„Karikó állítása nem cáfolható” – az állambiztonsági levéltár főigazgatója az ügynökvádról
Bombaként robbant a hír, hogy az mRNS-technológiával dolgozó vakcinák kifejlesztésében kulcsszerepet játszó magyar tudós, Karikó Katalin megerősítette: a hetvenes évek végén beszervezte az állambiztonsági szolgálat. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója lapunknak azt mondja: valóban megtalálható intézményükben Karikó hatos kartonja. Mit árul el ez a dokumentum? Mire alapozza Cseh Gergő Bendegúz főigazgató, hogy Karikó Katalin igazat mond, amikor azt állítja, megzsarolták és nem ártott senkinek? Interjúnk angol nyelven itt olvasható.
– A rendszerváltás óta tart a vita az ügynökökről. Az egyik álláspont szerint az ügynökök eleve bűnösök, a másik szerint akit a kommunista diktatúrában beszerveztek, gyakran maga is áldozat, és így kell rá tekinteni, amíg nem derül ki, ártott-e másoknak. Ön melyik véleményt osztja?
– A levéltár álláspontja mindig is az volt: nem lehet generálisan kezelni az ügynökkérdést, nem szabad leegyszerűsíteni ezt a problémát. Nem értettünk egyet azzal, hogy az ügynöklistákat önmagukban, korlátozás nélkül publikálják, éppen azért, mert egy-egy ilyen információ megtévesztő, hamis lehet abban az esetben, ha nem ismerjük a konkrét tényeket. Mindig annak a hívei voltunk, hogy a kutatásnak viszont a lehető legnagyobb teret kell biztosítani, és minden ilyen konkrét ügyet, esetet egyedileg kell megvizsgálni.
– Vagyis nem a beszervezés ténye a döntő?
– Nem. Azt kell megnézni, hogy az adott személy milyen helyzetbe került, és mit tett abban a konkrét szituációban.
– Ön nem pusztán az ügynökök beszervezési iratait és jelentéseit őrző levéltár főigazgatója, hanem kutatója is. Lehetősége van tehát elhelyezni Karikó Katalin beszervezésének történetét az akkori valóságba. Mit tudunk, milyen helyzetbe került és mit tett Karikó Katalin?
– Amit nyilvánosságra hoztak, az egy hatos karton. Ez a fajta irattári segédlet szolgált arra, hogy a volt III-as főcsoportfőnökség különböző szerveivel együttműködő hálózati személyeket nyilvántartsa. Régi vita, hogy mit bizonyít egy hatos karton. A törvény azért nem tekinti bizonyító erejűnek, mert ezen nem szerepel az érintett aláírása. Előfordulhat tehát, hogy akár egy tartótiszt úgy állíthat ki valakiről hatos kartont, hogy ténylegesen nem volt beszervezve. Emellett ez a dokumentum önmagában semmit sem árul el arról, hogy az illető milyen tevékenységet végzett.
– A hitelesség ebben az esetben nem kérdés: Karikó Katalin közleményben ismerte el, hogy aláírta a beszervezési nyilatkozatot.
– Valóban. A karton azonban önmagában arról sem árul el semmit, hogy mit tett valójában.
Itt az érintett elismerte az aláírás tényét, és azt mondja: ő senkinek nem ártott, és semmilyen jelentést nem adott – ez nem cáfolható a mostani levéltári tudásunk szerint. Nincs alapunk kétségbe vonni azt, amit Karikó Katalin mond.
– Mire alapozza ezt?
– Például arra, hogy a kartonon fel kellett volna tüntetni az úgynevezett munkadossziéja számát. Az állambiztonsági szervek ebben gyűjtötték össze az adott ügynök kézzel vagy géppel írt jelentéseit, és ennek számát felírták a kartonra. Ezen a kartonon nem látható, nem olvasható a munkadosszié száma. A levéltárban sincs nyoma a munkadosszié számának.
– De magának a munkadossziénak sem?
– Jelenlegi tudásunk szerint egyáltalán nincs munkadossziéja Karikó Katalinnak.
– Tehát megerősíthető, amit Karikó Katalin mondott, hogy nem jelentett?
– Semmilyen levéltári bizonyíték nincs, ami ellene mondana Karikó Katalin kijelentésének, ami cáfolná azt.
– A hatos kartonon kívül találtak más dokumentumot? A beszervezési javaslat, a beszervezési terv megtalálható a levéltárban?
– Nem. Amikor valakit beszerveznek, valóban készül egy úgynevezett beszervezési dosszié, ebben szerepel a beszervezési javaslat, a környezettanulmány, a beszervezési terv. Ha sikerül rávenni az együttműködésre valamilyen eszközzel, akkor készül egy beszervezési nyilatkozat. Fedőnevet választanak és vállalja, hogy titkosan fog együttműködni. Ezek az információk, ezek az adatok egyáltalán nem találhatók meg a levéltárban.
– Mi volt a környezettanulmány a célja?
– A környezettanulmány tartalmazza, miért kellene az illetőt beszervezni, mi a célja a foglalkoztatásának, milyen hírszerző lehetőségei vannak, milyen okból érdemes vele egyáltalán foglalkozni. Azután megkeresik a gyenge pontjait, minden olyan személyi tulajdonságát, minden fontos körülményt, ami befolyásolhatja a foglalkoztatását. Nemcsak azt nézték meg, esetleg mivel lehet zsarolni, hanem azt is, az adott személy elég megbízható-e.
– Egy 56-os édesapa lehet gyenge pont, ahogy Karikó Katalin mondja?
– Igen, nagyon tipikus. Általános gyakorlat volt, hogy valakit a saját forradalom alatti tevékenysége vagy családtagja 56-os szereplése miatt tudtak megzsarolni. 1956 után több száz embert kivégeztek, ezért félelmetes nyomás alá került az, akit börtönnel vagy más szankciókkal fenyegettek.
– Még a hetvenes évek végén is?
– Az 1956-os múlt stigma volt, csökkenő intenzitással, de sok érintett családot a rendszerváltásig fenyegetett. Egyáltalán nem kizárható, hogy ebben az időszakban ennek még lehetett fenyegető ereje.
– A III/II-es csoportfőnökség beszervezettjei nem elsősorban a munkatársaikról jelentettek, feladatuk a kémelhárítás volt. Milyen kémek lehetnek egy kutatóintézetben? Mit kellett volna Karikó Katalinnal elhárítani?
– Mivel nincsenek erre utaló forrásaink, bármit mondunk, fikció. Általánosságban egy kutatóintézet ambiciózus fiatal tudományos munkatársai fontos célszemélyei voltak az állambiztonságnak, mert sok emberrel érintkeztek, hazai és nemzetközi kapcsolatokkal, befolyással rendelkeztek a maguk szakmájában. Sok oka lehetett annak, hogy Karikó Katalin bekerülhetett egy célszemélyi körbe.
– Mi az oka, hogy nem maradt fenn más dokumentum az egy szem hatos kartonon kívül? Lehet, hogy például a rendszerváltás körüli kavarodásban megsemmisítették az iratokat?
– A források hiánya arra utal, hogy tényleg nem végzett tevékenységet. Voltak persze iratmegsemmisítések, léteznek máig nem kutatható, kiemelt ügyek, de azok az információk, amelyeknek jelenleg a birtokában vagyunk, arra engednek következtetni, hogy a Karikó Katalin által elmondottak fedik a valóságot.
Az előzmények
A Kuruc.info néhány napja közölt egy dokumentumrészletet, mely szerint az állambiztonsági szolgálatok 1978-ban beszervezték Karikó Katalint. Forrásként Bálint László 2017-ben kiadott kötetét (A hálózati nyilvántartás szereplői: Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében 1945-1990) jelölték meg, eszerint Salgó László – aki később országos rendőrfőkapitányságig vitte – szervezte be a kutatót a kémelhárítás ügynökének. A szerző maga is az állambiztonság tartótisztje volt. Karikó Katalin szombaton nyilatkozatban ismerte el: „1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak”. A kutató szerint 1956-os tevékenysége kapcsán felfüggesztett börtönre ítélt édesapja múltjával zsarolták meg, ezért írta alá a beszervezési nyilatkozatot. „Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem. Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani” – jelentette ki.
Nyitókép: Karikó Katalin (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
