A „szabadságharc” ára: 40 milliárd adófizetői forint és a méltóságunk
Ez az ügy még a jelenlegi jogszabályok mellett is kimeríti a hűtlen kezelés tényállását, sőt a legfőbb ügyészen is számon kérhető a kötelezettségszegés, hiszen hivatalból eljárást kellett volna indítania a közjavak elherdálása miatt – írja Papp József a cafeteria-rendszer bedöntésével a kormány által a magyar adófizetőknek okozott, súlyához képest keveset tárgyalt kárról. A Corvinus nyugdíjas oktatójának érzelmekben és jelzőkben gazdag publicisztikáját a Válasz Online közpénzeltüntetés-ügyi cikksorozatára érkezett reakcióként közöljük.
Az Orbán-kormány politikájának a 2010-es hatalomra kerülés óta központi eleme volt a gazdaság átalakítása egyedi szabályokkal és erőszakos tulajdoncserével. Az átvétel mibenlétéről, durva és szofisztikált válfajairól sokat írtak a tényfeltáró médiában, a legfrissebb áttekintés a hvg.hu-n olvasható. A piac átalakítása gyakran szabadságharcos formát öltött, főleg, ha az einstand külföldi tulajdonosokat érintett. Ilyen volt az utalványforgalmazó piac, amelyet három francia cég uralt. Ezek a cégek évi kétszáz milliárd forintot meghaladó, kedvező adózású cafeteria-utalvány forgalmazásával több milliárd forintos jutalékbevételre tettek szert. Az egyik cég vezetőjét volt szerencsém ismerni, így tudtam arról, hogy a kormány már régóta vegzálja őket. Biztosak voltak abban, hogy az utalványok piacát számukra hátrányos módon fogják majd szabályozni. Így is lett. 2012-ben a szavazóközönségnek eljátszott szabadságharc újabb felvonásaként elvették a piacot a három francia cégtől. Az általuk kibocsátott utalványok adókedvezményét megszüntették és ezt egy addig nem létező utalványra, az Erzsébet-utalványra ruházták rá, kizárólagos jelleggel. A kibocsátás és a forgalmazás jogát – igazi, klasszikus NER-es megoldással – egy sebtében alapított cégre, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt-re bízták.
A hoppon maradt három francia cég tulajdonosai azonban nem estek pánikba, nem siették el azt sem, hogy támogassák a Puskás Akadémiát (aki Magyarországon az állammal üzletel, jól teszi, ha utal az akadémia számlájára.) Sőt, inkább jó kedvre derültek, talán még a hasukat is csapkodták a nevetéstől, amikor a magyar kormány ennyire otromba lépésre szánta el magát. Azt ugyanis mind a két ország között fennálló beruházásvédelmi megállapodás, mind pedig az Európai Unió előírásai egyértelműen tiltották. A Világbank mellett működő választott bíróság elé vitték az ügyet, de panaszt tettek az Európai Bizottságnál is. Várakozásaikban nem kellett csalódniuk: két cég esetében már jogerős döntés született: a magyar államnak 35 milliárd forint összegű kártérítést kell fizetnie, a harmadik cég perében pedig még tart az eljárás, de az ítélet ott sem lehet kétséges. A veszteséget ráadásul növeli, hogy ezek a cégek a G7 számításai szerint legalább 7-8 milliárd forint társasági adót fizettek volna ez idő alatt, miközben az Erzsébet utalványokat forgalmazó magyar cég – csodák csodája – nem mutatott ki nyereséget. Állítólag azért nem, mert az elért többletet a rászorulók üdültetésére fordította, de a Magyar Narancs fentebb idézett cikke szerint inkább zavaros ingatlantranzakciókra költötte a jutalékbevételek jelentős részét.
A szabadságharc ára tehát, amit az adófizetőknek kell állni, több mint 40 milliárd forint. Ez az összeg több annál, mint amit a három cég, ha nem veszik el a piacukat, nyereségként élvezhetett volna az azóta eltelt tíz évben.
Időközben az Európai Bizottság is elmarasztalta Magyarországot kötelezettségszegés miatt, ezért aztán az Orbán-kormány 2018-ban kénytelen-kelletlen kivezette a piacról az Erzsébet-utalványt és megszüntette a béren kívüli juttatások bérekhez viszonyított kedvezőbb adózását. Ha ezt tette volna már 2012-ben, a francia cégek akkor is elvesztették volna kényelmes piacukat, de nem tudtak volna fogást találni a kormányon. Az eltérő adózás racionalitása nehezen igazolható: ha valamit olcsóbban is meg lehet szerezni, főleg, ha ezt az államkassza állja, akkor beindul a spekuláció, a piacgazdaság már csak ilyen, iparágak alakulnak a lehetőségek kihasználására. A franciák ebben azért lettek piacvezetők, mert az erős szakszervezetek lekenyerezésére mézesmadzagként használták a francia kormányok a béren kívüli juttatások kedvezményes adóztatását. De azért az ügynek van más figyelemre méltó tanulsága is. A G7 szerint az érintett cégek közül kettő – a Sodexo és a Cheque Dejeuner – kivonult a magyar piacról, ám a harmadik, az Edenred – láss csodát – itt maradt és ajándékutalványok terjesztésével foglalkozik, kedvező adózás hiányában is. Ha nem is éri el a tíz évvel ezelőtti forgalmát, de milliárdos bevételre tud szert tenni. Nem véletlenül lettek világszerte piacvezetők: van szakértelmük, a kihívásokra helyes válaszokat tudnak adni, mert rákényszerülnek a folyamatos innovációra. A személyre szabott jogszabályokkal, túlárazott közbeszerzésekkel és más egyéb módon helyzetbe hozott NER-vállalatok erre – a dolog természetéből következően – eleve alkalmatlanok. Minden egyes forint, amit a mi pénzünkből az állam ezeknek a vállalatoknak a felhizlalására költ, éppúgy kidobott pénz, mint amit most a kiebrudalt cégek kártérítésére ki kellett és kell még fizetni.
Az utalványok piacának súlyos kártérítési kötelezettséget okozó drasztikus einstandolása rávilágít arra, hogy az Orbán-kormány mit is gondol a jogállamiságról és hogyan viszonyul a közpénzekhez. Egy piacot egyetlen tollvonással elvenni, majd odaadni másnak, az önmagában is a jogállamiság durva megsértése. De ha tudták, hogy döntésüknek kártérítési kötelezettség lesz a következménye, akkor egyenesen elvetemült volt a húzás: az adófizetők semmibevétele. Ha meg nem tudták, mert nem ismerték eléggé a rájuk vonatkozó joganyagot, akkor annál rosszabb: kétharmad ide, kétharmad oda, alkalmatlanok a kormányzásra. Egy mea culpát mi, adófizetők, a kormány eltartói megérdemeltünk volna tőlük.
A visszataszító ügy mélyen sérti állampolgári méltóságomat, de másokét is: egyre többen érzik ezt, ahogy napvilágra kerülnek azok a galádságok (különösen felháborító az az ügy, amelyről nemrégiben a Válasz Online számolt be), amelyeket az Orbán-kormány a kétharmadra támaszkodva a köz rovására elkövetett és elkövet. A közszolgálati médiumoknak feladata kellene, hogy legyen a hiteles és elfogulatlan tájékoztatás, ennek hiányában a hazug propagandával hülyített szavazók továbbra is tapsolnak minden olyan kormányzati akcióhoz, ahol valójában őket is megrövidítik. Ha ezt a több mint 40 milliárd forintra rúgó kártérítést csupán azoknak kellene megfizetni, akiknek tetszik Orbán értelmetlen szabadságharca, és ezért képesek még békemeneten is demonstrálni, rögtön megváltozna helyzet.
Az állampolgári méltóság forradalmának beindítására, amiről Elek István beszél a vele készült interjúban, az ilyen ügyek, mint az adófizetői pénzből szemrebbenés nélkül kifizetett kártérítés a szándékos károkozásért, nagyon is alkalmasak. Egyelőre nem látom, hogy az ellenzék tisztában lenne a dolog jelentőségével. Pedig ez az ügy még a jelenlegi jogszabályok mellett is kimeríti a hűtlen kezelés tényállását, sőt a legfőbb ügyészen is számon kérhető a kötelezettségszegés, hiszen hivatalból eljárást kellett volna indítania a közjavak elherdálása miatt. Az állampolgári méltóság visszaállítása nagyon sok magyar számára hívó szó. Élni kell vele!
Nyitókép: Erzsébet-utalványt kézbesít egy postás egy XIII. kerületi nyugdíjas lakosnak Budapesten 2017. december 7-én. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
