Eddig kudarc – friss kutatás a Fidesz kulturális térfoglalási kísérletéről [HetiVálasz 92]
Több mint egy évtizede teljhatalmú a Fidesz, ám a kormánypárt által előmozdítani kívánt kulturális térfoglalás eddig legfeljebb az intézmények élén ment végbe, a magyar kultúrelit tekintélyei közt aligha: ők többségükben továbbra is baloldalinak vallják magukat. Ez az egyik legfontosabb eredménye Kristóf Luca szociológus nemrég megjelent, Kultúrcsaták – Kulturális elit és politika a mai Magyarországon című könyvének. Miben más a kultúra, mint a gazdaság, ahol megkérdőjelezhetetlen a kormányoldal fölénye? HetiVálasz podcastunkban a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa erre is válaszol. Aki kérdez: Ablonczy Bálint és Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Szociológiai szempontból hogy határozható meg bármely – jelen esetben a magyar – kulturális elit?
„Nehezebben definiálható, mint a politikai vagy a gazdasági elit (…), de magam ezt úgy szoktam, hogy »akik a kultúra termelésére, fogyasztására befolyással vagy nagy hatással vannak«. Ez lehet pozíciójuknál fogva – fontos kulturális intézmények vezetői –, de van egy csomó olyan befolyásos ember a kultúrában, akit nem azért szeretünk, mert valami pozícióban ül, hanem a kulturális teljesítménye okán van nagy hatással a kultúra termelésére – színészek, zenészek, írók. Őket, a tekintélyeket is meg kell határozni valahogy: vagy kulturális díjak tulajdonosai vagy olyanok, akikről más kulturális elittagok azt mondják, hogy nagyra tartják őket.”
Könyve egyik fő megállapítása, hogy a kulturális elit az elmúlt 11 évben sem változott érdemben. Miért nem?
„A kormányzatnak erős törekvése van az elitcserére és arra, hogy a kánont megváltoztassa. (…) Pozíciók terén sikeresebb volt a csere – hiszen a vezetőket könnyebb lecserélni –, viszont a kulturális élet tekintélyviszonyait sokkal nehezebb megváltoztatni, ez csapódott le a kutatási eredményeiben is. Az eliten belüli tekintélyrangsorban azt lehetett látni, hogy ugyanúgy magukat inkább baloldalinak valló emberek a legnagyobb tekintélyek. Akik pedig nem a kulturális élet szereplői, nem jobb- és baloldaliság szerint azonosítanak, a kormányzati szándék pedig azért sem sikeres, mert egy népszerű szereplő népszerűsége nem lesz kisebb a politikai támadások miatt.”
Áthidalhatók-e az ideológiai árkok?
„Interjúalanyaim mondták: azt gondolták, hogy az ő generációjuk nem fogja újratermelni a megosztottságot – nézték az idősebbeket, hogy milyen hülyék, hogy kultúrharcolnak egymással –, és aztán azon kapták magukat, hogy mégis megtörtént. Furcsa dolog ez, mert látszik, hogy a legtöbb embernek ez fáj, de ez nem egy olyan dolog, amiből egyedül ki lehet szállni, mert ha kiszállsz, akkor balek vagy, és nem kapod meg azt a – kritikai és pénzügyi – erőforrást, ami a megélhetésedhez kell. Különösen nehéz úgy áthidalni az árkokat, ha egy intézményvezetőnek úgy kell gesztusokat tennie, hogy mindenki tudja róla: nem szakmai szempontok miatt nevezték ki, hanem azért, mert lojális a miniszterelnök politikájához. Ennek lett példája a Demeter Szilárd-féle Térey-ösztöndíj.”
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
