„Tankönyvbe illően vív a csávó” – Muhi András Pires a Szilágyi Áron-csodáról [HetiVálasz 84]
Ismét itt a HetiVálasz, a Válasz Online, hetente jelentkező podcastja. Műsorunk vendége ezúttal Muhi András Pires filmrendező, annak apropóján, hogy a napokban mutatták be Egy mindenkiért című filmjét, amelyben Szilágyi Áron kardvívó olimpiai felkészülését követte végig. Mi lenne jobb alkalom arra, hogy beszéljünk a filmről, mint a főszereplő történelmi tette? Szilágyi Áron ugyanis július 24-én ismét aranyérmes lett a kardvívás egyéni küzdelmeiben, sorozatban harmadszor nyerte meg a versenyszámot, ez eddig senkinek nem sikerült. Mi kellett ahhoz, hogy ez összejöjjön? Miben emelkedik ki Szilágyi a világ vívómezőnyéből, és hogy férkőzött hozzá közel a rendező? Aki kérdez: Borbás Barna és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Miért pont Szilágyi Áron választotta filmje főszereplőjéül?
„Épp a fociválogatottról szóló filmem után voltam, benne voltam a flow-ban. Akartam folytatni ezt a munkát, úgy éreztem, jó vagyok ebben, sőt még jobban is tudom csinálni. (…) Érdekelt az, hogy hogyan lehet egy egyéni sportolóval szabadabban, szorosabban együttműködve dolgozni. Közszolgálati munkát szeretnék végezni azzal, hogy sportdokumentumfilmeket készítek elsősorban sportszerető nézők számára, akik szeretnének a kulisszák mögé látni és pontosabban érteni azt, hogy egy-egy nagy emberi teljesítmény mögött mi van. Tömegfilmeket szeretnék csinálni minőségi módon, és úgy éreztem, hogy Áron olyan karakter, aki kellően felkészült, intelligens, érdekes ehhez, és – ami nagyon fontos – nincs veszíteni valója: két olimpiai arany után neki akkor sem kell semmit megmagyaráznia, ha elveszít valamit.”
Mi teszi kiemelkedővé Szilágyit (egy olyan mezőnyben, ahol a magyar csapattársai is a világ élbolyába tartoznak)?
„Ugyanezt sokszor megkérdeztem egykori kardvívó édesapámtól, aki széttárta a karját és azt mondta: »Egyszerűen tankönyvbe illően vív a csávó.« Ha meg akarod valakinek mutatni, mi a vívás – ráadásul a klasszikus és a modern szintézisében –, akkor az Áron az. Minden mozdulata tökéletesen a helyén van, sokat is szenved attól, hogy a legtöbben kicsit csúnyábban vívnak. Ha a vívás pontozásos sportág lenne, akkor azt mindig Áron nyerné. (…) De ami igazán kiemeli a mezőnyből, azok a mentális tényezők – és ennek az elmúlt öt évben elég sok szemléletes példáját láttam. (…) Az első olimpiáját ihletből nyerte, a másodikat tudásból, most pedig el kellett engedni az egészet. És tényleg azt lehetett érezni rajta, hogy a mostani az elmúlt két olimpia szintézise volt. Végigrohant az ellenfelein. Egy nehéz meccse volt – annyira ott sem aggódtam nagyon.”
Nem félti-e attól Szilágyit, hogy ha Párizsban elindul, és csalódást okoz, akkor olyan reakciókat kap, mint most Hosszú Katinka?
„Félteni nem féltem semmitől. Olyan fokú élsportoló, olyan fokú tudatossággal, ami szinte példátlan. Az egyetemes sportban is kevés olyan van. És feledjük: az úszás egy fizikailag erősen meghatározott sportág. (…) A vívásban az, hogy már nem 4 másodperc alatt futod a 30-at, hanem csak 4,2 alatt, nem számít annyit. Ha az ember fantáziája és gondolkodása megmarad azon az improvizatív szabadságfokon, ahogy például ezt az olimpiáját megnyerte, és lélektanilag olyan helyzetben van, ami pozitív érzésekkel tölti el őt sportolóként, akkor meg tudja nyerni negyedszer is.”
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
