Elsöpri Aliga elvarázsolt világát a NER-közeli óriásfejlesztés
Idén tavasszal véget ért a Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információkat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges múltú területet. Az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák. Aliga kivételesen izgalmas és fontos helyszíne volt a 20. századi magyar történelemnek, nemcsak a szocializmus, hanem az azt megelőző korszakok miatt is: kevesen tudják, hogy a löszfal tövében már Rákosi és Kádár előtt is az ország egyik legkülönlegesebb üdülőhelye rejtőzött. Ahogy annyi mást, végül ezt sem sikerül az utókornak megőrizni.
Mindig ugyanazt a hibát követjük el, ez jár a fejemben, ahogy a leszakadt álmennyezetet, a feltépett parkettát, a ledöntött térelválasztó falat nézem Kádár villájában, Balatonaligán. Abban a házban állok, ahol Magyarország legnagyobb hatalmú embere pihent másfél évtizeden keresztül minden nyáron: ott a hálószobája, a fürdőszoba, ahol reggelenként a tükörbe nézve fogat mosott, a terasz, ahonnan a tavat nézte, a közelben a kis mesterséges sziget, ahova kiült horgászni. Kádár harminc évvel a halála után már történelem, ahogy Rákosi és Horthy is az, és még inkább az lesz ötven év múlva, ez a ház pedig a történelem tanúja, de a villa állapotát látva alig hihető, hogy ötven év múlva a falak még állni fognak. Ha pedig valami csoda folytán mégis megmenekülne, eredeti kontextusából kiszakítva nem fog már a történelemről mesélni, hiszen körülötte az egykori pártüdülő többi épületének helyén csak sivár pusztaság van. Az üres terület nyilvánvalóan új luxusvillákra vár, melyek elfedik majd a most kínosnak érzett, felejtésre ítélt múltat: ez a tabula rasa, az újabb teljes újrakezdés pillanata.
Idén tavasszal véget ért a hosszúra nyúlt átmeneti állapot a Club Aliga történetében, ami a rendszerváltással kezdődött. A pontot a NER teszi ki a pártüdülő történetének végére: a kormányzati támogatással, kiemelt projektként megvalósuló óriásfejlesztés a régi épületek nagy részének bontásával elkezdődött. Club Aliga különös hely volt az elmúlt évtizedekben, a Balaton legjobban őrzött titka, ahol a magaspart árnyékában, az egyre jobban elburjánzó növényzet és az egyre málladozóbb épületek közt megállt, vagy legalábbis lelassult az idő. Érezni lehetett még a szocializmus levegőjét, ha nem is a maga valójában, de mégis csak izgalmas időutazást kínálva egy olyan világba, ami mára szinte nyom nélkül eltűnt mindenhol. Ez a hangulat még idén is átélhető az egykori Elnöki villa oszlopos tornácán állva, vagy az Étterem/Konferenciaközpont földszinti termében, ahol tépett vörös függönyöket cibál a szél, vagy a fedett kertmozi sárga széksorai közt – de ezek már csak az utolsó szigetek a bontás tengerében. Aliga elvarázsolt retró világát, amit szerencsére sok blogbejegyzés, cikk, videó és fotósorozat megörökített, eddig sem valamiféle tudatos döntés tartotta fenn, hanem a régóta tervezett turisztikai fejlesztés folyamatos csúszása. Most már azonban, hogy a NER tőkeereje megérkezett, az átalakulás nem csúszik tovább.
Balatonaliga – ezt az egyet mindenki tudja, az is, aki soha nem járt itt – pártüdülő volt a szocializmus évtizedeiben. Olyan hely, ahova mezei halandó nem nagyon tehette be a lábát, legfeljebb kiszolgáló személyzetként, mivel a pártvezetők számára fenntartott részt szigorúan őrizték. A terület adottságai egészen kivételesek, és különösen alkalmassá tették erre a szerepre, mivel a tó keleti partját övező magaspart ezen a részen a legmagasabb, szinte teljesen elrejti a kíváncsi tekintetek elől a tövében megbújó keskeny zöldsávot. Ezt a sávot fentről, a vasútállomástól csak egy szerpentines úton át lehet megközelíteni, a parton végigfutó utca, a Zrínyi út pedig kapuval volt lezárva mind Balatonvilágos, mind Balatonakarattya felől. A pártüdülő egyben meg is szakította ezt az utat, évtizedekre elrekesztve egymástól a szomszédos üdülőtelepeket. Ez a védett és rejtett fekvés még egy kedvező adottsággal egészül ki: a Balatonnak ez a pontja esik a legközelebb Budapesthez az M7-es autópályán érkezve. Ugyanezek a tulajdonságok teszik a területet különösen alkalmassá egy turisztikai luxusfejlesztés számára is, és érdekes módon a kommunisták érkezése előtt is ez volt vele a terv. A pártüdülőt az 1940-es években a „magyar Monte Carlo” álma előzte meg.
Hogy most milyen álom vezéreli az előző történeti rétegeket leradírozó fejlesztőket, arról egyelőre keveset tudni. Küldtünk egy részletes kérdéssort a tulajdonos Appeninn Nyrt.-nek, amire kaptunk egy hosszú, de valójában a kérdések jelentős részét nyitva hagyó választ. A cég nyilvános kommunikációja szintén csak bizonyos témákat érint, úgyhogy a jövőt illetően a kirakósnak egyelőre legfeljebb néhány darabját ismerjük. Azt viszont érdemes felidézni, hogy jutott el a terület a rendszerváltástól idáig.
1990 elején az egykori MSZMP-ingatlanvagyon nagy része, köztük a Pártüdülő a Minisztertanács Hivatalának felügyelete alá került. Májusban először engedték be a sajtót az addig szigorúan elzárt területre, a Fejér Megyei Hírlap még a Kádár-villa teljesen érintetlen társalgóját is megörökítette egy fotón. Akkor még a pártelit számára fenntartott szocialista luxus jellemezte a területet:
„Mint Bondár József igazgató elmondta, az üdülő 52 hektáron, 2,4 kilométer hosszúságú partszakasz mentén fekszik; 84 különböző épület található a területén, amelyekben 202 szoba szolgál jelenleg szállodai célokat. Mindehhez egy sor kiszolgáló létesítmény járul: éttermek, presszók, tanácskozótermek, teniszpályák, kertmozi, fedett uszoda, orvosirendelő, óvoda, bölcsőde, de még saját virágkertészete is van az üdülőnek. Mindössze hat-hét hektárnyi a példásan gondozott park, a többi a löszfalig felkúszó, érintetlen vadon. 13 kertész tartja rendben a pázsitot, amelynek öntözéséhez saját vízkiemelője van az üdülőnek.”
A rendszerváltás Balatonvilágos számára is alapvető változást jelentett: 1992-ben a helyiek demonstratív módon átvonultak a lezárt parti úton, és őszre elérték, hogy a kapuk megnyíljanak, idővel pedig azt is kiharcolták, hogy a pártüdülő strandjából szabadstrand legyen. Ez azért is lényeges, mert Balatonvilágos (és a hozzá tartozó Balatonaliga) nagyon furcsa fekvésű település. Egyik fele a magaspart tetején helyezkedik el, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tóra, a másik fele pedig lent a parti sávon. A két részt nemcsak a nagy szintkülönbség, de a vasút is elvágja egymástól. Maga a víz több kilométer hosszan teljesen megközelíthetetlen, mert a magánházak kiérnek a tóig, nem jutott hely sem parti sétánynak, sem strandoknak. Balatonvilágos jelentős része számára a Club Aliga jelenti azt a területet, ahol a Balatonhoz egyáltalán hozzáférhetnek: a községnek így óriási lehetőséget kínált a Pártüdülő megnyitása, és az elmúlt harminc évben mindvégig azért küzdöttek, hogy ne alakuljon olyan helyzet, amikor kapukat újra bezárják.
Ez az aggodalom most is meghatározza az önkormányzat mozgásterét: Balatonvilágos számára a strand létkérdés, minden másban nagy engedményeket tud tenni, ha ezt megtarthatja.
A terület 1990 után állami kézben maradt, de elvesztette korábbi funkcióját, Club Aliga néven piaci alapon kellett működnie, bevételt a szálláskiadás, a vendéglátás, a rendezvények és a kikötő jelentett. Az elegánsabb villákat (köztük a Kádár-villát) idővel lezárták, mivel ezeket nem tudták hasznosítani. És természetesen mindig napirenden volt a privatizáció, hiszen látni lehetett, hogy óriási értékről van szó, amit egyben vagy darabokban is jól el lehetne adni. Balatonvilágos érthető módon rettegett ettől, de nem volt elég érdekérvényesítő képessége ahhoz, hogy megszerezze legalább az utakat és a strandot az államtól, pedig időnként még perre is ment a tópartjáért. 1995-ben a Club Aliga a társadalombiztosítási önkormányzathoz került vagyonjuttatásként, majd az egészségügyi tárca továbbképző központja lett, és a 2000-es években már a lepusztultságáról, elhanyagoltságáról cikkeztek. 2004-ben az állam árulni kezdte, és végül 2007-ben 5,5 milliárd forintért megvette a Pro-Mot nevű izraeli ingatlanfejlesztő cég.
A Pro-Mot megpróbált békét kötni a területért kezdettől fogva elszántan harcoló Balatonaliga Üdülőközössége Egyesülettel és az önkormányzattal, lépcsőt vágott a lakosoknak a löszfalba, nyitva tartotta a kapukat, nagyvonalú ígéreteket tett, és 2013 végén településrendezési szerződést is kötött Balatonvilágossal. Az önkormányzat részben lemondott a korábban neki szánt területekről, és olyan helyi építési szabályzatot fogadott el, amelybe mindkét fél szempontjait beépítették. A Pro-Mot tervei egyébként teljesen őrültek voltak. Olyan megalomániás ingatlanfejlesztést álmodtak a tópartra, amilyenre elég sok példa volt a 2008-as gazdasági világválság előtti időszakban (például az Álomsziget nevű projekt Budapesten az Óbudai-szigeten, amely szintén soha nem valósult meg). Balatonaligán 15 év alatt 75 milliárd forintot akartak elkölteni. Ebből a 2012-es videóból kiderül, hogyan: egy fél Siófoknyi új városrészt akartak felhúzni az omlásra hajlamos löszfal tetején, toronyházakkal, a löszfalat pedig kibetonozták volna, hogy ne szakadjon le a súlytól, a mélyébe rejtve a mélygarázsokat (meg a látványterv alapján egy földalatti disztópiás bunkerdiszkóban táncoló embereket is).
Természetesen ebből aztán nem lett semmi, a Club Aliga békésen szendergett tovább, nyáron megteltek nyaralókkal a retro szállodák, a villák málladoztak, a világosiak ingyen strandoltak, az egykor az Utasellátó Vállalat által fenntartott parti büfésorból pedig hangulatos strandétkezde lett Aligha Kert néven. Közben csendben megérkezett a NER: 2018-ban az akkor Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Appeninn Holding megvette a Pro-Mot Kft.-t és ezzel együtt a volt Pártüdülőt is (a tulajdonosi viszonyok egyébként elég bonyolultak, mert a terület egy részére a Pro-Motnak csak tartós vagyonkezelői joga volt, az utak pedig közútnak minősültek). Tiborcz tavaly májusban kiszállt a cégből, és az Appeninnben lévő üzletrészét eladta a 21 pláza, valamint több ismert hotel fölött rendelkező Jellinek Dánielnek (vele ekkor interjút is készítettünk a Válasz Online-on), a Mészáros-féle részvénycsomagot pedig már korábban megszerezte az eddig viszonylag ismeretlen Balázs Attila (vele ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen). Jelenleg ők az Appeninn meghatározó tulajdonosai, de a NER-közeli turisztikai fejlesztéseket összegyűjtő cikkünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Hamar Endre ügyvéden keresztül továbbra is megvan a kapcsolat a miniszterelnöki vő felé.
És megvan az állami támogatás is az összesen 8,35 milliárdos fejlesztéshez, hiszen egy 2020. augusztus 7-én megjelent kormányhatározat nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítette a Club Aliga fejlesztését, és ezzel kivonta a szokásos hatósági eljárások, valamint a településrendezési eszközök előírásai alól. A rendelet nagyon részletesen, helyrajzi számra lebontva szabályozza, hogy milyen új telekosztás és beépítési szabályok vonatkoznak a területre (vagyis tulajdonképpen megszüntette Balatonvilágos ezzel kapcsolatos korábbi korlátozásait). Az új szabályozás néhány sarkalatos pontja:
- az egykori villasor (294-es hrsz) területe 800 nm2-es telkekre osztható fel, és azokon nyaralók építhetők, a nyaralók előtt pedig nem kell (nem lehet) parti sétányt kialakítani, vagyis ezek a telkek a legrosszabb balatonvilágosi hagyomány szerint kiérnek majd a vízig;
- a jelenleg döntően zöldterülettel borított 292 hrsz-nél, valamint a levezető út melletti 302 hrsz-nél 80%-os beépítettség lehetséges, és ezek is felparcellázhatók;
- a kikötőnél található 295/7-es telek közterületi jellegét nem kell fenntartani;
- a terület déli részén, a mai szálloda körül (295/14 és /16) elég 50%-os zöldfelület és akármennyi épület elhelyezhető;
- a mostani uszoda előtt (295/5) sem lehet parti sétány.
Mindez csak néhány különösen feltűnő elem a rendelkezések közül, amelyek összességében mind abba az irányba mutatnak, hogy a jelenleg csak nagyon szellősen beépített, rengeteg zöldterülettel rendelkező, és keresztbe kasul szabadon bejárható terület rendkívül sűrűn beépüljön, több részre szabdalódjon, és a jelenleg teljes hosszában szabadon végigsétálható tópart megközelíthetősége a strand és a kikötő előtti szakaszra korlátozódjon.
A balatonvilágosi önkormányzat keményen beleállt a szomszédos egykori úttörőtábor helyére tervezett társasházmonstrum elleni küzdelembe (és talán sikerült is elhárítania ezt próbálkozást), a Club Aliga ügyében viszont jóval óvatosabb. Februárban Takács Károly polgármester a helyi lapban arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kiemelő rendelet nagyon nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot, ennek ellenére szeptemberben sikerült tárgyalóasztalhoz ülniük az Appeninn képviselőivel, de a cég feltételül szabta egy ún. bennfentes nyilatkozat aláírását, ezért nem tudnak a részletekről beszámolni. A céljuk viszont nem az ellenségeskedés, hanem a megegyezés, hogy minél nagyobb szabad parthoz juttassák a községet. Az előzményekből és az egyébként érthető prioritásokból, valamint a teljes jogi kiszolgáltatottságból is következik, hogy az önkormányzat végül a szabadstrand és az út átjárhatóságát hozhatja el sikerként ebből a folyamatból, egyéb szempontokkal (zöldterület, beépítés, védett épületek) nem nagyon törődhetnek.
A helyi civil ellenállást szervező Aliga Fürdőegyesület viszont május 6-án arra hívta fel a figyelmet, hogy a 294-es telek már említett új szabályozása 540 méternyi de facto létező parti sétány megszűnésével jár, mivel a 15 újonnan kimért telek az uszoda és az akarattyai kerítés között leér a vízpartig. Ha ezek a telkek elkelnek, és luxusvillák épülnek rajtuk, az aligaiak legfeljebb a kerítésen át nézhetik itt a Balatont. Mindez még a Kádár-szigetet is megközelíthetetlenné teszi. Az Apennin felé kompromisszumokra hajló polgármester és az egyesület között már februárban súlyosan meg is romlott a viszony, és a civilek azóta is arról panaszkodnak, hogy nem kapnak érdemi tájékoztatást (mi sem kaptunk egyébként Takács Károly polgármestertől, aki többszörös telefonos megkeresés után írásban elküldött kérdéseinkre nem reagált).
Hogy itt parcellázás készül, azt közvetve az Appeninn is elismerte abban a tavaly februárban kiadott közleményében, amelyben beszámolt a bontási munkák kezdetéről: „Az üdülőterület északi részén, az úgynevezett Aliga2 részterületen több, régóta elhanyagolt, védettséget nem élvező, és esetenként balesetveszélyes, korábban elzárt épület lebontása, valamint a körülöttük lévő elburjánzott növényzet rendbetétele is megindult. A fejlesztés ezen szakasza olyan vonzó építési telkek kialakítását célozza, amelyeknek az értékesítése segíti a teljes komplexum átfogó felújításának finanszírozását.”
Vagyis a sétánymentesített, vízparti telkeket tényleg el fogják adni, azzal az érvvel viszont nehéz azonosulni, hogy minderre azért van szükség, hogy a többi terület megújítását finanszírozzák, az Appeninn ugyanis elég komoly támogatásokat nyert el ehhez, vagyis fejlesztéseit közpénzből valósíthatja meg. Tavaly a cég indult a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. szállodafejlesztési pályázatán, és 7,35 milliárd forint támogatást kapott az aligai helyszínre, idén tavasszal pedig 1,3 milliárd forintot nyert el ugyancsak Kisfaludy-pályázaton, hogy új települési főteret és multifunkcionális rendezvényhelyszínt építsen a területen. Közel egymilliárd forintot pedig a kikötő fejlesztésére nyertek el áprilisban. Forrás tehát éppenséggel van a tervek megvalósítására parcellázás nélkül is.
Az Appeninn kérdéseinkre írt válaszában ezekről a nyilvános támogatást kapott elemekről beszél részletesebben. A balatonvilágosiakat leginkább érintő strandkérdésről azt mondják: „A fejlesztőnek nincs, és nem is volt szándékában elzárni a fürdőzők elől a strandot. Minden ezzel kapcsolatos híresztelés csupán hangulatkeltés. A helyi lakosok és nyaralótulajdonosok változatlan feltételek mellett térítésmenetesen látogathatják a strandot. […] Az újjáépített strandon a meglévő értékes faállomány megtartásával, szükség esetén újra telepítésével megőrizzük a balatoni régió zöld dominanciáját. Társaságunk strandfejlesztéseiben olyan vízparti rekreációs parkokat hozunk létre, amelyekben a vízi és szárazföldi szabadtéri sportoké, a gasztronómiáé és a kulturális élményeké a főszerep. Nem egyszerű pázsitos strandok jönnek létre, hanem családi, minden generáció számára megfelelő programokat, élményeket biztosító park” – írták.
Az Appeninn szerint a kiemelt minősítéssel járó nagyobb mozgástér ellenére a fejlesztés fő célja az értékteremtés, és javítani szeretnék a helyi közösség életminőségét, ezért is vállalták egy új közösségi agóra kialakítását, amely „a település főtereként funkcionálhat, köztéri bútorzatával, gondozott kertjével, kereskedelmi és vendéglátó egységeivel. A másik közösségi funkciót betöltő attrakció egy multifunkcionális rendezvényhelyszín kialakítása, amely nem csak filmvetítéseknek, színházi előadásoknak és koncerteknek, de helyi ünnepségeknek is helyszínül szolgálhat majd.” A kikötő mérete 213 hajóhelyresre bővül (190-ről), parkoló épül mellé, és a későbbiekben menetrendszerinti járatok fogadására is alkalmas lesz. A jelenlegi, vonzerejüket elvesztett szálláshelyek helyett „a területen több, különböző célcsoport részére igényekre szabottan, jellegében más, külső jegyeiben azonban azonos szálláshelyeket” kívánnak kialakítani. Konkrét látványterveket vagy masterplant bemutatni egyelőre nem akartak.
Mindebből és amiről a válasz hallgat (összességében hogyan alakul a zöldfelületi mutató, lesz-e parcellázás a villasor helyén, mi lesz a történeti értékű épületekkel) nagyjából azért kiolvasható egy olyan átalakulás, ami Balatonvilágost megnyeri a strand és a kikötő fejlesztésével meg valami főtérfélével (a község központja történetileg nem itt van, ezért ez nehezen értelmezhető, de a fejlesztő érdekeivel egybevág a létrehozása), erre a cég állami támogatásokat fordít, a terület többi részén pedig az új szabályozás megnyitja a kaput az olyan jellegű intenzív fejlesztés előtt, mint ami manapság a Balatonnál, a Velencei-tónál, sőt még a Fertőnél is egyre gyakoribb, és amit sokan rendkívül kártékonynak tartanak, például a civil szervezetekből idén tavasszal megalakult Nagy Tavak Koalíció, vagy éppen a tó körbebetonozása ellen szavát felemelő Jordán Ferenc rendszerökológus.
Az Appeninn a lebontott épületek kapcsán leromlott állapotukat, életveszélyességüket hangsúlyozza, amit a még álló történeti értékű épületekről is el lehetne mondani, de a Club Aliga területén található építészeti értékek sokkal változatosabbak és sokszínűbbek annál, hogy ennyivel napirendre lehetne térni az eltűnésük fölött. Több kiváló tanulmány is született a témáról az elmúlt az években, például a korábbi építési szabályzathoz készült értékvizsgálat, Hurták Gabriella Egy elveszett világ című írása és Walton Eszter 2017-ben készült fényképes beszámolója, ami ma már történeti értékű, mivel az utolsó pillanatokban örökített meg sok eltűnt épületet. A szakirodalomban időnként előforduló „aligai skanzen” kifejezés találóan utal arra, hogy olyan volt ez a terület, mintha a 20. századi balatoni építészet teljes minden jellegzetes példáját egy helyen gyűjtötték volna össze. A legjobbak egy részét a balatonvilágosi önkormányzat helyi védelem alá vonta, és vélhetően ennek köszönhető, hogy egyelőre nem mindent bontottak el, de szinte mindegyik ház rossz állapotú, és annyira nem látszik rajtuk semmi gondoskodás, hogy nagy optimizmusra van szükség ahhoz, hogy a sorsuk jobbra fordulásában reménykedjünk. Az aligai skanzen a maga egészében, ahogyan igazán érdemes lett volna megtartani, már nem létezik.
Ami odaveszett
A legnagyobb veszteség Aliga 2 villasora, aminek egykor a Kádár-villa szerves részét alkotta, és amely terület északi részén található Elnöki villától az uszodáig húzódott a belső feltáró út és a tópart között. Ezt a részt a pártelit számára tartották fenn, és belső kerítés választotta el a déli Aliga 1 komplexumtól, ahol az egyszerűbb pártfunkcionáriusok nyaralhattak. A villák nagyjából egységes koncepció szerint épültek az 1970-es években, kései szocialista modern stílusban, egy korábbi, polgári villasor helyére, aminek épületeit lebontották (a szocializmus első szakaszában még ezeket a régi villákat használta a pártvezetés).
A II-III-as villa inkább társas ikerüdülő volt, a IV-es villa volt Kádáré, az V. villa és a két oldalán felépült, egyforma V-a és VI. villák nagyon szép komplexumot alkottak, terméskő oldalfalakkal, lebegő vasbeton lépcsőkkel és betonlamellákkal. A középső ház emeletes volt, a két szélső földszintes. „A közvetlenül a Balaton partján álló két épület teljesen nyitott a tó felé, azonban a köréjük telepített növényzet – a kilátás megszüntetése nélkül – egyfajta intimitást biztosít a nyaralóknak. Ezt a fajta érzékeny környezeti szituációt, a kint/bent, nyitott/védett terek átmenetiségét a betonlamellák szépen átvezetik a homlokzatokra, a padló „lebegtetése” pedig még finomabbá, megfoghatatlanabbá teszik az épület és a természeti környezet határát” – írta róluk Hurták Gabriella.
A VII. és a VIII. villa átépített polgári nyaraló volt a 20. század elejéről, az első szép art déco domborművek díszítették. A IX. és a X. villa egyszerű bungalók voltak, ezek nem képviseltek értéket. A lebontott raktárakra, kiszolgáló épületekre, a mosodára és a Sportszállóra ugyanez igaz.
A fenti kép Kádárt az V-a villa teraszán örökítette meg, vagyis nem a saját nyaralójában, hanem annál az épületnél, ahol általában Aczél György nyaralt, aki rendszeresen át is járt sakkozni Kádárékhoz. Az aligai Pártüdülő fénykoráról egyelőre meglepően kevés képet publikáltak, és a korabeli sajtóban sem jelentek meg ilyenek, ezért a fotó különösen érdekes.
A másik nagy veszteség az I. és II. szálló, amelyek már Aliga 1 területére esnek. Ez a két egyforma, szimmetrikus épület Csongor és Tünde Szálloda néven épült 1943-44-ben, az magyar modern (Bauhaus) építészet jelentős mestereinek számító Olgyay fivérek tervei szerint. A balatonaligai nyaralótelep kiépítése csak a 20. század elején kezdődött meg, amikor polgári magánvillák és két kisebb szálloda (a Rákóczi és a Terézia Szálloda) épült a partsávon. 1943-ban a Balatonaliga Fürdő- és Gazdasági Rt. Olgyay Aladárral és Olgyay Viktorral egységes koncepció szerinti a beépítési tervet készíttetett a területre (ez természetesen még adottságként kezelte a magánvillák létét). A magyar Monte-Carlónak nevezett koncepció a Balaton legelegánsabb, mondén üdülőhelyét akarta létrehozni Aligán, amiből a háború előtt csak a Csongor és Tünde ikerszállók és a kikötő készült el (Balatonaligán még 1944-ben, a front átvonulása előtt is javában folyt az újabb szállodák építése).
A Csongor és Tünde Szállót a pártelit villái mellett látva egykor érzékelhető volt a balatoni építészet rendszereken átívelő folyamatossága: a terméskő harántfalak, a fekvő téglalap formájú nyílások és a megemelt teraszokra felvezető lépcsők a húsz év különbség ellenére ugyanahhoz az esztétikai világhoz tartoztak. A szállodákon a szocializmus keveset változtatott, csak az erkélykorlátokat és a nyílászárókat cserélték ki. A szállodák a belső főúton álltak, ezért az egész üdülőtelep képét meghatározták, és valójában rossz állapotban sem voltak, néhány éve még vendégeket fogadtak.
Ami még megvan
A telepen legutóbbi látogatásunkkor még állt az elhagyatott uszoda és a paneles szerkezetű III. szálló épülete, amelyek nem képviselnek különösebb értéket, és megvolt az izgalmas betonszerkezetű fedett kertmozi. Működik az 1960-as évekből származó, a korabeli balatoni építészet legjobb darabjaival (például a tihanyi hajóállomás vagy a tihanyi és a szántódi rév épületeivel) párhuzamba állítható büfésor is, amelyet azonban a főtér-tervek szinte biztosan elsodornak. Aliga 1 területén fennmaradt három polgári villa is a 20. század elejéről: a Szász-villa a budai hegyvidék nyaralóira jellemző svájci stílusban épült favázas, lombfűrészdíszes verandával 1906-ban (az építtető Szász-család több tagja fontos szerepet játszott a magyar kultúrtörténetben), a Bíró-villa ugyanehhez a korszakhoz és stílushoz tartozik, Kmetty Károlyné egykori villája viszont egészen impozáns, emeletes téglaépület, erkéllyel és díszbádogozású toronysisakkal. Az első két ház nagyon rossz állapotú, a Kmetty-villa egyáltalán nem leromlott, bár kissé át lett alakítva. Ugyancsak megvan a fürdőtelep 1940-ben épült, terméskő temploma, ezt a szocializmus alatt üzemi célra használták, de ma ismét temlomként szolgál, és valószínűleg ez a tervezett fejlesztést is átvészeli.
A három legnagyobb érték a területen a Kádár-villa, az Elnöki villa és az ún. Községház (vagy étterem és konferenciaterem). Ezek közül a bedeszkázott ablakú Elnöki villa (népszerű nevén Castro-villa) van legjobb állapotban. A zöld dombocska tetején épült, a Balatonra csodálatos kilátást nyújtó ház első ránézésre régi klasszicista kúriának tűnik, pedig valójában szocreál. Sőt, ez az igazi szocreál: a Rákosi-korszak egyetlen reprezentatív állami épülete Balatonaligán. Néhány évvel azután épült, hogy Rákosi államosíttatta az aligai partszakaszt, Zöldy Emil tervei szerint. Alapvetően az Aligán nyaraló magasrangú külföldi vendégek vendégháza volt, ahol olyan hírességek fordultak meg, mint Fidel Castro, Erich Honecker, Ho Si Minh, Hruscsov, Brezsenyev és Jurij Gagarin.
A IV. számú Kádár-villa állapotának leromlása jól nyomon követhető a magyar sajtóban megjelent fotósorozatokon, a legelső 1990-es felvételtől az Index 2014-es fotósorozatán át egészen a mi mostani képeinkig, amik valószínűleg az utolsó fázist jelentik:
Kívülről nézve az épület még nagyjából megvan, bár a graffiti, a törött ablakok és az elburjánzott növényzet miatt egykori eleganciája már alig érzékelhető. Bent azonban már hiába keresnénk a 2014-ben még látott, igaz már erősen rohadozó bútorokat, a berendezés mostanra teljesen elpusztult. És a valaha nagyon színvonalas belsőépítészetből is alig maradt valami, az álmennyezetet leszaggatták, a karakteres fa térelválasztó elem már a földön hever darabokban. A ház elvileg helyi védelem alatt áll, de nyilvánvaló, hogy ez eddig sem óvta meg semmitől.
A fenti képen látszik, hogy a villákon előszeretettel alkalmazott balatoni kő motívuma valaha a beltérben is megjelent a szinte fedett teraszra emlékeztető, napfényes, nagy üvegfelületekkel a kert és a tó felé megnyíló nappali egyik falán (amit a jelek szerint valamikor átalakítottak).
A parketta még megvan, de a fa térelválasztót már kidöntötték. A belső tér tágassága, tiszta szerkesztése még ma is jól érzékelhető. Ez a ház, amit ilyen kíméletlenül a sorsára hagytak, nemcsak a magyar közelmúlt történelmének fontos helyszíne, hanem egyben az 1970-es évek hazai építészetének talán országos szinten is legszebb darabja. Az Általános Épület Tervező Vállalat tervezője, Ács Tamás itt a presztízsmegbízásnak köszönhetően nem a korszakban szokásos kompromisszumokkal dogozhatott, hanem olyan elegáns villát alkotott, amely a korabeli Amerikában is megállta volna a helyét.
Mindez egyáltalán nem tükrözte Kádár személyes ízlését, aki korának és neveltetésének megfelelően a kispolgári neobarokkot tartotta ideális környezetnek. A villát 1974-ben meglepetésként kapta: amikor azon a nyáron megérkezett, a megszokott régi villa helyett, ahol a nyarakat töltötte, ez az elegáns, tágas, levegős, minimalista ház fogadta. Állítólag egyáltalán nem volt tőle elragadtatva, bár Aligát és a Balatont szerette, az épület modern esztétikájával soha nem tudott egészen megbarátkozni.
A Pártüdülő korszak legjobb építészeti alkotásai, mint a IV-es, V-ös, V-a és VI-os villák egyértelműen a két háború közötti modernizmus örökségét folytatták, aminek a Csongor és Tünde Szállodák mellett az ún. Községház volt a másik csúcsdarabja. Ez látható a cikk nyitóképén, itt pedig közelebbről az első emeleti terasza:
Az épület állapota hasonlóan tragikus, mint a Kádár-villáé, de egykori szépsége számos belső részletén felfedezhető. A teraszok mellett a lépcsőház is igazi Bauhaus eleganciát őriz, de izgalmas az épségben megmaradt eredeti étellift is. A Községházat szintén az Olgyay-fivérek tervezték, bár az eredeti beépítési koncepcióban még egy másik épület szerepelt. Felépítésére vélhetően már csak közvetlenül a háború után került sor, de még az államosítás előtt, a fürdőtelep fejlesztése ugyanis a front átvonulása után még újra tudott indulni.
„Olgyayék épülete a racionalitáson túl magán hordozza a 30-as évek modernjének finom eleganciáját. Ez a homlokzat diszkréten megmozdított tömegelemeinek könnyedségében, a nyílászáró-osztás játékosságában, a filigrán fém üvegtartó szerkezetekben, a karcsú beton/műkő tartóoszlopokban, valamint a lépcsőkorlátoktól a burkolatokig minden részletében végiggondolt, egyszerű és harmonikus designban nyilvánul meg” – méltatja a házat Hurták Gabriella.
A Községház a magyar modernizmus kiemelkedő darabjai közé tartozik, már rég műemléknek kellene lennie, mint ahogy időben legközelebbi társai, az Erzsébet téri buszpályaudvar és a Dózsa György úti MÉMOSZ-székház is az, és mindkettő gondos felújítást kapott. Nyilvánvaló, hogy az aligai Olgyay-épület azért nem kapott hasonló védelmet, mert elszigeteltsége miatt sokáig nem is került a szakma látókörébe, kimaradt a korszak építészetét feldolgozó munkákból.
A szocializmus idején a Községházat étteremnek és konferenciateremnek használták, ami némi belső átépítéssel járt. De volt itt mozi is, ahol a Pártüdülőben nyaraló funkcionáriusok számára tartottak filmvetítéseket, a berendezés darabjai még ma is láthatók a vetítőterem belső erkélyen darabokra zúzva. A tetőteraszról lenyűgöző kilátás nyílik a Balatonra, itt állva válik érthetővé, milyen zseniális a ház telepítése, mivel az enyhe magaslat pont annyira emeli meg, hogy át lehessen látni a fák koronája fölött a tóra, miközben az épület nem uralkodik a környezetén, szépen belesimul a természeti tájba.
Hogy ez a harmónia ihletőként hat-e majd a fejlesztésen ma még titokban dolgozó tervezőkre, hamarosan kiderül, mert a mostani tempóban haladva nem lenne meglepő, ha a bontások után hamarosan az építkezések is elindulnának. Bár Club Aligáról ma mindenkinek Kádár jut eszébe, a telep igazi öröksége ennél sokkal összetettebb és gazdagabb – a hely szépségéhez méltó jövőt inkább Olgyayék és Ács Tamás hagyatékára lehetne felépíteni.
Nyitókép: Az 1946-ban épült községház modernista épülete (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
