Ennél értékesebb telket nehéz lett volna felajánlani Kínának
Még ha csak kommunikációs trükk is a kormány vasárnapi irányváltása Fudan-ügyben, az azért látszik: a témával és az arra rászervezett szombati tüntetéssel az ellenzék hosszú idő után tudta átvenni a politikai témameghatározást. A Fudan Egyetem ügye azonban nemcsak felsőoktatási, szuverenitási és eladósodási kérdés, hanem Budapest fejlődésének irányát is meghatározza: a rozsdaövezet legértékesebb vízparti részéről van szó, olyan területről, amely valóban páratlan adottságokkal rendelkezik. Ezt a telket a magyar állam közpénzből vásárolta vissza, hogy most juttatásként átadja a kínai egyetemet menedzselő alapítványnak. Míg a korábbi Diákváros-terv garantálta volna a kiemelkedően értékes Nagyvásártelep megmentését és a terület értékeit kiemelő hasznosítást, a kínaiak által diktált jövőről egyelőre csak sejtéseink lehetnek. Mutatjuk, mi a Fudan-vita tétje városfejlesztési szempontból.
Dalai Láma út (sic!), Szabad Hongkong út, Ujgur Mártírok útja (sic!), Hszie Si-kuang püspök út: a tervezett Fudan Egyetem körüli, a kínai kommunista vezetést bosszantó új utcanevekről valószínűleg már az is hallott, aki a Covid utáni nyarat kizárólag teraszon sörözéssel szeretné eltölteni. A múlt heti útavató messze nem csak azért lett hír, mert a négy utcanévtábla közül kettőt sikerült a magyar helyesírás szabályainak figyelembe vétele nélkül kihelyezni. A világsajtó ilyesmire aligha vetődne rá, most viszont még az is felfigyelt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester punk-troll húzására (beszámolt róla a BBC, a The Guardian, a Politico, a Reuters és az AP), de meghallották a címzettek is: a kínai külügyi szóvivő sértődötten reagált a gesztusra.
A Fudan-ügyben szombaton tartott fővárosi összellenzéki tüntetés is mutatta, hogy a téma mára az egyik legforróbb politikai kérdés lett. Nem is maradt teljesen eredménytelen az ellenzéki akció: vasárnap Gulyás Gergely már arról beszélt, hogy a kormány támogatna egy népszavazást Fudan-ügyben. A kancelláriaminiszter szavait az ellenzék egyértelmű meghátrálásként értelmezte, s ha ez nem is biztos, a hirtelen irányváltás azért valóban jól látszik. S hogy miért nem biztos, hogy valóban totális hátraarcot látunk a kormány részéről? Nos, a belengetett népszavazás úgy másfél év múlva lenne, mire a kormány már mindent előkészített a projektben. A beruházást tehát eszük ágában nincs leállítani, most, még az elején megkérdezni az embereket, akarják-e azt – a választásokig viszont így kommunikációs szempontból mégiscsak jegelhetnék a saját szavazóik jelentékeny része által is elutasított Fudan-tervet.
Hogy mi a baj a kínai egyetem Magyarországra hozásával, arról többször írtunk már a Válasz Online-on, mindjárt az ügy kipattanásakor azt mondtuk, hogy olyan módon költene el a kormány a teljes magyar felsőoktatás egyévi támogatásának megfelelő összeget a Fudan budapesti megtelepedésére, ráadásul kínai hitelből, hogy ebből a pénzből több magyar egyetemet lehetne világszintre fejleszteni. Ha ehhez a forgatókönyvhöz hozzáadjuk a Budapest–Belgrád-vasútra felvett közel 500 milliárdos hitelt, máris ezermilliárd körüli kínai adósságnál tartunk: ez pedig kőkeményen szuverenitási kérdés, mivel évtizedekre kínai adósságcsapdába ejtheti az országot, hasonlóan ahhoz, ahogy egyes afrikai államok vagy Montenegró jártak a kínai hitelből megvalósuló fejlesztéseikkel. Mike Károly közgazdász aztán arról beszélt interjúnkban, hogy a Fudan egyfajta „eljegyzési gyűrű” Kínának, amellyel a kormány megpecsételi a tervezett szoros szövetséget, közben pedig külpolitikailag eltávolodik az Egyesült Államok vezette nyugati klubtól.
Ehhez képest Budapest térképén valószínűleg ma is kevesen tudják elhelyezni, hol van a Fudan/Diákváros-telek, és még kevesebben jártak arrafelé. A kínaiakat bosszantó utcaátnevezések előtt ezeket a közterületeket Hídépítő utcának és Helyi kikötő útnak nevezték, egyik sem cseng túl ismerősen. A Nagyvásártelep elnevezés már felidéz emlékeket, főként az idősebbekben. Pedig a Fudan-ügy, azon túl, hogy politikai, felsőoktatási, szuverenitási és államadóssági kérdés, meghatározza Budapest fejlődésének irányát is: a rozsdaövezet legértékesebb vízparti részéről van szó, olyan területről, amely valóban páratlan adottságokkal rendelkezik, de évtizedek óta rehabilitációra vár. Most arról lesz bővebben szó, hogy mi a Fudan-vita tétje városfejlesztési szempontból.
×××
A Fudan számára a kormány által kijelölt területről jelenleg két törvényjavaslat ad tájékoztatást, amelyeket május 11-én nyújtott be Semjén Zsolt. A Fudan Hungary Alapítványról szóló javaslat szerint a kínai egyetemet ugyanúgy egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány működtetné, mint az elmúlt másfél évben kiszervezett magyar egyetemeket, és ez az alapítvány is jelentős ingatlanvagyont kap az államtól a működéséhez, teljesen ingyen. A négy telket a javaslat tételesen is felsorolja, eddig mindegyik állami tulajdon volt, vagyis a Fudant úgy hoznák létre, hogy önkormányzati tulajdonú területet (ez döntően az utakat jelenti) a projekt egyáltalán ne érintsen – ezzel is csökkentve az ellenzéki vezetésű IX. kerületi önkormányzat lehetőségeit az egyetemalapítás megakadályozására. A másik javaslat a Budapest Diákváros megvalósításáról szól, a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektnek minősíti, vagyis kivonja a normális hatósági ügymenet alól, és szintén felsorolja, hogy melyik öt állami ingatlan kerül az építtető ÉMI Nonprofit Kft. vagyonkezelésébe. Térképen mindez így fest:
Arról a sávról van szó, amely a Ráckevei (Soroksári)-Duna mentén nyúlik el hosszan a folyóág és a MÁV 150-es számú Budapest–Kelebia vonala között. A körülbelül 40 hektáros területet északról a Csepelre vezető Kvassay Jenő út (és a Kvassay híd) határolja, délről pedig egy működő nyomda és más ipari létesítmények. Ha ma kisétálunk ide, jórészt teljesen elhagyatott, bozóttal ritkásan benőtt pusztaságot találunk. A valaha itt álló épületeket nagyrészt lebontották, két igazán látványos kivétellel: az egyik a Nagyvásártelep hatalmas, elhagyatott csarnoka, a másik a hozzá tartozó egykori irodaház üres, graffitivel borított kagylója. Mindkettő műemlék, akárcsak az a két terméskőből épült kapupillér, amelyek egykor a Ferencvárosi kikötő bejáratát jelezték. A két pillér között indul el délre az egykori Hídépítő utca macskaköves szalagja, ami a Duna-ágat követi. A kikötő nyoma a magas betonpart is, a pecások kedvelt helye. A Kvassay híd tövében, egy kisebb félszigeten a Készenléti Rendőrség Kisgéphajó és Rendészettechnikai Alosztályának telephelye található három egyszerű barakképületben, az út túloldalán pedig egy kerttel körülvett romos épületben valamilyen foglalt házas kommuna tanyázik. Más ezen kívül nem nagyon van, csak sitthalmok, üres épülethelyek és elvadult növényzet – vigasztalan, posztapokaliptikus látkép.
Csakhogy ez az első ránézésre nem túl vonzó terület Budapest egyik legértékesebb fejlesztési aranytartaléka és legzseniálisabb rozsdaövezete. Nem mi mondjuk: ezeket a kifejezéseket Fürjes Balázs államtitkár használta abban a cikkében, amelyben azt bizonygatta, hogy a Fudan ideköltöztetése összeegyeztethető a Diákváros tervével, és nem fognak sérülni a Budapesti Fejlesztési Központ által korábban kidolgozott, és mind a ferencvárosi önkormányzat, mind a főváros által támogatott rehabilitációs tervek. A cikk megjelenésének másnapján a kormány kivette Fürjes feladatai közül a Diákvárost, és Palkovics László innovációs minisztert nevezte ki a megvalósításért felelős kormánybiztossá, ami elég egyértelmű üzenet volt, hogy a kormány mégsem lelkesedik annyira az addigi tervekért, és a CEU, valamint az Akadémia ügyében kíméletlen végrehajtóként már bizonyított Palkovicstól várja, hogy tűzön-vízen át véghezvigye, ami a Fudan betelepítéséhez szükséges.
Ettől még Fürjesnek igaza volt, a terület tényleg zseniális,
azt is mondhatnánk, hogy ennél értékesebb ajándékot nehezen lehetett volna Budapesten találni Kína számára.
A főváros központja a rendszerváltás óta folyamatosan terjeszkedik dél felé a Duna mentén. A folyó menti egykori közlekedési és ipari területek átalakulása az 1990-es években a Millenniumi Városközpont első épületeinek felhúzásával kezdődött az egykori Dunapart Teherpályaudvar vágányai helyén, az ezredfordulón a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotájának felépítésével folytatódott, ezt a 2013-ban megnyitott Bálna követte a Közraktárak átalakításával, most pedig – a Millenniumi Városközpont utolsó üres telkeinek beépítése mellett – két óriásberuházással lép tovább: az egyik a jó NER-kapcsolatokkal rendelkező Adnan Polat török üzletember City Pearl városfejlesztése (amelynek érdekében a Vágóhíd történelmi épületegyüttesét is feláldozták), a másik pedig az épülő Atlétikai Stadion a volt VITUKI-telken. Utóbbit a választási kampányban még hevesen ellenezte mind Baranyi Krisztina, mind Karácsony Gergely, de a kormánynak kiegészítő szabadidős és zöldterületi fejlesztésekkel sikerült rávenni őket, hogy adják fel a tiltakozásukat.
Az Atlétikai Stadion a Kvassay út túloldalán emelkedik ki éppen a földből: a folyamat nyilvánvalóan a Nagyvásártelep körüli pusztasággal folytatódik. Ha ránézünk a város térképére, ez a terület városszerkezeti szempontból nagyjából ugyanott van, ahol a Kopaszi-gát Budán, márpedig a mellé is érdemes volt felhúzni egy hatalmas új városrészt (BudaPart) luxuslakásokkal meg Budapest első felhőkarcolóját, a Mol Campust. A Nagyvásártelep környékét pont ugyanazok a tényezők teszik vonzóvá: (1) nagyon közel van a város belsejéhez; (2) gyakorlatilag üres és szabadon fejleszthető; (3) a területe hatalmas és (4) közvetlenül a vízparton található, ami megsokszorozza az értékét. Ráadásul ez a víz a Nagyvásártelep telke esetében nem a kiszámíthatatlan, szélsőségesen ingadozó magasságú, áradásokkal fenyegető nagy Duna, hanem egy csendes, békés állóvíz, hiszen a zsilippel lezárt Soroksári-Duna gyakorlatilag tónak tekinthető. A túlparton ráadásul a csepeli Szigetcsúcs partmenti ligeterdeje nyújtja az érintetlen természeti táj illúzióját a város kellős közepén. Ezt a kivételesen jó fekvést érzékelteti annak a prezentációnak az egyik diája is, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium készített a Fudan-projektről:
A rajzon látszik, hogy az említetteken túl több jelentős fejlesztési elképzelés kapcsolódik ehhez a Déli Városkapunak elkeresztelt tágabb, összesen 135 hektáros területhez: a Galvani hídnak nevezett új Duna-híd terve, amely Csepelen át összekötné Dél-Budát és Dél-Pestet (és amely körül szintén politikai csata dúlt néhány hónapja a főváros és a kormány között), a Szigetcsúcsra tervezett közpark, amelyhez szintén kapcsolódnának sportlétesítmények (de némi ingatlanfejlesztés is) és a Soroksári-Duna két oldalának feltárása és rehabilitációja le egészen a Gubacsi hídig. Három új gyalogos és kerékpáros híd kapcsolná össze a Diákváros és az Atlétikai Stadion területét a Szigetcsúccsal, amitől ezek a ma még egymástól elvágott területek szervesen összeszövődő városrészekké fejlődnének. A Fudan Egyetem diákjai és oktatói a campusból a hidakon át egyenesen a csepeli parkba mehetnének sétálni, futni, teniszezni vagy tajcsizni. A Fudan nem magában állna tehát, hanem egy zöld, modern és vízközeli új városrész központi eleme lenne.
Mint ahogy a Diákváros is az lett volna, ha a kormány úgy dönt, hogy a magyar kollégisták számára teremti meg ezt a vonzó környezetet. A Déli Városkapu koncepciója ugyanis régóta készen állt, Budapest olimpiai pályázatának a hagyatéka, csak éppen a szívét cserélték ki egy majdnem mindenki számára váratlan húzással, amikor a Fudan Budapestre költözésének tervét bejelentették – bár a kormányzati kommunikáció szerint semmi különös nem történt, ugyanis 2019. december 19-én egy prezentáció már tartalmazta, hogy a Déli Városkapu program egyik eleme egy „zöld, emberközpontú egyetemváros” lesz. Mindössze a kínai jelzőt felejtették el akkor elétenni.
A kormányzati narratíva szerint a korábbi fejlesztési koncepcióhoz képest tehát most csupán annyi történik, hogy a területen belül átrendezik a tervezett funkciókat: míg korábban a magyar egyetemistáknak szánt kollégiumokat főként a Nagyvásártelep műemlék épületétől délre akarták elhelyezni, a Kvassay út menti északi részre pedig hotelt, irodákat, lakásokat, valamint szintén kollégiumokat építettek volna, most a kollégiumok kerülnek északra (8500 férőhellyel), a Fudan délre, középen pedig megmarad a közösségi térként újjáéledő Nagyvásártelep. A műemlék megújítására az előző ügygondnok, a Budapesti Fejlesztési Központ kiírt egy tervpályázatot, amit egy fiatal magyar építészcsapat, a BIVAK studio nyert meg egy szép és érzékeny tervvel – ez elvileg nem landol a kukában, mivel az eredményhirdetésre elment az új kormányzati felelős, Palkovics László, és a megszólalásából arra lehetett következtetni, hogy a korábbi koncepciónak ezt az elemét megtartják. Mérget azért erre sem vennénk, mivel a műemlék csarnok és az irodaház arra a területrészre esik, amit a Fudan Hungary Alapítvány fog megkapni ingyenes vagyonjuttatásként. Márpedig az alapítványt nem köti semmilyen korábbi kormányzati ígéret. Ha ők nem akarnak trendi diákcentrumot a csarnokba, akkor csak a műemléki védelem áll az értékes épület lebontásának útjában. Az pedig nem feltétlenül leküzdhetetlen akadály.
Palkovicsék szerint az átrendezésre, vagyis a kollégiumok felköltöztetésére a déli sávból azért volt szükség, mert az ellenzéki önkormányzatok ellenkezése miatt a Fudannak szüksége van a tisztán állami tulajdonú telkekre, de a kollégiumoknak szánt terület nem hogy nem csökken, de kicsit még nő is (16,2 hektárról 17,6 hektárra, miközben a Fudan 22,2 hektárt kap). Baranyi Krisztina ezt vitatja, az ő számításai szerint mindössze 6 hektár jut a magyar diákoknak, akik – ha az ígért férőhelyszámot komolyan vesszük – tornyokban fognak összezsúfolni, miközben a kínai egyetem kényelmesen, szellősen terpeszkedik majd. A kormányzati tervek egyelőre kidolgozatlanok, hiszen Palkovicsék csak most kezdik el a Fudan-projekt előkészítését, így a számokról folytatott vita is meglehetősen meddő, azt viszont már most lehet látni, hogy milyen preferenciát mutat a terület tervezett felosztása.
Ebből arra következtethetünk, hogy a kormány szerint a terület értékesebb, szebb részét kell a kínaiak számára biztosítani, a kevésbé vonzó részét pedig a magyar kollégistáknak.
Az vitathatatlan, hogy a terület déli része sokkal kellemesebb, mint az északi: az itt álló épületek a vízre és a túlparti parkra néznek majd, míg az északi rész távolabb esik a Dunától, és a zajos, forgalmas Kvassay út közelsége határozza meg. A tulajdonviszonyok sem magyarázzák, hogy miért nem a jobb telkeket kapja a Diákváros, hiszen ma még mindkét telekcsoport állami tulajdonú. Az is, amit a kollégiumoknak és az is, amit a Fudan Hungary Alapítványnak akarnak adni. Nehéz erre más megfejtést találni, mint hogy a kínai elitegyetem nem lett volna lenyűgözve a kopár, külvárosias északi résztől, ami az épülő stadionra, az OBI áruházra meg az autómosóra néz, ezért Palkovics igyekezett a kedvükben járni. Ha visszalapozunk az ominózus Fürjes-cikkhez, ami után egy nappal a kormány elvette az államtitkártól a feladatot, a mellékelt koncepcióterven láthatjuk, hogy ő még az északi sávba tette volna a Fudant, érintetlenül hagyva a tervezett Diákváros korábbi teljes területét. Ahhoz, hogy ez az ellentétére változzon, másik madam kellett.
Nem véletlen, hogy a korábbi koncepció, amely a kollégiumok mellett magántőke bevonásával, lakás- és irodaépítéssel, valamint egy jelentősebb új kulturális célú középülettel is számolt, az új városrész szívét délen képzelte el. Ezt a koncepciót egy 2018-ban, vagyis még a Tarlós-korszakban kiírt tervpályázat eredményeként a világhírű Snøhetta építésziroda innsbrucki stúdiója készítette. Ők a Soroksári-Duna kivételes adottságait kihasználva egy lagúnákkal átszőtt, víz köré épült városrészt képzeltek el. A mostani magas, kikötői jellegű rakodópart helyett a terület déli részét félszigetté alakították volna, és nyilvános, városi jellegű vízparti sétányokat alakítottak volna ki, a Nagyvásártelep előtt tágas folyóparti térrel. A területen 16 ezer ember lakott volna, köztük 12 ezer diák, és további 15 ezren dolgoztak volna itt: ez a terv nem egyszerűen egy kollégiumi negyedről szólt, hanem egy valódi városrész létrehozásáról, ahol sokféle funkció (oktatás, lakás, iroda, kultúra, sport) van jelen egyszerre.
Ebből most már ebben a formában nem lesz semmi, bár a koncepció bizonyos elemeit bizonyára át lehet menteni a Fudan campusába is, ha van erre szándék – a kínai elképzelésekből egyelőre semmi nem nyilvános. Legfeljebb azt a kérdést lehet ismét feltenni, hogy egy ilyen városléptékű beruházásnak, amely magyar közpénzből valósul meg, miért egy kínai egyetem a kedvezményezettje. A magyar egyetemistáknak szánt kollégiumokra épülő korábbi terv esetében ez nyilván nem vetődött fel.
Mint ahogy kérdés az is, mennyire erkölcsös elajándékozni egy alapítványnak egy telket, amit az állam közpénzből, közcélra vásárolt meg. Természetesen ez minden alapítványi vagyonjuttatás esetén jogos kérdés, de mivel ezúttal egy ténylegesen (ha jogilag nem is) külföldi kontroll alatt álló entitás a kedvezményezett, a helyzet mégsem ugyanaz, mint a hazai egyetemek vagyonkezelő alapítványainak juttatott ingatlanok esetében.
A Fudan/Diákváros telek csak a 20. századi urbanizáció eredményeként nyerte el jelenlegi formáját. A Soroksári-Duna és a vasút közti területsáv sokáig teljesen rendezetlen maradt, a Báránylegelőnek nevezett területen a 19. század utolsó harmadában kisebb-nagyobb ipartelepek és raktárak sorakoztak, köztük csontszéngyár, fűrészmalom és jégraktár. A folyópart kiépítetlen volt, a vasút sok helyen közvetlenül a víz mellett futott, mivel a Duna-ág a mainál jóval szélesebb volt. 1910 és 1926 között megépült a Kvassay-zsilip, ami elzárta a főágtól a mellékágat, és ezáltal árvízmentes, biztonságos viszonyokat teremtett. A zsilippel nagyjából egyidőben (1908-tól) kezdte el a főváros egy korszerű új kikötő tervezését is a Soroksári-Duna felső szakaszán, de ezek az elképzelések sokáig papíron maradtak. A munka 1919 márciusában, a kommunista diktatúra alatt kezdődött el, és a Tanácsköztársaság egyik legambíciózusabb (igaz, az előző időszaktól örökölt) közberuházása volt. A bukás után az építkezés is sokáig szünetelt, majd az 1920-as évek elején újraindult, akkoriban az állam a csepeli oldalon, a főváros a ferencvárosi oldalon dolgozott, végül mindkettő 1928-ra készült el. A Ferencvárosi kikötő feladata a főváros áruval (főként élelmiszerrel) való ellátása volt, évi 1-1,5 millió tonna átrakodására tervezték. A kikötő építése érdekében a Duna-ág jelentős részét feltöltötték, egykori szélességének majd’ felét elvesztette.
A kikötőépítés szerves folytatásaként jött létre a Nagyvásártelep, amelynek nagycsarnoka 1932-re készült el a korszak egyik jelentős modernista építésze, Münnich Aladár tervei szerint. A 247 méter hosszú, 42 méter széles, 17 méteres belmagasságú csarnok hajóit Európában elsőként Zeiss-Dywidag rendszerű vasbeton dongaboltozatokkal fedték (ennek a héjak vékonysága volt a különlegessége, a könnyű szerkezet mindössze hat centiméter vastag). Ez volt a korabeli Magyarország legnagyobb fedett tere, ami évtizedeken keresztül Budapest gyomraként szolgált. A szomszédos irodaépületben volt a csarnokfelügyelőség, a vörös téglás homlokzatot Ohmann Béla földművest, halászt, kertészt, illetve kofát ábrázoló, két és fél méter magas szobrai díszítették, és itt működött Magyarország első páternosztere. A telep közlekedését húsz vasúti vágány és egy villamos szárnyvonal szolgálta. Hogy milyen volt ez a létesítmény a fénykorában, amikor nyüzsgött az élet a vasbeton héjak alatt, megnézhetjük a Magyar Filmhíradó 1953-as felvételén.
Habár a csarnokot körülvevő raktárak, kisebb-nagyobb kiszolgáló épületek folyamatosan változtak, a Duna és a csarnok közé például egy hosszú hűtőház épült, de a Nagyvásártelep és a kikötő az 1980-as évekig lényegében változatlan formában működött. A vízi szállítás jelentősége azonban egyre csökkent, ezért a kikötőt 1984-ben bezárták. A Nagyvásártelepet viszont 1979 és 1983 között teljesen felújították, és 1985-ben a kései szocializmus sikervállalata, a Skála-Coop Rt. kapta meg. A rendszerváltás után a Skálával együtt került ki a közvagyonból magánkézbe, 2001-ben pedig kiszervezték egy külön kft-be, amivel már az eladását készítették elő. 2004-ben már üresen állt, amikor kimondták a műemléki védettségét, de még szinte tökéletesen ép volt, elszomorító látni az akkor készült fényképeken, hogy milyen jó állapotban hagyták sorsára.
A területet 2003-ban vásárolta meg a Gropius Zrt. nevű magyar építőipari cég, amely óriási új városrészt álmodott ide Duna City néven. Az egymilliárd eurósra tervezett fejlesztés 205 ezer négyzetméter irodát, 93 ezer négyzetméter kereskedelmi egységet és 2643 lakást tartalmazott volna, a beépítési koncepciót Erick van Egeraat holland sztárépítész tervezte – akármi is lesz a történet vége, szerencse, hogy ebből semmi nem valósult meg. A tulajdonos a Quaestor-csoporttal társult a projekt megvalósítására, de a következő években csak annyi történt, hogy a két védett épületen kívül mindent elbontottak. Ekkor alakult ki a mostani pusztaság. A fejlesztő a két műemlék közül csak a csarnokot szerette volna megőrizni, de az akkor még létező műemléki hatóság ellenállt a nyomásnak. A gazdasági világválság ellenére kisebb infrastruktúra-építési munkálatokkal végül belevágtak a beruházásba, de csőd lett a vége. A Gropius a földbe állt, 2011-ben pedig jelzálogjogot jegyeztek be a területre az MKB Bank számára.
A Duna City projektet a Quaestor próbálta – szavakban – életben tartani, majd eladni az akkoriban Magyarországon felbukkanó, nagy értékű ingatlanokat vásárló Gaith Pharaonnak, de vevő nem akadt, és a cégcsoport 2015-ben bekövetkezett összeomlása után végképp reménytelenné vált a megvalósítása: a Nagyvásártelep másfél évtizedes hányódásának az lett az egyetlen eredménye, hogy a lenyűgöző épület, az ország két háború közötti modernizációjának egyik jelképe teljesen tönkrement.
Közben azonban a terület, ami még mindig a Quaestor tulajdonában volt, bekerült a 2024-es budapesti olimpiai pályázatba, mégpedig a legfontosabb helyszínek egyikeként: itt lett volna az olimpiai falu (a szomszédos atlétikai stadionnal és a csepeli sportterületekkel együtt ez alkotta volna magát az olimpiai parkot a 2016 januárjában a fővárosi közgyűlés által elfogadott helyszínkiválasztási javaslat szerint). A hányódó telek így visszakerült az állam látókörébe, és a végszámolási eljárás alatt a kormány élt is a kínálkozó lehetőséggel: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2017-ben 18,2 milliárd forintért megvette a 32 hektáros területet.
Mire ez megtörtént, a 2024-es olimpia megrendezésétől már visszalépett a kormány, tartva attól, hogy a Momentum Mozgalom népszavazási kezdeményezése az olimpiai pályázat elkaszálására sikeres lesz. Ennek ellenére valószínű, hogy az elmúlt években futó tervezgetéseket még a későbbi olimpiai remények fűtötték, mivel a Diákváros az eredeti elképzelések szerint kompatibilis lett volna az olimpiai faluval (a sportolók szállásait akarták az olimpia után kollégiumként hasznosítani). Az olimpiai infrastruktúra előre megépítésének programjába illett bele az Atlétikai Stadion 2019-ben elindított építése is – csakhogy a 2032-es remények füstbe mentek, amikor idén februárban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság váratlanul bejelentette, hogy Brisbane-t részesíti előnyben, és célzott párbeszédet kezdeményez az ausztrál várossal.
Valószínűleg ezen a ponton dőlt el a Diákváros-projekt sorsa. A Fudan Magyarországra hozásának előtörténetét a Direkt36 derítette ki, a lap által megszerzett ITM-előterjesztés szerint először 2019 júliusában tárgyalt Wang Yi kínai külügyminiszter Palkoviccsal, Matolcsyval és Szijjártóval arról, hogy a Fudan campust hozna létre Budapesten, és az év második felében állapodott meg a kormány a kínai delegációval, hogy ezen a Duna-parti területen épülhet fel az egyetem. Ettől kezdve a kérdés már csak az lehetett, hogy elképzelhető-e a Fudant korlátok közé szorítani, hogy ne borítsa fel teljesen az összes addigi elképzelést. Amikor azonban a 2032-es budapesti olimpia terve is elbukott, a Diákváros menthetetlenné vált. Lehetséges persze, hogy a kormány olimpiai falu nélkül is hajlandó valamennyi kollégiumi férőhelyet felépíteni Budapesten, de ezt már nem a legértékesebb vízparti területen fogja megtenni: a közpénzből három évvel ezelőtt visszavásárolt terület javát a jelek szerint a kínai egyetem alapítványa kapja meg.
Nyitókép: a Diákváros korábbi látványterve dél felől (fotó: Snøhetta / Facebook)
