Bárki nyer jövőre, megszorítás jön – ezért bírálja már Orbán Viktor „jobbkeze” is a kormány gazdaságpolitikáját
„A tartósan magas költségvetési hiány már a Medgyessy-korszakot idézi” – mondja Győrffy Dóra, a Corvinus Egyetem tanára. „A Pénzügyminisztérium és az Iparkamara együtt hekkelte meg a Magyar Nemzeti Bank reformprogramját” – állítja Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. A két konzervatív szakembert arra kértük, hogy segítsenek megérteni, miért kritizálja az Orbán Viktor által korábban jobbkezének nevezett Matolcsy György jegybankelnök a kormányzat gazdasági döntéseit. Miért maradunk le a közép-európai versenyben? Mi a közös az elmúlt harminc év gazdaságpolitikájában? Az állam építse-e a kapitalizmust Magyarországon? Miért volt politikai hiba az önkormányzatok sarcolása? Nagy gazdasági kibeszélő.
– „A mérleg tehát vegyes, a teljesítmény közepes.” Ki fogalmazott így a magyar állam válságkezeléséről?
Győrffy Dóra: Matolcsy György jegybankelnök.
Lentner Csaba: Én is rá tippelek.
– Mi a véleményük a kormányt célzó baráti tűzről?
Győrffy: Alapvetően egyetértek a kritikával, mert a koronavírus-járvány alatt a magyar kormány főleg hitelezéssel és a beruházásokkal kezelte a válságot, míg a leginkább rászorultak kevés segítséget kaptak. Az idei gazdasági növekedés imponáló lesz, de a szám mögött látni kell a valóságot. Némi éllel mondom, hogy az is a gazdasági növekedés része, ha az egyik tavunk partján letarolják a nádast és szállodát épít oda egy off-shore cég mögé bújt oligarcha. És az is, ha magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) beruháznak, fejlődnek.
Lentner: Egyre világosabb, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2018-ban 180 pontban, majd 2019-ben 330 pontban meghirdetett versenyképességi programot, benne az oktatás, az egészségügy, a kkv-szektor fejlesztésével, a fiskális politika és a vállalkozói érdekképviselet sikeresen meghekkelte. Kritikájával Matolcsy György fején találja a szöget, ugyanis 2010 és 2019 között jók voltunk, az elmúlt száz év talán legjobb évtizedét produkáltuk. Igaz, csak magunkhoz képest szerepeltünk kimagaslóan, bár ez sem kevés, mert az előző kormányok még képességeikhez képest is mélyrepülést mutattak be. Azonban nemzetközi, még közép-európai összevetésben is: Magyarország alulteljesített az elmúlt évtizedben, amit „köszönhetünk” a táboron belüli hitetlenkedőknek.
– Álljunk meg egy pillanatra! Jól értjük, hogy a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumot és a Parragh László-féle Kereskedelmi- és Iparkamarát vádolja az MNB reformprogramjának elszabotálásával?
Lentner: Nem vették komolyan a terveket, pedig erre lett volna szükség. A kamara vezetője egyenesen szürreális elképzelésnek nevezte a magyar gazdaság felzárkóztatási módját. Pedig a 330 pontos reformprogram egyik kiemelt célkitűzése volt a kkv-szektor versenyképességének javítása. Tudni kell, hogy a magyar piaci foglalkoztatottak 75 százaléka kis- és középvállalkozásban dolgozik, de ezek a GDP-nek csak 40 százalékát adják, azaz nem elég hatékonyak, exportképes árualapok előállítására alig képesek.
A probléma tudatosításáért, megoldási javaslatok kidolgozásáért a kamara vajmi keveset tett.
A fiskális politika meg az adókedvezmények, támogatások megítélésénél jobbára figyelmen kívül hagyta, mekkora szükség lenne a cégek összeolvadásának ösztönzésére, a hatékonyság növelésére, az innovációra. A személyi jövedelemadó egyszámjegyűvé tétele, a társasági nyereségadó további csökkentése is elmaradt. Ezt értem meghekkelésen.
Győrffy: Hogy keretbe helyezzem Csaba szavait a regionális összehasonlításról: 2010-ben ott álltunk fejlettségben, mint Észtország, az EU-27 átlagának 66 százalékán. 2020-ban az észtek 86 százalékon álltak, mi 74 százalékon. Kétségtelen, hogy az egy főre jutó GDP-ben történt felzárkózás, az egy főre jutó termelékenységben azonban lemaradtunk. 2010-ben a magyar termelékenység az EU átlag 74 százaléka volt, tavaly 72 százaléka. Egyetlen másik ország produkált még termelékenység-lemaradást: Szlovákia.
– 2010-ben 11 százalék volt a munkanélküliség, most négy százalék körül állunk. Többen dolgoznak, de nem elég hatékonyan?
Győrffy: A kkv-szektor termelékenysége semmit sem javult. Nagyon fontos, hogy Magyarországon az egész EU-ban a legnagyobb, közel háromszoros a szakadék a multinacionális nagyvállalatok meg a kis- és középvállalkozások termelékenysége között. A másik probléma, hogy folyamatosan romlik az oktatási rendszer, ezt tanúsítják a PISA-felmérések. Ha egyre gyengébben teljesítő gyerekek kerülnek ki az iskolákból, abból nehezen lesz innováció és versenyképesség. Az MNB programjai reflektáltak ezekre a gondokra és folyamatosan hangsúlyozták a közoktatás, a felsőoktatás javítása és a digitalizáció fontosságát. Nem láttuk azonban az ebbe az irányba ható kormányzati lépéseket. A magyarországi kkv-k innovációs képessége régiós összevetésben is nagyon alacsony, az uniós átlag 25-30 százalékán állnak. Márpedig, ha nincs innováció, termelékenység-növekedés sincs.
Lentner: Ugyan az elmúlt években közelebb kerültünk az uniós fejlettségi átlaghoz, de a csehek, lengyelek is jobban állnak nálunk, a litvánok felzárkózási üteme pedig háromszorosa a miénknek, sőt, még a románoké is két és félszerese. Ez elgondolkodtató. 2010 után sikerült rendbetenni az állam pénzügyeit, megteremteni a baloldali kormányok által vétkes módon elhanyagolt költségvetési egyensúlyt. Szükség lett volna azonban minőségi ugrásra: amikor az államháztartás rendbe jött és tartósnak bizonyult a növekedés, sokkal többet kellett volna fektetni az oktatásba és az egészségügybe, nagyobb figyelmet fordítani a kkv-szektorra. Az MNB 180 pontos programját 2018 nyarán mutatták be, eltelt három év, nyugodtan mondhatjuk: nagyon kevés hatása volt. Miniszterelnök úr körül jelenleg kétféle gazdasági tanácsadói kör van: olyanok, akik azt hiszik, hogy a jelenlegi eredmények is elégségesek, mások viszont több évre előre gondolkodnak.
Úgy tűnik, miniszterelnök úr most inkább a rövid távon gondolkodókra hallgat, hiszen nyakunkon a 2022-es választás.
Amennyiben a Fidesz-kormány marad, más típusú fiskális politikával és más típusú vállalkozói érdekképviselettel kell nekimenni az új ciklusnak. Több embert már nem tudunk bevonni a munkaerő-piacra, három százalékos munkanélküliségnél már nem lesz alacsonyabb. Ha pedig a mennyiséget nem, akkor a minőséget kell növelni, ehhez pedig a felsőoktatás, egyáltalán, az oktatás színvonalának emelésére lenne szükség. Igaz ez az egészségügyre is. Miért fogadjuk el, hogy ötvenéves koruk körül magyar férfiak tömegei esnek ki betegség miatt a munkaerő-piacról?
– Ha a jegybankelnök a választási év költségvetését bírálja, azzal a miniszterelnöknek is üzen. Márpedig Matolcsy György Magyar Nemzetben megjelent másik írása szerint a „2022-es költségvetés kiindulópontjai hibásak, ezért ezekre nem épülhet jó büdzsé”. Azt is kifogásolja, hogy „az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet.” Miért kritizál kilenc hónappal a választás előtt ilyen hevesen az a Matolcsy György, akit korábban Orbán Viktor a jobbkezének nevezett?
Lentner: Szerintem továbbra is ő a jobbkéz, csak néha vagyunk úgy, hogy nem az ügyesebbik végtagunkat használjuk. A jövő évi büdzséről különben nemcsak Matolcsy György mondja, hogy hibás, ezt fogalmazta meg a Kovács Árpád volt számvevőszéki elnök vezette Költségvetési Tanács is.
– Mi a baj vele?
Lentner: Röviden: túl sok az olyan kiadás, amit nem fedez bevétel. Nincs jelentősége annak, hogy öt százalék vagy hat százalék lesz a növekedés. A költségvetési hiányt viszont már így is nagyon magasra, 5,9 százalékra tervezték, de még ennél is több lesz. Például azért, mert csak a gyerekeseknek jövő év elején visszautalt személyi jövedelemadó 580 milliárdos tétel, amit be sem terveztek a büdzsébe. Komoly érvágás ez még akkor is, ha az összeget a kedvezményezettek elköltik, azaz egy része az áfa révén visszafolyik a költségvetésbe. További aggodalomra ad okot, hogy a magyar államadósság ismét a GDP 81 százaléka körül áll, ott, ahol 2010-ben volt. Amit tíz év alatt leépítettünk, egy év alatt visszaépült. A következő évek fő problémája az államadósság lesz, amit az emelkedő kamatok miatt nehezebb is lesz finanszírozni. Aggasztó a kkv-szektor helyzete is, az egyre nyilvánvalóbbá váló versenyképtelenség tömeges munkanélküliséget válthat ki.
– Miért lenne mindegy a növekedés mértéke? A kormányfő beállította a vízszintmérőt: csak akkor kapják vissza a gyereket nevelők idei adójukat jövő év elején, ha a 2021-es növekedés meghaladja az 5,5 százalékot.
Győrffy: Nyugalom, meglesz. Az adóvisszatérítés hatásában vitatkoznék Csabával: azok járnak jól, akik nem szorulnak rá. A magas jövedelmű egygyerekes pároknak utalják majd vissza a befizetett összeget, a többgyerekesek ugyanis alig fizetnek adót. A kedvezményezettek jó része pedig szinte bizonyosan inkább megtakarításait gyarapítja majd, azaz nem kerül vissza a pénz a gazdaságba. Ebben az intézkedésben is jól látszik a magyar gazdaság elmúlt harminc évének legnagyobb problémája. Prociklikus, azaz amikor megy a szekér, az állam még jobban nyomja a gázpedált, ész nélkül költ, esze ágában sincs gondolni a nehezebb időkre. Amikor meg beüt a krach, nincs mihez nyúlni, nincs mozgástér, jönnek a megszorítások. Ünnepeljük a növekedést, közben tavaly közel kilenc százalékos volt a hiány, ami a járvány miatt érthető volt, de idén és jövőre is nagy lesz, márpedig ez a mintázat már a Medgyessy-korszakot idézi. Bárki is nyer jövőre, kormányzása a költségvetési hiány csökkentéséről, az infláció letöréséről és megszorító politikákról szól majd.
A pénzromlást mindannyian érezzük például az élelmiszerárakon keresztül, teljesen természetes, hogy az árstabilitásért felelős Magyar Nemzeti Bank ebben a helyzetben vészjelzéseket ad le.
Ha visszaemlékszünk a 2000-es évekre, Járai Zsigmond jegybankelnök állt szemben a szocialista kormánnyal, amely szintén előállította a magas államháztartási hiányt és akkor is magas volt az infláció.
– A kormányzat védelmében jegyezzük meg, hogy komoly dilemmával szembesül. Ha minden erejével az infláció letörésére összpontosít, megöli a gazdasági növekedést. Márpedig választások előtt ezt egyetlen politikai erő sem engedheti meg magának.
Győrffy: Valóban ez a számítás áll a mostani politika mögött, de a kormány saját magát lavírozta ebbe a helyzetbe a prociklikus gazdaságpolitikával.
Lentner: Az infláció igen nagy mértékben a költségvetési hiányból fakad. A Pénzügyminisztérium gerjeszti a költségvetési deficitet, az alapkamat a jegybank múlt keddi döntése nyomán tovább emelkedett, így drágább lesz az államadósság finanszírozása, ami megint csak növeli a hiányt. Érkeznek az uniós források, jelentősen nőttek a bérek, a szociális kiadások, említettük az adóvisszatérítéséket, azaz összességében túl nagy a fizetőképes kereslet.
– „Túl nagy a fizetőképes kereslet” – ilyen mondatok miatt népszerűtlenek a közgazdászok. Nem az a cél, hogy egy országban minél többen gyarapodjanak?
Lentner: Dehogynem, csak nálunk nincs teljesítmény a fizetőképes kereslet növekedése mögött. 2010 és 2019 között duplájára nőtt a bruttó meg a nettó átlagbér is, de a teljesítmények nem lettek kétszer akkorák.
– Még régiós összehasonlításban is alacsonyak a magyar bérek, volt honnan növekedni.
Lentner: Valóban szerencsétlen volt a helyzet, de a bérnövekedés mögött nem állt teljesítményfedezet, a vállalatok pedig nem fordítottak elég figyelmet az innovációra. Ami meg volt, az állami és uniós támogatásokból történt.
Győrffy: A túlkereslettel az a baj, amit az építőiparban most látunk. Nagyjából annyival drágább most a felújítás, amennyi állami támogatás érkezett. Ellenben nincs alapanyag és a szocializmust idéző hiányjelenségekkel szembesülünk. Halljuk a történeteket például a napi áron árult cementről. Ezért nem tud a pénz önmagában növekedést generálni hosszú távon. Varga Mihály valószínűleg pontosan tudja, hogy magas a hiány, de ő politikai megrendelést teljesít és egyes érdekcsoportok szempontjai a költségvetés tervezésekor túlzottan érvényesülnek.
– Lentner Csaba említette, hogy a magyar vállalkozások javarészt uniós forrásból hajtották végre az innovációt. Nevezhetjük a brüsszeli pénzt olyan olajkincsnek, amit jól és rosszul is lehet használni? Például Norvégia az energiahordozó ügyes kiaknázásával a világ egyik leggazdagabb országává vált, míg az olajban szintén bővelkedő Venezuela az éhhalál szélén áll.
Győrffy: Egyetértek a helyzetleírással. A norvég utat a norvég közigazgatási tapasztalatokra építve lehetne követni, tudniillik ott az összes nemzetközi felmérés szerint lényegében nincs korrupció. Ugyanakkor ez egy tanulási folyamat, a csapdába még a hollandok is beleestek. Amikor az északi-tengeri földgázmezők felfedezése révén rengeteg ingyenpénz állt a házhoz, egy ideig ők is össze-vissza költekeztek. Aztán rájöttek, milyen sok gondot okoztak saját maguknak. Nem zárom ki, hogy Magyarországon megtanuljuk, lehet ezt másképp is. Először a prociklikus gazdaságpolitikát lenne jó elfelejteni, majd az uniós források elpazarlását.
| Győrffy Dóra politológus-közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaságtudományi Bizottságának elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. A kritikus konzervatív értelmiségieket tömörítő Eötvös Csoport, valamint az MTA tudósaiból alakult Stádium 28 kör tagja. Kutatási területe: bizalom és válságkezelés az Európai Unióban, gazdaságpolitika az EU periféria országaiban, a költségvetési politika politikai gazdaságtana. |
Lentner: Az uniós forrásoknak most két csoportja van a koronavírusjárvány után újjáépítési csomagban, az egyik a támogatás, másik a hitel. A 3300 milliárd forintnyi kitevő utóbbira egyelőre nem tartunk igényt, lehívására még évekig lehetőségünk lesz. A helyreállítási tervről még vita van, 2500 milliárd forintnak megfelelő forrásról beszélünk. Ezen felül bejön még 2021-ben 1500 milliárd forintnak megfelelő uniós normatív támogatás, Kínától ezermilliárdos hitelt vettünk-veszünk fel a Budapest-Belgrád vasútra, illetve a Fudan egyetemre, szintén nagyon jelentős a paksi orosz hitel. Ezek már olyan összegek, amelyek gazdaságpolitikánk újragondolását indokolják. Miniszterelnök úr az elmúlt tizenegy évben a migráció ügyében, külgazdasági kérdésekben, szuverenitáskérdésekben óriási munkát végzett. A választások közeledtével, vagy azután Orbán Viktornak viszont a gazdasági reformok felé kellene fordulnia. Magyarországon az állam építi a kapitalizmust és a társadalmat, ugyanúgy, mint a dualizmus idején. Felsőbb beavatkozás nélkül nem lesz az egyetemeken minőségi képzés, jó egészségügy, kkv-fejlesztés.
Ha a magyar gazdaságpolitika továbbra is arról szól majd, hogy Matolcsy György vitatkozik Varga Mihállyal, Parragh László meg elmondja a különvéleményét, ebből sok jó nem sül ki.
– Ugyan miért jó, ha az állam építi a kapitalizmust?
Győrffy: Én hiszek a társadalmi autonómiákban és abban, hogy az egyéni kreatív energiák felszabadítása a közösségnek is jó. A kommunizmus kudarcából megtanultuk, hogy egy állami vezető vagy egy tervhivatal soha nincsen az összes szükséges információ birtokában, nem képes kapitalizmust „építeni”. A társadalmi alrendszerek központosítása is problematikus. Például az oktatásban lezajlott centralizáció biztosan nem szolgálta a minőséget. Abszurd, hogy két tankönyvből lehet választani, teljesen eltérő helyzetű iskolásokat próbálnak ugyanabba a zubbonyba kényszeríteni. Az lenne a jó, ha tanárokat hagynák tanítani, az orvosokat gyógyítani, nem szeretném én sem, ha megmondanák, hogy az egyetemen mit oktassak. Eredményhez kreativitás kell, az meg nincsen szabadság nélkül.
– A 2010 után minden társadalmi alrendszert elérő központosítás egyik legfőbb indoka volt, hogy a magyar állam így hatékonyabban és gyorsabban reagál a gazdasági folyamatokra. Ha közép-európai versenytársaink kevesebb centralizálással gyorsabban haladtak, akkor hiba van a készülékünkben.
Lentner: Én is hiszek a szellem szabadságában. Viszont tény az is, hogy akkor voltunk sikeresek, amikor a dualizmus idején az állam magára vállalta a kapitalizmus építését. Az etatista francia állami megközelítés híve vagyok, de vonzónak tartom a szociális piacgazdaság gondolatát is. Ne külső erőkben bízzunk, mi magunk építsük fel magunkat, alakítsuk ki a nemzeti közép- és tőkésosztályt! A mögöttünk hagyott évtized nem volt sikertelen, de tovább kellett volna lépni, ezt most a gazdaságpolitika egyes szekértáborai akadályozzák. Ezért mondom, hogy valami koordinációt kellene létrehozni a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium és a Kamara között. Ha ez nem megy, miniszterelnök úrnak most nyáron vagy legkésőbb ősszel egy irányba kell állítani a váltót.
| Lentner Csaba közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára, az elmúlt években vendégkutató volt többek között Londonban, Washingtonban és Pekingben. A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese; 1998 és 2002 között a MIÉP országgyűlési képviselőjeként dolgozott. Szakterülete a bankszabályozás, a közpénzügyek és az államháztartás. |
Győrffy: Fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy problémáink egyetlen miniszterelnöki huszárvágással megoldhatók. Én is nagyon kedvelem Ludwig Erhard munkásságát, de a szociális piacgazdaság a szabályalapú döntéshozatalra és a kiszámíthatóságra épült. A német rendszer lényege, hogy minden szereplő önmérsékletet tanúsít, ezáltal képes hiteles ígéreteket tenni. Amikor leülnek tárgyalni egymással a munkaadók, a szakszervezetek és a kormány, figyelembe veszik egymás szempontjait, mindenki enged valamennyit az eredeti álláspontjából majd betartják az ígéreteiket.
Az egyeztetések akkor működnek, ha a felek nem átvágni vagy mindenáron legyőzni akarják egymást. Márpedig ez a szemlélet ma Magyarországon fájóan hiányzik.
– Azaz egy jól működő gazdaságnak még a pénznél is fontosabb alapja a bizalom.
Győrffy: Minden azon dől el, hogy a szereplők képesek-e közösen gondolkodni a mindenki számára hasznos döntésen, és elhiszik-e a tárgyalópartnereikről, hogy ők is ebben a szellemben ülnek az asztalnál.
– Viszont ma Magyarországon a kormányzat még az iskolaigazgatók kiválasztását sem engedi meg a helyi közösségeknek. A vállalkozók a büntető bürokrata felsőbbségét látják az államban, amely „cserébe” szinte mindenkit potenciális adócsalóként kezel.
Győrffy: Igen, bele lehet ragadni a kölcsönös bizalmatlanság csapdájába is.
– Az észteket, cseheket, szlovákokat, lengyeleket ugyanúgy megcibálta a kommunizmus, mint minket. Társadalmuk, történelmük a miénkhez hasonló, továbbra sem értjük, miért maradunk le tőlük a gazdasági versenyfutásban.
Győrffy: Az észtekről fontos tudni, hogy a kommunizmus után a szovjet múlttal való radikális szakításra törekedtek. Identitásuk fontos része lett a neoliberális gazdaságpolitika, az állam szerepének drasztikus visszaszorítása. A korábban 33 százalék körüli állami újraelosztási arány mára már ott is 40 százalék felett van, például GDP-arányosan többet költenek az oktatásra, mint mi. Nálunk még a múlttal való szakítás sem történt meg, és a társadalomszervezés alapelveiben sem sikerül megegyezni, például, hogy a független igazságszolgáltatás jó dolog. A kormányzat mindent megtesz a bíróságok kézhez szoktatásáért.
Lentner: Magyarországon valahogy hiányzik a másutt évszázadok alatt kialakult igény a közügyekbe való beleszólásra. Más problémánk is van, az észtek fegyelmezett nemzet, mi meg munkafegyelem terén elég lazák vagyunk.
– Miért ilyen rossz a véleménye rólunk, magyarokról?
Lentner: Úgy gondolom, hogy a szlovének munkamorálja is erősebb, mint a miénk, nyilván a németeké a legerősebb. A közigazgatásunkban, szokásrendszerünkben, jogi kultúránkban megvan a keleti hatás, a mindenkori állami rendszer kijátszása. Alkalmazkodó nemzet vagyunk, a minősítés eredeti, de átvitt értelmében is. Máig szemérmetesen titkolózunk például, ha adót kellene fizetnünk.
Győrffy: Óriási hátrány a Kádár-rendszer öröksége, a kiskapuk állandó keresése, amivel valójában magunknak ártunk.
– Összefoglalom: a magas költségvetési hiány és az infláció itt marad velünk, ráadásul rendszerünkbe kódolva van a versenyhátrány. És még a koronavírus sem tűnt el. Kezdhetünk aggódni?
Lentner: A 2010 és 2019 közötti időszak munkahelyteremtésben, pénzügyi egyensúlyban hozta a szintet. A gazdaság irányítói között az elmúlt másfél évben kiéleződött konfliktusok pedig egyenes következményei az elodázott reformoknak. Ha az elmúlt másfél évet kellene jellemezni, akkor mégis azt mondanám, vitézül küzdöttünk, bár voltak hibás döntések. Ilyennek gondolom az önkormányzatok túlzott mértékű leterhelését, a gépjárműadó elvételét, ugyancsak kamarai javaslatra az iparűzési adó megkurtítását. Eléggé kiélezett lesz a választás jövő tavasszal, az elmúlt három voksolás tétje összeadódik, ezért szerintem kár volt az önkormányzatokat hergelni. Vannak jelek arra, hogy ezen politika miatt a Fidesz már középvárosi szinten is sok mindent bukhat.
Győrffy: Nehéz optimistának lenni, bárki nyer is jövőre. Nem csak nálunk magas az infláció, az USA-ban is öt százalék, ami azt jelenti, hogy lassan ott is elindul a kamatemelés. S ha ez bekövetkezik, akkor a magas adósságráta miatt a feltörekvő országok, köztük mi is bajba kerülhetünk 2023-24 körül. Reményt ad viszont, hogy elérhetőek lesznek az EU helyreállítási alap pénzei meg a nulla százalékos uniós hitel, ez ad egyfajta biztonságot. Éppen ezért egy ilyen bizonytalan környezetben felelőtlen politika tovább élezni a konfliktust az Európai Unióval. Rendezni kell a viszonyt, meg kell őrizni a hozzáférést a pénzekhez, mert vége a 2010-es évek alacsony kamatkorszakának. A 2020-as évek az infláció letöréséről szólnak és az teljesen más lesz gazdaságpolitikai környezet, mint az elmúlt évtizedben.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Matolcsy Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, miután a jegybankelnök társaságában megtekintette az MNB által őrzött aranytartalékot Budapesten, az MNB logisztika központjában 2021. július 6-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
