Terjedő orbánizmus – a „magyar modell” alapján alkotmányoz a chilei baloldal
A kétharmados többséget szerzett politikai erők nagy lendülettel állnak neki az 1988–89-ben megbukott diktatúra óta toldozott-foldozott alkotmány átírásának, miközben az elmúlt három évtized meghatározó pártjai eltűnnek a süllyesztőben. Ismerős? Nos, nem a 2010 utáni magyar fejleményekről, hanem a mostani chilei alkotmányozásról van szó. Fröhlich Johanna alkotmányjogász idehaza Stumpf István munkatársaként kísérte végig az új Alaptörvény elfogadását, most Santiago de Chilében figyeli, ahogy a progresszív baloldal a magyar jobboldaléhoz hasonló diadalittassággal szabja át a közjogi kereteket. Miért rajong a világsajtó a chilei alkotmányozásért? Ha a jövő tavaszi magyarországi választásokon győz az ellenzék, alkotmányellenesnek kell-e nyilvánítani az Alaptörvényt? Hogyan lehet visszaszerezni az elprivatizált magyar egyetemeket? Miért állítanak tilalomfákat alkotmányjogászok az erős felhatalmazást szerzett politikusok elé? Nagyinterjú.
– Nemcsak alkotmányjogászok, de a nemzetközi sajtó is élénk figyelemmel kíséri a chilei alkotmányozást, a CNN például nemrégen „történelminek” nevezte az ottani eseményeket. Itt az új progresszív mintaállam?
– Valóban komoly figyelem kíséri az itteni eseményeket, mert olyan dolgok zajlanak, amelyek még soha sehol nem fordultak elő. Két évvel ezelőtt, a 2019. októberi tüntetéseket követően többpárti egyezség született egy új alkotmányról, amelyet a 2020 októberére kiírt, az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáról szóló népszavazás nagy többséggel megerősített és most nyár elején meg is választották a testület tagjait. A világon először szigorúan fele-fele arányban indulhattak a választásokon nők és férfiak, majd a demokratikusan kialakult eredményeket utólag még korrigálták is a teljes paritás elérése érdekében. Ez a demokratikus felhatalmazás szempontjából nem problémamentes, ráadásul a szabály végül a férfi képviselőknek kedvezett, akiknek így hét hellyel több jutott. Újdonság továbbá, hogy az eddig az alaptörvényben el nem ismert őslakosoknak 17 helyet tartottak fenn az 155 fős alkotmányozó gyűlésből.
– Megszokott átrendeződés zajlik vagy a dél-amerikai államot is elérte a hagyományos pártok Európában és Észak-Amerikában tapasztalható kiüresedése, felmorzsolódása?
– Az erősen anti-establishment, baloldali és pártoktól független képviselőkből álló testületben meghatározó a múlttal való leszámolás szándéka. Ezt jelzi például, hogy az alkotmányozó gyűlés működését szabályozó dokumentumokból törölték az ország korábbi megnevezését, vagyis a Chilei Köztársaságot, mert az kirekesztő „Chile népeivel” szemben. Érdekes továbbá, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlésben a fiatal nemzedékek aktivitásának köszönhetően a baloldal kétharmados többséget szerzett. Az 1988-89-es diktatúrából való átmenet óta eltelt harminc évet uraló kereszténydemokraták és a demokrata párt (azaz a balközép és jobbközép) mindössze négy helyet tudott megszerezni, a jobboldali formáció pedig csupán 37 képviselőt küldhetett. Nem egyszeri politikai eseményről van szó: a testület megválasztásával egy időben tartották az önkormányzati voksolásokat, amely a baloldali, kommunista jelöltek elsöprő sikerét hozta.
– A baloldal unortodox lépései miatt irányul tehát nagy nemzetközi figyelem az alkotmányozásra?
– Igen, a folyamatot máris úgy emlegetik mint az alkotmányozás chilei modelljét. Az egész térségre kihatnak az itt történtek. Peruban július végén az elnökválasztást a baloldali populista Pedro Castillo nyerte meg, aki máris bejelentette, hogy a chilei minta alapján szeretné elfogadni egy új alaptörvényt. Habár a modell lényege lenne, hogy egyik résztvevő párt, illetve intézmény sem uralja kizárólagosan a folyamatot, az alkotmányozó gyűlés többségét alkotó baloldali erők kizárólagosságra törekszenek az ország társadalmi problémáinak megoldására. Felmerült például, hogy az alkotmányozó gyűlés előtt kötött többpárti egyezségben elfogadott és azóta alaptörvénybe foglalt szabályt felülírva nem kétharmaddal, hanem alacsonyabb többséggel fogadnák el az alkotmányt. Ahogy az is, hogy a gyűlés egyéb közpolitikai intézkedéseket is hozzon.
– A magyar újságolvasó is tudja, hogy például Bolíviában, Brazíliában, Venezuelában is baloldali populisták voltak, illetve vannak uralmon. Miért ilyen izgalmas most Chile?
– Nem nagyon tudok a mostani chilei alkotmányozást kísérő nemzetközi akadémiai, szakmai lelkesedéshez hasonlóról. Az új chilei alkotmány lehet a modern baloldali progresszív gondolkodás jogi formába öntött eddigi legteljesebb megnyilvánulása, így egyben legnagyobb próbája is. Ugyancsak fontos, hogy a fiatalokat megmozgatja az újrakezdés kérdése, akik lényegében új alapokra szeretnék helyezni a társadalmi együttélést. A szakirodalom ugyan nagyrészt egyetért abban, hogy egy tartós alkotmányhoz minél több társadalmi csoport, érdekképviselet, szereplő véleményét ki kell kérni. Ennek szélsőséges megnyilvánulása azonban nem feltétlenül kívánatos, ahogy azt Izland 2011 és 2013 közötti példája is mutatja.
Ott az alkotmány tervezetét mindenki kommentelhette az interneten, majd politikai pártokhoz nem kötődő lelkes állampolgárok alkották meg a szöveget, amely végül politikai támogatás hiányában kudarcba fulladt.
Chilében más veszélyek is fenyegetnek. Évtizedekig lefojtott sérelmek törnek elő, amelyek begyógyítását az új alkotmány egyenlőségpárti és emberi jogi rendelkezéseitől várják, a jogállam formális elveinek háttérbeszorításával. Jogállam ellenében jogállamot teremteni azonban igen veszélyes dolog.
– Szavai alapján máris kiismeri magát a chilei belpolitikában a magyar közéleten edződött szemlélő…
– Chile jelenleg hatályos alkotmányát, az 1949-es magyar alkotmányhoz hasonlóan, egy diktatúrában fogadták el: 1980-ban a Pinochet-rezsim idején. A demokratikus átalakulás éveiben, 1988-1989-ben, illetve azt követően sem írtak új alaptörvényt, csak a régit toldozgatták-foldozgatták. Nagyon sokáig még Pinochet volt a hadsereg főparancsnoka, s a választási rendszer úgy volt megalkotva, hogy a jobboldalnak lehetőleg egyharmados vétótöbbsége legyen. Ez omlott most össze az alkotmányozó gyűlés tagjainak megválasztásakor, ahol a balközépnek, a baloldalnak és a kommunistáknak kétharmados többsége lett. Ezen kívül a hatalom logikájában is felfedezhető hasonlóság, hiszen habár tartalmilag ellentétes retorika alkalmazásával – otthon jobboldali, itt baloldali retorikai elemekkel – mind Chilében, mind Magyarországon az alkotmányt őszintétlen módon politikai célokra használják. Magyarország nem véletlenül került egy lapra Venezuelával és Ecuadorral a neves amerikai alkotmányjogász, David Landau elemzésében, amely az alkotmányozó hatalom visszaélésszerű használatával foglalkozott. Ez azonban végül a jog tekintélyének az általános meggyengüléséhez vezet, amely egy idő után visszaüt – ez történik most Chilében.
– Ha Chilében vagy Magyarországon a polgárok radikális változásokra adnak felhatalmazást, honnan veszik alkotmányjogászok a bátorságot, hogy tilalomfák állításával korlátozzák a népakaratot?
– Ez az odahaza gyakran emlegetett érv itt is felmerül és még egy magyarországi párhuzam is megjelenik. Amikor tavaly a chilei Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett egy gazdasági segélytörvényt, szó szerint hivatkozott a magyar Alkotmánybíróság 2012-es döntésére, amellyel utóbbi megsemmisítette az Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé írt nem átmeneti rendelkezéseket. Az, hogy egy alkotmánynak vannak-e politikai akarattól védett részei, a mai tudományos diskurzusban a legfontosabb vitatémák egyike.
Egy amerikai szövetségi bíró, Learned Hand a második világháború után azt mondta: ahol a társadalom a mértéktartás szellemiségét elfeledte, azt egy bíróság nem mentheti meg.
Azt is hozzátette: ahol azzal játsszák ki a felelősséget e szellemiség táplálásáért, hogy azt a bíróságokra bízzák, ott ez a szellemiség végleg eltűnik. Ha valami mellé le kellene tennem a voksom, talán ez lenne: a bíróságoknak igenis hatáskörük, hogy megvédjék az alkotmányt és a mögötte meghúzódó értékrendet – feltéve, ha az valóban létezik. Például, hogy a jog mindenkire vonatkozik, még a politikai többségre is.
– Nem az a probléma gyökere, hogy Európában, Észak-Amerikában és ezek szerint Dél-Amerikában is megszűnőben a közép? Nemcsak a középosztályok meggyengülésére gondolunk, de a kereszténydemokrácia meg a szociáldemokrácia haldoklásával a politikai centrum is eltűnőben. A közösségi média pedig végképp a közéleti hisztériát erősíti.
– A törzsi politizálás Latin-Amerikát is felfalta. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan fokozódik a szélsőségekre épülő közbeszéd. Ha az egyik oldal azt mondja, hogy az élet a fogantatástól kezdve védendő, és erre az a reakció érkezik, hogy ez gyűlöletbeszéd, akkor ott hamar mindkét oldal gonoszsággal vádolja majd a másikat. Márpedig a stigmatizálás lezárja az értelmes párbeszéd lehetőségét, s szükségszerűen radikalizálja a másik oldalt is. Gyorsan elvész a tér azok előtt, akik azt mondják, várjunk, nézzük meg, melyek az értékek és indokok az egyik illetve a másik oldalon. Rohamosan csökken a társadalomban a jog tisztelete, amit az is erősít, hogy Latin-Amerikában számos országban az új elnök hatalomra kerülése gyakran jár együtt új alkotmány elfogadásával. Így az alaptörvények gyakorlatilag politikai programokká, az elnöki ciklus identitásdokumentumaivá süllyednek. Az inga persze mindig visszaleng, a következő államfő hogyan is tarthatná magára nézve kötelezőnek elődje alkotmányát?
| Névjegy // Fröhlich Johanna A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az amerikai Indiana államban található Notre Dame Egyetemen végezte jogi tanulmányait, doktori fokozatát előbbi intézményben szerezte. Dolgozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, 2011 januárjától pedig az Alkotmánybíróságon Stumpf István munkatársaként. Volt többek között Sólyom László korábbi köztársasági elnök és a német CDU pártalapítványa, a Konrad Adenauer Stiftung ösztöndíjasa. Tanított a Corvinuson, a Pázmányon és az általa szintén elvégzett Matthias Corvinus Collegiumban. 2016 és 2020 között Ecuadorban a quitói Szent Ferenc Egyetemen oktatott, tavaly június óta a chilei Pápai Katolikus Egyetem adjunktusa; szakterülete az összehasonlító alkotmányjog. |
– Helyben vagyunk: Vörös Imre korábbi alkotmánybíró szerint jövő tavasszal ellenzéki győzelem esetén az Országgyűlés első ülésnapján ki kell mondani a 2011-ben elfogadott Alaptörvény alkotmányellenességét. Ez a káosz vagy a demokrácia helyreállításának kezdete lenne?
– Én amellett vagyok, hogy csak az alapvető jogállami standardokat figyelembe véve szabad bármilyen módosítást tenni vagy új alkotmányt elfogadni. A szabályokat meg lehet változtatni úgy, hogy próbálunk megállapodásra törekedni, ennek figyelmen kívül hagyása ördögi körforgást kezd el és káoszt eredményez. A retorika, amely elfogadhatatlannak tartja a hatályos Alaptörvényt a valóságban újratermeli az elfogadhatatlanságot és tovább csökkenti a mindenkire ugyanúgy vonatkozó jogba vetett hitet. Ennek a folyamatnak a hátulütői pontosan látszanak Latin-Amerikában.
– Doktori témavezetője, Jakab András a kommunisták vagyonszerzéséhez hasonlította a egyetemeink privatizálását. A kormánypártok kétharmados törvénnyel magánalapítványokba szervezték a felsőoktatás nagy részét, s a továbbiakban az államnak semmilyen ráhatása nem lesz a leválthatatlan kuratóriumokkal irányított egyetemekre. Lelkesedünk a kompromisszumokért, de ilyen rendkívüli döntés miként csinálható vissza rendkívüli eszközök nélkül?
– A magyar társadalom szomjazza a normális, őszinte kommunikációt. Mindenki, aki hatalomra kerül, mindig egy kardvágással akar eltörölni valamit, amit korábban egy kardvágással csináltak. A jogszerű megoldások bizonyosan nem elégítik ki azokat, akik visszaforgatnák az idő kerekét és úgy csinálnának, mintha nem történt volna meg az elmúlt tizenegy év. De megtörtént és tanulni kellene belőle.
– A korszellem és a magyar közállapotok sem kedveznek tehát a mértékletes gondolkodásnak. Politikai törzseink azt gondolják, hogy a másik az elpusztításukra tör, s ezért fegyverként használják a jogot is. Mégis hogyan törné meg az ördögi kört?
– Legfontosabb politikai-jogi dilemmáink kapcsán mindig érdemes visszamenni a saját személyünkhöz. Ha mindenki csak saját munkájában és életében törekedne a normalitást, a másik személyiségének a tiszteletét érvényesíteni, már sokkal előrébb lennénk. Akár bibliai alapon, hogy cselekedjük azt, amit szeretnénk, hogy velünk cselekedjenek. Ha ezzel az attitűddel meg lehet nyerni valakit, hogy elmondja az érveit valamiről, s kíváncsi lesz az én véleményemre is, máris kialakulhatnak a mértékletesség kis körei, amelyek összeérve egymással alapjai lehetnek egy őszintébb és emberibb beszédkultúrának. Bernard Lonergan kanadai jezsuita szerzetes mondta, hogy az objektivitás egy autentikus szubjektivitás. Vagyis, ha őszintén kirakom a kártyáimat, azokat, amelyek nagyrészt elválaszthatatlanok a személyiségemtől, azzal törekedhetek az igazság felé. A bejárt út meghatározó ugyan, de nem definiál: képes lehetek megérteni másokat, akiknek tőlem eltérő tapasztalatai vannak, az alapvető emberi megéléseink azonban mélyen összekötnek. A főleg Amerikában tomboló, de már Európába is átszűrődő törzsi gondolkodás, a cancel culture legnagyobb veszélye az emberi szellem szabadságának tagadása.
Az identitáspolitika alapállásával szemben valójában az ember szabadon dönthet arról, hogy mit gondol és mi mellett dönt. Nem rabja saját múltjának, tapasztalásainak, sőt hibáinak sem.
– És mi a helyzet olyan a már említett abortuszhoz hasonló ügyekben? Ha az élet kezdetének meghatározása a tét, ott nem lehet kiegyezni egy döntetlenben.
– Nem biztos, hogy egy ilyen kérdésben a jog kínálja az egyetlen megoldást. Elhittük, hogy ha a jog nem ad valami választ az identitásunkkal kapcsolatos fontos aspektusra, az olyan, mintha nem lenne válasz. Lehet, hogy bizonyos helyzetekben a jog nem tud vagy csak rossz választ tud adni, mert képtelen visszatükrözni a probléma összetettségét, illetve az ilyen ügyek megoldásához szükséges emberséget. Viszont ehhez el kellene engednünk, hogy a jogot politikai háborúink kizárólagos színterének tekintsük.
– Egy társadalom akkor érett, ha minél kevesebbszer akarja jogi eszközökkel megoldani problémáit?
– Latin-Amerikában megtapasztalható a politikai számításból kreált jogi káosz minden problémája. Az emberek már nem hisznek az irdatlan mennyiségű jogszabályt termelő népképviseleti szerveknek, kormányoknak, s megkérdőjeleződött az egész jogrendszer hitelessége. Mindenki igazságosságot követel, amin természetesen saját igazságának azonnali érvényesítését érti. Egy mindenkire egyenlően érvényes jog azonban ezzel az alapállásal nem tud mit kezdeni.
