Évtizedes tiltás után újra fürödhetnek a Dunában a fővárosiak – de a puccos vagy a szabadstrand a jobb?
A folyóban évtizedek óta tilos volt fürdeni, de most egyszerre két helyen is kipróbálhatjuk, ami a nagyszüleink számára még természetes volt: a Rómain szabadstrand, a Kopaszi-gátnál fizetős plázs nyílt – és ezzel mindjárt az a vita is megjelent a fővárosban, hogy mennyire szabad megengedni a természetes vízpartok kisajátítását, használatuk korlátozását. A hosszú szünet után az első lépések elég bátortalanok, de a Dunában fürdeni jó, és számos helyen lehetne lehetőséget biztosítani rá.
A Dunában fürödni egészen más, mint a Balatonban vagy a Velencei-tóban: a folyó gyorsan mélyül, a sodrása erős, a víz a legnagyobb kánikulában sem melegszik fel igazán. A parttól alig szabad eltávolodni, mert a Duna a legjobb úszóval is elbánik, az áramlatok pedig kiszámíthatatlanok. Ezzel együtt a dunai fürdés nagyszerű dolog, és a budapestiek soha nem is mondtak le róla, csak éppen közel ötven éve ehhez vonatra vagy buszra kellett ülniük. Budapest Duna-strandjai a Dunakanyarban vannak, ahol szinte minden településen bemehetünk a folyóba: Gödön, Horányban, Surányban, Verőcén, Nagymaroson, Dunabogdányban, Dömösön, Zebegényben is van strand. Sőt: ezeknek a településeknek egy része kifejezetten fürdőhelyként jött létre a 20. század elején, vagy vált faluból a fővárosiak nyaralótelepévé. Budapest határain belül viszont az elmúlt ötven évben mindenhol tilos volt a fürdés, a város az összes hagyományos Duna-strandját elvesztette. Mondhatnánk, hogy kínál helyette bőven más lehetőséget: világhírű török- és gyógyfürdőket, vagy éppen fúrt kutas, medencés strandokat, amelyek némelyike közvetlenül a Duna mellett van, mint a Dagály vagy a Palatinus, mégis kerítés zárja el a parttól. A szabad vízi fürdés azonban olyan élmény, amit nem lehet ezekhez hasonlítani. Többek közt ez a magyarázata a Római-part fénykora iránti erős nosztalgiának, hiszen a főváros hagyományos strandjai közül ez volt a legfontosabb, és ez maradt fenn legtovább.
Idén végre nemcsak napozni, lángost enni és kavicsot dobálni lehet a Duna partján Budapesten, hanem fürdeni is, mégpedig mindjárt két helyen: a Római-parti plázson és a Sho Beachnek nevezett strandon a Kopaszi-gátnál. Ezzel mindjárt két eltérő modell is megjelent, amit jól ismerhetünk a tavak mellől: az ingyenes, olcsó, kevés szolgáltatással rendelkező, de mindenki számára hozzáférhető szabadstrand és a magasabb színvonalon kiépített, belépődíjas változat. Teoretikusan nem kérdés, hogy melyik a szerethetőbb, és hogy melyik a követendő modell: a Római strand létrejötte mögött több éves, példaértékű civil munka, önszerveződés áll, ami az előző városvezetés által tíz éven át tervezett, a fövenyes partot tönkretevő mobilgát elleni küzdelemből nőtt ki. A Sho Beach viszont egy nagyszabású ingatlanfejlesztés puccos-felvágós mellékterméke, a város hagyományos panorámájába magát beleerőszakoló felhőkarcoló tövében. A természetes vizek partjainak lezárásával egyébként is nagyon csínján kell bánni, mert könnyen előállhat olyan helyzet, mint a Velencei-tó déli oldalán vagy a Balaton egyes szakaszainál: a magánérdek kisajátítja az egész partot, a vizet néhány rövid partsáv kivételével kerítések mögé zárják, az megközelíthetetlenné válik. Ezt nem szabad megengedni a Dunánál, ahol a Dunakanyarban is csak a szabadstrandnak van hagyománya, a 2018-2019-ben elfogadott Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) pedig a fővárosban mindenhol garantálja a folyó lehető legszélesebb hozzáférhetőségét.
A Sho Beach-csel kapcsolatban a XI. kerületi önkormányzatnak is voltak hasonló fenntartásai. Orosz Anna alpolgármester (Momentum) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a fizetős partszakasz kialakítása sérti az előző, fideszes önkormányzat által a tulajdonos Kopaszi Gát Kft-vel 2016-ban kötött településrendezési szerződést, amelynek egyik pontja (5.10) kimondja, hogy a park térítésmentes közhasználatát folyamatosan biztosítani kell reggel hat és este 10 óra között. Ugyanezt a feltételt rögzíti a kerületi építési szabályzat is, ami szintén előírja (25. paragrafus), hogy a zöldterületet elzárni csak sötétedés utáni időszakra lehet, vagyonvédelmi okokból.
Ehhez képest, ha ma kisétálunk a Kopaszira, a Budafoki út felé eső oldalon az öbölnek az a része, ahol nincs kőszórás és a víz megközelíthető, magas, ipari jellegű drótkerítés mögé került, mögötte pedig ott a fizetős luxusbeach, aminek az árai, főként a hétvégi 4000 forintos belépődíj, elég nagy megrökönyödést keltettek a nyitás után.
Orosz Anna a Válasz Online-nak elmondta: szeretnék a kialakult helyzetet tárgyalásos úton megoldani, mivel a park egy részének lezárását kifejezetten veszélyes precedensnek tartják. „A fizetős és kerítéssel elzárt partszakasz létrehozása hozzájárul ahhoz, hogy az újbudaiak közül sokan úgy érezzékk, a BudaPart beruházás elzárta őket a Dunától, a folyóparttól, és az újonnan épült negyed kisajátította magának a partot, hiszen az új házak lakóinak jelentős kedvezmény jár a belépődíjból.”
Az önkormányzat azt szeretné, ha az öbölben ugyanúgy szabadstrand lenne, mint a Rómain, de a terület, sőt maga a vízfelület is a Kopaszi Gát Kft. tulajdona, és a befektetőnek nem lehet előírni, hogy tartson fenn ingyenes strandot, ha nem akar – ezért is törekednek megállapodásra. „A partszakaszon most is van két vendéglátóhely, napágyakat lehet bérelni, és az értékmegőrző bevételt termel. Látjuk, hogy Szegeden a Lapos strandon vagy a Rómain is lehetséges a strand belépődíj nélkül is fenntartása. Az persze igaz, hogy a jelenlegi, felső jövedelmi szegmenst célzó szolgáltatások nehezen lennének fenntarthatóak egy ingyenes rendszerben. Ugyanakkor az építési szabályzat és a szerződés pontosan abban a szellemben köttetett, hogy a partszakaszt sem fizikailag, sem belépődíjjal ne lehessen senki elől elzárni, hiszen a Duna mindenkié” – mondja Orosz Anna.
A Sho Beach ebben a helyzetben előbb ingyenessé tette magát a hőségriadó hetére, a következő héttől pedig 50 százalékos kedvezményt kínált minden belépőből, a szabadstranddá alakulástól viszont egyelőre elzárkóznak. „Egy beruházónak hasonló színvonalú strand kialakításához komoly kezdeti befektetésekkel kell számolnia. A költségek pedig nem fizetik ki saját magukat, azokat valakinek állnia kell, s aki hajlandó erre, azt hívják üzemeltetőnek. Ingyen semmi sincs, viszont olyan létezik, hogy jó dolgokat kimondottan barátságos áron kaphatunk meg” – írták az új árakról.
Most egy hétköznap délután mindössze 800 forintért be lehet menni a „prémium strandra”, és kipróbálni az eredetileg az öbölhöz kiköltözött felső középosztálynak szánt szolgáltatást, ami valóban jó minőségű: tökéletes a gyep, fantasztikusak a MÁK pop-up bisztró strandételei, van civilizált öltöző és zuhanyzó, és ami a legfontosabb: hatalmas a fürdésre kijelölt terület, akár az öböl közepéig is beúszhatunk. Fürdési élmény tekintetében kénytelen-kelletlen el kell ismerni, hogy a Sho Beach sokkal jobb, mint a Római-parti plázs. Ez részben a természeti adottságokból fakad. A Lágymányosi-öböl ugyanis úgy része a Nagy-Dunának, hogy inkább tóra hasonlít, gyakorlatilag állóvíz. Nincs sodrása, a fövenyes partot pedig úgy építették át, hogy valamivel szelídebben mélyüljön. Az egyetlen zavaró körülmény a parti részen jelentkező habosodás.
Ami a Sho Beach-et egészen különlegessé teszi, az a közvetlen környezet. Az öbölbe beúszva szemben a Kopaszi-gát fáit és a közülük kikandikáló szórakozóhelyeket látjuk, dél felé a gát végénél a távolban kinyílik a Nagy-Duna, ha viszont visszafordulunk, a fejünk fölé tornyosul a Mol Campus épülő felhőkarcolója, ami egyébként közvetlen közelből egyáltalán nem rossz látvány, hiszen itt nincs olyan látkép, aminek a történeti harmóniáját megtörné. Az üveg-fém burkolatú, áramvonalas torony az új BudaPart negyed meglehetősen fantáziátlan, de tagolt sziluettet adó lakóépületeivel együtt egészen attraktív. Ez a városkép két éve még nem létezett, és lehetne akár Sydney vagy Barcelona egyik új negyede is: még megvan benne a tiszta lap nyitásának vonzereje, egy gazdagnak, sikeresnek és makulátlanul tisztának elképzelt jövő ígérete. A Sho Beach is ezt a hangulatot árulja, amitől egyszerűen kevésbé tűnik valódinak, mint a Római – inkább olyan, mintha az Eredet című film egyik álomszintjének díszlete lenne, amely bármelyik pillanatban összeomolhat körülöttünk. Ez most még egyszerre érdekes és nyugtalanító, de idővel nyilván hétköznapi városrésszé és talán hétköznapi stranddá fakul.
A Rómain szerencsére nincs egy toronyház se, a Duna se mesterségesen tóvá szabott, viszont a fürdési élmény egyelőre elég korlátozott. Tulajdonképpen annyit sikerült elérni, hogy a plázsnak kijelölt két rövid szakaszon bemehetünk a vízbe – egy egészen kicsit. Az új szabadstranddal nem az a legnagyobb gond, hogy itt nem kapunk MÁK lángost mákos tejföllel, kétféle sajttal és savanyított medvehagyma terméssel, vagy hogy a part odahordott homok helyett természetesen kavicsos, hanem az, hogy az üzemeltető III. kerületi önkormányzat láthatóan retteg a Dunától. Vagyis leginkább attól, hogy valaki belefullad a folyóba, és az egyelőre politikai oldalakon átívelő módon támogatott szabadstrandból megosztó ügy és hecckampány lehet. Ezt nemcsak azzal igyekeztek kivédeni, hogy van kis fatoronyban üldögélő strandőr, hanem azzal is, hogy a bóják közé kifeszített műanyagkötéllel egyértelműen jelezték, meddig szabad a vízbe menni. Az engedélyezett mélység 120 centiméter, amibe kétségtelenül senki nem fullad bele, a hátránya viszont, hogy felnőtt ember úszni sem tud benne. A víz mellig, derékig ér, a Rómaiból pont az a szabadságérzés hiányzik, ami a dunai strandolást megkülönbözteti a medencés strandoktól.
Régi fotókról tudjuk, hogy a budapestiek valaha nem így fürödtek a Rómain, hanem úgy, ahogy most is lehet Nagymaroson vagy Zebegényben: a strand határát csak néhány bója jelezte, az emberek mélyebben bemehettek a vízbe, és természetesen mindenhol lehetett strandolni, az Újpesti vasúti hídtól egészen a városhatárig tartó 3,5 kilométeres szakaszon. Halálesetek is történtek: a vízirendőrség járőrözése ellenére minden nyáron megfulladt pár ember, ami nyilván az a része a hagyománynak, amit senki nem szeretne visszahozni, de lehet, hogy teljesen kivédeni sem lehet, ha normális szabadstrandot akarunk. A dunakanyari strandok többségén évek óta nem történt haláleset, de négyen tavaly is belefulladtak fürdés közben a folyóba, mint ahogy a Balaton is követel életeket. A római plázs mostani túlbiztosítása jól mutatja, mi történik akkor, ha egy megszakadt tradíciót a jelenlegi szabályozási normák és elvárások között próbálnak meg újjáéleszteni: a társadalmilag elfogadható kockázat szintje annyira megváltozott, és olyan könnyen válhat bármiből politikai és sajtóbotrány, hogy az óvatosság szempontjai sokkal erősebben jelentkeznek. Ezzel együtt érdemes lenne a következő években egy kicsit tágítani a szűkre szabott határokat, legalább még pár méter erejéig.
Ennek ellenére a római-parti szabadstrand megnyitása az egyik legjelentősebb eredmény, amit egy városi civil önszerveződés ki tudott harcolni az elmúlt években. A Római-part sorsát a Tarlós-korszakban, vagyis az egész elmúlt évtizedben a mobilgátról szóló vita határozta meg, amiben a különböző civil csoportok, köztük az idővel legjelentősebbé váló Maradjanak a fák a Rómain! kénytelenek voltak a városvezetéssel szemben megvédeni a partszakasz kivételes természeti értékeit, a Dunával való élő kapcsolatát, ártéri erdősávját. Ez folyamatos oppozíciót jelentett a brutális gátépítési tervekkel szemben, ami idővel pszichésen is megterhelő állapottá válik, és elég sok civil mozgalom számára csapdát jelent: nemcsak azt kell tudni markánsan megfogalmazni, hogy mire mondunk nemet, hanem az igeneket is.
„2018 körül találtuk ki, hogy a tevékenységünk fókuszában ne csak a part megvédése legyen, hanem valami más is: az egykori szabadstrand újjáélesztése. Fel akartunk építeni egy projektet, amelynek pozitív üzenete van, amelyre nem mondhat nemet a politika, sőt, lépéskényszert teremt a döntéshozóknak” – mondja Tömör Miklós, a csoportot létrehozó Valyo (Város és Folyó Egyesület) egyik alapítója. A tervet nem volt könnyű elfogadtatni, és az idei strandnyitást két olyan év előzte meg, amikor egy-egy tesztnapot tartottak. A Duna vízminőségét az elmúlt években a fürdési szezonban havonta mérték, és kiderült, hogy mára újra kitűnő, mivel a csepeli központi szennyvíztisztó megépítése után, 2010-től kezdve már nem kerül a folyóba sehonnan tisztítatlan szennyvíz a fővárosból. Majd’ ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a folyó elszennyeződése miatt tiltották meg a fürdést a Rómain, ami a 60-as évek eleje óta Budapest egyetlen megmaradt szabadstrandja volt. A délebbre eső, szennyezettebb szakaszokon már korábban sorra bezárták a strandokat. A Lágymányosi-öbölben 1959-ben még jól kiépített strand működött a közeli üzemek és az erőmű kezelésében, ami valamikor a következő években szűnt meg. Tulajdonképpen ez tekinthető a Sho Beach elődjének, de a 20. század első felében az öböl környéke teljesen ipari hangulatú volt, és a szabadstrandot főként a szegényebbek, elsősorban a munkások látogatták.
A belvárosi szakasz legszebb strandja az újlaki Sajka utcánál, a Margitszigettel szemben a part szabályozásának esett áldozatul valamikor a második világháború után. Itt a két háború között még favázas, erkélyes vendéglő- és kiszolgálóépület állt, a Duna fövényére elegáns virágtartókkal díszített műkő lépcső vezetett le, a vízre pedig faszerkezetet építettek, amelyen napozni lehetett, és védte is a strandolókat a túl erős áramlástól. Ma már ennek a helyét sem lehetett felismerni a kiépített kőparton, a HÉV-vonal mellett. Egyes külvárosoknak is volt saját dunai strandja, például Albertfalvának, Megyernek vagy Pesterzsébetnek. 1963-ban viszont már arról írt az Esti Hírlap, hogy „bakteriológiai szempontból is kedvezőtlen képet nyújt a pesti Duna-szakasz, sok benne a kórokozó mikroba, emiatt a szabad Dunában ma márcsak a Római-parton lehet fürödni.” Azt is hozzátették, hogy ezt a problémát meg fogja oldani a főváros frissen elkészült távlati csatornázási terve, ami garantálni fogja, hogy a folyó újra tiszta legyen az egész fővárosi szakaszon – ez végül ugye fél évszázaddal később valósult meg.
A Római, ahova a 20. század eleje óta a legtöbben jártak, és ahol a dunai strand mellett a háború előtt kiépített, medencés strandok is voltak (köztük a nevezetes Hungaria a Kalászi utcánál) még tíz évig húzta, és a mostanában sokat emlegetett 1973-as fürdőzési tilalom sem végleges tiltásként, hanem átmeneti intézkedésként volt bejelentve. 1971-ben kezdték el vizsgálni a vízminőséget, és már ekkor „a határértéket meghaladó, nagy számú, székletből eredő, baktériumtörzset találtak a Római-part vizében.” A strand sorsát megpecsételő mintavételre az utolsó szezon előtt, május 31-én került sor, és utána a KÖJÁL a gyermekek védelmére hivatkozva megtiltotta a fürdést, a következő években azonban minden nyáron újra felvetődött a kérdés, hogy szabad-e strandolni, és csak fokozatosan, a tilalom fenntartása miatt kopott ki a szokás. Persze soha nem egészen, mert mindig voltak, akik bemerészkedtek a vízbe. Ez azonban szabálysértésnek minősült idén nyárig.
A Bús Balázs vezette előző kerületi önkormányzat a Hello Woodtól rendelt tervet a Római szabadstrandra még 2019-ben. A koncepcióterv az egykori budapesti dunauszodák hagyományát élesztette volna újjá modern formában. Ezek a fából ácsolt, keretszerű szerkezetek jelentették tulajdonképpen a dunai fürdőzés igazi infrastruktúráját a 18. század végétől egészen a 20. század első évtizedéig, mert addig a parti strandolás szinte ismeretlen volt. A magánvállalkozók által üzemeltetett dunauszodák minden nyáron megjelentek a belvárosi Duna-szakaszon, az Erzsébet híd mellett, vagy éppen az Országháznál, aminek a házelnöke évtizedekig hiába próbálta elérni, hogy a főváros száműzze a ház méltóságához nem illő tákolmányokat erről a szakaszról. A dunauszodák a várossal együtt modernizálódtak, az 1930-as évekre már kevesebb épült belőlük, de azokban villanyvilágítás és folyóvíz is volt. A hagyomány 1944-ben szakadt meg, amikor az ostrom telén a szétszedett fürdők faanyagát is eltüzelték. A következő években rendre felmerült az uszodák újraindítása, de a terv 1958-ban végleg lekerült a napirendről. Mi más: a Duna szennyezettsége miatt.
Ezt a hagyományt élesztette volna újra a Hello Wood, bár a Valyo szerint tévesen, mivel a dunauszodák olyan súlyos építmények, amelyekre a Rómain nincs szükség. Itt bőven elég egy olyan szabadstrand, mint ami egykor volt, az épített uszodáknak pedig valahol délebbre, talán pont az egykori Újlaki rakparti strandfürdő helyéhez közel lehetne létjogosultsága.
A 2019-es választáson Bús Balázst váltó új, ellenzéki polgármester, Kiss László (DK) fenntartotta a korábban elrendelt változtatási tilalmat, de az építkezést nem igénylő szabadstrand tervét támogatta. A civilek kezdettől fogva azt képviselték, hogy a strandot nem nekik kell megcsinálniuk és üzemeltetniük, hanem az önkormányzatnak, ugyanúgy, mint bárhol a Dunakanyarban. A kerület viszont csak úgy vállalkozott erre, ha némi bevételhez is jut, ami fedezi a kiadásokat. Végül azt a módszert választották, amit a Sho Beach kapcsán Újbuda is javasolt: a plázs egy vendéglátóhellyen szimbiózisban jött létre. Ugyanazon a szakaszon, a Kossuth Lajos üdülőpart 15-17. előtt található, ahol a háború előtt a legnépszerűbb dunai strand volt a Bodnár-kert nevű vendéglő előtt. „Ez nemcsak elsőrangú vendéglőjéről híres, hanem arról is, hogy a szabad Dunában van fürdőterülete, amelynek fövenyes homokját igen sokan keresik fel” – írta az Ujság 1931-ben.
Most a Garden Placc nevű, május végén nyílt vendéglő adja a strandhoz a hátteret, itt lehet palacsintához, sörhöz jutni, és az egyébként a Pénzügyőr SE által fenntartott sporttelepen van mosdó, zuhanyzó és öltöző is. A telek valaha KSH sporttelep néven volt ismert, és 2017-ig csónakházként működött. Akkor az evezősöket kirakták innen, és az állami tulajdonú ingatlan visszakerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez: az újabb csónakház megszűnése miatt joggal lehetett attól tartani, hogy előbb-utóbb lakópark foglalja el ezt a telket is. A Római-part sorsát egyébként a gát ügyéhez hasonlóan meghatározza az a kérdés, hogy mi lesz a Nánási út és a part közötti hatalmas üdülő- és sportterületi telkek sorsa. Sikerül-e őket megnyitni, közhasználatúvá tenni, vagy zárt lakóparkok sora rekeszti el a partot a várostól. A volt KSH-telepet az önkormányzat kibérelte az államtól, és átadta részben a Pénzügyőr egyesületnek, részben a Garden Placcnak – ez az átalakulás abból a szempontból példaértékű, hogy együtt van meg benne a sport-, a vendéglátó- és a szabadstrandfunkció, ráadásul építkezés és bontás nélkül.
Tömör Miklós szerint a cél az lenne, hogy ez a funkciókat ötvöző megoldás a Római más részein is teret kapjon, mivel a több mint 3 kilométeres szakaszon legalább még két helyen kellene fürdőzési lehetőséget biztosítani, az Újpesti vasúti hídhoz közelebb is. Mindez azonban a mögöttes telkek sorsától függ, mert azok nélkül a plázshoz hasonló helyek sem hozhatók létre.
„Messze nem ez az egyetlen terület a fővárosban, ahol a dunai strandolásra lehetőséget kellene adni. Adódik az Óbudai-sziget északi csücske, ahol a vízminőség gyakorlatilag ugyanolyan, mint a Rómain, és a fövenyes part ma is sok embert vonz. Mi mostanában inkább dél felé nézelődünk, elkezdtünk foglalkozni az albertfalvai Duna-part egy szakaszával, ahol egy 500 méter hosszú területre dolgozunk ki mintatervet, hogyan lehetne kedveltebbé tenni, és szabadidős célokra használni. A Lágymányosi-öböl példája mutatja, hogy ma már a vízminőség a déli részen is rengeteget javult, bár egyébként a Sho Beach-et nem tekinteném közstrandnak, inkább a BudaPart ingatlanjaihoz tartozó plusz szolgáltatásnak, ami valójában csak a luxuslakások jobb értékesíthetőségét szolgálja. Ebből a szempontból ez rossz irány, a dunai strandolás jövőjét biztos, hogy nem erre keresném” – összegez Tömör Miklós.
Nyitókép: szabadstrand a Római-parton (fotó: Mudra László / Válasz Online)
