hanem a kockaházat is.”
A „gyüttmentek” érveit Terény mellett – befogadás, jó közbiztonság – a községvezető aláírja, részükről a feltétel annyi, hogy a bizalom, az értékmegőrzés és a kommunikációs hajlandóság kölcsönös legyen. Dezsény Zoltánék gazdaságára büszke. „Jó példát mutatnak a vidéki kezdeményezésekre. Viszont ne feledjük az alapokat: nálunk élő, működő közösséggel találkoznak. Enélkül nem ment volna.”
×××
„Háromezer-kétszáz településen lakunk mi magyarok itt a Kárpát-medencén belül, ebből egyes kutatások szerint 800-1000 darab falu belátható időn belül kiürül, de 600-at minimum mondanak” – ezt a számot Lázár János mondta be terepjárózás közben a minapi videóinterjújában. A megmaradás egyik receptje a városiak kiköltözése, és nem a szó Balaton-felvidéki értelmében (ami nyilván érték, de erősen szezonhoz és turizmushoz kötött), hanem a fenti nógrádi példa szerint, ahol a megtelepedők a vidékben állandó lakhelyet és befektetési lehetőséget keresnek. De persze csak ott, ahol jó alapokat – meg közbiztonságot – találnak. Márpedig Terény szegénysége ellenére kulturálisan hihetetlenül gazdag. Magosvölgy prémium zöldségei és a BPS most alakuló Zöld Iskolája az élni akaró kultúra nélkül valahol teljesen máshol születtek volna meg.
Nyitókép: Nemes Natália, Halácsy Péter és Kökényesi Ági Terényben (fotó: Vörös Szabolcs)
