A szignóvadász elintézte: Ákos és Lovasi együtt segít sérülteknek – anélkül, hogy egyáltalán tudnának róla
A polgári foglalkozását tekintve mérlegképes könyvelő 2006-ban úgy döntött: szabadidejében szignóvadásznak áll. Sölch Ágoston négy év munkájával 76 legendás magyar zenész aláírását gyűjtötte egy különleges kötetbe. Amely most kalapács alá kerül. Hogy aztán adományként sérült embereken segítsen a befolyó összeg. Rockrajongó milliárdos olvasóink figyelmébe ajánljuk tehát a következő sorokat. Persze nem kizárólag az övékbe.
Hétvégén jött a szomorú hír: 75 éves korában meghalt Németh Oszkár, a Fonográf együttes dobosa. Jó hírünk is van azonban vele összefüggésben: az ő eredeti aláírása is szerepel egy különleges könyvben, amelyet november 20-án bocsátanak árverésre. Az árverésből befolyó, remélhetőleg nagyon sok pénz aztán az egyik legjobb hazai ügyet támogatja majd.
Tizenöt éves történet végére kerülhet pont a november 20-án tartandó aukcióval. 2006-ban jelent meg ugyanis Hérics Nándor festőművész Zenészportrék című könyve, amely hetvennyolc magyar beat- pop- rockmuzsikus általa festett portréinak a reprodukcióit tartalmazza. Ákostól Zoránig. A festményekhez kis beszélgetés kivonata is tartozik – a portré készítésének ideje alatt Hérics kérdezgette alanyait, s így felvillanthatta a zenészek pályájának legfontosabb állomásait is. A hetvennyolc előadó közül a könyv megjelenésekor még csak ketten nem éltek: Radics Béla ugye 1982-ben halt meg, a festőművész őt eleve fényképről festette meg, Pásztory Zoltán, az Illés együttes dobosa pedig 2005-ben hunyt el.
Az Illésnek és főként az Illés klubnak viszont óriási szerepe van abban, hogy egy példány aztán igazán egyedülálló, remélhetőleg sok milliót érő értéket képvisel mára. Az a példány, amelyet Sölch Ágoston vásárolt meg a megjelenéskor, még 2006-ban. A nagy rockrajongó Sölch fejében szöget ütött egy gondolat, amint meglátta, hogy a kötetben a zenészekről nem csupán a festmények reprói és a kis sztorik kaptak helyet, de ott vannak az aláírásaik is. Presser Gáboré kivételével az összes zenészé ott volt nyomtatásban. Milyen jó lenne, ha nem csak nyomtatott, hanem eredeti aláírások is lennének ebben a kötetben – az összes nagy zenésztől! Ez volt tehát Sölch gondolata.
Amelyet gyorsan tettek is követtek: a polgári állását tekintve mérlegképes könyvelő szabadidejében szignóvadásznak állt. Négy hosszú éven át kutatta fel, látogatta meg a könyvben szereplő hírességeket, mire megszerezte mind a hetvenhat aláírást – erről először a Beatkorszak blogon számolt be. Néhány szignóért nyilvános eseményekre, dedikálásokra látogatott el – Koncz Zsuzsáé például egy ilyen eseményen került a kötetbe. „Cseh Tamásét is így szereztem meg, 2008-ban, amikor megjelent vele Bérczes László beszélgetőkönyve. Volt egy dedikálás a pesti belvárosban valahol, már nem is emlékszem, hol. Végigálltam a sort, hónom alatt a Hérics-kötettel. Szerencsére aláírta” – meséli Sölch Ágoston a Válasz Online-nak. Ezzel a módszerrel azonban soha nem érte volna el az összes zenészt. Már csak azért sem, mert többen közülük már nem, vagy csak ritkán zenélnek, eltűntek a nyilvánosság elől és a színpadokról. A központi helyszín, ahonnan az aláírásvadász csillagtúrák elindulhattak, az Illés klub volt tehát. „Az elsőket ott gyűjtöttem, hiszen ott gyakran megjelentek az együttes tagjai, de sok más, a kötetben szereplő zenész is, vendégként. Lerch Istvánnal is Illés klubbeli ismerősöm révén találkoztam aztán egy budai étteremben. Miután aláírt, megkérdeztem, tudna-e kapcsolatot Bergendy Istvánhoz, aki akkoriban már ritkán szerepelt” – meséli.
Lerch telefonszámot, e-mail címet nem adott, de annyit elárult Sölchnek, hogy a szerzői jogvédősök bizonyos napokon a Kispipa étteremben üléseznek, ahova időnként Bergendy is el szokott menni. Megígérte azt is, hogy meg fogja tudni, mikor lesz ott Bergendy, s ha Sölch ráír a honlapja vendégkönyv-felületén, ott válaszolni fog. Így is lett. Az internet pedig megőrizte a bejegyzést: Bergendy István megközelítésének konspirációs bizonyítékát.
Mindezt csak azért írjuk le ennyire részletesen, hogy érzékeltessük, mennyi idő és energia volt összehozni ezt a páratlan és ma már sajnos tényleg megismételhetetlen kiadványt: míg a kötet megjelenésekor a benne szereplő zenészek közül kettőt leszámítva mindenki életben volt, ma már sokkal rosszabb a helyzet.
Soha senki nem kaphat már aláírást nem csupán a már említett Bergendy Istvántól, de Balázs Fecótól, Benkó Sándortól, az omegás Benkő Lászlótól, Bódi Lászlótól, azaz Cipőtől, de Illés Lajostól sem. Vagy éppen Orszáczky Jackie-től, Somló Tamástól. És persze: Cseh Tamástól.
A hajlandósággal egyébként nem volt gond a művészek részéről – megtalálni viszont nem mindenkit volt egyszerű. „A negyedik évben jött el gyűjtőkörutam neheze. Tucatnyi zenész volt még hátra, akiket addig sehogy sem tudtam elérni. Megkértem szintén Illés klubos ismerősömet, az egykor a Kormoránban zenélő Margit Józsefet, hogy segítsen. Számomra is váratlanul azt mondta: megadja a még keresettek telefonszámát.” Egyeseket a távolság miatt volt bonyolult becserkészni – az eddás Slamovits István, azaz Slamó például akkoriban Izraelben élt, Sölch-nek mindenesetre emailben sikerült vele fölvennie a kapcsolatot, így tudta, mikor fog hazajönni – meg is lett az aláírás. Az elmúlt hetekben-napokban nem zenei vagy művészeti tevékenysége, hanem nagy vitákat kavaró nyilatkozatai miatt a közérdeklődés homlokterébe kerülő, amúgy egykori Bizottság-frontember Wahorn Andrást mezőszemerei otthonában kereste fel a szignóvadász a 2000-es évek végén. Volt olyan is, akit a munkahelyén talált meg.
Mindenki úgy írta alá a könyvet, ahogy akarta, Sölch ugyanis senkinek nem mondta, hogy az oldalán belül hova kéri a szignót. „Volt, aki a szövegben, volt, aki a portréja alatt, de olyan is, aki éppen a portréra írt alkoholos filccel, akadt, aki dátumot is írt, olyan is, aki a zenekara nevét is feltüntette.” Ez is hozzátesz a kötet értékéhez – megvillantja kicsit az aláírók személyiségét is.
2010 nyarára végül majdnem teljes volt a gyűjtemény, egyetlen aláírás hiányzott csak: Farkas László Lobóé. Ő az egyetlen a kötetben, aki nem zenész: az LGT hangmérnöke és fénytechnikusa volt, de ő tervezte többek között a Müpa díszkivilágítását is. „Sehol nem akadtam nyomára, mígnem eszembe jutott Csabai Mátyás, a Lemezbörze főnöke, aki mindenkit ismert a pop-, rock-, beatszakmában. Vele egyszer szintén az Illés klubban találkoztam. Kimentem az akkor még létező Petőfi Csarnokba egy lemezbörzére és megkérdeztem, hogy tud-e valamit Lobóról. Azt mondta, épp a múlt héten beszéltem vele. Meg is adta a telefonszámát.” Teljes lett a szignógyűjtemény.
De minek tesz valaki négy évnyi keresést, talpalást abba, hogy 76 művész aláírását megszerezze? Alapvetően szórakozásból, gyűjtési vágyból eredt Sölch akciója, de mint mondja, már az elején elmorfondírozott, hogy mi legyen majd az eredménnyel. Eszébe jutott például, hogy fölajánlja az akkortájt indult budapesti Rockmúzeumnak. Be is ment a már készre szignózott kötettel a múzeumba, ahol le voltak ugyan nyűgözve, ám talán kicsit túlzottan is. Azt mondták: ott ne hagyja, hiszen ez a gyűjtemény pótolhatatlan, sok milliós érték, nem tudják érte vállalni a felelősséget, ha valaki netán lenyúlja. Ezt a könyvet ráadásul nem lehet kiállítani sem. Ha egy helyen van nyitva egy vitrinben, akkor egyetlen aláírás látszik csak – épp a lényege vész el. Az sem kivitelezhető, hogy végiglapozhatóan állítsák ki – nagyon hamar tönkre menne a folyamatos fogdosástól. Maradt volna még egy lehetőség: Sölch továbbra is otthon tartja a könyvet és élete végéig minden vendégének megmutatja, miközben jól eldicsekszik vele. „Ennek semmi értelme” – gondolta. Aztán rájött a megoldásra, amelynek viszont nagyon is van, és amelynek köszönhetően az egymást nem különösebben szívlelő Kovács Ákos és Lovasi András is közösen tehet majd jót sérült emberekkel – anélkül, hogy egyáltalán tudnának erről. (Persze ha ezt a cikket olvassák, akkor már tudni fognak róla.)
Sölch ugyanis úgy döntött: jótékony célú árverésre ajánlja fel a páratlan kötetet. A megoldás ráadásul kőhajításnyira volt tőle mindvégig. Csömörön, ahol Sölch is lakik. Az Egyenlő Esélyekért Alapítvány ott működteti Magyarországon páratlan otthonait sérült emberek számára. Ezen a néven, ebben a formában 21 éve működnek, de a kezdeményezés alapja a ’80-as évekre nyúlik vissza, s azon kevés polgári, civil kezdeményezés közé tartozik, amelyek már a málló szocializmus kulisszái között képesek voltak gyökeret verni.
Az egész egy édesanyával indult. Szekeres Tibornéval, Erzsébettel. Halmozottan fogyatékos fiát nevelő anyaként a ’80-as években azzal szembesült, hogy Magyarországon megoldatlan a fogyatékos személyek ellátása, rehabilitációja. Kihívást jelentett a sérült gyermek szakszerű nevelése, fejlesztése és elhelyezése, pláne úgy, hogy az a hozzátartozók számára is megnyugtató és elfogadható legyen, és ahol maga a sérült személy is jól érzi magát. Akkoriban a fogyatékosokat nagy, elkülönített intézményekben, a lakóhelyüktől távol helyezték el, egyértelműen beteg embernek tartották őket. Az intézményben élő személyek és a külvilág között alig volt kapcsolat, a sérült és fogyatékos személyek szinte láthatatlanok voltak a társadalom számára – a társadalom pedig az ő számukra.
Szülőként Erzsébet ezen változtatni akart, s egyszerű megoldást választott: levelet írt, hogy szeretne egy központot, ahol emberhez méltó körülmények között élhetnek, tanulhatnak sérült emberek, ahol hasznos tagjaivá válhatnak a társadalomnak, tehát még dolgozhatnak is. Nem játszásiból – valóban. Furcsamód kérése meghallgatásra talált: a csömöri tsz földterületét, amelyet kinézett erre a célra, használatba vehette 1982-ben. 1984-ben aztán megszületett a kisszövetkezeti törvény, akkor meg is alakultak hivatalosan: az Összefogás Ipari Kisszövetkezet. Afféle gazdasági vállalkozás a szocializmus keretei közt – sérült, fogyatékos munkaerővel. Szemüvegtokokat, reklámtáskákat varrtak, rengeteg dossziét csináltak. A kész munkákat Erzsébet összeszedte és elvitte leadni – bérelt teherautóval. Amit kapott, azt kifizette a dolgozóknak – adózni még nem kellett akkoriban. A termékeikre nem tettek „fogyatékos-logót”. Nem akarták, hogy bárki ezért vásárolja azokat. Be akarták bizonyítani, hogy kiváló minőséget képesek előállítani a sérült emberek is. A központ filozófiája egyszerű: attól, hogy valaki fogyatékkal él vagy sérült, nem másodrendű, ő is képes a hasznos életre – a vezetők dolga és felelőssége, hogy a munkafolyamatot úgy bontsák szét, hogy mindenki akkora részt kapjon belőle, amekkorát hibátlanul el tud végezni.
Ezeken az alapokon épült fel a központ, amely minden fogyatékossági típusból (értelmileg akadályozott, mozgáskorlátozott, autizmus spektrumzavarral élő, súlyosan halmozottan fogyatékos, hallássérült, látássérült személyek) fogad klienseket – és számukra személyre szabott, egyéni formában szolgáltat. Csömörön és Tápióbicskén több mint száz ember számára biztosítanak emberhez méltó lakhatást – gyakran külön lakrészekkel, saját fürdőszobával – ahogy munkát, ellátást, programokat és felnőttképzést is.
Ma még nem tudjuk, november 20-án mennyiért fog elkelni Sölch Ágoston szignóvadász kötete. Azt viszont igen, hogy az összeg ezt az alapítványt – rajta keresztül pedig a sérült embereket – gazdagítja majd. Remélhetőleg akad olyan tehetős ember, aki szívesen licitál majd. Ha pop-rock rajongó az illető, önértékén is megér egy nagyobb summát a kötet: ebből tényleg egyetlen példány van a világon, s nem is lesz már több. Ez a kollekció ma már megismételhetetlen gyűjteménye a nagy magyar zenészek eredeti aláírásainak. Azért persze az sem elhanyagolható szempont – s ezért is adunk hírt örömmel erről a történetről –, hogy a majdani vételár nem valakinek a jachtozását fogja elősegíteni, hanem a rászorulókat, adományként. A kötetet a Szőnyi Antikvárium 2021. november 20-i, 50. jubileumi könyvaukciójának tételei között találják az érdeklődők.
A Hérics-könyvben szereplő, azt aláíró zenészek teljes listája:
Alapi István, Balázs Fecó, Benkó Sándor, Benkő László, Bergendy István, Berkes Gábor, Bódi László (Cipő), Bródy János, Cseh Tamás, Csepregi Éva, Deák Bill Gyula, Debreczeni Ferenc, Demjén Ferenc, Dinnyés József, Dolly, D.Nagy Lajos, Farkas László (Lobó), Ferenczi György, Frenreisz Károly, Grandpierre Attila, Horváth Attila, Horváth Charlie, Illés Lajos, Jenei Szilveszter, Kalapács József, Karácsony János, Kékes Zoltán, Kovács Ákos, Kóbor János, Komár László, Koncz Zsuzsa, Laár András, László M. Miksa, Lerch István, Lovasi András, Margit József, Menyhárt János, Meződi József, Mihály Tamás, Miklós Tibor, Móczán Péter, Molnár György, Móricz Mihály, Muck Ferenc, Nagy Feró, Németh Alajos, Németh Oszkár, Orczáczky Jackie, Papp Gyula, Pataky Attila, Patkó Béla (Kiki), Pomázi Zoltán, Presser Gábor, Révész Sándor, Solti János, Slamovits István (Slamó), Som Lajos, Somló Tamás, Sülyi Péter, Szigeti Ferenc, Szikora Róbert, Szűcs Antal Gábor, Takáts Tamás, Tátrai Tibor, Tolcsvay László, Török Ádám, Tunyogi Péter, Varga Miklós, Várkonyi Mátyás, Vikidál Gyula, Vincze Lilla, Vörös István, Wahorn András, Waszlavik László (Petőfi Velorex), Závodi János, Zorán.
Nyitókép: portrék és aláírások a Hérics-könyvből
