„Az én időm lejárt” – Járai Zsigmond csángómentésről és egy bizonyos Mészáros-cégről
A múlt hétvégén felszentelték a nagypataki fatemplomot Bákó megyében: ez az első alkalom, amikor magyarországi támogatással műemléket újítanak fel Moldvában, csángók lakta településen. Jelképes sikere ez a több mint két évvel ezelőtt indult állami csángóprogramnak, amelyet Járai Zsigmond felügyel. „A gazdaságfejlesztés el sem indulhatott, mert a román állam nem járult hozzá a pénzek folyósításhoz” – mondja a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke az elmaradott vidéken tervezett támogatási akcióról. 1500 moldvai csángó gyerek viszont részesül iskolán kívüli anyanyelvi oktatásban. De miért finanszírozunk olyan közösségeket, amelyek nem tartják magukat magyarnak? Nem lenne-e jobb helye idehaza a Moldvába irányított másfél milliárd forintnak? Habár Járai hangsúlyozza, hogy visszavonult a közélettől, több vállalkozásban is szerepet vállalt, másfél évig pedig Mészáros Lőrinc egyik cégében volt felügyelőbizottsági tag. Nagyinterjú.
– Hogyan jut el egy bankár a monetáris politikától a moldvai csángókig?
– Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány elnöke kért meg, hogy segítsek rendet tenni a moldvai csángók összegubancolódott támogatásában. Miután megismerkedtem a kérdéssel, a hihetetlenül lelkes csángó aktivistákkal és pedagógusokkal, leültünk beszélgetni Orbán Viktor miniszterelnökkel. Mondtam, hogy méltánytalanul kimaradnak a csángók az állami programokból. Nincs jól megszervezve a harminc éve civil keretek között zajló moldvai anyanyelvi oktatás, keveset keresnek az abban dolgozó tanárok. Erre a miniszterelnök azt mondta, rendben van, csináljunk egy programot az elvégzendő feladatokról, mi pedig az oktatás és a kultúra mellett harmadik pillérként a gazdaságfejlesztést határoztuk meg. A kormány elfogadta az általunk vázolt elképzeléseket, engem kértek meg, hogy ellenőrizzem a pénz elköltését. Ez az idei évben másfél milliárd forint, a programot a Külügyminisztérium felügyeli.
– Nemrég Szlovákiában lett botrány a magyar állam tervezett földvásárlásaiból. A magyarul beszélő moldvaiaknak még a létét is tagadó román politika miként fogadta a csángó gazdaságfejlesztési programot?
– Moldvában körülbelül 50-60 településen él nagyjából hatvanezer magyar anyanyelvű ember. A helyi önkormányzatokkal lényegében zökkenőmentes az együttműködés, ebben nagy szerepe van a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét vezető Pogár Lászlónak, aki igazi diplomata. Nagypolitikai szinten feszültebb a helyzet, de azt nem igazán látom át. A gazdaságfejlesztés el sem indulhatott, mert a román állam nem járult hozzá a pénzek folyósításhoz.
– „Népdalokat énekelhettek, de a helyi cégek támogatását felejtsétek el” – ez az üzenet?
– Nem nagyon értem a logikát, mert helyben adót fizető, munkahelyeket teremtő vállalkozásoknak adnánk lehetőséget. A döntés hátterében az állhat, hogy elindult egy nagyon sikeres magyar állami gazdaságfejlesztési program a Székelyföldön, ahol többezer vállalkozó kapott magyar és uniós támogatást. A kezdeményezést 2019 körül kiterjesztették a Partiumra is. Ezen nagyon megsértődött a román állam és nem engedi, hogy Csángóföldön is beindítsunk valami hasonlót, hiába tesz meg minden tőle telhetőt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes.
– Két éve lett a csángó támogatásért felelős miniszterelnöki megbízott. Akkor azt mondta, három esztendő alatt 20-30 iskolát, a térség központjában, Bákóban pedig kollégiumot kellene létrehozni. Teljesültek a nagyratörő tervek?
– Sokkal nehezebb a helyzet annál, ahogy akkor láttuk, de ma már körülbelül 22-23 iskolánál tartunk. Csodálatos épületeket sikerült venni, illetve felújítani, sajnos éppen Bákóban nem haladunk. Bár vásároltunk egy szép házat, ahol most magyar iskola, óvoda működik, ott van az irodája a csángó szövetségnek is, a környéken tanuló diákoknak még nem tudtunk kollégiumot szerezni. Építettünk viszont egy bentlakást Csíkszeredában, ahol ötven, a székely város középiskoláiban tanuló csángó gyermek lakik és tanul európai körülmények között.
– A katolikus egyház meghatározó szereplője a moldvai csángók életének, ám soha nem engedte a magyarnyelvű misézést – a legelvakultabb papok még az „ördög nyelvének” is nevezték a magyart. Ők megenyhültek?
– Bármennyire fájdalmas, ki kell mondanunk, hogy a magyar nyelvű oktatást és misézést továbbra sem támogatja az egyház. Magyar nyelvű liturgia a falvakban máig nincs, nemrég annyit sikerült elérni, hogy havonta egyszer Bákóban bemutatnak misét. Itt is igaz az, amit az önkormányzatoknál mondtam: helyben több, az ifjúsági munkában aktív plébánossal kifejezetten jó a viszonyunk. Jellemzően nem a csángó származásúakkal, mert ők általában mereven elzárkóznak. Szerencsére vannak pozitív példák is: egy magyarul kiválóan beszélő román pap segítségével, a magyar állam támogatásával például sikerült felújítani a nagypataki fatemplomot. Ez az egyetlen, különben a Pannóniában született Szent Márton tiszteletére szentelt moldvai szakrális épület, amelyben magyar nyelvű feliratok vannak.
– Anyanyelvű iskolákról beszélgetünk, de kicsit becsapós ez a megfogalmazás.
– Valóban helyesebb lenne talán iskolán kívüli tanfolyamokról beszélni. Úgy kell elképzelni, hogy miután a diákok befejezték a tanulást a román állami iskolában, átmennek a magyar nyelvű foglalkozásoknak otthont adó házakba. Kapnak enni és szakképzett pedagógusok foglalkoznak velük – játszanak, tanulnak együtt és a magyar nyelvről, kultúráról hallanak. Jelenleg ezerötszáz gyerekkel foglalkozunk, de becsléseink legalább még egyszer ennyi magyar anyanyelvű gyerek van Moldvában. Az állami támogatásnak köszönhetően a jellemzően erdélyi, illetve néhány magyarországi és csángó származású helyi tanárt tisztességesen megfizetjük – megjegyzem, a romániai tanári bérek magasabbak az itthoniaknál. A gyerekek ösztöndíjat kapnak, a legtöbbet azok, akik egyetemre járnak. Még Budapesten is vannak negyvenen.
Mindennek azért van jelentősége, mert szörnyű a moldvai oktatási helyzet. Ez az Európai Unió egyik legelmaradottabb vidéke. Ha Bákó városát leszámítjuk, még inkább szembeszökő a szegénység.
A munkaképes férfilakosság körülbelül 70 százaléka külföldön dolgozik, ezért a gyerekeket a nagyszülők nevelik, akik meg a föld túrásából próbálnak megélni. Gyakran azért nem engedik nyári táborba a diákokat, mert dolgozniuk kell a földeken. Miközben Magyarországon a felnőtt lakosságban 30 százalék a diplomások aránya, Romániában 28 (az EU-átlag 32 százalék), a csángók között mindössze 0,1. Lényegében nincs helyi értelmiség. Az egyik célunk, hogy kitermeljünk egy diplomás réteget, amely majd idővel visszatér a szülőföldjére.
– A magyar állami támogatások nem az elvándorlást erősítik? A csángók jelentős része már most is Spanyolországban, Olaszországban dolgozik; miért menne valaki vissza a szegénységbe, ha szerzett egy jó szakmát?
– Sokat dilemmázunk ezen a kérdésen. Én abból indulok ki, hogy a csángó támogatási programot az emberi jogok talajára kell helyezni: mindenkinek joga van az anyanyelvén, a szülőföldjén való boldogulásra. Nekünk az a feladatunk, hogy ehhez hozzásegítsük őket. Biztos, hogy sokan külföldön maradnak, de mások meg hazatérnek: a csángó szövetségben három olyan fiatal hölgy is dolgozik, akik külföldi tanulmányok és angliai élet után tértek haza Moldvába. Mi annyit tehetünk, hogy megadjuk a lehetőséget a csángó fiataloknak és valamennyi nemzeti öntudatot nevelünk beléjük.
– Feladata-e a magyar államnak, hogy olyan külföldi állampolgároknak segítsen, akiknek még a felmenői sem éltek soha Magyarországon és általában nem is vallják magukat magyarnak? Itthoni elmaradott vidékeken is lenne helye a pénznek.
– Nem gondolkozom ezen. Helyesnek tartom a programot, ez a másfél milliárd forint nem akkora megterhelés a magyar államnak. Cserébe szegénysorsú csángók boldogulását segítjük elő és egyre többen vannak, akik magyarnak vallják magukat. Azt hiszem, ez jó érzés mindenkinek.
– Egyetért azzal, hogy a csángó identitás bonyolultabb annál, mint ahogy azt mi Magyarországon sokszor elképzeljük?
– Igen.
– Akkor hadd hozzuk Gorzafalva példáját! A csángó szövetség videójában egy erdélyi származású tanárnő lelkesen beszél a helyben beindított magyar foglalkozásokról. A Kárpátok egyik szorosánál fekvő település 10 ezer lakosából a népszámláláson mindössze 17-en vallották magukat magyarnak, miközben majd’ ötezren vannak római katolikusok. Felmenőik vélhetően javarészt magyarok voltak, de ők már románnak vallják magukat. Joga van-e Magyarországnak odamenni és azt mondani: ti hozzánk tartoztok?
– A moldvai csángók 1918 előtt is a magyar állam határain kívül éltek, kimaradtak a nemzetté válásból, a nyelvújításból, azaz minden más határontúli magyar közösségtől eltérnek. Ebből fakad az is, hogy nem igazán érzik magyarnak magukat.
Én is beszélgettem már idős moldvaiakkal magyarul, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy ők nem magyarok, hanem csángók.
„A magyarok a határon túl élnek” – ezt mondták nekem. Még ha a hivatalos népszámlálási adatok nem is mindig mutatják a valóságot, a csángókat segítőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a moldvaiak identitása különbözik a miénktől. Van ennek előnye is, hiszen nyelvújítás hiányában megőrizték csodálatosan archaikus nyelvüket, idős emberek közül néhányan még tudjuk a régi meséket, dalokat. Panaszkodnak persze nekem a fiatalok: ha elmennek Csíkszeredába vagy Budapestre, lenézik őket. Ilyenkor mindig azzal vigasztalom őket, hogy biharkeresztesiként nekem se volt egyszerű a fővárosban megtalálni a helyemet. Ezt a helyzetet azért lehet kezelni.
– Bihari, határmenti származása befolyásolta a határontúli magyar ügyben való elköteleződésében?
– Ahogy sok más magyarországi családnál, úgy nálunk is eleven volt a trianoni trauma. Családunk egyik fele nagyváradi, másik biharkeresztesi, fura érzés volt, hogy egy darabig át se mehettünk a közeli nagyvárosba. Amikor aztán édesapám átvitt, megmutatta, hol járt iskolába Nagyváradon, miután Észak-Erdély visszatért 1940-ben. Nem állítom, hogy ezért vállaltam el a csángó programot, de lehet, hogy emiatt az átlagnál kicsit mélyebben érint az ügy. A gyökereknél azonban jobban motivált, hogy csodálatos dolgokat láttam.
– Mi ragadta meg a hidegfejű pénzügyi szakembert?
– Egyszer elmentünk egy faluba, ahol most a csángó szövetségben dolgozó egyik kolléganő megmutatta, hol tanított három évig magyart. Kiderült, hogy egy 18 négyzetméteres garázs volt az „iskola”, ebből a tanári „lakás” pedig hat négyzetmétert tett ki. Mondta, jó volt, mert szerette a gyerekeket, ők is őt. Télen meg fel sem kellett kelnie az ágyból – mesélte –, mert csak egy kályha meg az ágy fért a hat négyzetméterre, feltette a teát a kályhára az ágyból. Csodálom ezt a küldetéstudatot.
– A közéleti Járai Zsigmond helyett itt a nemzetmentő? Amikor felhívtuk az interjú miatt, azt mondta, visszavonult. Azért ezt nehezen hisszük.
– Egyrészt öreg vagyok, idén leszek hetven. Másrészt rengeteget változott a világ.
– Miben?
– Például technológiában, ennek megfelelően a gondolkodásban is, a bankszakma teljesen más, mint húsz évvel ezelőtt. A véleményalkotáshoz információhoz van szüksége az embernek, nekem meg abból nincs elég. Annak idején a Magyar Nemzeti Bankban nyolcszáz ember látott el információkkal, most meg elolvasom az újságokat. Nem megbántva a sajtómunkást, de nem tudom eldönteni, mi igaz.
– Elődei közül Bod Péter Ákos és Surányi György is rendszeresen megszólal közéleti kérdésekben. Orbán Viktor egykori pénzügyminisztere miért hallgat például a gazdaság helyzetéről?
– Mondjam azt, hogy csodálom őket merészségükért? Biztosan több információjuk van, mint nekem. A én korom lejárt. Csinálják a fiatalok.
– A Mészáros Lőrinc által tulajdonolt Opusban is azért vállalt másfél évig felügyelőbizottsági tagságot, mert a fiatalok nem jelentkeztek?
– Azt kérték, hogy segítsek az Opus Global tőzsdei bevezetésében, mondjam el a véleményemet a lépéssel összefüggő kérdésekről. Azért is mondtam le, mert a bevezetés után azt láttam, hogy már nincs szükség a tudásomra. Nem kapott el újra a harci láz, teljesen leálltam. Nem is akarom megtudni, mi történik.
– Mégis fürkészi a jövőt, hiszen az Áder János köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Alapítvány mögött álló klímavédelmi befektetési alap felügyelőbizottságába is beült. Ez sem közéleti szerepvállalás?
– Ide is úgy kerültem, mint a csángóprogramba, a pénzügyeken keresztül. Okkal, ok nélkül, de sokan gondolják úgy, hogy másoknál jobban olvasok mérlegeket, képes vagyok gazdálkodást felügyelni. Tehát ez is kifejezetten pénzügyes feladat. A Mol igazgatóságába is így keveredtem.
– Ne szerénykedjen! A minap résztulajdonosa lett a Pro Nativitate nevű cégnek, amely kismamák számára kínál online tartalmakat.
– A fiam fotós, fiatal orvosokkal összefogva oktatóvideó-sorozatot készített állapotos nőknek és kisgyermekes anyáknak. Nagyon lelkesek, csak nincs idejük-energiájuk foglalkozni a piaci felfuttatással, ebben igyekszem nekik segíteni átmenetileg. Próbálkoztunk állami szponzorokkal… Nem nagyon sikerült. Hiába gondoltuk, hogy fontos közösségi feladat lenne az emberek ellenőrzött információkkal való ellátása.
– Egy miniszterelnöki megbízott milyen gyakran beszél a kormányfővel?
– Nem gyakran. Évente összeállítok egy jelentést az elvégzett munkáról. Az indulás idején egyszer-kétszer beszéltünk személyesen, azóta csak megírom, hogy mi történt.
– Orbán Viktor nem szokta kérdezni az egykori jegybankelnök tanácsát közéleti, gazdasági kérdésekben?
– Nem. Volt egy időszak 2010-es választások előtt, amikor benne voltam egy gazdasági tanácsadó testületben, ami egy ideig működött még a kormányalakulás után is. Elhalt és azóta nem létezik. Először még a Költségvetési Tanács (KT) elnöke voltam, aztán 2012-ben onnan is lemondtam, mert úgy láttam, hogy másmilyen lesz a KT, mint amilyennek eredetileg elképzeltem.
– Milyennek képzelte?
– Tulajdonképpen nem biztos, hogy igazam volt a lemondással, Kovács Árpád jól csinálja és viszonylag normális lett a Költségvetési Tanács. Távozásom idején viszont úgy tűnt, visszaszorulóban van. Végülis jól alakultak a dolgok a gazdaságpolitikában. 2010-11-ben nehezebb volt a helyzet.
– Most is magas az infláció, a vártnál kisebb a gazdasági növekedés, emelkedik az államadósság…
– A koronavírus-járvány valóban sok gondot okoz. De azt hiszem, a 2010 óta vitt kormányzati gazdaságpolitika fő irányaival egyet lehetett érteni, legyen szó munkahelyteremtésről, adócsökkentésről, adósságcsökkentéssel, az európai integrációról – a részletekben nyilván vannak nézetkülönbségek.
– Az európai integráció említésénél elmosolyodott. Miért?
– Mert úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos Magyarország számára, de szerintem ezt mindenki így véli.
– A magyar kormány is?
– Gondolom. Ha jól értem, akkor a kormányzat határozottan EU-párti, csak a fennálló viszonyokkal elégedetlen. De ezt én megítélni nem tudom, mert nincs elég információm az ütközésekről.
– Összefoglalom: ön volt pénzügyminiszter, jegybankelnök, a Költségvetési Tanács elnöke, de nem nagyon akarná megosztani a véleményét a miniszterelnökkel, mert nincs elég információja.
– Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné az álláspontom. Pályámon többször nyilatkoztam olyasmiről, amiről nem volt elég mély a tudásom, s ez aztán visszaütött. Ezért teljesen vissza is vonultam. Baráti társaságban is azt tapasztalom, hogy orvosok és mérnökök is jobban tudják nálam, mi zajlik a gazdaságban. A csángó ügy azért is nagyszerű, mert kézzelfogható. Rengeteg ugyan a probléma, de látni a fejlődést. Ez jó érzéssel tölt el.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
