Templomból szállodát? Lehetséges: tapintattal, igényesen
Szabad-e, lehet-e szakrális épületből hotelt kialakítani, s ha igen, ez hogyan működik a gyakorlatban? Megszállhat-e ilyen helyen megbotránkozás nélkül egy hívő? A mátrakeresztesi Templomvölgy Butik Hotelben csupa megnyugtató választ kaphatunk. Végh Dániel írása A Szív újságban.
Rövid internetes keresgélés elég hozzá, hogy megdöbbentő példákat lássunk arra, milyen módokon szokás „újrahasznosítani” megüresedett templomokat Nyugat-Európában. Van könyvesbolttá változott gótikus katedrális, de gördeszkaparkká, koncertteremmé, sőt diszkóvá alakított épületre is bőven akad találat. Persze hazai eseteket is sorolhatnánk: rögtön elsőként gondolhatunk a jezsuita Párbeszéd Háza (egykor Urak Kongregációja) jelenleg kiállító- és rendezvénytérként használt, a szocializmus évtizedeiben filmstúdióvá átépített kápolnájára, de a Vajda Péter utcai, évtizedeken át ital-nagykereskedésként újragondolt evangélikus templomig bezárólag számos szép és még több szomorú épületsors juthat eszünkbe. A szakrális terek metamorfózisai között az egyik legkülönösebb történet a mátrakeresztesi Templomvölgy Butik Hotelé. A több mint tíz éve működő, mindössze hétszobás szállodát ugyanis nem egykori rendházból alakították ki, mint a sopronbánfalvi kolostorhotelt vagy a majki remeteség cellaházait, hanem a falu katolikus templomából.
A magyar „templomhotel” történetében van egy csavar: a mátrakeresztesi faluvégen, a rengeteg ölelésében megbúvó zömök kőépület ugyanis eredetileg vadászlaknak készült. A Szohner család – némi költői túlzással – kastélyként emlegetett nyaralója az 1900- as évek elején épült, és vadászlakként szolgált a második világháború végéig. Egyházi célra 1947 és 1950 között alakították át, mivel az 1937-ig Hasznos- Alsóhuta néven ismert falucskának nem volt saját temploma, és legnagyobb épületként a községre maradt, elárvult vadászlak tűnt erre a legalkalmasabbnak. Ekkor építették a téglalap alaprajzú ház elé a tornyot, bontották ki a közfalakat és a padlásfödémet, és alakították ki az egybenyitott térben az oltárt, kórust, padsorokat. Több mint ötven év elteltével, az ezredforduló táján Varga Lajos pásztói apátplébános – 2006 óta váci segédpüspök – kezdeményezésére fogott hozzá a falu egy „igazi” templom építésének. Bármily kicsiny istenházát álmodtak is maguknak, a különös, ellipszis alakú templom és a kis közösségi épület befejezéséhez, az egykori vadászházat pénzzé kellett tenni. A Hipszki család 2004-ben vásárolta meg az épületet, amely még két évig templomként működött – ezzel, ha minden igaz, hosszú idő óta első alkalommal került magánkézbe Magyarországon liturgikus funkciót betöltő szakrális épület.
„Hatvani származású család vagyunk, a Mátra, a természet szeretete és közelsége mindig is fontos volt számunkra. Szerettünk volna egy erdei nyaralót, ahová el tudunk vonulni hétvégére vagy akár hosszabb időre. Édesapám nagy szerelmese a kis hegyi patakoknak, így ő azzal a kikötéssel adta áldását a vásárlásra, hogy olyan helyet keressünk, ahonnan hallani a víz csobogását. A keresztesi templomot véletlenszerűen fedezték fel szüleim egy kirándulás során, bele is szerettek rögtön, de akkor azt nem gondolták, hogy akár ez is lehetne az az ingatlan, amit megvásárol a család” – idézi fel ifjabb Hipszki János a kezdeteket.
S hogyan lett nyaraló helyett hotel a nagyobbacska családi háznyi épületből? Az adásvételi szerződésben az egyházmegye kikötötte, hogy a ház csak a múltjával összeegyeztethető funkciót kaphat az átalakítás során, nem lehet belőle például hangos szórakozóhely.
S bár nem vendéglátós múlttal és szándékokkal vágtak bele a vásárlásba, Hipszkiék hamar arra jutottak, hogy a hely szelleme azt kívánja, őrizzék meg a ház közösségi jellegét, hogy a funkcióváltás után is sokak számára lehessen a megnyugvás, a feltöltődés helyszíne. Döntésükben nyilván közrejátszott az is, hogy aktív közösségi életet élő katolikus családról van szó: idősb Hipszki János annak idején kolpingos táborokat szervezett, a hatvan-belvárosi plébánia egyházközségi lapjának szerkesztője, és a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszuson is közreműködött önkéntesként, méghozzá a nagykórus tenor szólamában.
Persze ahhoz, hogy a templomból szálloda lehessen, alaposan át kellett alakítani az épületet. A terveket Hipszkiék Makovecz-stílusban szerették volna elkészíttetni, így jutottak el a mester egyik munkatársához, Zsigmond Ágnes építészhez. „Ágnes jó szemmel és érzékkel nyúlt az épülethez. Kihívás volt számára is, hogy a százéves vastag kőfalak határolta egy terű épületet úgy helyezzük vissza eredetihez közeli funkciójába, hogy az épület tömbje alapvetően ne változzon meg, és hogy direkt módon templomra utaló jegyeit is finoman ehhez alakítsa.” – meséli a fiatalabbik János. S valóban: kívülről csak a tető sziluettje, az ablakok – és persze a kereszt hiánya árulkodnak a funkcióváltásról. A templomidőszak emlékét a bejárat mellett emléktábla őrzi, a házba belépve pedig csak olyan apróságok utalnak a katolikus gyökerekre, mint az étterem ajtófélfáján szerényen megbújó házi áldás vagy az itallapon szereplő pannonhalmi Vis Vitalis vizek. (Hasonlóan finom utalások emlékeztetnek a ház vadászlakmúltjára: az étterem falain egy-egy trófea függ, az előtérben vadászati szaklapok között böngészhetnek a vendégek, az étlapon pedig mátrai vadételek szerepelnek – mint megtudjuk, apa és fia is vadászik, sőt, a fogások a saját maguk által elejtett állatokból készülnek.) A tapasztalatok szerint a hotel neve, a honlapon olvasható bemutatkozás és a hely hangulata éppen elég ahhoz, hogy a nem vallásos vendégek is elcsendesedjenek, az épület átalakulása felől olykor fenntartásokkal érdeklődő hívők kételyeit pedig a tulajdonosok szívesen oszlatják el személyesen a ház történetét bemutató fényképalbum segítségével.
„Igyekeztünk a legkörültekintőbben úgy kialakítani a házat az áttervezéskor, hogy ne legyen uniformizált szállodai jellege, hanem második otthonukként érezhessék magukat nálunk a vendégek. Szükséges ehhez egyfajta elegancia a belső térben, ami az épület méltóságára is utal, de nem akartunk semmilyen pillanatnyi trendhez igazodni. Olyan hangulatot, enteriőrt igyekeztünk kialakítani, ami minél időtlenebb. Finomhangolni, frissíteni rajta persze ugyanúgy folyamatosan lehet és kell, mint egy igazi otthonban” – tudjuk meg a tulajdonosoktól, akik saját maguk is részt vettek a kivitelezésben, és a nyitás óta napi szinten részt vállalnak a szálláshely üzemeltetésében.
A Templomvölgy hotel ugyanis igazi családi vállalkozás: az ifjabb János elvégezte a turizmus-vendéglátás szakot, és a nyitás óta eltelt tíz évben fokozatosan átvette szüleitől a szálloda operatív vezetését. „Az építkezés idején két évig minden nap együtt dolgoztunk Édesapámmal, Édesanyám volt a stabil háttér. A remek részletes kiviteli tervet itt a helyszínen váltottuk valóra, ügyeltünk a legapróbb részletekre is. Apának ebben nagy gyakorlata volt, én pedig sok újat tanultam, hiszen alig múltam húszéves. Nem csak az épületet, hanem a vendéglátási stílusunkat is lépésről lépésre fel kellett építenünk. Kezdetben mindent csak hárman csináltunk.
Tanultuk az új szakmát és kreatívak voltunk. Hozzáadtuk a szívünket és minden vendéget úgy vártunk, hogy megmutathassuk az »otthonunkat« és ezt a csodás környezetet”
– meséli nevetve ifjabb Hipszki János, aki ma már egyedül felel a Ház operatív működéséért vendégvárástól a távozásig, szükség szerint beszerez, szállít, számláz, karbantart, és tartja a frontot a recepción, amely egyben minibár. Szülei fiatal nyugdíjasként bő tíz évvel a nyitás után már csak háttérmunkát végeznek: édesapja reszortja a vendégekkel való elektronikus kapcsolattartás, a foglalások intézése, a precíz pénzügyi controlling, édesanyja ügyvezető és egyben az éttermet ellátó családi gazdaságért is felel. „A reggelihez a rántotta a szüleim tyúkjai által tojt tojásokból készül, a friss péksütemények mellé házi lekvárjainkat, saját mézünket kínáljuk, és saját bodzaszörpöt is főzünk” – sorolja János, amit pedig nem maguk termelnek, igyekeznek a környékről beszerezni.
Ezt a méretét és működtetését tekintve is családias jelleget takarja a „butik hotel” kifejezés, ami legjobban leírja a Templomvölgy műfaját. A turisztikai szaknyelvben a nagy szállodák kényeztető kényelmét és a kis panziók otthonosságát ötvöző, közvetlen személyzettel és valamilyen tematikus vezérmotívummal rendelkező szálláshelyeket illetik ezzel az elnevezéssel. S bár szó sincs vendégvakító luxusról, a kontraszt a hotel és közönsége, illetve a falu hagyományosan főként fafeldolgozásból és fakanálkészítésből élő őslakosainak házai vagy a Pásztó környéki átlagos életszínvonal között jócskán érezhető. Kezdetben a helybéliek bizalmatlanságával is szembe kellett nézniük Hipszkiéknek.
„Gyüttmentként bekerülni egy kisközösségbe mindig nehéz – főleg ha úgy érkezel meg, hogy megveszed a falu templomát, és hotelt nyitsz benne”
– emlékszik vissza az üzletvezető ifjabb János. A helybéliekkel és a kistérséggel ápolt viszonyuk mára alapvetően jó. Egy falubeli fogalmazott így: „Nyertünk két nagyszerű épületet is: az új templomot és a felújított kastélyt”. Hipszkiék érkezésével valóban jó kezekbe került a ház és felépülhetett a templom is. „Az értékmentés és az egyházközség megsegítése mellett szándékunk volt, hogy új munkahelyeket is teremtsünk. A ház kapacitása ugyan nem igényel több tucat munkatársat, de ha már néhány család havi megélhetéséhez hozzá tudunk járulni, s amellett a régió turisztikai és gasztronómiai vonzerejét tudjuk erősíteni, máris tettünk valamit a kistérségért” – vonja meg családi missziójuk mérlegét ifj. Hipszki János.
Tanulság? Egyáltalán nem ördögtől való a nagyobb jó érdekében akár hotellé alakítani egy kihasználatlan szakrális épületet. A siker kulcsa az átadó egyházi szervezet által körültekintően megfogalmazott szerződés, a garancia pedig a megfelelő háttérrel és motivációkkal rendelkező vevő.
Az írás A Szív jezsuita magazin decemberi-januári számában jelenik meg. Szerző: Végh Dániel, A Szív lapmenedzsere
Nyitókép: a Templomvölgy Butik Hotel (fotó: Orbán Gellért)
