Egy a háromszázból – csendben tízmilliárdokat költenek a gettófalvak felemelésére
Váratlan felfedezést tettünk: Magyarországnak van egy huszadik vidéki megyéje is – amely ráadásul folyton növekszik. Jelenleg csak kicsit népesebb Komárom-Esztergom megyénél, de kétszer annyi gyerek születik ott, mint Tatabánya környékén. Minden negyedik lakás komfort nélküli, minden negyedik ember munkanélküli, és minden nyolcadik sosem fejezte be az általános iskolát. A legtöbb ott élő cigány. Amikor pedig az odalátogatók megkérdezték az iskolában a gyerekektől, mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek, a válasz az volt: prostituált. Valójában persze nincs huszadik vidéki megye, de az ország 300 legszegényebb falvának lakossága összeadva éppen egy megyényi embert adna ki. E gettófalvakban két éve példátlan program folyik: nyomortalanítás sok milliárd forintból. Kevesen hallottak róla, pedig ez a valaha volt legbőkezűbb szociális program. Csak éppen nincs a kirakatban. Nem viselné el a közvélemény. Figyelem, kapaszkodjanak, különleges útra indulunk.
– Hogy van az édesanyád? – kérdezte Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke Tiszabőn a falu egyik vezetőjétől. A helyzet feszült volt, a faluban aláírást is gyűjtöttek, hogy a Máltai Szeretetszolgálat tűnjön el onnan. Vecsei egy konferencián mesélte: egy hétre még a faluba is beköltözött annak érdekében, hogy elfogadják azt a pénzt és segítséget, amit a máltaiak nyújtani szerettek volna. Miért tiltakoztak ez ellen? Sok faluban megteszik, mert ezeken a településeken nem mindig érvényesül a jogrend, az uzsorás az igazi úr, és a gettó urainak nem érdeke, hogy ott mindenféle idegenek, máltások, vetélytársak megjelenjenek, hozzák a saját szabályrendszerüket és szociális programokba kezdjenek.
Vecsei udvarias kérdése váratlan fordulatot adott a beszélgetésnek. Az önkormányzat jelen levő tagja hirtelen zokogni kezdett. Alig lehetett kivenni a meglett férfi szavaiból, hogy meghalt az édesanyja, és azóta nincs se éjjele, se nappala. Folyton azt látja maga előtt, ahogy a kutyák levizelik a sírokat. A legszegényebb településeken rossz a közbiztonság, emiatt rengeteg a kutya, viszont hiányoznak a kerítések, a kóbor ebek szabadon járnak-kelnek mindenfelé, és ott végzik el a dolgukat, ahol éppen eszükbe jut. Jobb esetben a sírok között, rosszabb esetben rajtuk. Tehetetlenek a kegyeletsértés ellen. Ezért zokogott hát az elöljáró.
– Miért nem építünk kerítést? – kérdezte Vecsei.
Két hét múlva állt a kerítés, az együttműködés első eleme. A máltaiak Jelenlét programja ugyanis nem egy túlbürokratizált, papírhegyek és határidők, hiánypótlások és megnövekedett költségek miatti folyamatos újrakezdésekből, újrapapírozásokból álló energiaelnyelő. A karitatív szervezetnek sikerült meggyőznie a kormányt, hogy a gettósodott településeken mindenhol más okozza a bajt.
A nyomor betegség, szociális kórság, ezért szociális diagnózist kell felállítani.
Az orvosnak sem kell pályázatot benyújtani, hogy gyógyszert írhasson fel, ugyanezt kérték a „szociális gyógyításhoz” is. Hogy a gyógymódot szabadon finanszírozhassák, ne legyen szükség külön pályázatokra. Egyik helyen temetőkerítés kell, a másikon meg bölcsőde, hadd döntsék ezt el maguk, és nagyon gyorsan. A krízissegélyekről néhány nap alatt tudnak határozni.
A máltaiak mindig ugyanúgy indulnak: a problémás településen vesznek egy átlagos házat, a szociális munkásaik odaköltöznek, belefolynak a mindennapokba: megírják, kitöltik, feladják. Egy fővárosi íróasztalnál nem lehet elképzelni, mi minden történhet ezeken a helyeken, ők viszont ott vannak, látják, és rendelkezésre állnak, ha gyorsan kell segíteni. Így lett kerítés, a kerítésből pedig együttműködés. Tiszaburán más módszerrel: egy varrodával értek el sikert. A tíz munkanélküli asszony most már piaci megrendeléseket teljesít, és sok helyen példaként tekintenek rájuk. Mátraverebélyen is, ahova éppen most tartunk.
Mátraverebélyhez tartozik tartozik Szentkút, a nemzeti kegyhely, ahol a legenda szerint Szent László király a kunok elől menekülve egy szakadékon ugratott át, és a lova nyomán forrás fakadt. Az itteni kút a katolikusok szerint csodatevő erejű, Mária-jelenés kötődik hozzá, itt van hazánk egyik leghíresebb búcsújáró helye. Alig van olyan magyar hívő, aki élete során legalább egyszer ne látogatna el ide.
Néhány kilométerre onnan pedig ott a gettó. A falu határában állunk, lélegzetelállító a természeti környezet, kékes, zöldes hegyek, dombok, lankák, völgyek amerre csak nézünk. Kivéve, ha magunk elé, mert ott a falu Rózsadombnak nevezett nyomornegyede zsúfolódik, a lejtőn megcsúszott, életveszélyes, össze-vissza toldott házakkal. Nem irónia, tényleg a Rózsadomb utcában vagyunk, amit ugyanúgy hívnak, mint a budai luxusnegyedet. A falut egy autópálya szeli ketté, a négysávos 21-es út. Mátraverebély így tulajdonképpen két településből áll, a Túloldalnak nevezett gettóból és a Jobbik oldalból. A kettőt a falusi sztráda alatt átvezetett baljós hangulatú aluljáró köti össze.
A Jobbik oldal ugyan jobb, mint a másik, de azért ez sem elég jó ahhoz, hogy meg tudja tartani saját fiataljait. Zömmel az 1992-ben bezárt bányák egykori dolgozói lakják, vagy lakták a házakat. Rengeteg rom van közöttük. A fiatalok már régen a nagyvárosokba költöztek, a szülői házat megöröklik, de nem térnek vissza a gyönyörű tájra. Sorban dőlnek hát össze az öreg épületek.
A Rózsadomb utcában balra az utolsó előtti ház Hrozik Pálné, Gizó otthona. Az 57 éves asszony a máltaiak programjának egyik pillére. Az ötgyerekes családanya ugyanis gyakorlott varrónő, 14 éves korától varrodában dolgozott, ekkor hagyta ott az iskolát.
– Vágyódtam, hogy pénz is legyen, csinosan is járjunk, segítsünk is a szülőknek, akik a bányában dolgoztak. Jó volt, ha visszatekerhetném az időt, ma is megtenném – meséli.
Németeknek varrtak melegítőket, és később a szakmunkás bizonyítványt is megszerezte. A férje jól keresett, Pestre hordott embereket dolgozni.
Azután összeomlott a világ körülöttük. Gizó férje súlyos beteg lett, 14 órás műtéttel tudták megmenteni az életét. Az asszony ápolta 30 kilóra fogyott urát, a gyerekek egymásra vigyáztak, amíg ők Pesten a kórházban voltak. Sikerült, a férje túlélte a rákot, de súlyos rokkant lett, többé nem tudott dolgozni. Gizó pedig családfenntartóvá lépett elő. Ám azokban az években, amíg otthon volt a gyerekekkel, a környékbeli varrodák sorra megszűntek, a németek már Kínából, Indiából és Vietnámból rendelték a melegítőket, nem tőlük. Kilenc évig jobb híján a fővárosba ingázott, és feketén dolgozott egy kertészetben, mert otthon nem talált munkát. Azután ez a lehetőség is megszűnt, maradt a közmunka. Messziről nézve Gizó egy a gettó kilátástalan sorsú lakói közül, közelről nézve életrevaló asszony, aki álmában sem gondolta volna, hogy ennyi év munkanélküliség után oktatóként szerződtetik. Pedig éppen ez történt. A máltaiak egyik sikerprogramja a varrodákhoz kötődik: Tiszaburán olyan jól megtanultak varrni az asszonyok, hogy egy multinacionális cég, a Spar bedolgozóivá váltak. Ha ma valaki ezekben az üzletekben vászontáskát vásárol, dolgos roma asszonyok munkáját veszi meg.
Gizó iszonyúan izgult az elején. Abban sem volt biztos, hogy ő maga tud-e még varrni. Abban meg végképp nem, mit fog kezdeni azokkal, akiket tanítgatnia kell.
Göbölyös Zsolt, a mátraverebélyi Jelenlét pont vezetője szerint pont arra van szükség, hogy lassú, türelmes munkával ezt a varrodát is piaci munkahellyé alakítsák.
– Jó csapat, szorgalmasak, nagyon igyekeznek – mondja Gizó a lányokról. Göbölyös pedig mosolyog, mert a szeretetszolgálat biztosan megengedhette volna magának, hogy a legprofibb oktatót csábítsa Mátraverebélyre. De egy kívülről jött asszonynak lenne-e olyan tekintélye, mint Gizónak, aki ugyanúgy romungró, mint a tanítványai?
Nem volt egyszerű az indulás. A nyomorban élő falusi százezrek visszaépítése a társadalomba messze túlmutat egy civilszervezet keretein, ez nem egy egyházi szervezet ügye, hanem az egész nemzeté. Lehet persze fanyalogni meg a leszakadt társadalmi rétegeket hibáztatni, lényegében ez is történt az elmúlt évtizedekben, csak éppen nem vezetett sehova. Mátraverebélyen a lakosság 50, a született gyermekek viszont 70 százaléka már 2009-ben is roma volt. A következő generációk egyre nagyobb hányada lesz országosan is az, és nem sok jót ígér, ha egy országon belül ekkora szociális különbségek alakulnak ki, mint nálunk. A program arra épül, hogy a gyerekek esélyt kaphassanak. A 300 település fokozatosan lép be, Mátraverebély például csak tavaly nyáron. Azóta már 118 helyen kezdődött meg a sziszifuszi munka.
Stratégiaalkotásból, segélyprogramból annyi volt már itt, hogy megszámolni is nehéz. Eredményeket és sebeket is hagytak maguk után. A többnyire uniós finanszírozású projektek nagy lendülettel indultak, azután néhány év alatt megszűntek, nem volt folytatásuk. A segítőszervezetek előbb felvonultak a telepre, azután meg le, ami a helyiekben azt a hatást erősítette, hogy megint magukra maradtak. Előfordult például, hogy előtakarékoskodásra épülő lakásprogramot indítottak, de elfogyott a pénz, nem tudták befejezni a terveket, nagy csalódást keltve. A továbbtanulás nehézségeit úgy akarták enyhíteni, hogy egy roma gimnázium indult a faluban, azután elhalt az egész. A kormánytámogatás most azt teszi lehetővé, hogy ne egy-két éves projektekben gondolkodjanak, mert az még a bizalom kiépítésére sem elég.
Eredetileg több mint kétszázmilliárdos keretet terveztek, minden idők legnagyobb nyomorenyhítő tervét, de csendben dolgoznak, nem csinálnak nagy hírverést a programnak. Vecsei Miklós az előadásán azt mondja, ezért ő a hibás, azt szereti, ha az emberek maguktól is észreveszik. Valószínűbb azonban, hogy a kormány támogatóinak egy része nem viselné túl könnyedén, ha tudná: olyan településekre érkeznek évek alatt tízmilliárdok, ahol a programok szemétszedéssel, rágcsálóirtással kezdődnek, ahol közfürdőt és szociális mosodát alakítanak ki, ahol fabudit telepítenek a kertekbe, mert ezeken a helyeken önerőből a pottyantós WC is elérhetetlen. Vagy csak nem akartak arról beszélni, mekkora a baj. A gyermekvédelmi programnak például azt kellett célul kitűzni, hogy legalább egy fűtött szoba legyen a családok lakásában, és ne szemét és rongyok égetésével melegítsenek, hanem norvég panelekkel.
A feladat gigászi, mivel háromszázezer embernél is több él ezeken a településeken. Hogyan lehet ennyi embert kimozdítani a nyomorból? Belecsúszni sokkal könnyebb.
– Jött a gyerek – magyarázza Gilicze Andrea Mátraverebélyen –, és én nem hagytam a lányomat.
Varrónőnek tanult, de nem fejezte be az iskolát. Három évig volt otthon a kislánnyal, akit ma már egyedül nevel. Gyermekelhelyezési perek sorozatát vívva a kislány édesapjával.
Mutatja az első hímzéseket. Nem sokkal különbek egy kisiskolásénál. Még gépeik sem voltak, kézzel varrtak, előbb ügyetlenül, majd egyre határozottabb öltésekkel. Az elmúlt hónapokban odáig jutottak, hogy az Eucharisztikus Kongresszus idejére ötven liturgikustextil szettet ajándékoztak plébániáknak. Talán már nincs messze, amikor mindezért pénzt is kérhetnek. A nyomorból érkezők számára ez azért is nehéz, mert olyan textileket kell varrniuk, amilyenek esetleg elő sem fordulnak a saját otthonaikban.
Gilicze Andrea megbecsüli a munkahelyét, mert ha a gyerek beteg, megengedik, hogy elvigye orvoshoz.
– Le a kalappal a főnökség előtt – mondja hálásan.
A főnökség, vagyis Göbölyös Zsolt szerint ez természetes, jól megtalálják a varrónőkkel a hangot. Előfordult, hogy hétvégén behívta a munkatársait dolgozni, szó nélkül jött mindenki. Most azt tervezi, hetente egyszer egy tapasztalt varrónő jár majd hozzájuk, hogy új fogásokat is elleshessenek, amiket majd hét közben Gizóval gyakorolhatnak. Nemsokára fontos munka vár rájuk, egy új Jelenlét háznak kell terítőket, ágytakarókat, lakástextileket készíteniük.
Helyben a hosszú nevű Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége és a Málta együtt viszi a programot. A szövetség már a kétezres évek eleje óta jelen van Mátraverebélyen és a környező falvakban, ők működtetik a tanodát. Berki Judit a civilszervezet alapító tagja, de nem azért van tekintélye, mert a kétezres évek elején romaügyi államtitkár volt, hanem mert a tanoda évtizedek óta segíti a roma gyerekeket. Megbíznak benne, és ez itt különösen fontos, mert
a gettóban élő emberek legnagyobb gondja, hogy nem tudnak előre tekinteni, tervezni, a mának kénytelenek élni. Az első feladatok egyike tehát a bizalom megteremtése.
Merjék felemelni a fejüket, és előre tekinteni. Berki Judit a varroda tervezésénél építhetett arra, hogy ezt a munkát nem a nulláról kell kezdenie. Ismerik már a faluban.
A kulcs a munka, ám ezen a környéken nem egyszerű állást találni. Oláh Mercédesz Fernanda például „menyecskeként” került a faluba. Szakmáját tekintve bolti eladó, és diákként még jól is indult minden, az Adidas egyik üzletében volt gyakorlaton. Most viszont hónapok óta nem talál munkát.
– Kiírják, hogy pénztárost keresnek, de hiába adom be a jelentkezésemet – panaszkodik.
Mindketten tudjuk, hogy vannak munkakörök, amelyekbe csak a multik alkalmaznak szívesen romákat. A varrodában viszont számítanak rá.
A legfiatalabbnak látszó nő, Sármányné Fedelcsik Margit meglepetésemre háromgyermekes, 27 esztendős családanya.
– Lány létemre hegesztő szerettem volna lenni, de az iskolaigazgató berakott panziósnak. Az a szakma itt semmit sem ér, nem érdekelt, nem fejeztem be. Tizennyolc éves voltam, amikor jött az első baba.
Azután még kettő, így Margónak ez az első munkahelye, a legkisebb gyermeke egy éve jár óvodába. Most pedig azzal szembesült, hogy papír nélkül, nyolc osztállyal nagyon nehéz elhelyezkedni. A közeli gyárba azért talán felvennék, de ott három műszakban kell dolgozni, és az nem éppen családbarát. Az iskolába például reggel hét óra előtt nem viheti a gyereket, pedig neki akkor már régen a munkásjáraton kellene ülnie.
A férfiak többsége most a fővárosban vállal segédmunkát, mert dübörögnek az építkezések. Nehéz hónapokon vannak túl, a kijárási korlátozások idején semmi munkalehetőség nem volt. Merci férje pizzafutárként helyezkedett el, de nem sokáig dolgozhatott, mert a vendégek betelefonáltak a főnöknek. Mi az, hogy cigánnyal küldi a pizzát?
A Jelenlét program a gyerekekre és a nőkre épül. A férfiak ugyanis könnyen találnak alkalmi munkát, és a 60 ezer forint alatti közmunkásbér többnyire nem vonzó számukra.
– Sok családunknak sikerült beköltözni a falu nem szegregált részébe, és ott egy egészségesebb együttélés tud megvalósulni a helyiek között – mondja Berki Judit. A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) jelentős segítség. A támogatás munkaviszonyhoz kötött, de sokan rendelkeznek legális munkahellyel, így megnyílt előttük ez a lehetőség – teszi hozzá. A szociálpolitikus szerint ez nem okoz feszültséget.
Emellett van egy programjuk, amelynek révén a Rózsadombról családok költözhetnek át a Jobbik oldalra, az ottani felújított lakásokba.
– Következő lépésként az így megürülő házakat is felújítjuk – a gyerekesek ennek köszönhetően több lépcsőben jutnak új, komfortosabb otthonokhoz – mondja a szociális szakember.
A költözőkről pontrendszer alapján döntenek, a gyerekek számát, az együttműködő képességet, a lakbér megfizetését és még sok mást vesznek figyelembe. A lakók a szociális bérlakásra használatba vételi szerződést kötnek az önkormányzattal, és minden hónapban lakbért kell fizetniük. A lakásban olyan kártyás villanyórák vannak, amiket a szolgáltatók akkor sem kötnek ki, ha nincs pénz a villanyra – legfeljebb lefogy a feltöltőkártyáról a pénz, és lekapcsolódik az áram, de adósság nem tud felhalmozódni. Szeretnék elérni azt is, hogy a kerteket műveljék a tulajdonosok. A programok egyik célja ugyanis az, hogy javítsák a gyerekek lakhatási körülményeit, és felszámolják az éhezést, ebben pedig a hatalmas kertek művelése segíthet.
Tetőkommandó. Így hívják a programnak azt az elemét, amikor krízishelyzetben szakemberek segítenek a háromévesnél fiatalabb gyerekeket nevelőknek rendbe tenni a házuk tetejét.
– Itt komoly feltétel, hogy a hórukkmunkát, vagyis az erőt igénylő feladatokra az embereket a családtagok biztosítsák – mondja Berki Judit. A család közben elleshet egy-két fogást, amit a saját házuk kijavításánál a későbbiekben maguk is tudnak alkalmazni.
Gizó is szeretne valahogy bejutni ebbe a programba, mert mióta a férje beteg, nem jutnak egyről a kettőre, és nagyon ráférne a felújítás a házra.
A nyomorenyhítés a valaha volt leggálánsabb szociális programnak indult. Az első évben 10 milliárdot költöttek rá, és egy újabb 220 milliárdos keretet nyitottak volna, ha az uniós helyreállítási alapból nem hátrál ki a kormány. Így 77,5 milliárd maradt a költségvetésben. Nem kevés pénz, de biztosan nem elegendő. A máltaiak ugyanis egy falusi szociális bérlakásprogram megvalósításába kezdtek. Az első jelek meglepőek. Ahol már látszanak a segítség jelei, ott csökkent a születésszám.
A gettó egyik fontos jellemzője, hogy széttört közösség lakja, a szociális munkával, sziszifuszi küzdelemmel ezt próbálják újraépíteni. Például azzal, hogy képzési programokat indítanak az iskolából kimaradó fiataloknak, munkát biztosítanak nekik, sikerélményt adnak, a gyerekeik zenélni tanulhatnak, korrepetálják őket, megszervezik az orvoshoz járást. A 300 falu a nyomor torz világaként működik. Előfordult, hogy az odalátogató máltai lovagok megkérdezték az iskolában a gyerekektől, mik akarnak lenni, ha nagyok lesznek. A válasz az volt: prostituált. A külföldre vitt gyereklányok szép kocsival, gyönyörű cipőkben, ruhákban, tehát a többiek szemében sikeresen térnek haza. Ők a példaképek. A program lényege, hogy másfajta példákat állítson a gyerekek elé.
– Mindig nagy élmény, ha a tanodából a gyerekek gimnáziumba tudnak továbbmenni vagy szakmát szereznek. Ám az utóbbi években Mátraverebélyen kevés ilyenben volt részünk – mondja Berki Judit. – A legígéretesebb gyerekeknél is érezzük, 15-16 éves korukra a családban már felnőttként kezelik őket. Mivel nagy a jövedelemhiány, és 16 éves korban megszűnik a tankötelezettség, egyszer csak kimaradnak az iskolából, elkísérik az apjukat dolgozni, napszámba járnak. A családnak ez nagy segítség. Főleg az utóbbi másfél évben érződik ez, mert a járvány miatt egyik pillanatról a másikra megszűnt az alkalmi munkák lehetősége, se fizetésük, se tartalékuk nem volt, még élelmiszercsomagokból sem mindig jutott elég. Sok család eladósodott, nem fizette a tartozásait. Ma a szülők hiába mennek el dolgozni, mert a tartozásokra keresetük nagy részét levonják. Minden kézre szükség van tehát a pénzkeresetnél. A gyerekek gyakran mondják, hogy ők erősek, és örülnek, ha segíteni tudnak a családon. Azért még várhatnának a mindennapos munkával.
A varrónőink is néhány év után jöttek csak rá: képesítést igazoló bizonyítványok nélkül nem tudnak boldogulni. Ma már alapnak számít a szakma, az érettségi, a számítógépes ismeret, ám gyerek és munka mellett nagyon nehéz befejezni az iskolákat.
Zakatolnak a varrógépek. Alig halljuk, amikor Gilicze Andrea azt mondja, ő volt a legügyetlenebb a lányok közül, Gizó sokat állt mellette. Újra és újra megpróbálta, begyakorolta. Ma már egészen szépen dolgozik.
Most dísznövénykertészetet szeretnének létrehozni Mátraverebélyen, hogy újabb embereknek adhassanak munkát. Berki Judit hisz abban, hogy a szálak egyszercsak összeérnek, a gyerekekbe fektetett energia bizalmat épít a szülőkben, és segíthet majd bevonzani őket a munkahelyekre.
Öt ember – vetjük oda Göbölyös Zsoltnak. Csepp a tengerben. Mire egy gyereket kiiskoláztatna, tíz másik maratja szét az agyát a fillérekért kapható drogokkal. 300 ezer ember lakik ezekben a szegregátumokban. Min változtat néhány ember? A máltaiak azonban nem így gondolkodnak. A szociális varroda jó minta lehet, magabiztosságot ad a varrónőknek, példaképpé válhatnak. Másfelől sokféle programot igyekeznek egymás mellé tenni. Ám itt még tyúklépésben sem lehet haladni. A több évtizede meglévő nyomor felfoghatatlan pusztítást vitt véghez a településen. Az itt élők zömmel úgy gondolkodnak, hogy nem érdemes a jövővel foglalkozni, abba úgysincs beleszólásunk. A nyomorgók nagy hidegben eltüzelik a ház ajtaját, pedig attól csak még hidegebb lesz. Néhány ezer forintért eladják a kályhát, mert nem gondolnak rá, hogy lesz holnap is. A máltaiak ezért például csak kölcsön adják telire a kályhát, tavasszal vissza kell adniuk azt a támogatott családoknak. Szociális munkások százai dolgoznak a programon, hazafelé mégis fájdalmas látvány fogad minket. Az egyik háznak a teteje, a másiknak az ablaka, a harmadiknak már fala is alig van. Mindegyiket elhagyták a lakói: meghaltak, elköltöztek, az épület pedig senkinek sem kellett. Embert próbáló feladat újraéleszteni és újraértelmezni ezeket a településeket. De megkerülhetetlen.
Nyitókép: Gizó a tanítványaival a mátraverebélyi varrodában (fotó: Válasz Online / Kovács Bence)
